Gésa testőr 35

35.fejezet

A levélben egyetlen egy szó volt írva kislányos írással.
-Vihar. Elizabeth Viharnak nevezte el a hajót.
William kijelentésére hangos szócsatává fajult a titok leleplezése. Yuko higgadtan nézte a falon lévő festményt. A képen egy kicsi szőke kislány volt, akinek kísérteties zöld szemeivel boldogan vigyorgott, habos-babos ruhába, egy szép babával
-Ez mind nagyon érdekes és váratlan esemény. 
-Yuko kisasszony mégis mit...
-Elnézést, hogy közbeszólók uram, de ahogy látom önök még mindig nem hiszik el, hogy Inuka valójában az elveszett lányuk.
-Ugyan! Ez csak véletlen volt. Már több éve kutattunk a levél megtalálásáért, de még senki sem lelte meg.
-Éppen ezért is olyan meglepő, hogy Inuka csak egy pillantással megmutatta a rejtekhelyet. De mivel, még mindig nem hisznek ebben, szeretném bebizonyítani.
-Hogyan?!
Mindenki kíváncsi tekintettel nézett a japán nőre. Inuka meredten bámulta a parketta szegélyeit. Képzeletben olyan kicsire zsugorította magát, mint egy hangya, hogy a kis résen át kijusson ebből a pokolból. Az elmúlt évek alatt küzdött a gyerekkori emlékei ellen. Mestere minden áldott nap megkérdezte, hogy ki ő. Ha nem jó választ adott olyan kegyetlen verésben vagy edzést kellett megcsinálnia, hogy mire lement a nap ő sírva érzéketlenül rogyott a sarokba.
-Inuka! Hol a baba?
Ereiben megfagyott a vér. Ettől az egytől nem volt hajlandó megválni és ezt  Yuko gazdája is tudta.
-Nem tudom gazdám.
-Mégis milyen babáról beszélsz Yuko?
-Mikor megvettem Inukat egy kutyakereskedőtől, egy szövetbaba volt nála, azóta is megvan.
Mia a fekete bőrű szolgálólány ekkor lépett a férfiruhába öltözött nő mögé. 
-Á nagyszerű Mia! Megtaláltad?
-I-igen Lady Yuko.
Mia egy megfakult rongyos babával sietett, a japán hölgyhöz, majd nagy kincsként nyújtotta át azt.
-Köszönöm. Elmehetsz.
Yuko felállt és magasra emelte a babát.
-Ez az a játékszer, ami nálam vagy Inukánál szokott lenni. És ha nem tévedek megegyezik a festményen szereplő babával.
Annabell szélként söpört végig a szobán és a sérült, megkopott játékot nézegette. A babának hiányzott a keze. Könnyeit törölgette, mert a lánya eltűnésekor csak egy babakart találtak.
-Ez az övé.
Az asszony hisztérikusan zokogva rohant a férfiruhába bújtatott lányhoz és a babával a kezében ököllel verte Inuka mellkasát. Inuka nem érzett semmit, az asszony reakciója elmondott mindent. Érezte, hogy a friss varratok felszakadnak, de a fájdalmat meg sem érezte. Üresnek érezte magát, az emlékei amiket olyan erősen próbált a homályba küldeni, de most kezd minden kirajzolódni. 
-Inuka! Megparancsolom, hogy mond el az igazat!
Mindenki döbbenten mered maga elé. Inuka szaggatott lélegzete és a ház úrnőjének sopánkodása hallatszott. 
-G-gazdám.
-Hol éltél?!
A japán nő parancsoló hangjától a benne dúló ellenállás megszűnt.
-Londonban.
-Kik voltak a szüleid?
-A nevükre nem emlékszem. Az apámnak óceánillata volt, mert kereskedő. Anyámnak virágillata volt, a sok külföldi virágtól, amiket apám hozott neki mikor utazott. Volt két testvérem. Sosem tudtam kimondani a nevüket ezért kitaláltam nekik egyet. A legidősebbet Sárkánynak hívtam, az ereje miatt és mert nagyon jó nyelvérzéke volt. A második testvéremet Szarvasnak neveztem el, kecses mozgása és vékony testalkata miatt.
-És még mire emlékszel még?
-Mielőtt elraboltak volna, azzal a babával játszottam Inuval, de aztán jött egy fiú, aki miattam megsérült, aztán már csak a kiabálásokra emlékszem és a pánikra.
William tudta, tudta és mégsem hitte el. Egész életében szerette Elizabethet és most itt van. Életben van és gyönyörűbb mint valaha. Bár a többiek tátott szájjal hallgatták, ő mégis vigyorogva csodálta a nőt. Yuko felállt a székéből és felsőbbrendű ábrázattal szólt a szolgálójához.
-Inuka, mostantól nem tartok igény a szolgálatodra. Nem vagy a szolgálóm és én sem vagyok többé a mestered.
Inuka megragadta a még mindig mellkasát cséplő asszony karját és hátrált néhány lépést, közben le sem vette a szemét gazdájáról, vagyis a volt gazdájáról. Inuka várta a továbbiakat, de Yuko már nem mondott semmit.
-Ahogy óhajtja gazdám.
Jiro abban a pillanatban tudta, hogy felesége nagy hibát vétett.
-YUKO!
Mielőtt reagálhattak volna a mindig nyugodt japán férfi kiáltására, Inuka két kőnek látszó tárgyat vágott a földhöz. Hatalmas csattanás mellett, sűrű sötét füst lepte el a szobát. Az ablaknál álló William és apja azonnal kitárták őket, miközben a nők ijedtükben sikongattak. Ahogy kitisztult a szoba, döbbenten vették észre, hogy Inuka eltűnt.

Szörny és a négy szépség

1.fejezet

A történetekben minden sorsfordító szörnyűséget borús időben történik.

Esik az eső.

Az ég fekete.

Villámlik

Tornádó

És más baromság.

Elmondok nektek egy igen fontos dolgot az életről a rossz dolgok, amik kiverik a fejedben lévő biztosítékot, amitől legszívesebben valaki fejét a falba passzíroznád, mintha csak egy érett paradicsom lenne az nem a borús napokon történik. Nem kérem szépen ez a kicseszett nap a lehető legszebb napsütötte reggellel kezdődik, amikor nem számítasz rá. Én már csak tudom, hiszen a tündérmesébe illő történetem egyik napról a másikra egy bizarr horrorfilmmé változott.

Először is kezdeném a napsütötte napommal.

Na szóval süt a nap, énekelnek a madarak és a többi faszság. Vigyorogva álltam a sulim utcájának sarkán a három legjobb barátnőmmel. Kezünkben egy-egy száll égő cigaretta, amit akkor szívunk hogy ha hallgatjuk Cloét vagy a véleménynyílvánításunk előtt. Éppen azt magyaráztam, hogy a magyartanárunk milyen hülye, hogy sosem kap rajta a telefonozáson, amikor valaki nekem jött. A lendülettől egyenesen a fenekemre estem, a nedves aszfaltra. Kösz március, tényleg reggel kellet neked úgy döntened, hogy esni fogsz?! Káromkodva keltem fel és a támadómra néztem. Nem kellet sokat keresnem, mert egy síró kislány, aki nevetséges habos babos rózsaszín kabátba guggolt a pocsolya mellet.

-Te kis szaros! Néz már oda, hogy kinek mész neki! Most nézd meg! Tiszta kosz lett a gatyám!

A kötött sapkás kislány továbbra is a pocsolyánál matatott. Amint felkelt, bőgve ölelgette a plüssét.

-Jesszus! Mégis milyen ocsmány?!

-Fúj én ahhoz én már hozzá nem nyúlnék!

Tina és Sofi undorodva hátráltak a pocsolyától, míg Cloe csak nevetni tudott. 

-Tűnj innen kis picsa! Hallod?!

A kislányt meglöktem, de túl sok erőt vihettem bele, mert összecsuklott és a pocsolyába esett. Most már mindnyájan nevettünk. Szánalmas volt, ahogy a gyerek bőgve, sáros, büdös ruhában elszaladt. A többiek elkezdtek valami másról beszélni, de én még mindig csak a kislányt néztem, aki mintha megérezte volna, hogy figyelik mert megállt és hátranézett. Mikor rám nézet elvigyorodott és mondott valamit. A köztünk lévő távolságból és a lányok hangos beszélgetésétől nem kellet volna hallanom, de én mégis hallottam, ahogy azt mondja Ezt még meg fogod bánni. Cloe valamit kérdezett tőlem, de annyira megvoltam zavarodva, hogy nem tudtam válaszolni.
-Bocs lányok, de ideje mennem.
-Jaj ne má!
-Maradj még!
-Nem-nem! Megyek.
Még egy utolsó slukkot szívtam a cigimből, majd eldobtam azt és elmentem.

Imádtam a házunkat. Hatalmas füves kertje van, természetesen a ház hátuljánál egy hatalmas medence van napágyakkal. Áhh, már alig várom, hogy vége legyen a sulinak és a nyári szünetben süttessem magam, frissen csavart limonádéval a kezemben. Fantáziálgatásaimból anyám kiabálása rántott vissza. Jesszusom, már megint kezdik?! Még ki sem nyitottam az ajtót, de már hallom ahogy veszekednek. Imádom a szüleimet, de már nagyon elegem van az állandó veszekedésükből. Amióta apám cége terjeszkedni kezdett, azóta állandóan csak utazik, míg anyám vagy itthon vagy az irodában intézi a papírmunkát. Az állandó távolság miatt keveset vannak együtt, így mindig veszekednek.
-Megjöttem!
-Szia kölyök.
-Rose! Mond meg apádnak, hogy nem kell három napra elmennie!
A lépcsőn megálltam és anyám zaklatott arcába bámultam.
-Öhm. Apa?!
-Igen, kölyök?
-Muszáj elmenned?
-Igen.
-De utána itthon maradsz ugye?
-Persze, megígérem, hogy három napon belül hazajövök és mindkettőtöket kiengesztelem.
-Na látod anya! Apa három nap múlva visszajön és akkor elmehettek egy romantikus wellnessre, ahova már három hónapja rágod a fülét.
Anya durcásan összefűzte a karját a mellkasa előtt, mire apa előbukkant a nappali melletti folyosóról és vigyorogva ölelte át a duzzogó anyám.
-Ha akarod egy hétig is ott maradhatunk. Rendelünk pezsgőt, eszünk csokis epret és...
-Lálálá! Nem akarom hallani, hogy hogyan töltitek a házas életeteket! Ehhez még túl fiatal vagyok!
-Tizenhét vagy Rose!
-Igazad van anya. Ehhez sosem leszek elég idős!
Borzongva felrohantam a szobámba, persze a csukot ajtó mellett is hallottam, ahogy kinevettek. Elégedetten ültem le a székemre és a kedvenc képeimet néztem. Van egy csoportos képem a lányokkal, amikor buliban voltunk. A másikon anyuékkal vagyok. Tizenkét éves voltam, éppen túrázni voltunk. Sosem felejtem el, hogy anya teljesen kiakadt a szúnyogoktól és a szarvasbogaraktól. Szegényt három napig nevettünk rajta. Annyira megijedt, hogy hét hétig csak a munkahelye és itthon töltötte el az egész idejét. A többi képeket elnézve találtam egy gyűröttet. Ezen a képen alig lehettem nyolc, egy tejfel szőke, bubifrizurás lányt öleltem.
-Ki hitte volna, hogy az egykor legjobb barátnémmal, mostanra már idegenek vagyunk egymásnak.
Adellal való kapcsolatom akkor változott meg,amikor összebarátkoztam Cloeval. Egyre kevesebbet találkoztunk és beszéltünk, végül már nem is foglalkoztunk egymással. Ledobtam az asztalra a képeket és egy filmet nézve befeküdtem az ágyba.
-Holnap hétvége, semmi sem zavarhatja meg álmomat.

Az éjjel vihar volt. Szakadt az eső és reflektorként világítottak a villámok, de annyira kába voltam, hogy csak ködös tudatom fogta fel. Másnap reggel a madarak énekeltek és a reggeli nap megsimogatta az arcom. Kidörzsöltem a szememből a csipát és a takarót ölelve felültem. A szemközti falon lévő talpas tükörre néztem. A reggeli kócos hajam most úgy nézett ki, mintha kegyetlenül tupírozták volna.
-Mégis mi a...?!
Vastag kócos hajamat hátrafésültem és a látványtól elborzadtam. Remegő kézzel érintettem meg az arcom... ami már nem a sajátom volt. Az idegen arc olyan volt, mintha túlzásba vitték volna a plasztikázást. Az arccsont feszesen kidudorodik, míg az orr kicsi és nyomott. Az egykor zöldeskék szemeim, undorító sárgás színt kaptak. A számból a hegyes metszőfogaim hegye kikandikálnak. Az egykor szépen manikűrözött körmeim hegyes karmokká váltak.
A sikolyomtól még az ablakok is beleremegtek.

Gésa testőr 34

34.fejezet

Iszonyatos fájdalmaim vannak. Mégis mi a jó isten történt?! Ó! Már emlékszem. Az ágyba fekve próbálom kinyitni a szemem, de túl világos van így csak hunyorítani tudok. Eltalált két golyó. A fenébe! Azt hittem hogy eltudtam kerülni őket. Amint hozzászokott a szemem a fényhez, ledobtam magamról a fehér takarót.Még mindig a ninja ruhámba voltam, de a felsőrészét valaki levágta és bekötözött. A fenébe! Az egész felsőtestem be van kötve, a doktor biztos látta, hogy nő vagyok. Jaj! Mit fogok kapni a gazdámtól! Így hogy kerüljek a szeme elé?! Micsoda szégyen! Az ajtó kinyílt és Mia lépett be a szobába kancsóval és ruhákkal a kezében. Amint meglátta, hogy felültem ledermedt és a mellkasomat nézte.

-Ne csak állj ott! Szomjas vagyok és fázom.

Krákogó hangomra elvörösödött és egy pohár vizet öntött nekem. A hideg folyadék nagyon jól esett.

-Mióta voltam kiütve?

-Tegnap este óta.

-Hm. A többiek tudják, hogy....?

Mia még jobban elvörösödött.

-Igen, pár órája mondta el a doktor.

-Ááá! Fenébe!

Dühömben a fejemet kezdtem el dörzsölni. 

-Rendben! Segítenél felöltözni?

-Igen.

Férfiruhába öltözve álltam egy régi szalon ajtajában. Fura, amikor itt voltam ez a szobát mindig zárva tartották. Mindenki egy asztalnál ült, ami a szoba közepén volt. A gazdám látott meg először, így rám vonta a figyelmet. Egyedül William állt fel. A ruhája még véres volt és szakadt.
-Hogy vagy?
-Az orvos értette a dolgát, megmaradok uram.
William ökölbe szorította az öklét, de nem mondott semmit. Valahogy a légkör megváltozott. A szobában volt még két idegen. Felismertem azt az ismerős nőt, akit magam mögé löktem a bálon. A mellette ülő férfi biztosan a férje. Mégis mit keresnek itt?
-Khm. A nevem Chirstofer Shark és ő itt a feleségem Ashly, mi csak megakartuk köszönni, hogy megmentette a feleségemet.
-Uram.
Meghajtottam előtte a fejemet, de nem túl mélyen a varratok miatt.
-Ne szerénykedj Inuka! Mindenki csak dicsér, főleg a fia. Igaz William?
-Anya!
A kínos csevejt a szoba túlvégében lévő ajtó nyikorgása vetett véget. Három férfi jelent meg a szobában. Két jól öltözött úr, az egyik vékony, míg a másik izmosabb alkatú, a harmadik szolgáló ruhát hordott és mindkét kezében egy-egy hatalmas koffer.
-Üdvözletünk család!
A termetesebb férfi hatalmas vigyorral nézett végig a jelenlévőkön, de amint meglátott a kezében tartott táskát azonnal elejtette. Arcáról lehervad a mosoly, helyette meredten nézett. A tekintetemmel a másik férfira néztem, aki szintén engem bámult, de rajta alig észrevehető volt a meglepett zavar, mégis a hangja elárulta.
-E-eliza-beth.
A két jól öltözött férfi egyszerre indult meg. A vékonyabbik kecsesen szelte át a távolságot, olyan volt, mintha az erdőben lennék és egy szarvast látnék. Kecses, könnyed léptei nem is hallatszódnak, míg a másik úr csak úgy dübörgött. Nyíltságuktól ledöbbentem és nem mozdultam.
-Peter! Harry! Ti mégis mit csináltok?!
A Mylord dörmögő felháborodott hangjára egyik sem reagált.
-Hihetetten! Épp olyan vagy mint gyerekkorunkba! Semmit sem változtál!
-De igen változott!
A vékonyabbik átvéve a szót, megragadta az államat és feljebb emelte a fejemet. Zöldeskék szemei békések és kíváncsiak voltak. A nyugodt kisugárzása felvert a bénultságomból. Egyet hátraléptem.
-A szemei még mindig ugyan olyan szépek.
-Fiúk mégis miről beszéltek?!
-Ugyan már anyám! Nem hiszem el hogy nem ismered fel! Hiszen még Harry is felismerte! Pedig tudod, hogy nem egy észlény!
-Hé!
-Ez az igazság bátyám, már el kellett volna fogadnod!
-Elég! Mégis mi a fenéről beszéltek?!
Harry, a testesebb férfi tátott szájjal bámult a Mylordra. Barna szakállát vakarva, rázta a fejét.
-Mégis, hogy lehettek ilyen vakok, hogy fel sem ismeritek a rég elveszett lányotokat!
Most már Peter is rázta a fejét és egyetértően ütögette meg Harry vállát.
-Már mint Inuka?
-Ne nevettessetek! A fiaim vagytok, mégis hogy lehettek ennyire eszetlenek, hogy azt hiszitek, hogy ő ....
-Hiszen ő....

Ő egy férfi. Legalább is ezt akarták mondani, de ugyebár ez nem igaz. Az orvos ugyanis nyíltan közölte, hogy a bál "hősnője" komoly sérülések ellenére, megmarad. Nem akartak máshogy nézni a szolgára, mint ami, de amit a két White fiú mondott, szöget ütött mindenkinek fejébe. Legelőször John állt fel, majd a ninja nő elé állt.
-Bizonyítsd be! Ha tényleg te vagy az elveszett lányom, bizonyítsd!
-Uram, én nem....
Inuka ellenkezését a két testvér állította meg.
-Elizabeth elrejtett egy borítékot. A borítékban apánk hajójának neve áll. Találd meg!
Inuka hitetlenkedve nézett Harry-re. Fogalma sincs, hogy mégis hogy került ilyen slamasztikába. A szobába mindenki őt nézte, ő még sem tudott senkinek se a szemébe nézni. Mégis, hogy juthatott idáig szerencsétlen története?! Merengéséből a falhoz állított hatalmas könyvespolcon lévő óra zavarta meg. Az ismerősnek vélt mutatók három órát jelzett.  William észrevette, hogy Inuka meredten nézi azt az órát, amit kiskorában annyiszor játszott. Elizabeth szeretett veszélyes dolgokban részt venni, de legfőképpen szerette azt az órát elállítani, hogy megviccelje az embereket.
-Az óra!
William közelebb ment a szekrényhez és onnan nézett fel az órára.
-Ugyan fiam, ne viccelj! Még te sem éred fel, mit gondolsz egy kislány mégis hogyan érhette volna fel azt az órát?!
Mindenki Williamet nézte, aki gondolkodva nézett körbe a szobában, egyedül Inuka nem követte a férfit, ő ugyanis izzadó kezeit ökölbe szorította és a földet nézte.
-Valamire felállt! 
-Mi?
-Még egy felnőtt férfi sem éri fel az órát, de ha székre állok akkor igen.
-De Elizabeth akkor sem érte volna fel, ha székre állt volna.
-Igaz John bácsi.
William elhúzott egy széket az asztaltól és felállt rá.
-De Lizi nem is székre állt.
-Akkor mire?
-Az asztalra. Lizi az asztalra mászott, hogy eltudja érni az órát, ami a legfelső polcon van.
William kinyitotta az órát és belenyúlt. Egy pillanatra mindenki visszafogott lelégzettel várták az eredményt.