Katona szerelem kezdet

Első fejezet

2020. Palesztin és Izrael háború tört ki. A tévék mészárlásoktól és bombatámadásoktól zeng. Akkoriban nem tudtuk, hogy ezek a harcok az egész világot megváltoztatják. És mint mindenhol Magyarországra is elért a háború, ha pontosak legyünk október 22.-én. Láttuk hogy, gyerekek haltak és maradtak árván. Az embereket besorozták 16 és 50 év között, a fiatal gyerekeket árvaházba vitték, hogy ha majd nagyobbak lesznek ők is katonák legyenek, az öregeket tapasztalatuk miatt a kórházakban ápolták és gyógyították a sebesülteket. Hogy honnan tudom ezeket? Mert én is katona vagyok, de erre térjünk rá majd máskor, kezdeném az elején.

Október 22. hála az égnek végeztem az óráimmal, alig vártam, hogy drága öcsémet felvegyem a suliból és hazamenjünk. Tom iskolájához érve meg is pillantottam, ahogy kirohan a suliból és sprintelve nekem ugrik. Nyakamat ölelgette, majd megfulladtam.

• -         Tomi ha tovább így ölelsz nem viszlek fagyizni.

Kijelentésemet meghalva, ujjongva ölelt meg, de már finomabban majd kézen fogva elmentünk a közeli fagyizóba.

• -         Na és milyen volt a suli?
• -         Képzeld el Kira, Nina adott egy sütit és együtt homokoztunk, ő a legjobb barátom.
• -         Igazán? És még történ valami?
• -         A tanító néni megdicsért, mert el tudtam mondani az ABC-t.
• -         Jaj de ügyi vagy, ezt mondjuk el majd anyuéknak.
• -         Jó

Amint a fagyit ettük egy repülő repült el felettünk, ami egy nem túl messzi házra dobta le bombáját.

• -         Úristen hisz ott van a mi házunk is!

Tomit karon ragadva rohantunk haza és imádkoztam, hogy ne a mi házunk és ne legyen ott senki. Futva 20 perc alatt odaértünk. Mindenhol tűzoltók és rendőrök. A tömegen átverekedve mentünk a már eloltott házunkhoz. A látvány letaglózott autóromok és két holtest, amit éppen próbálnak beazonosítani. Két rendőr elénk állt akadályozva utunkat.

• -         Maguk itt laknak?
• -         Igen a szüleimmel.

Könnyes szemekkel néztem a két rendőrre, majd megszólalt a másik.

• -         Részvétünk a szülei miatt. Vannak hozzátartozóik?

Tomit fölkaptam majd szorosan megöleltem és válaszoltam.

• -         Nekünk csak a szüleink voltak.
• -         Akkor kérem, jöjjenek velünk.

A rendőrök autójukhoz kísértek majd beültettek és már indultunk is.

• -         Kira hova megyünk? Mi lett anyuékkal?

Szegény Tomim még csak 8 éves és már el is vesztette szüleit.

De nem fogom hagyni, hogy elválasszanak, hiszen már csak mi maradtunk egymásnak.

• -         Kicsim most nagyon figyelj. Anyu és apu fönt vannak az égen és onnan néznek minket, mi őket már nem látjuk viszont.

Tomi szeme megtelt könnyekkel.

• -         De én látni akarom őket.
• -         Tudom kicsim, most a biztos urak elvisznek, minket egy kapitányságra ott majd kiderül, hogy mi lesz.
• -         El fognak minket választani?

Tomi most már szabályszerűen zokogott.

• -         Soha nem fogom hagyni, megígérem.

A két rendőr összenézve nézik a mi családi idillünket és sajnálkozva néznek egymásra. Az őrsre érve elvittek minket egy földalatti menedékhelyre. A nagy téren, kicsi és nagy gyerekek voltak, mindenki le volt törve. Ezek szerint nem csak mi jártunk így. Családtagok és ismerősök ölelkeztek gyászos vörös szemekkel. Kerestem ismerős embereket, majd megláttam a legjobb batáromat, Tarát a férjével, Scott-tal. Tara 18 éves, annyira beleszeretett Scottba, aki 20 éves, hogy amikor a 4. éves évfordulójukat tartották Scott megkérte Tara kezét, aki vigyorogva igent mondott. Emlékszem a napra, amikor elmesélte nekem azt a napot ,Jokert megszégyenítő mosollyal mutatta gyűrűjét. Az itt álló pár sírva, ölelkezve gyászoltak. A kezemben tartott Tomival odamentünk hozzájuk.

• -         Tara, Scott mi történt?

Tara ellépet párjától és szorosan megölelt minket. Tomi elkezdet mocorogni a hirtelen szorítástól. Ezt Tara is érzékelte ezért visszalépet Scott karjai közé.

• -         Kira a családunk meghalt egy bomba miatt.

Scott elcsukló hangon mondta el a történteket.

• -         Nagyon sajnálom.

Ennél többet én sem tudok mondani, hiszen én is gyászolok pont mint ők. Tom eközben szépen elszendergett ölelő karjaimban. Figyelmemet egy mély hang zavarta meg.

• -         Lányok és fiúk sajnálattal kell közölnöm veletek, hogy a háború elért a mi védtelen országunkat. Arra kérek mindenkit, hogy egy perc néma csenddel emlékezzünk meg elhunyt hozzátartozóinkról.

A hallottaktól sokan sírva vagy szipogva emlékeztek vissza családjukra. Néhány könnycseppet ejtettem, csak ennyit engedtem meg magamnak. Hogy miért? Az ok a kezemben tartott nyolc éves kisfiú miatt. Erősnek kell lennem miatta. Amint letelt az egy perc a porondon álló fickó megint megszólalt.

• -         Most biztosan azt kérdezitek, hogy mit kerestek itt? Az ország szűkölködik a katonákból, így sajnálatos módon nektek is be kell állni, a kiképzéseteket most kezdjük el.

A többiek felháborodva kiabáltak a fickóra, valaki olyan szóhasználatot használt, hogy megfájdult a fülem. A fickó nem törődött semmivel csak egy mély levegő után folytatta.

• -         Értem a felháborodásotokat, de értsétek meg, háború van, gondoljatok a kicsi gyerekekre a jövőbeli terveitekbe, ha mi nem teszünk semmit, akkor mindennek vége és meghalunk.

Mindenki csöndbe hallgatta a férfi szónoklatát, a gyerek részre Tomra és Taráékra néztem, akikről tudtam, hogy szeretnének gyerekeket. Tom elkezdet mocorogni, az anyai ösztöneim működésbe léptek. Észre sem vettem, hogy Tommal a kezembe a porondra álltam és farkasszemet néztem a férfival.

• -         Ezt nem tehetik, mi lesz a gyerekekkel belőlük is gyilkosokat képeznek? Én ezt nem hagyom! Nincs joguk ezt tenni!

A közönség igazat adva igeneztek.

• -         Megkérdezhetem a nevét fiatal hölgy?
• -         Kira.
• -         Nos, Kira a gyerekeket nem fogjuk besorozni csak a tizenhat éveseket. A gyerekeket egy másik barakkokba küldjük ahol sérültek vagy idős emberek fognak vigyázni rájuk.
• -         Nem fogom hagyni, hogy elválasszanak az egyetlen rokonomtól és a legfontosabb személytől egyben. Szerintem a többiek is így gondolják.
• -         Hát van egy kibúvó lehetőség, ami azt jelenti, hogy a leendő barakkotokba szállásoljuk el őket, de nektek kell gondoskodnotok róluk, nincsen segítség.

Nem akartam megszegni a Tominak tett ígéretemet így beleegyezően bólintottam. 

• Attól tartok uram, igaza van. Srácok ezt ti is tudjátok.

Hogy nyomatékosítsam szavaimat végignéztem a tömegen.

•  De nem várhatja el, hogy egyből nekiálljunk, az edzésnek majd öldököljünk! Nem vagyunk arra felkészülve, hogy fegyverrel a kezünkben rohangáljunk és mészároljunk.

A férfi sajnálkozó és megdöbbenést tükröző szemébe néztem dühösen.

•  Igazad van Kira, belátom. Ezért mindenki jöjjön velem az autókhoz amik elvisznek a barakkhoz ott lesz a szállásotok  az edzőtermetek, de előtte regisztrálni fogunk titeket.

Katonák jelentek meg egy oldalajtóból és elkezdték terelni a tömeget.

•   Ön igazán bátor Kira. Nagyszerű parancsnok válhat még magából.
•   Köszönöm uram, de számomra a legfontosabb a túlélés és a testvérem biztonsága nem vágyom semmiféle pozícióra.

Leléptem a színpadról és elkezdtem a tömeggel együtt haladni.