Hamarosan!

Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy hamarosan elkezdem a Szárnyas lány című történetemet. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a Szörnyeteg és a négy szépséget nem folytatom.
Mindenkinek jó nyarat és addig is itt van a Szárnyas lány "előzetese".

Szárnyas lány    

Szép álom.

Szállok az égen.

Repülök.

Biztos, hogy álom?

Véres szárnyak takartak be az ágyamon.

Senki nem tud semmit.

Vajon miért?

És miért én?

Szörnyeteg és a négy szépség 7

7.fejezet

Mióta Nick betolakodott a szobámba egy tál gyümölccsel, azóta mindennapossá vált, hogy a padláson filmezünk. A z elején csendben voltunk. Én nem küldtem ki a szobámból, ő pedig nem bámult. Fura egy kapcsolat alakult ki közöttünk. A többi testvér nem tudott róla, legalább is azt hittem.

Nick

A filmek jobban érdekelnek, mint a könyvek. És most hogy nem a szobámba vagyok az ágyamban egy könyvkupaccal a fiúknak gyanús lettem. A szokásos filmnézés után lesétáltam a padlásról egyenesen Tod és Simon karmai közé.
-Szia tesó!
-Nick, nem akarsz elmondani nekünk valamit?!
Öcsémre és annak párjára néztem. Észrevettem, hogy egyforma zöld póló van rajtuk.
-Nem áll jól nektek a páros ruha.
-Mi nem erre...
-Mégis hogy mondhatsz ilyet! Tod nagyon sexy ebben a zöld pólóban! Nekem meg kiemeli a szemeim színét.
Simon lányos szempilla rebegtetésbe kezdett, amitől nevetnem kellett.
-Simon eltérítettek, térj vissza a lényegre!
-Igazad van Tod! Most már határozottan állíthatom, hogy a drága Nickünk titkol valamit, méghozzá a titokzatos Roset! Tagadod?!
A két srác vádló tekintetétől csak egy bólintásra telet.
-Nem, de ha belebonyolódunk a jó zsaru, rossz zsaru játékba, akkor kérek egy alkoholmentes sört.
A két srác elsprintelt a konyhába, míg én a napaliba foglaltam helyet. A szobába körbenéztem, végül a velem szembelévő baloldali sarokba találtam meg az alig észrevehető kamerát. Arcomat megdörzsöltem és belevigyorogtam a fekete lencsébe. Épp ekkor jelentek meg a hideg sörömmel. Show Time!
-Rendben, akkor kezdem én, mint a testvéred.
-Tehát te vagy a jó zsaru?
Tod nem törődött a kérdésemmel lerakta az asztalra az üveget és helyet foglalt a fotelban, míg Simon körülöttünk sétált.
-Mióta tart?
-Micsoda?
-Tudod te jól.
-Valójában fogalmam sincs, hogy mire gondolsz.
-Ne játszd a hülyét Nick!
Simon agresszívan rázta a kanapét.
-Hülye vagy?!
-Nem, csak kíváncsi! Áruld már el! Majd meg halunk, hogy halljunk a híres Rose-ról.
Most már tudtam,... én irányítok. Elégedetten dőltem hátra és az összefűzött kezembe hajtottam a fejemet.
-No lássuk csak. Rose, ahogy a virág is elég szúrós egyéniség. Nagyjából annyi idős lehet mint én, barna hajú, nagyjából 180 cm, izmos testalkatú.
-Jó-jó-jó ezeket mi is tudjuk a képek alapján mond már el, hogy mi a baja?!
-Khm! Simon arra kíváncsi, hogy mégis milyen a mostohatesónk.
-Nyolc karja van, három szeme és patái vannak.
Komoly hangomnak köszönthetően csak bámultak rám, majd elnevették magukat.
- Na! De mos komolyan!
-Jesszusom Simon! Átlagos. Teljesen normális lány. Persze leszámítva a fura hobbiját.
Tod előrébb araszolt, míg Simon rácsapott az asztalra.
-Tudtam! Fizess drágám!
Todhoz fordult kinyitott tenyérrel.
-Ti fogadtatok?!
-Ja, Simon azt mondta, hogy furcsa dolgai vannak Rosenak, én a kinézetre tippeltem.
Megvártam, amíg Tod előveszi a pénzt, majd rázva a fejemet Simonnak szóltam.
-Nem valószínű, hogy nyertél.
-Mi?!
-Rose nagyon jó az informatikában és az információszerzésben.
Tod a pénzt markolászva ültette le barátját.
-Ezt hogy érted?
-Rose, sok mindent megtudott rólunk, sőt most is épp információt gyűjt.
-Ezt mégis hogy érted?
Nem válaszoltam Tod kérdésére inkább a plafonon lévő kamerába mosolyogtam. Simon kapcsolt előbb. Tekintetemet követve tátotta el a száját.
-Be vagyunk kamerázva?!
Tod felpattant a garnitúráról és ő is a fekete tárgyat nézte.
-Úr Isten!
-Mindent látott!
Simon és Tod egyszerre kezdtek el vörösödni. Mégis mit csináltak, amikor azt hitték, hogy senki sem látja őket?

Rose

Igazán szórakoztató volt a két fiú zavarba ejtő arca. Főleg, hogy jól tudom, hogy mit szoktak csinálni. Simon szeret beöltözni, divatbemutatókat szervez (természetesen végig járja az egész lakást), és képzeletbeli interjúkat add, néha igazán zavarba ejtő dolgokról. Tod, na Tod, ő az aki igazán meglepett. Simon tudta nélkül néhány ruhát felpróbál és playbackkelni kezd, de alkalomadtán énekelni is szokott nagy örömömre, ugyanis igazán kellemes hangja van a fiúnak. Most a három fiú arcát bámulom a monitoron keresztül.
-Hát most mit mondjak?!
Egyből a kezembe fogtam a telefonomat és írtam Nicknek.
Szépen lebuktattál,Nick!
Most mit tehettem ?! A vallatás órákba telhetett volna!
Lehet, de így csak 8 percbe tellett. Micsoda kitartás! Példát kéne vegyek rólad.
Ugyeeeee! Én már napok óta gondolkodom azon, hogy felhozzam neked, hogy micsoda példakép vagyok.
Azért ne szállj el magadtól!
Ne aggódj mi lefogjuk. És ami a videókat illeti, remélem bizalmasan kezeled.
Ja Simon voltam.
-Simon add vissza a telefonom!
Ne aggódj Simon bizalmasan kezelem a titkaitokat. Mindenkiét
Nick felolvasta az üzenetem, mire Simon és Tod megnyugodva ültek le a kanapéra.
-Milyen titkokról beszéltek?!
-Semmi.
-Semmi közöd hozzá Nick!
Tod és Simon tagadására én is küldtem egy üzenetet.
Nem hiszem, hogy akarod tudni. :D

A nap végére szereztem két új ismerőst. Simon és Tod bejelöltek ismerősnek és egyből az üzeneteikkel kezdtek el bombázni. Már az elején felkészültem a kényelmetlen kérdésekre, de meg kellett lepődnöm. Simon divat dolgokat küldött, míg Tod szórakoztató giffekkel bombázott. Éppen válaszolni akartam volna a leveleknek, amikor is meghallottam a bejárati ajtó hangos kicsapódását.

Szörnyeteg és a négy szépség 6

6.fejezet

Rose

Apa macskájának gyönyörű zöld szemei megnyugtattak. Őrjöngenem kéne. Nick megint egy tiltott szobába tette be a lábát, főleg, hogy most az én szobámba van. De nem jön az a feszültség, ami szétfeszíti a testemet és azzal fenyeget, hogy szétroppant ha nem engedem ki magamból. Ahogy a nagyra nőtt macskára és a fiúra néztem a szívem összeszorult. Leraktam magamról Kaszást és felültem. Hajamat sátorként használtam, hogy torz arcomat eltakarjam. Remegő kezemre támaszkodtam és hallgattam Nick szabadkozását.
-Sajnálom, nem akartalak felébreszteni... én csak a macska után jöttem, mert Magda azt mondta, hogy vigyázzak rá és...
-Hagyj magamra Nick.
A mostohatestvérem továbbra is zavartan hablatyolt valamit, de én arra már nem figyeltem. Kaszás átfurakodott a karom és az oldalam között , hogy az ölembe ülhessen. A nyomás hatására kénytelen voltam hátradőlni. Ragyogó zöld szemeit le sem vette rólam. Az új arcomat látva kíváncsian emelte fel a mancsát és megérintett. Egy hatalmas könnycsepp cseppent le az arcomról rá a fejére. Amire morcosan megrázta azt. Megbűvölten néztem a régi kedvencemet.
-Tudod, annyira nem is vagy ijesztő.
Döbbenten néztem az ajtó előtt álló visszahúzódó fiúra. Ő csak szégyenlősen elmosolyodott, majd elment.
-Tényleg nem vagyok annyira ijesztő?
Kaszás édesen doromboló hangot adva dörgölőzött az államhoz.
-Te is hiányoztál én kis kandúrom.

Másnap hajnal 2-kor

Kaszás sóvárgó tekintettel követett le a konyhába. Kiöntöttem neki egy kis tejet, majd magamnak egy forró kakaót csináltam. Meleg italommal leültem a bárszékre és megnéztem az üzeneteimet.
Nick: Tényleg Kaszásnak hívják a zöldszemű ördögöt?
Én:Ja apám ötlete volt.
Nick: Mégis hogy adhatott neki ilyen hátborzongató nevet?!
Én:Apám szerette a babonás történeteket, így úgy döntött, hogy a tizedik születésnapomra vesz nekem egy fekete bundájú és zöld szemű macskát.
Nick: De hát olyat nagyon nehéz találni.
Én: Tudom.
Tovább nem beszéltünk egymással. Elmostam a bögrém és visszaosontam a padlásszobába vagyis ezt kellet volna tennem, de láttam, hogy a nappaliba megy a tévé. Egy bűnügyeket megoldó műsor ment. A kanapén egy alak feküdt üres sörösüvegekkel. Dean alkoholtól bűzlőn és párnapos borostával dőlt ki a sötétkék kanapén. Fintorogva vettem ki kezéből a távirányítót és kikapcsoltam a tévét. A dohányzóasztalon volt még egy bontatlan üveg, amit felvettem és azzal vissza mentem a vackomba.

Szombat reggel a házimat csináltam az internetes iskolához, amikor kopogtattak. Biztosan Magda az.
-Gyere!
De várjunk! Magda sosem kopog! Már nem tudtam megállítani az ajtó nyitódását, ezért gyorsan magamra húztam a bő kapucnimat. Szerencse hogy mindig hordok egy bő pulcsit aminek nagy kapucnija van. Nick egy tálnyi gyümölccsel lépett be a szobámba.
-Jó reggelt!
-Nick, te mégis mit keresel itt?!
-Hé! Ne kapd fel a vizet! Csak.... gyümölcsöt hoztam.
Levettem a billentyűzetről a kezemet és hátradőltem.
-Nick! Annyi gyümölcsöt hoztál, hogy ha azt mind megenném gyümölcscukor mérgezésben szenvednék.
Vigyorogva nézett a gyümölcsszerzeményére.
-Hát ... ha nem bánod én is ennék belőle.
-Menj el Nick... tanulnom kell!
Habozott. A forgó szemei és a toporgása elárulta, ezért is lepődtem meg, amit csinált. Nick egyszerűen leül a földre a dohányzóasztalomhoz és elkezdett gyümölcsöt enni.
-Csendben leszek.
Beletörődően hajtottam le a fejemet és folytattam a dolgom. Nick szőlőt evett és ezt onnan tudom, hogy minden egyes szem roppanását hallom, ahogy beleharap. Idegesített, de nem csak a hang hanem az is, hogy vizslató tekintettel nézelődött a szobámba. Esküszöm a falra másztam tőle!
-Nick!
-Igen, Rose?
-Dobj ide egy banánt!
Nicket sosem láttam vigyorogni, de most mégis azt tette. A repülő sárga gyümölcsöt elkaptam és elkezdtem hámozni.
-Hát ez a szobád.
-Ja.
-Nem túl....
-Nőies? Lányos?
-Aha.
-Mint ahogy tegnap láthattad, nem vagyok egy szépség. Kozmetikumokkal és szép ruhákkal nem tudom eltakarni magam.
-Szép a pulcsid.
Banánnal teli számmal próbáltam nem mosolyogni.
-Jól van! Most már tényleg nem foglak zavarni, inkább tévézek.
Nick állát vakargatva nézegette az öt távirányítót. Végül a másodikat választotta, viszont az nem a tévéé volt. A falra rögzített monitorok bekapcsolódtak.
-Te bekameráztad az egész házat?!
Elküldtem a kész munkámat és fáradtan dőltem hátra.
-Persze. Mivel nemigen hagyom el a padlást, nem tudhatom hogy mikor rabolják ki a házamat, ezért egy évvel ezelőtt felszereltem őket.
-Ezt nekünk senki sem mondta!
Felkeltem és az ágyamra ültem. Előrenyúltam egy barackért, míg Nick felháborodottan bámult.

Nick

Nem láttam az arcát a sűrű hajától és a nagy kapucnitól, de a zsigereimben éreztem, hogy mosolyog.
-Nekem se mondták, hogy itt fogtok élni.
-Ez nem igaz! Helen biztos elmondta.
-Ez igaz. A szokásos élménybeszámolós e-mailjét küldte és csak úgy oda írta, hogy bánj jól a testvéreiddel miközben együtt éltek.
-Na látod!
-Ezt akkor kaptam meg, amikor elkezdtetek kipakolni a költöztető autóból.
-Úúú!
-Ja.
Rose elvett egy távirányítót és bekapcsolta a tévét.
-Ajánlom, hogy legyen legalább egy jó film!
-Utána néztem és a tízesen egy jó akció film megy.
Nem beszélgettünk tovább, inkább közösen ettük a gyümölcsöket és néztük az egyik kedvenc filmemet.

Szörnyeteg és a négy szépség 5

5. fejezet

Nick

Dermedten ültem a konyhában egy tál leves mellett. Magda a vacsorához vágta a zöldségeket. Idegesíthette a folytonos bámulásom, mert frusztráltan abbahagyta a szeletelést és a kést belevágta a vágódeszkába.

-Jól van!Kérdez! Addig úgysem hagysz békén.

Kapva az alkalmon leraktam a kanalat. és most már teljesen ráfigyeltem.

-Tényleg ő volt? Rose? Ő, Rosalina?

-Igen, ő.

-Mégis mi történt vele?

-Valójában mi sem tudjuk. Egyik napról a másikra, így ébredt, ennek már két éve. Én és Rose úgy gondoljuk, hogy megátkozták, de Helen nem akar erről hallani. Miután átvergődött a sokkon és felgyógyult a gyászból férje elvesztése miatt, elkezdett különb féle orvosokat hozni, hogy segítsenek Rose-on.

-Had találjam ki! Nem sikerült.

-Igen. Csak néhány orvos láthatta, de nekik alá kellett írniuk egy titoktartási szerződést, a többieket Rose nem engedte be a szobájába. Az elején próbálkoztunk. Levágtuk a haját és a körmeit, de azok pillanatokon belül visszanőttek. Feladtuk és csak egyetlen dologra tudtunk gondolni, mégis ki átkozhatta meg és hogyan lehetséges?

-És találtatok választ?

-Sajnos nem. Rose szétrombolta a szobáját, dühkitörései nagyobb kárt okoztak benne mint a környezetének, ezért is szereztünk be nyugtatókat. Egy fél éves kurzuson elvégeztem az ápolói gyakornok képzést, így én magam gondoskodom róla.
-Ez szörnyű. Egyszerűen hihetetlen. Ha nem láttam volna, akkor nem is hiszem el.
Magda kivette a kötényéből az iroda kulcsát és átcsúsztatta nekem.
-Maradjon nálad. Most már te is tudod Rosalina titkát. Jó helyen lesz nálad.
-Én nem...
-Nem kell vele foglalkoznod, ha nem akarod. Vissza is teheted, ahol találtad. Vagy használhatod is.
Elvettem és zsebre vágtam. Megettem a levest és elraktam a tányért a mosogatóba.
-Egy valamit nem értek. Mégis honnan szerzett adatokat és képeket rólunk?
Magda vörös arccal szeletelte tovább a zöldségeket.
-Miután félbehagyta a tanulmányait sok szabadideje maradt, ezért érdekelni kezdte az informatika.
-Hacker lett?!
-Mondhatni, de a nagyja képeket és infót én és Helen adtuk neki. Kérlek ne legyél mérges!
-Nem-nem, csak fura.
Otthagytam Magdát, elég volt mára ennyi izgalom.

Rose

Ködös tekintettel bámultam magam elé. A hideg parkettán feküdtem. Már megint rohamom volt. A fenébe is! Fél éve már az utolsó rohamnak, most biztosan Magda óvó tekintetétől nem fogok szabadulni. Imádom azt a nőt, de ha megint könnyektől csillogó szemekkel fog velem beszélgetni, akkor ki fogok akadni. Mégis, hogy a büdös életbe jutott be az irodába?! Sose találtuk meg a kulcsot, de egy idegen fiú néhány heten belül megtalálta. Hihetetlen! Jobban kellett volna figyelnem! Háton fekve belevágtam a karmaimat a parkettába. Hülye!!!! Az ajtó felől papírsuhogást hallottam. Még zsibbadó testemmel hasra fordultam és négykézlábra álltam. Egy összehajtott papírra lettem figyelmes. Mégis mi a ...? Nehézkesen odamásztam, mire odaértem teljesen elfáradtam. Ez egy levél! Fekete tintával írott üzenet, fiús kézírással.
Szia Rose!
A nevem Nick, de te ezt már tudod. Magda mesélt rólad néhány dolgot (ne szid le ezért, csak neked akar jót). Sajnálom, hogy megijesztettelek, nem volt szándékos. Én ... nem tudom, hogy most min mehetsz keresztül, de szeretnék segíteni... vagy csak beszélgetni.
A te mostohatesód Nick.
Ez... azt hiszem ... kedves tőle, de nem fogok vele beszélgetni. Nincs azaz isten! A papírt a zsebembe gyömöszöltem és talpra álltam. Mégis, hogyan fogok felmászni a létrán?! A közepes nagyságú gardróbszobára néztem. Miután anya bezárta a szobát, összeszedtem a családi képeinket és felvittem a padlásra és a titkos csapóajtón keresztül lemásztam apa dolgozószobájának gardróbszobáján keresztül. Ez az én titkos rejtekhelyem. Hetekig tartott, mire fel és le vittem a gépeket. Leültem az íróasztalhoz és benyomtam a gépem. Eszembe jutott, az átjárós titok. Csak én és apa tudott a létráról. Emlékszem, amikor kicsi voltam és anyával versenyeztünk, hogy ki ér hamarabb az irodába. Természetesen én nyertem. Szerettem megijeszteni apát, vagy csak az ölébe ülni. A monitoron megjelent apa mosolygós arca. Ő a hátterem és semmilyen okból nem változtatnám meg.

Nick


Az incidens óta eltelt három hét. Fogalmam sincs, hogy miért döntöttem úgy, hogy megírom neki azt a levelet, de azóta mindennap írunk egymásnak. Az elején még az ajtó alatt átcsúsztatós levelezéssel beszélgettünk, de most már a telefonon messengeren. Első benyomásom róla, hogy eléggé visszahúzódó, de ahogy beemlegettünk ebbe a fura kapcsolatba, kiderült, hogy kedves, vicces tehát az ég világon semmi baj sincs vele. Míg én Rose-sal beszélgetek, addig a többiek mit sem sejtve élik a maguk kis világát. Tod és Simon, mint ahogy eddig is csöpögős szerelmespárként portyáznak itthon. Ian a vizsgáira készül, míg Dean továbbra is játssza a rossz fiút. Gyerekesen viselkedik, ezért is léptem le annak idején.
Unatkozom. Már nincs mit kiolvasnom. A házival is megvagyok, a tévében szokás szerint nincs semmi. A konyhába nyitogatom a hűtő ajtaját, de nincs semmi olyan amit ehetnék. Egy kaparászó, nyávogó hangra lettem figyelmes. A csappal szembeni ablakpárkányon egy fekete szőrű és zöld szemű macska ült.
-Óh, hát te még élsz?!
Magda sietett be a konyhába elegáns ruhába és szépen kisminkelve.
-Rosalina már mindenhol keresett!
Magassarkújával mellém sietett és kinyitotta az ablakot. A fekete macskának több se kellett, azonnal beslisszolt és kisietett a konyhából.
-Jaj nekem! Nick kérlek fogd meg! Már két éve nem volt itthon, biztosan megrémülne, ha látná Rosalinat.
-Jó, de miért nem te teszed?! Téged legalább ismer.
-Nem lehet! El kell mennem diáktalálkozómra, már így is késésben vagyok. Puszi!
Hopp! Volt Magda, nincs Magda. Lehetséges, hogy az idős japán bejárónőt is valahogy megátkozták?! Na de várjunk! Mégis hogyan találom meg a macskát? És miért pont én?! Morgolódva fésültem át az egész lakást. Végül hullafáradtan és macska nélkül csúsztam le a földre a falnak támasztva a hátamat. Hova a fenébe tűnhetett el?! Vékony nyávogás rázott fel. Tekintetem az egyik belökött ajtóra terelődött. Annak az ajtónak zárva kéne lennie, most mégis akkora résre van kinyitva, hogy egy macska simán beslisszolhat.
-A büdös fenébe!
Feltápászkodtam a földről és a nyitott ajtón bementem. Az ott talált falépcsőn vékony és vastag karomnyomok voltak belevésve. Remélem nem a macska volt. Felérve a lépcsőn elkezdtem cicahangot kiadni, hát ha megtalálom. Egy fekete farkinca véget láttam egy ajtó behajtott réséből. Te dög ajánlom, hogy ne kerüljek bajba miattad! Lassu léptekkel osontam mint egy ninja. A szoba eszméletlen volt. A falon kisebb nagyobb monitorok voltak, egy hatalmas, csillogó házimozirendszer és egy plazmatévé. Velük szemben egy alacsony dohányzóasztal. A másik oldalon egy francia ágy volt, amiben aludtak. Rose hanyatt fekve aludt, hasán a fekete ördöggel.
-Cic! Gyere le onnan! A fenébe, Rose meg fog ölni!
Suttogó parancsolgatásomra pökhendi arccal fordult felém, mintha azt akarná mondani, hogy te nekem nem parancsolgatsz vagy ,hogy nem az ő dolga ha megölnek. Te szemét, na várj csak! Ahogy közelebb mentem megláthattam Rose teljes valóját. A haja dús és drótszerű, annyira sűrű volt, hogy a fél arcát eltakarta. De még így is láttam a kiemelkedő arccsontját, a kissé benyomott órát, a szájából kikandikáló foghegyeket. Hu, eszméletlen! Valahogy... annyira...nem is szörnyű. A fekete bestia is így gondolhatta, mert éppen ezt a pillanatot választotta arra, hogy felkeljen Rose hasáról és inkább a lány mellkasán folytassa az alvást. Rose kinyitotta szemeit. Álmos szeme először rám, majd a fekete macskára terelődött.
-Kaszás! Hát te még élsz?!

Szörnyeteg és a négy szépség 4

4.fejezet

Két hét. Két hete élek együtt öt fiúval, akikkel még sosem találkoztam. Ez idő alatt figyelemmel kísértem mindegyiküket. Eddig nem akadt velük gondom. A fiúk alig vannak itthon az iskola vagy a munkájuk miatt, ilyenkor merészkedek le a padlásszobámból, hogy a lenti hűtőből kaját vigyek fel vagy az aznapi postát megnézzem. Apám régi irodájának ajtaja előtt megálltam. A baleset után anya bezárta és eldugta a kulcsot. Karmos kezemmel megsimogattam az egyszerű faajtót. Nem kerestem a kulcsot, úgy gondoltam, hogy ha kinyitom, akkor minden fájdalmas emlék elvenné az eszemet. Valójában ennek semmi értelme, hiszen szinte minden nap ott vagyok. A bejárati ajtó csukódását meghalva elfordultam az ajtótól és felsiettem a szobámba, persze minden ajtót jól bezártam.

Nick

Nehéz táskával mentem a konyhába. Kivettem a hűtőből egy üveg vizet és addig el sem mozdultam, amíg ki nem ittam belőle az utolsó cseppet is. Rohadt meleg van. Az üres flakont kidobtam és a táskámat földön húzva sétáltam el a szobámba. Hulla fáradtan vetettem magam az ágyra. A hideg lepedő annyira jól esett a felfórosodott testemnek. 

-Miért is vállaltam el, hogy dolgozok a könyvtárba?!

Persze, csak ezért vállaltam, hogy a legújabb könyveket kitudjam kölcsönözni, de ennek meg van az ára, mint például az a rengeteg por és a fülledt meleg. De ezek ellenére megéri. Izgatottan gurultam az ágy végéhez, hogy a tatyómból kivegyem az új szerzeményemet. A könyvem beleakadt egy kicsi kulcscsomóba. A fene! Ezt el is felejtettem. A szekrényem aljában találtam egy üres cipődobozban. Azzal a gondolattal tettem a táskába, hogy amikor hazajövök kiderítem melyik ajtót nyitják. Azt már sikerült kiderítenem, hogy Magda egy eldugott ajtón néhány percre eltűnik. Sejtéseink szerint ott él Rosalina.

-Jobb ha azt az ajtót elkerülöm.

Az egyik ajtó annál inkább felkeltette a figyelmemet. A lépcsőtől nem messze van egy egyszerű barna ajtó. Kipattantam az ágyból a kulcsokkal a kezembe az ajtóhoz. Öt kulcs. Az egyik nagyon réginek tűnik. Nem hiszem, hogy az lenne. Négy kulcs közül végül a legegyszerűbb nyitotta. Ami odabent volt, hát az ... eszméletlen. Zack az uncsitesóm tiszta pcbuzi, ha ezt meglátná legalább nyolcszor elélvezne miközben csorgatja a nyálát. Fúj! A szobában monitorok és gépek voltak. Halk zümmögésük teljesen betöltötte a szobát. Valaha iroda lehetett, mert a szemközti falnál egy nagy irodaasztal állt amin legalább nyolc monitor volt egymás mellett és fölött. A villanyt felkapcsoltam és immár teljes képbe láthattam a szobát. Családi képek voltak a falnál lévő könyvespolcokon. Voltak fekete-fehérek, de voltak színesek is. A képeken felismertem Helent, ahogy egy csecsemőt ölelget, egy másikon egy férfi tündérruhába öltözve hajol egy ágyban fekvő lányhoz. De volt olyan is, ahol Helen, egy  12 éves lány és egy férfi boldogan mosolyog a kamerába. A lány biztosan Rose, a férfi pedig Helen volt férje és egyben Rosa apja lehetett. Otthagytam a képeket és az asztalhoz léptem. Kirázott a hideg. Az asztalon a családomról szóló képek és adatok voltak. Ezeket mégis honnan szerezte? Az egyik családi kép megrázott. Hatan voltunk rajta. Annyira fiatalok voltunk. És ott volt anya is. Hiányzik, a róla szóló emlékeim kezdenek homályosodni. De más is elvonta a figyelmemet. Az asztal másik végén újságcikkek voltak, de azoknak semmi köze nem volt a családomhoz.
"Tomas Henrik a Happy Hour cég igazgatója és részvényese 2015-ben elhunyt egy autó-balesetben, miközben egy üzleti cég befejeztével hazaindult. Egyes információk szerint éppen feleségével beszélgetett, amikor is megcsúszott az autója és egy mély árokba zuhant, ahol az ütközés hatására azonnal meghalt. A temetése zártkörű volt, de még így is kiszivárgott némi információ."
"Az igazgató temetése igen megható volt. Helen Henrik, az özvegy megtörten tartotta gyászbeszédét, ahogy az elhunyt munkatársai és barátai is tették. Ami megdöbbentő és számtalan kérdést vett fel az az, hogy Rosalina Henrik, Tomas Henrik 18 éves lánya nem jelent meg a temetésen."
"Mégis hol lehet Rosalina Henrik?"
"Milyen lány az, aki még a saját apjának a temetésére sem jön el?!"
"Felháborító! Mi okból kifolyólag hagyhatja ki az apja temetését?!"
-Mégis, hogy mondhatnak ilyet?!
Az újságcikket le akartam tenni, de egy állatól származó morgás megdermesztett.
-Ki engedett be ide?!
Csak a szemem mozdult. Rekedtes női hang tulajdonosát kerestem. Egy mellékajtóban állt. Majdnem két méter magas lehetett. Fekete kapucnis köpenyt és fekete nadrágot viselt. Arcát nem láttam, de a kezei látványától borsódzott a hátam. Hosszú csontos ujjai karmokba végződött.
-Basszus!
-Kifelé! Tűnj el!
-Jó-ó. Ne haragudj, nem akartam...
-Nem érdekel, tűnj el!
A kezemben lévőket leraktam és elkezdtem hátrálni az asztaltól. A sötét alak állatias morgások mellett egyre agresszívabbá vált.
-Hé-hé nyugodj meg én-én már megyek is.
Ekkor az ajtó kivágódott és Magda fal fehér arccal sietett be.

-Te mit keresel itt?! Nick azonnal gyere velem!
Magda meg sem várta a válaszom, az idegent megkerülve megragadta a karomat és kirángatott a szobából. A lépcső aljához érve megállítottam.
-Magda mégis mit jelentsen ez?!
-Megmondtam, hogy ne menjetek a bezárt szobába! Miért nem hallgattál rám?! És mégis honnan szereztél kulcsot?!
Éppen válaszoltam volna, amikor is csörömpölésre és reccsenésekre lettünk figyelmesek az otthagyott szobából.
-Istenem ne, Rosalina!
Mi?! Ő Rosalina?! Magda aggódó anyaként rohant vissza a szobába. Nem vette észre, hogy követem, ezért se csukta be az ajtót. A szoba fele romokban. Mindenhol üvegdarabok és képcafatok voltak. Magda, Rosalinát nyugtatgatta, aki morgott és kaparászó hangot adott ki.
-Jól van! Mindjárt vége.
Magda felállt és a kötényéből kivett egy ampullát és egy injekciós tűt. A folyadékot felszívta. Rosalináról levette a kapucniját. Kiadhattam valamilyen hangot, mert felém fordult és akkor megláttam az arcát. Nem reagálhattam, ahogy ő sem, mert Magda ezt a pillanatot választotta, hogy beadja Rose-nak a szérumot. 

Szörnyeteg és a négy szépség 3

3.fejezet

Magda

A fene egye meg, Rosalina meg fog ölni! Végignéztem az öt fiún. Megérdemlik, hogy tudjanak róla, hacsak egy kicsit is.
-Rendben! Ülj le fiú a többiekhez!
Az alkoholtól és a dohánytól bűzlő fivér kihúzott egy bárszéket és ledobta magát.
-A képen Rosalina van, édesanyátok lánya.
-Az a nő a mostohaanyánk!
-Igen, elnézést Dean.
-Tudtuk, hogy Helennek van lánya, de azt nem gondoltuk, hogy vele kell élnünk.
-Ahogy mondod Ian! Nem ismerjük! Még a szüleink esküvőjére se jött el!
-Kérlek Tod és a többieket is! Rosalina igen különleges helyzetben van. Mióta azaz esett történt azóta megváltozott. Már két éve nem tette ki a lábát a házból. Sőt a szobáját is alig hagyja el. Nagyon aggódom érte fiúk. Helen arra gondolt, hogy ha itt éltek vele, akkor talán újra szocializálódik. De ez Rosalina számára már lehetetlen.
-Ennyire rossz a helyzet?
-Óh, ha tudnád Nick!
Könnyeimet nyeldekeltem. Erőltetett mosolyt csaltam az arcomra.
-Na, de elég a búslakodásból! Rosalina nem fog titeket zavarni. Vacsora a hűtőben csak meg kell melegítenetek. Nekem most el kell menni. Majd jövök.
-Szia Magda!
Otthagytam az öt fiút és a padlás felé vettem az irányt. Kötényem zsebéből elővettem a kulcsot és kinyitottam azt az ajtót, ami a padlásra vezetett. Az elém táruló lépcsősor láttán beleremegett szegény öreg térdeim.
-Öreg vagyok én már ehhez.
Lassú, öreges léptekkel másztam meg a lépcsőt, majd végigmentem a folyosón. Egy újabb kulcsot vettem elő, amivel kinyitottam a szobája ajtaját. Nem lepődtem meg a sötéten és az ijesztően világító monitorokon, már megszoktam. Lassu léptekkel néztem körbe a szobán. Nem volt rumli. Szépen rendezett, ha egy padlásszobára lehet e ezt mondani. Rosalina az ablak előtt állt. Villámok cikáztak a sötét felhők között. Nehéz lesz hazajutni.
-Muszáj volt nekik mondanom valamit. Előbb vagy utóbb szóba kerültél volna. Én...
Rosalina válla fölött hátrapillantott. Szemei szomorúak és megtörtek voltak.
-Tudom. És hálás vagyok, hogy nem mondtad el nekik a teljes igazságot. Nem is tudom, hogy mire mennék nélküled.
A szívem szakad meg, hogy ilyennek látom. Az átok és a gyász tönkretette, már nem azaz életvidám lány. Rosalinát a lányomnak tekintem, ezért is maradtam vele, amikor mindenki elhagyta.
-Mindig számíthatsz rám, Rosalina.
-Tudom Magda, tudom.
Torz arcára kiült egy szomorú mosoly, majd a vihar felé fordult.
-Anyád hívott már?
-Igen.
-Beszéltél vele?
-Nincs mit mondanom. Ő is tudja, hogy nem fog semmi sem megváltozni.
Helen egyedül intézte férje temetését, és akkor még itt van Rosalina esete is. Hetekig jártak a házba a különböző orvosok a világ minden tájáról, de sokuk még az ajtóig sem jutottak, akik pedig meglátták titoktartási szerződést kellett aláírniuk. Senki sem tudott segíteni. Nekünk már nincs remény.
-Ideje hazamennem. A kis hűtődben van az ebéd és a vacsora.
-Rendben. Vigyázz magadra.
-Te is kicsim.


Nick

Az ebéd finom volt. A dobozaink közül próbálom kiszabadítani a cuccaimat, de Dean részeges beszólásai már az idegeimre megy. Most éppen azt ecseteli, hogy Helen, a mostohaanyánk lánya mégis mekkora picsa, hogy nem tolja le ide a hájas seggét, hogy köszöntsön minket a mostohatesóit.
-Az istenért fogd már be Dean! Senkit sem érdekel a mocskos szád! Húzz vissza abba koszfészekbe, ahonnan jöttél!
Dean sörrel a kezében vettette le magát a kanapéra és lábait hangos koppanással rakta fel a dohányzóasztalra.
-Kapd be Ian! De most mondjátok nincs igazam?!
-Nincs Dean nem tudhatjuk, hogy milyen okból nem mutatkozott előttünk.
-Jaj, te csak fogd be Simon! Nincs véletlenül dolgod a szivárványos világodban?!
-Nincs, az unikornisomat már megetettem és lecsutakoltam. Tudod rád is férne egy kis csutakolás.
-Gyere csutakolj le buzikám!
Tod a legkisebb testvérem és az éppen lebuzizott Simon párja, meghalva az inzultációt Dean felé vette az irányt és a részeges bátyra vetette magát. Birkózásukat elégedetten néztem, majd a kezemben lévő dobozzal elsétáltam a szobám felé. Ami megakadt a szemem azon, hogy a házban nem voltak családi képek. Huuu! Mi sem voltunk oda a fényképes emlékekért, de azért elvétve mégis voltak. Fura.

Rosalina

Az eső nem akart elállni. Unalmas ez a nap is. Elfordultam az ablaktól és a monitorokat kezdtem el bámulni. A fiúk abbahagyták egymás oltógátasat és elmentek a szobájukba kipakolni. Leültem a falra rögzített monitorok és az ágyam közé helyezett alacsony dohányzóasztalhoz és a fiúk aktáit kezdtem el olvasni. Nézzük csak...Ian Smith. 25 éves  egyetemista, a jogi karon. Anyjuk cserbenhagyásos gázolás miatt döntött úgy, hogy ügyvéd lesz belőle. Tina Smith 10 évvel ezelőtt halt meg, cserbenhagyásos gázolás áldozataként. Férje, aki apám cégének egyik szponzor cégének vezetőségének tagja. Ian, édesanyja szőke hajszínét és zöld szemeit örökölte, a hasonlóságnak evvel vége is, ugyanis markáns, férfias alakját és arcát Mike Smith-től örökölte. Jelenleg egyedülálló, bár néhány újság szerint három hónappal ezelőtt egy népszerű modellel jár. Uncsi! Lefogadom, hogy egy nőfaló. Jóképű, egyetemista és még gazdag is, veszélyes párosítás. Kövi! Dean és Nick Smith. 19 éves gimnazisták. Mindkettejük bizonyos okok miatt kimaradt egy évet. Dean a tipikus rossz fiú, állandó lógása és rovója miatt bukott. Általában a bandájával lóg és egy bárba dolgozik. Dean és Nick nagyon hasonlítanak, legalább is külsőleg ami nem csoda hiszen ikrek. De Dean-el ellentétben Nick visszahúzódó, csendes, mondhatni antiszoc. Nicknek volt egy balesete és a kórházban töltött ideje annyira marasztalta, hogy félbe kellett hagynia a tanulmányait. Az adatok szerint az iskola könyvtárába dolgozik, amiért nem fizetnek. Lehet ezt egyáltalán munkának nevezni? Dean tüsis haja és Nick emos hullámos lokniai is bizonyítja a két testvér ellentétét. Bár utánanézések alapján egykor a két iker nagyon jóban voltak, sőt közös bandába verődtek, de idővel eltávolodtak egymástól. Tod Smith a négy fivér legfiatalabbika. 16 évével ő a legnormálisabb, attól eltekintve, hogy meleg. Másságára tízéves korában figyeltek fel, amikor a színes függönyöket és a ruhát szétvágta, majd összevarrta őket, hogy új "stílust" tudjon teremteni. Rá két évvel arra tértek haza, hogy a tizenkét éves Tod felrepedt szájjal tévézik és a legjobb barátja idegesen törölgetve a száját magyarázz arról, hogy ő a lányokat kedveli. Hu,kemény! Tizenhárom volt, amikor megismerte Simont, aki akkor költözött oda a szomszédba. Barátságukból végül szerelem lett. Tod, Dean és Nick hasonlítanak leginkább egymáshoz a barna haj, szemek és a szépfiú vonásokkal. Tod és Simon ugyanazon a szakgimnáziumba járnak, de nem egyazon szakon. Tod a divat terén akar elhelyezkedni, míg Simon-t inkább a smink és hajviselet érdekli. Simon egy szintén 16 éves fiú, aki még Todnál is színesebb egyéniség, főleg a szivárványszínű hajával és a folyton változtató természetellenes színű kontaktlencse viselése. Az aktáját nem olvastam tovább, túl sok a szín benne. Úgy gondolom elég annyi, hogy ő is itt fog lakni. Az utolsónak hagyott akta bizonytalanított el. Mike Smiht. 45 éves, mostanra igazgató. Anyámat két hónappal ezelőtt vette el, apám halálától számítva másfél éve ismerik egymást. Anyám csak fél évig gyászolt és maradt szingli, utána megismerkedett Mike-kal és már nem járt haza túl gyakran. Először csak kimaradt néhány óránál, majd a néhányból több lett, aztán napok, hetek. Ilyenkor csak egy telefonhívást kaptam tőle az üzenetrögzítőre, amin elmondja hogy jól van ne aggódjak és hogy hamarosan hazatér. Egyszer sem válaszoltam. Túlságosan mérges voltam az átokra, apámra, hogy nem hitt anyának, hogy hagyta, hogy elterelődjön a figyelme ezzel autó-balesetben meghalt. Iszonyatdühös voltam, de a legjobban anyámra. Miatta történt a baleset, miatta érzem magányosnak magam! Képes volt fél éves gyász után találni magának egy férfit, akihez hozzáment! De ezek ellenére azért utáltam, mert ő boldog, míg a lánya szörnyeteg. És végül utálom magamat, mert annyi szenvedés és megrázkódtatás után képes vagyok a saját anyámat irigyelni, utálni. Morogva csaptam be a mappát, majd felborítottam a papírokkal telerakott kis asztalt.

Gésa testőr Vége

Epilógus

Nem lehet igaz! Fél órás késésben vagyunk mint mindig. 

-Jonathan, merre vagy?!

A nyakkendőmet kötve sétáltam ki a teraszunkra. Na végre megkötöttem! Végre nekikezdhetek megkeresni az ötéves fiamat. 

-Á meg is van!

A terasztól láthattam a füves kertet és az erdő szélét. Jonathan egy sűrű bokorcsomóban négykézláb mászott, persze még mindig nem tanulta meg, hogy ha lopakodni akar, akkor ne tolja fel a fenekét.

-Jonathan ideje öltöznöd! Tudom, hogy a bokorban vagy, na gyerünk!

Az ötéves fiam felháborodottan kelt lábra. Arca tiszta piszok volt, a hajában pedig ágak voltak.

-Lelepleztél! Majdnem elkaptam! Csak egy kicsi kellett volna, hogy sikerüljön.

Mindketten tudtuk, hogy ez egy hazugság.

-Nem érdekel, mosakodj meg és öltözz át!

Durcás képpel mászott át a bokron, de fölötte megrezzent a fa ága és azonnal egy sötét alak zuhant le egyenesen a fiam mögé.

-Jonathan!

A fiam vijjogó nevetésétől zenget az egész birtok. A fáról leugrott szőke nő, felkapta a fiamat és elkezdte felfelé dobálni.

-Jól van elég volt! Így tényleg sosem érünk a nagypapáékhoz.

-Akkor jobb, hogy ha tényleg sietsz apróság, majd legközelebb játszunk.

A szőke szépség lerakta Jonathant és eltessékelte. Ahogy elszaladt mellettem még összeborzoltam a haját. Elhaló trappolása jelezte, hogy egyedül maradtunk. Tekintetem a szőke hajú nőre. Szép volt. Haja meg-meg csillant a napfényben. Fehér egyszerű ruhája lengén hullámzott rajta.

-Emlékszem arra, amikor elutaztam távol keletre. Ott találkoztam egy hozzád hasonló nővel. Egy szirén volt.

Lassu léptekkel közelítettem meg, mintha elijeszthetném ha kapkodok.

-Magammal hoztam. 

-És mi lett vele?

Már ott álltam előtte. Közelebbről észrevettem, hogy a hajában falevelek vannak, mintha az erdő része lenne, egy tündér.

-Elvarázsolt. Elérte, hogy beleszeressek. 

-Kár, akkor belém már nem tudsz szerelembe esni.

Incselkedő hangjára elkaptam a derekát és magamhoz rántottam.

-Igaz, a szívem csak is az övé. De van egy titok amit még ő sem tudod.

Suttogva kérdezett, de le nem vette a szemeit a számról. Hiába még mindig tudok rá hatni.

-Itt Angliában a szirénből egy elbűvölő tünde lett.

Mint akik éheznek úgy vetettük egymásra magunkat. Nem sokáig lehettünk együtt mert egy torokköszörülés hangjára szétrebbentünk. John bácsi ott állt a már felöltözött fiunkkal.

-Itt az ideje, hogy átgyertek! Annebell már ki van akadva. Na gyerünk!

Elizabeth a már gömbölyödő pocakjára tette a kezét.

-Mond anyunak, hogy a pici rakoncátlankodott.

-Hát nem is tudom...

-Naaa, légyszí!

Amióta visszakapták a lányukat, azóta mindent megtettek Liziért. Elizabethtel felsétáltam a teraszra. Kezet fogtam John bácsival és néztük, ahogy Jonathan és az anyja szurkálódnak egymással.

-Jiroék már ott vannak?

-Bizony, Yuko alig bír a lányával folyton Jonathanért nyafog.

-Kitudja talán még házasok lesznek.

-Az én kicsi fiamat nem fogod hozzáadni a legjobb barátném lányához, amíg nem lesznek tizenhat évesek! Megértetted William?!

-Igen drágám!

Gésa testőr 37

37. fejezet

Elizabeth

A japán parkettás teraszról lógattam le a lábamat. Kezemben fehér kicsi, lapos csésze, amiben isteni sake van. Elégedetten kortyoltam az alkoholba.
-Áhhh, de jó!
-Bizony, bizony, a túlvilági sake a legjobb.
Mellettem hangzó férfi hangra odafordultam. Nagy megdöbbenésemre az egykori mesterem terpeszkedett ott.
-Mester, te vagy az?!
-Ki más lenne?!
Az öreg japán férfi alaposan végigmért, majd elégedett fogsoros mosollyal ajándékozott meg.
-Meghaltam?
-Nem, még nem. De ha továbbra is itt maradsz, akkor igen.
Beletörődően bólintottam és visszafordultam az előttem lévő ködös erdőhöz.
-Nem kellene itt lenned.
-Megbuktam mint ninja. Nincs jogom tovább élni.
-Á igen a ninja becsület. Jól kitanítottalak.
Megittam a maradék saket és újratöltöttem.
-De te sosem voltál ninja.
-Hogyan?!
-Te mindig is úri kisasszony voltál, egy nemes lánya, akit egy nemes fiúnak szántak. Nem pedig gyilkos harcosnak. A ninja gyermeknek már ötéves korukba megbélyegzik őket, de rajtad nincs ez a bélyeg. Kitanítottalak, kémnek, testőrnek, bérgyilkosnak. De nem ninjának.
-Most már nem számít. A testem tele van hegekkel, senki sem akarna egy ilyen nőt. Nem vagyok alkalmas arra, amire a szüleim nevelni akartak. Pluszba még a gazdám sem akar már. Nincs többé szükségem rá.
-Biztos vagy te ebben?
Már éppen felelni akartam volna, amikor is az erdőből jövő köd elért minket és egy ismerős hangot hozott magával.
-Sajnálom. Nem, azt akartam mondani. Én-én nem tudtam, hogy ez lesz belőle. Fontos vagy nekem! Szükségem van rád! Gyere vissza... te vagy az egyetlen velem egykorú barátom. Kérlek Inuka, szükségem van rád!
Az egykori gazdám, kétségbeesett hangjától a mellkasom összeszorult. Ő nem olyan, mint a többi gazda, inkább gondoltam rá mint nővér. Sosem volt nővérem, egyedül az anyám volt a női példaképem, viszont nem tartottam példaképemnek az állandó parancsolgatásai miatt. Az erdőből hömpölygő sűrű köd csiklandozta a bőrömet.
-Nincs még itt az időd. Menj!
Megittam az italom és az erdő felé sétáltam, mielőtt elérhettem volna az első fát megálltam és visszanéztem az öreg mesteremre.
-Még találkozunk, mester.
-Hát persze!
Visszafordultam és elindultam a sötét erdőbe.


Yuko hangját már egy ideje nem hallom, mégis szünet nélkül sétálok előre. Merre kellene mennem? A köd egyre sűrűbb, a fákat már nem is látom.
-Annyira sajnálom.
A síró nő hangra megálltam.
-Észre kellett volna vennem. Hiszen az anyád vagyok! Nekem tudnom kellett volna!
Anyám hangja kétségbeesett és gyászos volt. Sosem sírt. Legalább is nem emlékszem rá. Nem szeretem ezt a hangot. Nem szeretem anyám síró hangját.
-Anya hagyd abba!
-Nem kellett volna megütnöm téged, az én kicsi szépséges kislányomat.
-Elég!
-Óh, Elizabeth!
-Anya!


Annabell

Annyira sápadt. Az én kislányom, olyan szép. Könnyeimet nyeldekelve fogom a kezét, ami annyira hideg.
-Óh, Elizabeth!
-Anya.
Gyenge, reked és halk hangjára összerezzentem. Könnyes szemmel, hunyorogva nézett rám.
-Kicsi kém!
Letöröltem a könnyeimet és a komódon lévő kancsó vízért nyúltam. Kiöntöttem egy pohárral és óvatosan a szájához emeltem. Hevesen nyelve itta a hideg vizet.
-Lassan virágom, még csak most ébredtél fel. Óh, ha a többiek is meghallják a nagyszerű hírt! William kifog csattanni az örömtől.
Annyira boldog voltam. Végre visszakaptam a kislányomat! Felszabadultan kacagtam és táncra perdültem.
-Sajnálom.
A hangja bár hangosabb volt, még így is rekedt. Kedves mosolya egyre remegett.
-Jaj, kincsem mi a baj?!
-Sajnálom. Én már nem vagyok olyan úri lány, mint aminek neveltél.
-Nem számít!
-De igen! A kezem vértől piszkos, a testemen számtalan heg van. Valószínű, még egy báli ruhát sem tudok felvenni anélkül, hogy ne látszódjon. Senki sem akarna egy magamféle nőt a feleségének.
Az én kislányom.
-Nem számít! Nem érdekel, hogy számtalan sérülés van a bőrödön. A férjhez menéssel pedig ne aggódj, apád és én se akarjuk, hogy elhagyj minket azok után... azok után, hogy ennyi éve át nem voltál velünk. Kincsem.
Leültem az ágyra és megsimogattam fehér arcát.
-Te vagy a mi kislányunk. Mondjon bárki bármit nem érdekel! Szeretünk.
-Én is szeretlek anya.
Kimondta! Édes istenem, kimondta! Annyira boldog vagyok!
-Szólok a többieknek. Nagyon szeretlek.

William

Annebell néni három óráig könyörgött nekem, hogy hagyjam ott Lizát és menjek aludni. Talán igaza van, éppen ezért egyeztem bele. Amint az arcom a párnához ért azonnal elaludtam. Sötét álmomból a ház lakóinak izgatott beszélgetéseik ébresztettek.
-Elizabeth!
Kiestem az ágyból és Lizi szobája felé szaladtam. Dübörgő léptemre John bácsi lépett ki lánya szobájából.
-Elizabeth!Mi történt?! Hogy van?
John bácsi mosolyogva ölelt meg.
-Jól van. Én voltam az utolsó látogatója. Most alszik.
Nevetve öleltem meg azt a férfit, aki apámmal együtt nagy hatással volt rám. És tudtam, hogy ettől a perctől kezdve a mi kapcsolatuk még szorosabb lesz.
-Bemehetek hozzá?
-Persze fiam. Menj csak.
Elengedtem és bementem Lizi szobájába. Aludt, csak az volt a bizonyíték, hogy életben van, hogy mindkét oldalt az arca piros, mint aki jót nevetett. Egyenletes lélegzete megnyugtatóan hatott rám. Csendben odasétáltam az ágya melletti székhez, amire leülte. Vajon mit álmodik?
-Szia.
Álmos, fáradt hangjára előrébb hajoltam és megfogtam a kezét.
-Szia. Nagyon megijesztettél minket.
-Tudom és sajnálom.
Tenyerét az arcomra simítottam.
-Életemben nem féltem ennyire. Soha többé ne csinálj ilyet!
Kedveskés mosollyal simogatta az arcomat.
-Megígérem Will. Megígérem.
-Helyes.
Tenyerébe fordultam és megcsókoltam azt. Bőrének illata teljesen elbódított.
-Aludj, biztosan fáradt vagy.
-Rendben....
Habozása megmosolyogtatott.
-Itt maradok veled.
-Jó.
Szemei lassan leragadtak és én csak néztem és néztem.
Igen, most már teljesen biztos vagyok benne.

Elizabeth

Nem találkoztam többé a mesterrel. Büszkén mondhatom, hogy nem haldoklom, bár a szüleim még mindig úgy kezelnek, mintha bármelyik pillanatban meghalnék. Egyedüli mentsváram a két bátyám, akik megnevettettek és William, aki mellett olyan békességet és boldogságot érzek mint még soha. Másfél hét telt el, lassan járkálok a szobámba, de amint meglát valaki az ágyon kívül, falfehérré válik és sírva könyörög, hogy bújjak vissza a biztonságos ágyikómba. Elegem van! Amint felkelek elkezdek edzeni és senki, még a szüleim se akadályozhatnak meg benne! Határozottan nyitottam ki a szemem. Tekintetem Will bárgyú vigyorára akadt.
-Mi az?
-Jó reggelt, drágám.
Kuncogva túrtam bele a hajába. Ahogy simogattam valami meg-meg csillant a fürtök között.
-Mégis mi..?
Elvettem a kezemet. A kis csillogás nem Will hajában volt, hanem az én kezemen, vagyis a gyűrűs ujjamon. Életemben nem láttam ilyen régi és gyönyörű gyűrűt.
-Istenem William!
Halk hangomra közelebb jött hozzám és megfogta a gyűrűs kezemet.
-Hozzám jössz?
Már nem is tudom, hogy mikor sírtam, de most a szememből csak úgy potyogtak a könnyek.
-William én... én nem...
Ahelyett, hogy megharagudott volna, vagy szomorú arccal nézne rám, ő mégis mosolygott és letörölte a könnyeimet.
-Én nem vagyok feleségnek való.
-Már hogy ne lennél az. Annabell néni mondta, hogy ostoba kifogásokkal állnál elő, de engem nem érdekel, hiszen azon az estén se érdekelt.
Ennek említésére a vérem pezsegni kezdett. Sosem felejtem el azt az estét, Will kellő képen éreztette velem, hogy őt nemérdekli a testi fogyatékosságomat.
-Komolyan gondolod?
-Szerinted miért húztam az ujjadra, míg te aludtál?! Reménykedtem abban, hogy nem fogsz nemet mondani.
Neki? Nemet?! Bolond! Egy bolondhoz akarok hozzámenni.
-Mégis, hogy mondhatnék neked nemet?! Tehát a válaszom igen.
William fehér fogsorát megmutatva vigyorgott.
-Én vagyok a világ legszerencsésebb férfia.
Kuncogva hajoltam az arcához, hogy egy forró csókkal koronázzam meg ezt a szép reggelt.

Szörny és a négy szépség 2

2.fejezet

-Uram Isten! Mit kell sikongatni kora reggel?! Mi történt?

Én még mindig remegve néztem a tükörképemet, de oldalról érzékeltem, ahogy dübörgő lábakkal anya betoppan a szobámba. Meg sem tudtam szólalni. Könnyes szemekkel fordultam el a tükörtől, hogy anyámra nézzek. Szükségem volt rá. De ő... Sikolyra nyitotta a száját. Bőre hófehér lett.

-Szörnyeteg!

Suttó felkiáltása után, ismét sikoly zengett a szobámba, de ezúttal már nem tőlem.

-A-a-anya!

-Nem-nem! Ne gyere közelebb!

Az elutasítástól megdermedtem. Anya remegő lábakkal hátrált ki a szobámból, majd az ajtómat becsukta és a kulcslyukban lévő kulccsal bezárta azt. Bezárt. Bezárt a szobámba! Miért?! MIÉRT?! Kétségbeesésem és szomorúságom átváltozott valami mássá. Az ajtómat bámulva az öklömet a tükörbe vágtam. Nem törődtem a elvágott öklömre, a harag nem engedte. Bőgvekeltem fel a földről és elcsoszogtam a fürdőszobámba. A hatalmas tükör, amiért hetekig könyörögtem apunak, hogy legyen, most rávicsorogtam és mindkét kezemet belevágtam. Fájt, de rohadtul. Kihúztam egy kis fiókot, hogy elővegyem a körömvágó ollót. Vastag karmaimat nem tudtam levágni, az olló ugyanis kicsorbult.
-Ezt nem hiszem el!
Kiáltásomat egy öreg sikoly nyomta el. Magda az egykori dadám és bejárónőnk, remegő kezeivel takarta el a száját.
-Rosalina, te vagy az?
-M-magda! Seegíts!
-Kicsi Rosalina! Várj itt! Mindjárt jövök!
Magda a hatvan körüli vörös hajú öregasszony kirohant a fürdőből. Egyedül hagyott. Ő is!Ő is itt hagyott! Magányomba felordítottam. Bömbölésemet kísérte a tükör darabjainak csörömpölése.
-Ne-ne! Ne sírj kicsim!
Magda visszajött egy metszőollóval és egy hajvágóollóval.
-Add ide a kezed.
Odaadtam a jobb kezemet a kinyújtott kezébe, míg a bal mutatóujjam körmét kezdtem el rágcsálni. Magda a metszőollóval próbálta levágni a karmaimat. Csak kettőt bírt levágni, de aztán túl ideges voltam és kikaptam a kezéből. A körmöket gyorsan vágtam, nem kímélve a karmokat és az ujjperceim hegyét. Magda a véremet meglátva visítva tépte ki a kezemből az ollót, majd megnyitotta a csapott és aládugta a kezeimet. Csípet, de semmi nem érhetett azzal fel, hogy a szemünk láttára kezdett el visszanőni a karmaim.
-Magda! Magda! Miért?! Miért?!
Hisztérikusan zokogtunk.
-Vágd le! Vágd le!
Magda újra levágta a bal kezemen lévő karmokat, de azok újra visszanőttek. Kétségbeesetten felordítottam, mire az öreg japán hölgy összerezzent.
-Bocs, Magda. Ez túl sok!
-Ne add fel! Próbáljunk valamit csinálni ezzel a gubancos loknikkal.
Hüppögve bólintottam. Nem tudom, hogy meddig tartott míg levágta a hajam. De mire befejezte, már nem folytak a könnyeim, a lábam zsibbadt. Üresnek éreztem magam.
-Kész vagyok.
A földön bokáig érő hajkupac volt. Lassan megérintettem, ami még a fejemen maradt. Csak a fülemig ért, mégis olyan soknak tűnik.
-Köszönöm.
-Ne tedd gyermekem.
-Miért?
A szemem elé egy hosszabb hajtincs került. Hát ez? A tincs egyre hosszabb és hosszabb lett, míg el nem érte a hasamat.
-Istenem!
A levágott hajam újra kinőtt.
-Most mégis mit tegyek?!
-Nem tudom.
-Anya biztos talál megoldást.
Kicsi reménykedés tartotta bennem a lelket, de Magda szomorú arca elbizonytalanított.
-Édes anyád bezárkózott a szobájába, amikor elmentem a szoba előtt zokogva beszélt valakivel.
-Most menj ki.
Az üresség visszajött. Visszaakarok feküdni az ágyba és felébredni.
-Rosalina, nem kellene...
-Magda! Kérlek! Kérlek menj most ki.
Robotpilótára állítottam magam, kikerültem Magdát és befeküdtem az ágyamba, annak reményében hogy elalszom és mikor felébredek ez csak egy rossz álom.


2 évvel később

A költöztetők végre minden dobozt kipakoltak. A nappali tele van a fiúk dobozaival. A legidősebbik elégedetten nézett végig a halmokon. Négyük közül neki volt állandó állása. Csalódottan nézett a két testvérére és a legfiatalabb barátjára. Dean nincs sehol. Már reggel óta megpróbálta elérni, de mint mindig szarik mások fejére. Legalább összecsomagolta a holmijait.
-Ó hát megjöttetek?!
Egy idős, molett alkatú ázsiai nő tipegett be a nappaliba. Zöld kötényén különböző színű foltok voltak. Ian kedvelte az idős ázsiai származású hölgyet, kedvesnek és anyáskodónak gondolta.
-Magdaliiina! Milyen csinos vagy!
Tod a fivérek közül a legfiatalabb hatalmas vigyorral közeledett Magdához, majd szorosan megölelte nem törődve az asszony ruháján lévő friss ételmaradékokkal.
-Jaj te! Tiszta mocsok vagyok!
Boldogan nevetésétől a rakodó Simon megállt dobozzal a kezében.
-Hé! Magda, csak nem elakarja tőlem venni a pasimat?!
Tod hízelegve ölelte meg barátját, aki álféltékenységtől csillogó szemekkel nézett Magdára, de nem sokáig bírta ugyanis a remegő szája még neki is nevetséges volt. Kacagásukra a visszahúzódó, emos fivér is megjelent, aki fáradtan vetette le magát az egyik kanapéra. A pakolás befejeztével a négy fiú leült a konyhába, hogy elfogyasszák az ebédet. Magda aggódva nézett az egyik lengőajtóra.
-Valami baj van Magda?
Simon úgy gondolta, hogy az asszonynak valami baja lehet.A fiúk nem ismerték túlságosan. Legelőször a két hónappal ezelőtti esküvőn találkoztak vele, ahol mindenki megkedvelte annak ellenére, hogy nem maradt túl sokáig.
-Jól vagyok fiúk. És mondjátok Deant hol  hagytátok?
Ian mérgesen tette le az evőeszközét, ami hangosan csenget a nagy konyhában.
-Dean egy igazi lázadó. Azon se lepődnék meg, hogy ha úgy döntene, hogy nem fog itt lakni. Helyette is elnézésedet kérem.
-Ugyan semmi gond. Fiatalok vagytok még. Mindenki máshogy éli ki a lázadását.
Ian bosszankodva bár, de bólintott.
-Viszont akkor nélküle fogom elmondani a ház szabályait.
Mind a négy fiú meglepődött hangot adtak.
-Ne aggódjatok! Ne érezzétek, hogy ez a ház egyfajta kollégium lenne. Csak vannak bizonyos szabályok amiket jobb, hogy ha tudtok. Nos talán a legfontosabb az, hogy a házban vannak zárt szobák. Arra kérlek benneteket, hogy ne menjetek be rajta. A másik, hogy nagy bulikat csak engedéllyel rendezhettek. És ha lehet ne kérdezősködjetek a család múltjáról, igen kényes téma ez mindenkinek.
A fiúk már éppen megkérdezték volna, hogy mégis miért, amikor is a bejárati ajtót hangosan becsapták és kutakodó hangokat hallottak. Dean jelent meg a konyha ajtajában, alkoholtól bűzlőn és éppen egy képkeretet fogott a kezében.
-Na végre, hogy megvagytok! Már mindenhol kerestelek titeket!
-Mondtuk Dean, hogy ma költözünk. Jesszusom bűzlesz!
-Fogd be Nick! Ja igen és ki ez a luvnya?! Arról nem volt szó, hogy ezzel is együtt lakunk!
Dean a keretet szorongatva megfordította, hogy a képen látható lány arcát mindenki láthassa. A kedves és szép lányt még egyikük sem látta, aminek Simon hangot is adott.
-Mégis ki ez a lány Magda?

Gésa testőr 36

36.fejezet

William

Két nap telt el Inuka, vagyis Elizabeth eltűnésétől. Mindenki részt vesz a keresésben. John bácsi és apám a rendőrséggel együtt keresik a városban, míg én, Annabell néni és anyám lóháton fésültük át az erdőket. Inu nem segített nekünk. Parancsunkra nem reagált, el sem mozdul a falkától, de már egyáltalán nem tűnt boldognak, mint amikor Elizabeth a birtokon tartózkodott. Mégis mit tegyek?! Hol kéne keresnem?! Tudom, hogy tudnom kell, de fogalmam sincs. 

Végül három napig bírtam. Csalódottan hagytam félbe a keresést, hogy szüleim birtokára menjek a régi szobámba, ahol aludhatok néhány órát. A szüleim akkor keltek fel, amikor elindultam a lépcsőn, ahol a régi szobám van. Fáradtan dörzsöltem az arcom, amikor is megláttam egy vörös cseppet. Nem kellene ügyet kerítenem rá, de alig tettem meg két lépést egy annál nagyobb vörös cseppet láttam. Megráztam a fejem, majd lehajoltam és megérintettem a foltot. Még nedves volt. Az ujjamat az orromhoz közelítettem, hogy megtudjam mégis mi ez. Az illat édes és vas szagú volt. Vér. Egy kis gondolat, vagy talán inkább ösztön arra sarkalt, hogy menjek végig a folyosón és keressek még ilyen vérpöttyöket. A lábam így magától mozdultak. Már majdnem elértem a folyosó végét és négy cseppnél többet nem találtam. 

-Nem! Pedig olyan közel voltam!

Fejemet fogva hátrahajoltam és csikorogtattam a fogaim. A fölöttem lévő plafonról egy zsinór lógott. 

-A padlás.

Suttogó hangomra megborzongtam, majd meghúztam a kötelet, így kinyílt a padlás ajtaja és lecsúszott a falétra. Csak legyen ott! Csak legyen ott! A fokokat sietve tettem meg, majd a poros padláson megálltam. Hol lehet? Régi bútorainkat fehér lepellel takartuk be, amiken már vastagon állt a por. A szoba baloldali fala magára vonta a figyelmemet. A megsárgult virágos fal közepén széles bordó csík húzódott. Jaj ne! A csík vonalát követve egy eldugott sarokhoz vezetett. Elizabeth kinyújtott lábakkal és lehajtott fejjel ült a falnak.

-Lizy.

Hangomra megrezzen és a fejét hirtelen hátravetette. Szemei alatt fekete karikák voltak. Szája fehér és kiszáradt volt.

-Kijöttél a formából Will.

Hangja rekedt volt, Fájdalmai ellenére még így is előtudott rukkolni egy pimasz mosollyal. Ettől a nemtörődöm viselkedéssel félelmemet átvette a harag. Mindenki aggódik érte és ő itt mosolyog a szüleim padlásán! Őrült és bolond!

-Régen mindig olyan hamar megtaláltál, még akkor is ha nem akartam. Milyen ironikus! Nem gondolod?

Láztól csillogó szemeitől elgyengültem. Mégis hogy haragudhatnék rá?

-Bocsáss meg, hogy ennyi idő kellett ahhoz, hogy megtaláljalak.

Kezei remegtek, mikor felemelte, hogy megfogja a kezemet. Letérdeltem elé és eluralkodott rajtam a kétségbeesés. 

-Semmi baj Will. Semmi baj.

Gyenge hangjára felakartam állni, hogy értesítsem a szüleimet és hogy szóljanak az orvosnak, de Lizyben volt annyi erő, hogy visszatartson.

-Ne hagyj itt! Kérlek.

Most először látom rajta a gyengeséget. A frusztráció szinte már marta a testemet. Ha nem szólunk az orvosnak Lizy elvérzik és meghal! De nem hagyhatom itt! Mégis mit tegyek?! Segítségért kezdtem el kiabálni. Pár másodperc múlva egy szolga meg is látta és amint meglátott minket azonnal elrohant, eközben Elizabeth szemei egyre kisebbre nyitogatta, amíg már rám se nézett világító zöld szemeivel.

-Segítség!

A padlás létráján emberek másztak fel. Ölembe fektettem az ájult kedvesem és a doktorra néztem.

-Kérem, mentse meg!

Yuko

Egy lihegő férfi rontott be John és Annabell ebédlőjében. A többiekkel együtt éppen reggeliztünk, hogy új erőre kapjunk és folytathassuk.
-Uram, úrnő!
-Mi történt Hedvig?!
-A fiatalúr megtalálta a kisasszonyt, aki súlyosan megsérült.
Annabell olyan gyorsan állt fel a székéről, hogy az hangosan a földre dőlt.
-Hol vannak?
-Az uram birtokán. A kisasszony a padláson bújt el.
-Akkor mégis mit üldögélünk?! Azonnal menjünk!
Mindenki nagy izgatottsággal állt fel az asztaltól, hogy a lovaskocsi fel menjünk. Mielőtt kiléptem volna a házból eszembe jutott, hogy Inuka súlyosan megsérült. Jiro látta habozásomat és a lépcső alján megállt.
-Menj utánuk én is mindjárt megyek!
Mielőtt Jiro reagálhatott volna és felhúztam a szoknyám és futva lépkedtem a lépcsőn. A szobámba vitettem Inuka kevéske dolgát. Az asztalomon hagytam a táskáját, amiben tűk, mérgek és gyógyszerek voltak. A bőrtáskát fogva leszaladtam a lovardába, ahol az első lovat megülve vágtattam a birtokra.

Annabell

Ó édesem! Az én kicsi lányom! Annyira fehér, hogy teljesen beleolvad a hófehér lepedőbe. Mindnyájan az ágya közelében állunk,kivéve Yuko-t aki valami miatt a birtokunkon marad. Az orvos arcából nem tudok semmi leolvasni.
-Hogy van a lányom, doktor úr?
Nem szólt semmit. Williamtől tudjuk, hogy az orvos összevarrta Elisabeth sebeit, most a kezét fogja és a pulzusát nézte.
-Nagyon gyenge.
Lassan visszahelyezte a lányom kezét a lepedőre és végignézet mindenkin.
-Számos sérülést láttam és kezeltem már. Tudom, hogy milyen sokáig keresték a lányukat. Sajnálattal kell közölnöm, hogy a hölgy szervezete túl gyenge. Nem fog sokáig köztünk lenni.

Yuko

Az orvos utolsó mondatára léptem be a szobában.
-Nem fog sokági köztünk lenni.
Nem! Nem! Yukit már elveszítettem, de őt nem fogom! A szobában lévő sminkasztalhoz siettem és óvatosan kiszórtam a táska tartalmát. Kezeim remegtek az üvegcsék fölött.
-Kedvesem, mégis mit csinálsz?
-Inuka számos mérget és gyógyszert tart magánál. biztos vagyok benne, hogy valamelyik megmentheti az életét.
Valaki megérintette a karomat. Mikor felnéztem Inuka édesanyjának könnyes szemeivel nézett rám.
-Ha van olyan gyógyszer... ami megmentheti.... akkor kérlek....használd.
Szemeiben a remény lángjai égtek, ami erőt adott. Visszafordultam az üvegcsékhez. Valami olyat kerestem, ami erős és hatásos. A kezem megállt egy fekete folyadékot tartalmazó üvegcse fölött. Egy emlék villant be.
-INUKA! Hol vagy?
-Ne kiabálj már Yuko! Inukát elküldtem a piacra, hamarosan itt lesz.
-Nem volt rá jogod!
-Hogy mondod?!
-Inuka az enyém!
Akkor utoljára ütött meg az asszonyom. Onnantól kezdve megfenyegettem, hogy ha még egyszer kezet emel rám megöletem Inukával. Sírva rohantam a szobámba. Az arcom vörös volt és dagadt. Tudtam, hogy Inukának vannak gyógykrémei, ezért a sarokba állított zsákjában kezdtem el kutakodni. Egy fekete folyadékkal teli fiolát tartottam a kezemben. Az ablakból beszűrődő fény megvilágította, így láthattam, hogy valójában sötét lila a szer.Éppen kinyitottam volna, hogy beleszagoljak, amikor is láttam, hogy Inuka kétségbeesett arccal veti le magát elém.
-Gazdám! Gazdám, ugye nem?! Ugye nem ivott belőle?!
-Nem, nem tettem.
-Hála az égnek!
-Miért mi ez?
-Valójában ez méreg és gyógyszer is egyben.
Kivette a kezemből és visszarakta a többihez, majd egy zöld olajat kent a kezére, amit az arcomra kent.
-Kisebb mennyiség bénulást, nagyobb dózisban pedig halált okozhat egy egészséges embernél. Viszont ha egy vérveszteségtől haldokló személynek adunk két kanálnyit belőle, akkor az akár megmentheti annak az életét.

A kezemben lévő üvegcséből kihúztam a dugót és az ágyon fekvő lányhoz siettem. Nem volt sokk benne, így az egészet beleöntöttem a szájába.
-Most már csak várnunk kell.

Gésa testőr 35

35.fejezet

A levélben egyetlen egy szó volt írva kislányos írással.
-Vihar. Elizabeth Viharnak nevezte el a hajót.
William kijelentésére hangos szócsatává fajult a titok leleplezése. Yuko higgadtan nézte a falon lévő festményt. A képen egy kicsi szőke kislány volt, akinek kísérteties zöld szemeivel boldogan vigyorgott, habos-babos ruhába, egy szép babával
-Ez mind nagyon érdekes és váratlan esemény. 
-Yuko kisasszony mégis mit...
-Elnézést, hogy közbeszólók uram, de ahogy látom önök még mindig nem hiszik el, hogy Inuka valójában az elveszett lányuk.
-Ugyan! Ez csak véletlen volt. Már több éve kutattunk a levél megtalálásáért, de még senki sem lelte meg.
-Éppen ezért is olyan meglepő, hogy Inuka csak egy pillantással megmutatta a rejtekhelyet. De mivel, még mindig nem hisznek ebben, szeretném bebizonyítani.
-Hogyan?!
Mindenki kíváncsi tekintettel nézett a japán nőre. Inuka meredten bámulta a parketta szegélyeit. Képzeletben olyan kicsire zsugorította magát, mint egy hangya, hogy a kis résen át kijusson ebből a pokolból. Az elmúlt évek alatt küzdött a gyerekkori emlékei ellen. Mestere minden áldott nap megkérdezte, hogy ki ő. Ha nem jó választ adott olyan kegyetlen verésben vagy edzést kellett megcsinálnia, hogy mire lement a nap ő sírva érzéketlenül rogyott a sarokba.
-Inuka! Hol a baba?
Ereiben megfagyott a vér. Ettől az egytől nem volt hajlandó megválni és ezt  Yuko gazdája is tudta.
-Nem tudom gazdám.
-Mégis milyen babáról beszélsz Yuko?
-Mikor megvettem Inukat egy kutyakereskedőtől, egy szövetbaba volt nála, azóta is megvan.
Mia a fekete bőrű szolgálólány ekkor lépett a férfiruhába öltözött nő mögé. 
-Á nagyszerű Mia! Megtaláltad?
-I-igen Lady Yuko.
Mia egy megfakult rongyos babával sietett, a japán hölgyhöz, majd nagy kincsként nyújtotta át azt.
-Köszönöm. Elmehetsz.
Yuko felállt és magasra emelte a babát.
-Ez az a játékszer, ami nálam vagy Inukánál szokott lenni. És ha nem tévedek megegyezik a festményen szereplő babával.
Annabell szélként söpört végig a szobán és a sérült, megkopott játékot nézegette. A babának hiányzott a keze. Könnyeit törölgette, mert a lánya eltűnésekor csak egy babakart találtak.
-Ez az övé.
Az asszony hisztérikusan zokogva rohant a férfiruhába bújtatott lányhoz és a babával a kezében ököllel verte Inuka mellkasát. Inuka nem érzett semmit, az asszony reakciója elmondott mindent. Érezte, hogy a friss varratok felszakadnak, de a fájdalmat meg sem érezte. Üresnek érezte magát, az emlékei amiket olyan erősen próbált a homályba küldeni, de most kezd minden kirajzolódni. 
-Inuka! Megparancsolom, hogy mond el az igazat!
Mindenki döbbenten mered maga elé. Inuka szaggatott lélegzete és a ház úrnőjének sopánkodása hallatszott. 
-G-gazdám.
-Hol éltél?!
A japán nő parancsoló hangjától a benne dúló ellenállás megszűnt.
-Londonban.
-Kik voltak a szüleid?
-A nevükre nem emlékszem. Az apámnak óceánillata volt, mert kereskedő. Anyámnak virágillata volt, a sok külföldi virágtól, amiket apám hozott neki mikor utazott. Volt két testvérem. Sosem tudtam kimondani a nevüket ezért kitaláltam nekik egyet. A legidősebbet Sárkánynak hívtam, az ereje miatt és mert nagyon jó nyelvérzéke volt. A második testvéremet Szarvasnak neveztem el, kecses mozgása és vékony testalkata miatt.
-És még mire emlékszel még?
-Mielőtt elraboltak volna, azzal a babával játszottam Inuval, de aztán jött egy fiú, aki miattam megsérült, aztán már csak a kiabálásokra emlékszem és a pánikra.
William tudta, tudta és mégsem hitte el. Egész életében szerette Elizabethet és most itt van. Életben van és gyönyörűbb mint valaha. Bár a többiek tátott szájjal hallgatták, ő mégis vigyorogva csodálta a nőt. Yuko felállt a székéből és felsőbbrendű ábrázattal szólt a szolgálójához.
-Inuka, mostantól nem tartok igény a szolgálatodra. Nem vagy a szolgálóm és én sem vagyok többé a mestered.
Inuka megragadta a még mindig mellkasát cséplő asszony karját és hátrált néhány lépést, közben le sem vette a szemét gazdájáról, vagyis a volt gazdájáról. Inuka várta a továbbiakat, de Yuko már nem mondott semmit.
-Ahogy óhajtja gazdám.
Jiro abban a pillanatban tudta, hogy felesége nagy hibát vétett.
-YUKO!
Mielőtt reagálhattak volna a mindig nyugodt japán férfi kiáltására, Inuka két kőnek látszó tárgyat vágott a földhöz. Hatalmas csattanás mellett, sűrű sötét füst lepte el a szobát. Az ablaknál álló William és apja azonnal kitárták őket, miközben a nők ijedtükben sikongattak. Ahogy kitisztult a szoba, döbbenten vették észre, hogy Inuka eltűnt.

Szörny és a négy szépség

1.fejezet

A történetekben minden sorsfordító szörnyűséget borús időben történik.

Esik az eső.

Az ég fekete.

Villámlik

Tornádó

És más baromság.

Elmondok nektek egy igen fontos dolgot az életről a rossz dolgok, amik kiverik a fejedben lévő biztosítékot, amitől legszívesebben valaki fejét a falba passzíroznád, mintha csak egy érett paradicsom lenne az nem a borús napokon történik. Nem kérem szépen ez a kicseszett nap a lehető legszebb napsütötte reggellel kezdődik, amikor nem számítasz rá. Én már csak tudom, hiszen a tündérmesébe illő történetem egyik napról a másikra egy bizarr horrorfilmmé változott.

Először is kezdeném a napsütötte napommal.

Na szóval süt a nap, énekelnek a madarak és a többi faszság. Vigyorogva álltam a sulim utcájának sarkán a három legjobb barátnőmmel. Kezünkben egy-egy száll égő cigaretta, amit akkor szívunk hogy ha hallgatjuk Cloét vagy a véleménynyílvánításunk előtt. Éppen azt magyaráztam, hogy a magyartanárunk milyen hülye, hogy sosem kap rajta a telefonozáson, amikor valaki nekem jött. A lendülettől egyenesen a fenekemre estem, a nedves aszfaltra. Kösz március, tényleg reggel kellet neked úgy döntened, hogy esni fogsz?! Káromkodva keltem fel és a támadómra néztem. Nem kellet sokat keresnem, mert egy síró kislány, aki nevetséges habos babos rózsaszín kabátba guggolt a pocsolya mellet.

-Te kis szaros! Néz már oda, hogy kinek mész neki! Most nézd meg! Tiszta kosz lett a gatyám!

A kötött sapkás kislány továbbra is a pocsolyánál matatott. Amint felkelt, bőgve ölelgette a plüssét.

-Jesszus! Mégis milyen ocsmány?!

-Fúj én ahhoz én már hozzá nem nyúlnék!

Tina és Sofi undorodva hátráltak a pocsolyától, míg Cloe csak nevetni tudott. 

-Tűnj innen kis picsa! Hallod?!

A kislányt meglöktem, de túl sok erőt vihettem bele, mert összecsuklott és a pocsolyába esett. Most már mindnyájan nevettünk. Szánalmas volt, ahogy a gyerek bőgve, sáros, büdös ruhában elszaladt. A többiek elkezdtek valami másról beszélni, de én még mindig csak a kislányt néztem, aki mintha megérezte volna, hogy figyelik mert megállt és hátranézett. Mikor rám nézet elvigyorodott és mondott valamit. A köztünk lévő távolságból és a lányok hangos beszélgetésétől nem kellet volna hallanom, de én mégis hallottam, ahogy azt mondja Ezt még meg fogod bánni. Cloe valamit kérdezett tőlem, de annyira megvoltam zavarodva, hogy nem tudtam válaszolni.
-Bocs lányok, de ideje mennem.
-Jaj ne má!
-Maradj még!
-Nem-nem! Megyek.
Még egy utolsó slukkot szívtam a cigimből, majd eldobtam azt és elmentem.

Imádtam a házunkat. Hatalmas füves kertje van, természetesen a ház hátuljánál egy hatalmas medence van napágyakkal. Áhh, már alig várom, hogy vége legyen a sulinak és a nyári szünetben süttessem magam, frissen csavart limonádéval a kezemben. Fantáziálgatásaimból anyám kiabálása rántott vissza. Jesszusom, már megint kezdik?! Még ki sem nyitottam az ajtót, de már hallom ahogy veszekednek. Imádom a szüleimet, de már nagyon elegem van az állandó veszekedésükből. Amióta apám cége terjeszkedni kezdett, azóta állandóan csak utazik, míg anyám vagy itthon vagy az irodában intézi a papírmunkát. Az állandó távolság miatt keveset vannak együtt, így mindig veszekednek.
-Megjöttem!
-Szia kölyök.
-Rose! Mond meg apádnak, hogy nem kell három napra elmennie!
A lépcsőn megálltam és anyám zaklatott arcába bámultam.
-Öhm. Apa?!
-Igen, kölyök?
-Muszáj elmenned?
-Igen.
-De utána itthon maradsz ugye?
-Persze, megígérem, hogy három napon belül hazajövök és mindkettőtöket kiengesztelem.
-Na látod anya! Apa három nap múlva visszajön és akkor elmehettek egy romantikus wellnessre, ahova már három hónapja rágod a fülét.
Anya durcásan összefűzte a karját a mellkasa előtt, mire apa előbukkant a nappali melletti folyosóról és vigyorogva ölelte át a duzzogó anyám.
-Ha akarod egy hétig is ott maradhatunk. Rendelünk pezsgőt, eszünk csokis epret és...
-Lálálá! Nem akarom hallani, hogy hogyan töltitek a házas életeteket! Ehhez még túl fiatal vagyok!
-Tizenhét vagy Rose!
-Igazad van anya. Ehhez sosem leszek elég idős!
Borzongva felrohantam a szobámba, persze a csukot ajtó mellett is hallottam, ahogy kinevettek. Elégedetten ültem le a székemre és a kedvenc képeimet néztem. Van egy csoportos képem a lányokkal, amikor buliban voltunk. A másikon anyuékkal vagyok. Tizenkét éves voltam, éppen túrázni voltunk. Sosem felejtem el, hogy anya teljesen kiakadt a szúnyogoktól és a szarvasbogaraktól. Szegényt három napig nevettünk rajta. Annyira megijedt, hogy hét hétig csak a munkahelye és itthon töltötte el az egész idejét. A többi képeket elnézve találtam egy gyűröttet. Ezen a képen alig lehettem nyolc, egy tejfel szőke, bubifrizurás lányt öleltem.
-Ki hitte volna, hogy az egykor legjobb barátnémmal, mostanra már idegenek vagyunk egymásnak.
Adellal való kapcsolatom akkor változott meg,amikor összebarátkoztam Cloeval. Egyre kevesebbet találkoztunk és beszéltünk, végül már nem is foglalkoztunk egymással. Ledobtam az asztalra a képeket és egy filmet nézve befeküdtem az ágyba.
-Holnap hétvége, semmi sem zavarhatja meg álmomat.

Az éjjel vihar volt. Szakadt az eső és reflektorként világítottak a villámok, de annyira kába voltam, hogy csak ködös tudatom fogta fel. Másnap reggel a madarak énekeltek és a reggeli nap megsimogatta az arcom. Kidörzsöltem a szememből a csipát és a takarót ölelve felültem. A szemközti falon lévő talpas tükörre néztem. A reggeli kócos hajam most úgy nézett ki, mintha kegyetlenül tupírozták volna.
-Mégis mi a...?!
Vastag kócos hajamat hátrafésültem és a látványtól elborzadtam. Remegő kézzel érintettem meg az arcom... ami már nem a sajátom volt. Az idegen arc olyan volt, mintha túlzásba vitték volna a plasztikázást. Az arccsont feszesen kidudorodik, míg az orr kicsi és nyomott. Az egykor zöldeskék szemeim, undorító sárgás színt kaptak. A számból a hegyes metszőfogaim hegye kikandikálnak. Az egykor szépen manikűrözött körmeim hegyes karmokká váltak.
A sikolyomtól még az ablakok is beleremegtek.

Gésa testőr 34

34.fejezet

Iszonyatos fájdalmaim vannak. Mégis mi a jó isten történt?! Ó! Már emlékszem. Az ágyba fekve próbálom kinyitni a szemem, de túl világos van így csak hunyorítani tudok. Eltalált két golyó. A fenébe! Azt hittem hogy eltudtam kerülni őket. Amint hozzászokott a szemem a fényhez, ledobtam magamról a fehér takarót.Még mindig a ninja ruhámba voltam, de a felsőrészét valaki levágta és bekötözött. A fenébe! Az egész felsőtestem be van kötve, a doktor biztos látta, hogy nő vagyok. Jaj! Mit fogok kapni a gazdámtól! Így hogy kerüljek a szeme elé?! Micsoda szégyen! Az ajtó kinyílt és Mia lépett be a szobába kancsóval és ruhákkal a kezében. Amint meglátta, hogy felültem ledermedt és a mellkasomat nézte.

-Ne csak állj ott! Szomjas vagyok és fázom.

Krákogó hangomra elvörösödött és egy pohár vizet öntött nekem. A hideg folyadék nagyon jól esett.

-Mióta voltam kiütve?

-Tegnap este óta.

-Hm. A többiek tudják, hogy....?

Mia még jobban elvörösödött.

-Igen, pár órája mondta el a doktor.

-Ááá! Fenébe!

Dühömben a fejemet kezdtem el dörzsölni. 

-Rendben! Segítenél felöltözni?

-Igen.

Férfiruhába öltözve álltam egy régi szalon ajtajában. Fura, amikor itt voltam ez a szobát mindig zárva tartották. Mindenki egy asztalnál ült, ami a szoba közepén volt. A gazdám látott meg először, így rám vonta a figyelmet. Egyedül William állt fel. A ruhája még véres volt és szakadt.
-Hogy vagy?
-Az orvos értette a dolgát, megmaradok uram.
William ökölbe szorította az öklét, de nem mondott semmit. Valahogy a légkör megváltozott. A szobában volt még két idegen. Felismertem azt az ismerős nőt, akit magam mögé löktem a bálon. A mellette ülő férfi biztosan a férje. Mégis mit keresnek itt?
-Khm. A nevem Chirstofer Shark és ő itt a feleségem Ashly, mi csak megakartuk köszönni, hogy megmentette a feleségemet.
-Uram.
Meghajtottam előtte a fejemet, de nem túl mélyen a varratok miatt.
-Ne szerénykedj Inuka! Mindenki csak dicsér, főleg a fia. Igaz William?
-Anya!
A kínos csevejt a szoba túlvégében lévő ajtó nyikorgása vetett véget. Három férfi jelent meg a szobában. Két jól öltözött úr, az egyik vékony, míg a másik izmosabb alkatú, a harmadik szolgáló ruhát hordott és mindkét kezében egy-egy hatalmas koffer.
-Üdvözletünk család!
A termetesebb férfi hatalmas vigyorral nézett végig a jelenlévőkön, de amint meglátott a kezében tartott táskát azonnal elejtette. Arcáról lehervad a mosoly, helyette meredten nézett. A tekintetemmel a másik férfira néztem, aki szintén engem bámult, de rajta alig észrevehető volt a meglepett zavar, mégis a hangja elárulta.
-E-eliza-beth.
A két jól öltözött férfi egyszerre indult meg. A vékonyabbik kecsesen szelte át a távolságot, olyan volt, mintha az erdőben lennék és egy szarvast látnék. Kecses, könnyed léptei nem is hallatszódnak, míg a másik úr csak úgy dübörgött. Nyíltságuktól ledöbbentem és nem mozdultam.
-Peter! Harry! Ti mégis mit csináltok?!
A Mylord dörmögő felháborodott hangjára egyik sem reagált.
-Hihetetten! Épp olyan vagy mint gyerekkorunkba! Semmit sem változtál!
-De igen változott!
A vékonyabbik átvéve a szót, megragadta az államat és feljebb emelte a fejemet. Zöldeskék szemei békések és kíváncsiak voltak. A nyugodt kisugárzása felvert a bénultságomból. Egyet hátraléptem.
-A szemei még mindig ugyan olyan szépek.
-Fiúk mégis miről beszéltek?!
-Ugyan már anyám! Nem hiszem el hogy nem ismered fel! Hiszen még Harry is felismerte! Pedig tudod, hogy nem egy észlény!
-Hé!
-Ez az igazság bátyám, már el kellett volna fogadnod!
-Elég! Mégis mi a fenéről beszéltek?!
Harry, a testesebb férfi tátott szájjal bámult a Mylordra. Barna szakállát vakarva, rázta a fejét.
-Mégis, hogy lehettek ilyen vakok, hogy fel sem ismeritek a rég elveszett lányotokat!
Most már Peter is rázta a fejét és egyetértően ütögette meg Harry vállát.
-Már mint Inuka?
-Ne nevettessetek! A fiaim vagytok, mégis hogy lehettek ennyire eszetlenek, hogy azt hiszitek, hogy ő ....
-Hiszen ő....

Ő egy férfi. Legalább is ezt akarták mondani, de ugyebár ez nem igaz. Az orvos ugyanis nyíltan közölte, hogy a bál "hősnője" komoly sérülések ellenére, megmarad. Nem akartak máshogy nézni a szolgára, mint ami, de amit a két White fiú mondott, szöget ütött mindenkinek fejébe. Legelőször John állt fel, majd a ninja nő elé állt.
-Bizonyítsd be! Ha tényleg te vagy az elveszett lányom, bizonyítsd!
-Uram, én nem....
Inuka ellenkezését a két testvér állította meg.
-Elizabeth elrejtett egy borítékot. A borítékban apánk hajójának neve áll. Találd meg!
Inuka hitetlenkedve nézett Harry-re. Fogalma sincs, hogy mégis hogy került ilyen slamasztikába. A szobába mindenki őt nézte, ő még sem tudott senkinek se a szemébe nézni. Mégis, hogy juthatott idáig szerencsétlen története?! Merengéséből a falhoz állított hatalmas könyvespolcon lévő óra zavarta meg. Az ismerősnek vélt mutatók három órát jelzett.  William észrevette, hogy Inuka meredten nézi azt az órát, amit kiskorában annyiszor játszott. Elizabeth szeretett veszélyes dolgokban részt venni, de legfőképpen szerette azt az órát elállítani, hogy megviccelje az embereket.
-Az óra!
William közelebb ment a szekrényhez és onnan nézett fel az órára.
-Ugyan fiam, ne viccelj! Még te sem éred fel, mit gondolsz egy kislány mégis hogyan érhette volna fel azt az órát?!
Mindenki Williamet nézte, aki gondolkodva nézett körbe a szobában, egyedül Inuka nem követte a férfit, ő ugyanis izzadó kezeit ökölbe szorította és a földet nézte.
-Valamire felállt! 
-Mi?
-Még egy felnőtt férfi sem éri fel az órát, de ha székre állok akkor igen.
-De Elizabeth akkor sem érte volna fel, ha székre állt volna.
-Igaz John bácsi.
William elhúzott egy széket az asztaltól és felállt rá.
-De Lizi nem is székre állt.
-Akkor mire?
-Az asztalra. Lizi az asztalra mászott, hogy eltudja érni az órát, ami a legfelső polcon van.
William kinyitotta az órát és belenyúlt. Egy pillanatra mindenki visszafogott lelégzettel várták az eredményt.

Gésa testőr 33

33.fejezet

Az angol bálok... nagyon színesek és... hangosak. A zenészek nem kímélik hangszerűket, szinte roncsolásig hajtják őket. Mégis a melódia, a vidám emberek beszélgetései és a táncoló fergeteg valahogy varázslatosnak találom. A terasz előtti egyik fa ágán lógatom a lábam az egyik késemmel a kezemben és a nyitott ajtón nézem a bálozókat. Időnként meglátom a gazdámat és Jirot, de a legtöbbször Williamet látom, aki próbál elmenekülni a férjre kiéhezett házasulandó nők elől. Fél órával később az árnyékban lapulva oson ki a teraszra egy pohár alkohollal. 

William

Végre! Végre leráztam ezeket a tapadós nőstényeket! 

-Ezért utálom a bálokat! Miért kergetnek ezek folyton?!

-Lássuk csak, mert gazdag vagy, van címed, jóképű vagy és nagyon befolyásos.

-Inuka?!

A hangjára felkaptam a fejem de nem láttam sehol.

-Itt vagyok!

Az előttem lévő fa vastag ága megrezzent. Inuka állva egyensúlyozva közeledett felém.

-Vigyázz le ne ess!

-Nyugi! Nem először csinálom.

-De akkor is!

-No lám csak nem aggódik értem uram?!

Inuka leugrott az ágról egyenesen a korlát tetejére, majd leugorva leült rá.

-De igen, aggódom.

Őszinteségem mindkettőnket meglepet. Mégis mit csinálok?! Itt vagyok egy bálon és bujkálok, méghozzá vele. Ez így nagyon nem lesz jó.

-Fölösleges. Én legyőzhetetlen vagyok!

Hangosan felkacagott, de nem annyira hogy felvonja a figyelmet ránk. Annyira felszabadult most, de miért? Csak néhány lépésnyire vagyunk a tömegtől, ő mégis  így viselkedik. A vidámság hirtelen lehervadt az arcáról és meredten bámult befelé.

-Mi az?

-Rossz előérzetem van.

Inuka kezében hirtelen egy kés villant meg, még reagálni sem tudtam amikor meghallottam a női sikolyokat. Azt hittem hogy valaki meglátta Inuka fegyverét, de annyira zsúfolt volt a terem és mi pedig a sötétbe álltunk, hogy az szinte lehetetlen volt. Inukából csak egy sötét foltot láttam olyan gyorsan szaladt be az embertömegbe. Egy hangos füttyszó harsan, majd egy csaholó lélegzettel megjelent Inu, aki szintén a bálozók tömegébe vetette magát.

Inuka

Tudtam! Egyszerűen éreztem a zsigereimben, hogy valami történni fog. Nagyon nehéz volt átfurakodnom magam az embereken. Mindenki döbbent tekintettel bámulta azokat, akik fegyverrel a kezükben lövöldöztek a tömegbe. Nem törődve senkivel gazdám lila ruháját kerestem. Szerencsére meg is találtam a zenekar mellett állva Annabell úrnővel. Ahogy közelítettem feléjük az egyik fegyveres férfiba találta szembe magam.

-Te vagy az a rohadék aki a vágott szeműekkel van! Pusztulj te...!

Nem tudta befejezni a mondatott mert a kezemben lévő tört egyenesen a szívébe dobtam. Nem vártam meg, amíg földet ért. Most már biztos voltam benne, hogy ez a merénylet a gazdámék ellen van. 

-Inuka!

Gazdám kétségbeesett, rémült kiáltására  félrelöktem az utamban lévőket. Yuko gazdám és  Annabell úrnő mellet nem volt senki. Elszabadult a pánik. Az egyik ételes asztalt felborítottam és a lábait a falhoz szorítottam. Egy süvöltő hang egyenesen a fülem mellett hallatszott, majd a golyó a falba csapódott. Gazdám és az úrnő felsikkantottak, mire én mindkettejük karját megragadtam és az asztal mögé penderítettem őket. Előttem elsietett egy nagyon ismerős nő, ezért automatikusan megragadtam a karját és őt is az asztal mögé löktem.

-Bármi is történjék ne emeljék fel a fejüket, csak akkor ha szólók!

Innentől kezdve nem figyeltem rájuk. A tömeg kezdett szétválnál, így egyre tisztában kilehetett venni a megmaradt banditákat. William, Jiro és még három férfi a dísznek hitt kardjukkal párbajoznak négy férfival, míg öten felénk próbálnak jönni. Nem haboztam, mielőtt elsüthették volna pisztolyukat én villámgyorsan dobálni kezdtem a késeimet. Sajnálatos módon a negyedik és az ötödik késem nem talált a szívbe, csak megsebesítette a két férfit, ezért az elsült a pisztolyuk. Nem törődve semmivel elővettem újra két kést és tökéletes pontossággal a fejükhöz vágtam. 

William

Szerencsére a vendégek nem sérültek meg, de hat férfi meghalt. A késekből ítélve Inuka tehette. A nők zaklatottak voltak, de volt sérült közöttük. Sajnos ezt nem mondhatom el a férfiakról. Bár súlyos sérülésük nem volt, azért az eleresztett golyók megtalálták némelyiküket. Apám. Jiro és John bácsi mindegyikük a feleségüket kereste, ahogy én is az anyámat. Végül anyám, Yuko és Anabell néni hangos kétségbeesett hangjuk hallatszott a falnál. Valaki elbarikádozta őket egy asztallal. Mindegyikünk segített neki kimászni az asztal mögül. A rendőrök éppen most kezdtek el beözönleni John bácsiék báltermébe.
-Maga mit csinál?! Tegye le a fegyvert és mindkét kezét emelje magasra! Tán süket?! Emelje fel a kezeit!
Mindnyájan a hangoskodó rendőr felé néztünk, aki éppen a ninja ruhába bujtatott Inukával vitatkozik. Mégis mit csinál ott?!
-Jaj uram ne! Ne bántsa!
Mindhárom nő odarohant Inukához, hogy megvédjék.
-Ha ez a fiatal úr nem lenne, akkor biztosan megsérültünk volna!
-Tegye már le azt a pisztolyt, ő a megmentőnk!
Anyám és Annabell néni védelmező ösztöneik akcióba léptek. Inuka a fény és csillogás ellenére alig lehetett észrevenni, lassan hátrált a vitatkozóktól egészen a falig.
-Inuka?
Hangomra megdermedt és a sárga falnak dőlve rám nézett.
-Uram?
-Minden rendben?
A száját nem láttam mert egy fekete kendővel eltakarta, de a testhelyzetéből és a kikandikáló sápadt bőréből érzékeltem, hogy valami baja van.
-Kutya bajom uram. Engedelmével.
Már éppen indult volna, amikor megjelent Inu és nyüszítve elállta gazdája útját. Mégis mi a fene...? Még a gondolatot végig sem tudtam vezetni, amikor is Inuka lecsúszott a falról egyenesen Inura. A  sárga falon vastag vércsík volt, ami egészen a harcosig vezetett. Megsérült! Mielőtt a többiek megmozdulhattak volna én azonnal odaugrottam hozzá és a karjaimba kaptam.
-Orvost! Hívjatok orvost!

Gésa testőr 32

32.fejezet

William

Egész nap csak rá tudtam gondolni. Teljesen kiidegelt! Jiro megkapta a vagyonát, így megvették a három bírátokkal arrébb lévő birtokot. A kormányzónál kérvényezte áthelyezését amit meg is kapott. Tehát a holnap esti bál után elköltöznek. Már nem láthatom Inukát, csak akkor ha átmegyek hozzájuk vendégségbe. Ez nem is lenne gond, de a tudat, hogy egy másik házba él, távol tőlem az teljességgel elfogadhatatlan! Az az átkozottan gyönyörű és veszélyes nőszemély, aki szolga egyszerűen felháborító, hogy e féle érzelmeket tápláljak iránta, de egyszerűen nem tudok ellenállni. Miért vonzódom ennyire a lázadó nőkhöz?! Ott van Elizabeth. Emlékszem, hogy mindig a testvérei nadrágjában ment ki játszani, még akkor is, hogy ha csupa sár volt minden. Az apja egy fa kardot faragott, mire én is kértem egyet az apámtól, így együtt kardoztunk. Inuka még Elizabethtől is veszélyesebb. Mi lenne, ha engednék a csábításnak?! Elizabethet se tudom elfelejteni, akkor el se tudom képzelni, hogy egy gyerekszerelem ellenére egy szolgálót szeretni, mégis milyen veszélyekkel járna! Nem,nem nem! És mégis. Egész nap Jiro-ék birtokában segítettem. Felkerestük a megfelelő beosztottakat, különb féle ügyeket intéztünk. Végül este tízre mindennel elkészültünk. Most a dolgozószobámba vagyok egy pohár brandyt iszok, miközben az elmúlt napokat idézem fel. Talán ez is az oka, az emlékek vagy az alkohol minek következtében otthagytam a dolgozószobám és meg sem álltam Inuka szobájának ajtaja előtt. Nem állhattam sokáig a sötét folyosón. Ki tudja, hogy mikor jelenik meg valaki a folyosón ezzel is leleplezve. Azonnal cselekednem kell! Vagy elmegyek, vagy... bemegyek. A testem helyettem is döntött. Kinyitottam az ajtót és beslisszoltam a sötét szobába. Hátamat a már csukott ajtónak szegeztem. A függönyök el voltak húzva, így a telihold fénye világította meg a szobát. Inuka féloldalasan állt, fehér fürdőköpenyében. Nedves haját felkötötte, így csupaszon maradt a nyaka. Egy fehér törülközővel törülte az arcát, de megállt és rám pillantott.
-Most már este is hívatlanul megjelenik William? Már nem Japánba vagyunk hogy szabadon tudjon leskelődni.
Nem szóltam semmit. Mögé sétáltam és az előttünk lévő tükörből néztem rá, ahogy ő is. Zöld izzó szemei természetfelettien hatott. Nem csoda, hogy annak idején szirénnek néztem. Tükörből elnéztem és a fehér tarkójára összpontosítottam. Lassan átöleltem és a köntösét kioldottam.
-Mégis mit csinálsz?
Inuka légzése egyenetlenné vált. A tükörből láttam, hogy az érzelemmentes maszkját levette és immár emberi érzések rajzolódtak ki rajta. Az anyag peremének vonalán felcsúsztattam a kezemet egészen a nyakáig.
-Bármikor megállhatok.
Ahogy a fülébe súgtam, alig érzékelhetően megrázkódott. Mivel nem ellenkezett a köntöst lehúztam róla, egészen a könyöke hajlatáig. Az elém táruló látványtól megdermedtem. Láttam már a hegeit, de ilyen közelről...bámulatosnak tűntek. Mégis hogy lehet képes valaki ennyi sérülést túlélni?! A hozzám legközelebbi heg fölé hajoltam, majd megcsókoltam azt.

Inuka

Nem hittem volna, hogy ez megfog történni. De ez nem olyan, mint amikor a kormányzó közeledett hozzám. Nem! Mert ez, amit most William csinál azt én is akarom. Isten biztosan utál, hogy olyan érzésekkel áldott meg, amit nem mutathatok ki, hiszen én csak egy szolga vagyok. De mégis! Csak ezt az éjszakát! Az egész szobában az én szaggatott lélegzésem és William csókjainak hangját hallani. Csak ezt az éjszakát, hadd töltsem azzal akit igazán kedvelek! Számtalan olyan nőt láttam Japánban akiket megerőszakoltak vagy hagyniuk kellet hogy más férfi hozzájuk érjen. Én nem akarok ilyen lenni! Egyszerűen nem!
-Csak egy szavadba kerül és elmegyek.
William hangja visszahozott a gondolataimból. A tükrön keresztül néztem rá. Aggódva figyelte az arcom. Észre sem vettem, hogy sírok. A kiképzésem óta nem sírtam.
-Ne! Ha neked is megfelel... akkor fojtasd.
William elmosolyodott. Elsétált mögülem és elém állt.
-Azt hittem akkor voltál a leggyönyörűbb, amikor véletlenül meglestelek a tónál. De tévedtem. Most, most vagy igazán szép. A hold megvilágítja a hajadon lévő vízcseppeket, amik gyöngyöknek néznek ki. A könnyeidtől csak úgy fénylenek azok a csodálatos zöld szemeid, mintha drágakövek lennének.
Bókjaitól enyhén elmosolyodtam, nem szoktam e féle dicséretekhez hozzá. William felnyögött és átölelve magához rántott.
-Ez az enyhe mosolytól pedig nem bírok magamba! Inuka! Válasz kérlek!
Még senki sem adott nekem választási lehetőséget, ezzel csak még jobban akarom az egészet.
-Választottam.
Megfogtam az arcát és magamhoz húztam. A csókjának alkohol szaga volt, de nem annyira hogy tudjam William nem önszántából van itt a szobámban. Keze bejárta az egész testemet, a köntösöm és a törülközőm valahol a földön hevernek. Kölnijének illata és a birtokló érintései elvették az eszem. Végül arra eszméltem, hogy az ágyamon fekszem, fölöttem William, akinek szemében a győzelmi boldogságot véltem felfedezni.

Másnap reggel nem hagytam el a szobám. Pedig azt kellet volna tennem. Nem láthatják meg az emberek, hogy a szobámból William lép ki. Fel kellet volna ébresztenem mielőtt még fel nem kell a nap, de ez már késő. Reggel hét van és a nap már félig látszik. Valahogy elégedettséggel tölt ez el. Az ablakpárkányon ülve, hol a reggeli tájat, hol az alvó férfit bámulom. A napsugarak már elérték az arcát, így morcosan morogni és nyöszörögni kezdett.
-Még nem akarok felkelni!
-Olyan vagy mint egy gyerek. Durcás vagy és megpróbálod a fejedet a párna alá dugni.
-Fura az éjjel nem ezt gondoltad rólam.
Álmos mosolyától a szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem ő is meghallja. Kinyújtotta felém a karját.
-Gyere ide.
Nem parancs volt, inkább egy gyengéd kérés egy szeretőhöz. Hát hogy álljak így ellent neki?! Odasétáltam hozzá és megfogtam a kezét, mire berántott a lepedők közé és felém került.
-Kár hogy nem láttam az alvó arcodat. Biztosra veszem az is gyönyörű.
Csókja meleg és heves volt, amitől önkéntelenül felnyögtem.
-Legszívesebben napokig ebben a szobába lennék veled.
-De az nem lenne helyes.
Durcás képet vágva belefúrta arcát a nyakam hajlatába, amitől nevetnem kellett. Nevetésemet hallva csak folytatta és folytatta.
-Elég! William, még meghallják!
Belenézett a szemembe, mire felhajoltam és az állán lévő heget megcsókoltam.
-Ideje a gazdámhoz mennem.
Villámgyorsan kiszabadítottam magam és pillanatok alatt a tökéletes komornyikkinézettel hagytam el a szobám, ahol a ház ura még mindig meztelen volt.

Gésa testőr 31

31.fejezet

Mia a néger szolgálólány berohant a hatalmas házba, hogy szóljon urának. Elszakított ruháját markolászva takargatta magát az ura, úrnője és a ház vendégei előtt.
-Mégis hogy nézel ki?!
-Eelnézést uram, én...
A remegő fiatal lány szégyentől vörös arcát a föld fölé hajtotta. Yuko a lány szégyenét és szakadt ruháját látva tudta, hogy valaki erőszakoskodott vele, nem olyan rég Inukát látta így, de annak arcán nem lehetett leolvasni az érzelmeket.
-Kedvesem kérlek! Mia mond el nekünk ki tette ezt veled.
-Én, én...
A lány habozott, hiszen szeretett itt dolgozni, és tudta hogy ha közte vagy a komornyik között kéne választaniuk, akkor a férfit választják. Várakozásukat egy vadul csaholó kutyafalka zavarta meg. A szalonba az összes kutya ott csaholt. A vezérük habzó szájjal ugatott, mintha mondani akarna valamit. William felismerte a kutyát.
-Hol van Inuka?!
-Az istállónál és ...
Mindenki tudta, hogy valami történt Inukával, így elindultak az istállóhoz. A kétszárnyú ajtó tárva nyitva volt. Vércseppek vöröslöttek a földet borító szalmán. Inuka éppen Sebastian támadását védte ki, mire mindenki odaért. John még sosem látta a komornyikját ilyen felindultnak, méregtől fűtve.
-Mégis mi a jó fenét csinál Sebastian?! Azonnal tegye le azt az átkozott vasvillát!
A főnöke hangját meghallva Sebastian úgy dobta le vasvilláját, mintha izzó vasat fogott volna.
-Uram én nem...
-Hallgasson! Elég volt! Most azonnal kihívom a rendőrséget!
-Na de uram!
A lord leintette aztán elküldte az odacsődülő egyik szolgálóját egy rendőrkocsiért. Inuka lenézően nézte, ahogy a kövér férfi lecsúszott a földre és megtörten bámulja a kezeit. Az oldala enyhén csípte. Szerencséjére időben elugrott egy meglepően gyors támadástól, így csak egy kis karcolást szerzet. 

Mielőtt Mia bement volna abba a szalonba,ahol mindenki volt

Annabell éppen bejelentette, hogy két nap múlva megrendezik azt a bált, ahol hivatalosan is bemutatják az angol társaságnak Jirot és Yukot.
-Nem túl korai ez?
-Ne aggódj Yuko. Teljesen készen állsz, hogy bálra. Dubary grófné el volt ragadtatva tőled és hidd el nehéz elvarázsolni azt a nőszemélyt.
Jiro bátorítóan megfogta kedvese kezét és megszorította.
-Ne aggódj, nem lesz semmi baj.
Felesége beleegyezően bólintott. William nem volt ennyire elragadtatva mint ők.
-A fenébe! Pedig már azt hittem, hogy megúszom ezt a hónapot a nyomasztó bálozásoktól.
-Miért? Biztosra veszem, hogy oda vannak érted a nők.
John és Annabell összenéztek és egyszerre nevettek fel.
-Sajnos Williamnak túlságosan is nagy sikere van a nőknél.
-Pontosan Annabell! És akkor szegény fiú anyjáról ne is beszéljünk!
-Miért?
Yuko kíváncsi tekintettel nézett a házaspárra és a barátjukra.
-Azért kedves, mert az anyja már unokákat szeretne.
Mindenki felnevetett William undorodó arckifejezésén.
-Jól van! Mivel tudom, hogy kész őrültek háza lesz ez a két nap, megragadom az alkalmat, hogy a már felújított házamba fogadjalak titeket.
Yuko és Jiro hálásan megköszönte az ajánlatot, amikor is betoppant a néger cseléd szakadt ruhába.

Két nappal később

William birtoka fantasztikus. Amikor van valaki a közelembe, ezt a csodálatot nem mutatom ki az arcomon, de mikor csak Inuval vagyok kénytelen vagyok kiengedni a csodálatom megnyilvánulását. Sebastiannal való incidensről senki sem beszél. Nem is csoda, hiszen ki akar egy olyan börtönviseltről beszélni, aki egy védtelen lányt többször is megerőszakolt. Első napunk William birtokán egyszerűen békés volt. Inuval nem voltunk hajlandóak elhagyni az erdős területet, végül a gazdámnak kellet beparancsolnia. Titokban az éjszakát is ott töltöttük, amit hajnali gyakorlatozással koronáztuk meg. Most kifulladva hevertünk a harmatos zöld fűbe és élveztük a felkelő nap sugarait.
-Te még hajnalban sem pihensz?!
Will hangjára felkaptam a fejem. Fehér ingében a gombok megcsillantak. Éppen a felettem lévő terasz korlátján támaszkodott és onnan nézett le rám.
-Nincs is jobb a reggeli tornánál.
Kedvesen rámosolyogtam, ahogy ő is de a tekintete nem volt mosolygós. Barna szemeiben sötét örvények voltak, amik a nappali fényben úgy tűntek, mintha be akarna szippantani. Fájdalommal fordítottam el a tekintetem róla. Nem szabad Inuka! Ő a gazdád barátja! Nem egy súlycsoportba vagytok! Korholásomra visszatértem a jelenbe. William két csészével sétált le a lépcsőn, majd előttem megállt és felém nyújtotta a csészét.
-Köszönöm.
-Szívesen. 
A csészében édes tea volt. Elégedetten kortyoltam bele. Valahogy jó érzés volt, hogy emlékezett rá, hogy nem szeretem a kávét. Még a hajón itattak velem, amit az egyik matrózra ki is köptem. 
-El lett napolva a bál.
-Tudom, a gazdám mondta. Tegnap elkísértem a grófnéhoz, csak öt percig bírtam hallgatni őket, utána ki kellet mentenem magam.
-Nem gondoltam volna, hogy nem bírod a női bájcsevejt.
-Csak ha muszáj.
Mindketten belenevettünk a felkelő napba. Tudomásomra jutott ugyanis a szolgálók által, hogy William se szereti az e féle csevejeket, főleg nem a bálokat. Ő is leült mellém a fűbe.
-Hogy tetszik?
-Micsoda?
-A birtokom, a házam és a szobád?
Elmerengtem. Mégis miért érdekes, hogy én mit gondolok?
-Az igazat?
William felém fordította a fejét és csak bámult.
-Igen, az igazat.
-A házad szép, tiszta, de csak ennyi. Nincs benne semmi otthonos. A birtokod csodálatos. Ez az erdő annyira nagy és érintetlen, olyan mintha egy másik világba vezetne, de itt is valami hiányzik. Mintha elkezdtél volna egy festményt gyönyörű, de attól még az csak háttér, nincs kidolgozva. A vendégszoba, ahova szállásoltál tágas, minden megvan benne de még sem.
-Értem. Mit gondolsz mi hiányzik?
Most már egymást néztük.
-Nem tudom. Egyszerűen így érzem.
-Rendben, akkor mi lenne. Tegyük fel, hogy ez a te házad és birtokod és továbbra is úgy érzel, hogy valami hiányzik. Mit tennél?
Az üres csészémet lerakta a fűbe és hanyatt dőltem. És magam elé képzeltem.
-Állatokat vennék. Sok kutyát, tyúkokat, kecskéket talán még egy macskát is vennék. Ők szabadon járkálhatnának a birtokon ezzel is kitöltenék a birtok csendjét. Csinálnék egy növénykertet. Gyógynövényeket termesztenék és zöldséget. Gyümölcs fát is ültetnék, hogy nyáron hallhassam a méheket. 
-Egy tanyát csinálnál  a birtokomból?
Vigyorogva dőltem a fűbe.
-Miért lenne az baj?