Egy új világ vagy még sem? 43

43. fejezet

A tündenép más mint mások. Ők kapcsolatban vannak a természettel és annak élővilágával. Bölcsességüket a fák adják, akik a legöregebb lénynél is idősebbek. Avalon királynője öreg, de egyben gyönyörű is, mint ahogy a legrégebbi fák is. Legalább két méter magas, szárnya emlékeztetett arra a termésre, ami ha leesik pörögve száll a földre. Szimpla barna szárnyak,  tetejük barna mohás rétegből erezetesbe végződik. Szemei is barnák, ezüst gyűrűi szinte belelátnak a lélekbe. Maga a jelenléte tiszteletet követel, pedig kedves és lágy mosollyal üdvözölt minket. Mindnyájan meghajoltunk előtte. Fia a tanács tagja, nem volt anyja mellet, de annak felesége igen, aki árvácskára emlékeztetett. Lila haj, apró sárga szemek, pisze orr és sötét lila gömbölyded szárnyak. Csak mi voltunk a királynő termében, csak mi hallottuk szavait.

-Hallottam híretekről, főleg rólad Utazó!

Nagyszerű már megint ez a név!

-Legyetek üdvözölve Avalonba a tündék birodalmába!

-Köszönjük királynő.

-Miért jöttetek gyermekeim?

Loretta előrébb siklott és az idős nőre nézett.

-Egy hibridholtest miatt, királynő.

-Nekem olyan nincs.

-De nekünk van. 

-Mit akartok mit tegyek?

-Úgy gondoltam, hogy ön, aki mindent tud...

-Többet tudok az élőknél, de nem tudok mindent, gyermek!
Nem bírtam ki hogy ne szóljak, ezért előrébb léptem.

-Éppen ezért jöttünk hozzád, tudnunk kell hogy hogyan lehet legyőzni!

-De te már legyőzted Utazó!

-Igen, de mégis milyen áron?!

Vártam, hogy hogyan reagál a szemeimre, de még csak a szemöldökét sem mozdította.

-Gyere ide, gyermekem!

Trónján ülő idős nőhöz közeledtem. Egyszerű fehér köpenyszerű ruhát viselt, a faindákból készült trónon úgy nézett ki, mintha egy virág lenne. Egy kinyílt virág. Amint felértem letérdeltem, hogy egy vonalba legyünk. Remegő csontos kezével megfogta az arcom.

-Olyan, fiatal és magányos.

Szemei belefúródtak a szemembe. Még ha akartam is volna nem rá nézni az lehetetlen volt.

-Félsz. Tőlem?

-Nem királynő.

-A haláltól?

-Attól már nem.

Közelebb dőlt, az illata lágy de mégis bódító.

-Amitől félsz  az-az érzéseid.

-Mindenki fél önmagától.

Kacagó hangja emlékeztetett a nagymamáméra, idős, bölcs és szomorú. 

-Tetszel nekem gyermek! Megvizsgálom a testet. Most távozhattok! 

Mindenki kifelé indult, még a királynő veje is, de én nem mozdultam.

-Elbocsátottalak gyermek.

-Suzanne!

-Menjetek, Dum! Én is mindjárt megyek.

Megvártam, amíg a nehéz faajtó becsukódik és a nő remegő kezéért nyúltam. Hagyta, vizslató tekintettel fürkészét.

-Mit akarsz?

-Ön haldoklik.

Az öreg tünde hunyorított, majd megszorította a kezem és elnevette magát.
-Gyermekem! Neked aztán jó szaglásod van! Még senki előtt sem lepleződtem le, de neked sikerült átlátnod rajtam.
-Mit akar tenni?
-Inkább az a kérdés, hogy te mit akarsz tenni!
-Hogyan?!
-Vérfarkas leszel vagy ember, esetleg hibrid? A világok megmentője leszel vagy azoknak pusztítója?
Meg kell hagyni a királynő tökéletesen ért témaváltáshoz.
-Ne váltson témát!
-Milyen makacs egy gyermek! De a kérdésedre a válasz egyszerű: semmit, gyermekem. Születés és halál ez a természet rendje. Már eleget éltem, nincs már szükség rám.
Most én szorítottam meg a kezét.
-Népednek mindig szüksége van az ő királynőjükre, Szakra!
A tündék királynője ledermedve nézett rám. Az idők során már nem jelentett számára a név, elfedte ahogy a szüleit is, most már csak él és vár.

-Mégis honnan tudod a nevem?
-Kevesen ismerik az ön nevét, sokan elfeledték de azok tudják hogy kicsoda ön. Avalon birodalom királynője, tündék védőszentje és árvák anyja.
-Nem vagyok szent.
Kedvesen rámosolyogtam.
-Talán nem, talán igen. Valaki így hiszi, valaki meg úgy. Ezen már senki sem fog változtatni, még maga sem tud.
Könnyes szemmel megsimogatta arcomat, majd rekedt hangon így szolt.
-Idősebb vagyok bármelyik élő lénynél, de még senki sem mondott nekem ilyen szépeket. Köszönöm. Utoljára a férjem halálakor ejtettem könnyeket, most meg ilyen apróság miatt.
-Ez nem apróság! Az életének hamarosan vége.
-Ami ellen nem tudok mit tenni és nem is akarok! Kitartottam fiam és a népem mellet, de ideje tovább állnom és végre Avalon egykori királyával lehessek.
Letöröltem könnyeit és a kijárat felé indultam.
-Remélem még találkozom önnel Szakra Avalon királynője.

Szakra a távolodó vörös hajú szépséget nézte. Pont olyan volt ahogy elképzelte. Gyönyörű, okos és bölcs. A szerepre megfelelő.
 -Ahogy én is Suzanne Fardian.
A becsukódó ajtót látva elszomorodott. Nem szeretett hazudni és nem akarta még jobban elszomorítani a lányt, akinek egy csodás partit rendeztek.

Amint kiléptem a királynő terméből két tünde lány megjelent a két oldalamon.
-Segíthetek valamiben?
Mindketten kuncogni kezdtek.
-Te nem tudsz! De neked tudunk!
-Hogyan?!
-A tiszteletekre egy csodás partit rendeztünk. Elvezetünk a szobádba, ahol már várnak a többiek.
Meg akartam volna állni, vagy legalább is ellenkezdni, de a két színes hajú lány megragadták a karjaimat és a bal oldali ajtón belöktek. A szoba tágas volt. Tág alatt az értem akkora volt mint egy normál méretű nappali. Hintőpor illat lengte be a szobát, minden rózsaszínben pompázott. Hát nem ez lesz a kedvenc szobám! A szobámban hatalmas franciaágy volt, természetesen tévé és egy sminkasztal nagy tükörrel. Három tündelány húzott be a szobába, majd elengedtek, amikor középre toltak. Sok tünde létezik. Vannak a hagyományosak a pixik, mint Csingiling, voltak olyan tündérek akik felvették a normál emberi méreteket ahogy a királynő is, terméseztessen ott voltak még az elfek is bár ők jelenleg küzdenek, hogy külön fajként tekintsenek rájuk, úgy mint a törpékre és a koboldokra. Az öt tünde lány letépte rólam a bőrruhámat, amit még a lamiáktól kaptam a zöld ruha helyet. Már éppen nyúltak volta a fehérneműmhöz, amikor gyorsan rájuk kiáltottam.
-Elég! Én is át tudok öltözni!
-Akkor ne csak ácsorogj vetkőzz! 

A pici pixi haragosan repdesett előttem. Feladom. Zavartan kezdtem levenni a fehérneműimet. Végül anyaszült meztelenül álltam a lányok előtt. A kis haramiák elégedetten jártak körbe, néha néha megsimították a bőrömet végül az ágyon lévő melltartót és a hozzá illő bugyit adták rám. Gyönyörűek voltak. Ezüst indákból állt a kosár és az alsó rész, közöttük zöld kicsi kövek díszelegtek, ezzel is feldobva őket. Belül zöld puha moha volt, ami nagyon kényelmessé tette. A fehérnemű
nehéz volt, hiszen igazi ezüstből készültek. Az ágyra néztem, hogy megpillantsam a ruhámat, de az nem volt ott, helyette átlátszó fehér kelme.
-Mégis milyen ruhába fogok megjelenni a ti partitokon?
-Drágám ez a te partid!
-És ami a  ruhát illeti már abban vagy.
Elégedetten kuncogott az a két lány akik elrángattak ide. Az egyiknek lila volt a haja és a szárnya, míg a másiknak zöld. Ezek nem is tündék, hanem boszik! Már éppen ellenkezni akartam, amikor a pixi ecsetekkel közelített a szememhez.
-Nyugi farkaslány nem fog fájni! Csukd be a szemed!

Suzanne akaratlanul is így tett, hagyta hogy a kis tünde kisminkelje. Érezte, ahogy valamit a szemhéjára ken, míg a többi lány melltartóját és bugyiját húzogatták. Szájára krémes dolgot kentek, haját kifésülték, majd feltűzték. Bokájára és nyakára tettek valamit. Cipőjét levették és eldobták, ami hangos csattanásba ért földet. Sunak már nagyon elege volt. Fájt a lába a sok állástól  és csupasznak érezte magát. Szólásra nyitotta a száját, de a tündék megelőzték.
-Készen vagy!
-Hú, de jó lett!
-Nézzétek milyen csodásra csináltam a sminkjét!
-Basszus ha hegyes fülei lennének tökéletes tünde lenne!
-Minden férfit el fog tőlünk csábítani, hát akkor kikkel fogunk flörtölni?!
Suzanne kinyitotta szemét és a lányokra mosolygott. A két idegen tündér akik, nagyon hasonlítottak egymásra egy hatalmas tükröt fogtak. A látvány letaglózta.

Gésa testőr 21

21.fejezet

Rum. Disznó viccek. És sok rum. A matrózok megrészegültek az édes alkoholtól, de Inuka bírta, csak az arca pirult ki. A két kis kölyök egymásba gabalyodva aludtak a földön, meg se rezzentek a hangosabb beszédre.

-Emlékeztek, amikor reggel a kapitány kiakadt hármójukra?!

-Hát persze mindenki emlékszik, főleg, hogy nem is volt olyan rég?!

-Én mondom a korral jár!

-Te már csak tudod hiszen még a kapitánynál is öregebb vagy!

-Na neked penészes kenyeret adok reggelire!

Mind hittek benne, hogy Gary megteszi szegény Edwarddal.

-Teljesen érthető kiborulása, hiszen mér évek óta keres, de még egy nyomot se talált.

Mindnyájan Nicolausra néztek. Várták a folytatást, de ő csak bambán a csillagos eget bámulta, végül Inuka szólt hozzá.

-Mégis mit keres a kapitány?

Meghúzta a kezében tartott rumosüveget, majd nagyot nyelt belőle. Az üres üveget a földre ejtette, piszkos ruhájával megtörölte a száját és a kíváncsi férfiakon végignézet.

-Elmesélem, kapitányunk szomorú történetét. Egyszer volt,...hol nem ... volt. Kedves kapitányunk boldog családjával éldegélt. Volt két fia, akik okosak volt, sőt kiemelkedtek a többi diáktársaik közül. De aztán urunk felesége egy pici kislányt hozott a világra. Azt mondják olyan gyönyörű volt mint egy sellő, ezért is varázsolta el a kapitányunkat. A kicsi Elizabeth nem volt olyan mint a kapitány  fiai, de nem is olyanok mint az úri kisasszonyok, de nem ám! Elizabeth kisasszony vad volt, akár csak a tenger. Fa karddal kergette testvéreit, vadászni indult a kutyafalkával felderítve az egész birtokukat. Ezek ellenére nagy becsben tartották. Már akkor tudta a hajó részeit mielőtt futni vagy olvasni tanult volna, azt mondták, hogy a kisujjába van a hajózás, pedig még sosem szált hajóra. De aztán olyan történ, amit nem is hittek el. 

-Mi történt?

-Megbetegedett?

-Meghalt?

-Folytathatnám?!

A közönsége egyhangúan bólogattak. 

-Egy családi incidens miatt beszaladt az birtokon lévő erdőbe kiskutyájával. 

-És..

-Eltűnt. Senki nem tudja hogy hová mehetett. A rendőrség átfésülte az egész országot, de nem találták, ennek ellenére a kapitány nem állt le a kereséssel. Hajóra szált és körbeutazta a feltérképezett világot. Egyedül Japánban nem volt még. 

Mindenki elhallgatott. Csak pár napig voltak Japánban, a kapitánynak alig volt ideje keresni elveszett lányát, főleg a tömeglázadás miatt.  Inuka egy odakészített farekeszből mindenkinek kivet egy-egy rumosüveget. amiket oda is adott az ébren lévőknek. Sajátját kinyitotta és tósztra emelte.

-Az elveszett Elizabethre!

-Elizabethre!

-Elizabeth kisasszonyra!

A férfiak addig nyakalták a rumot, míg ájultan nem dőltek egymásra vagy a padlóra. 

A lábamnál fekvő Inu mocorgására ébredtem. Még este volt, de a hold már fele már lement. Horkolások zaja visszhangzott a tengeren. Ezek a férfiak mind egyformák, legyen azok Japánok vagy éppen Angolok. Inu éberen figyelt valamit a hátam mögött, amint észrevette hogy figyelem fejintésekkel jelezte, hogy valaki van mögöttem. Felvettem az előttem lévő üveget és felálltam a földről. A hajó oldalánál William-san könyökölt és nézte a tengert. Megráztam elgémberedett lábaimat, majd a rummal a kezembe felé sétáltam.

-Nem tud aludni, William-san?

Megdörzsölte a szemét és mosolyogva rám nézett.

-Hát nem volt elég amit a fiúkkal ittál?

Én is mosolyogva néztem rá, majd látványos mozdulattal kortyoltam az üvegből.

-Amint látja nem. Tessék igyon!

Ahogy az üvegért nyúlt ujjaink egymáshoz értek, amitől pár másodpercig ledermedtünk, de végül elvette és ivott belőle.

-Rum! Ó a jó öreg rum! Ha hajón vagy ez a legjobb pia!

-Na és ha máshol?

-Az attól függ! Mondjuk ha egy esti vacsorán vagyok akkor bort iszok, ha ünnepségen pezsgőt, ha pedig Japánba sakét.

Jelentőségteljesen rám nézett, amitől még jobban mosolyogtam.

-És mit iszik, amikor nincsen se vacsora se ünnepség, és nincs Japánba?

-Whiskyt!

A gyors válaszára elnevettem magam.
-Na ez  nem vicces!
-Elnézést csak meglepődtem a gyors válaszától. Miért nem alszik William-san?
-Nem vagyok álmos.
Elvettem tőle az üveget és ittam belőle.
-Amint elérünk Angliába le kell szoknod a -san és -sama megszólítással.
-Hogyan?
-Nálunk is vannak megszólítások, így azt meg kell tanulnod.
-Nagyszerű még több macera!
-Hé azért ne kezdj el ugrálni örömödben!
Ittam még egy kortyot aztán a kezébe adtam, majd ő is ivott.
-Na és te miért nem alszol?
-Már is le akar koptatni?
-Dehogy csak kíváncsi vagyok!
-Eleget aludtam, főleg hogy a rum kellően elkábított.
-Fantasztikus, hogy ezek mellet az iszákosokkal ittál és nem lettél részeg.
Nem akartam mondani neki, hogy a szokatlan piától becsiccsentettem, bár szerencsémre nem úgy mint a kölykök.
-Gyakorlat teszi a mestert.
-Ahogy mondod.
A rum elfogyott, bódultságunkban a horizontot bámultuk, ahol a hold már alig látszódott.
-Nemsokára megérkezünk.
-És aztán?
-Nálam fogtok lakni. A házam elég nagy, hogy mindhárman ott éljetek.
-Egy ideig. Jiro-san hamarosan rendezni fogja vagyonát és akkor saját birtoka és háza lesz.
-Úgy legyen.
-Megint olyan arcot vág, mint amikor szóba került a szerelme, csak nem rá gondol?
-De, ez volt az utolsó esély arra, hogy megtaláljam.
Nem kellet sokat gondolkodnom, hogy összeillesszem a darabkákat.
-Elizabeth kisasszony az, igaz?
-Mégis honnan?
-Nicoluasnak eljár a nyelve, hogy ha sokat iszik.
-Értem. Mikor még gyerek voltam, a szüleim gyakran elvittek a játszótársamhoz. Mint egyke gyerek nagyon örültem, hogy minden nap ott lehetek. Nem kell sokat találgatnod, hogy a barátom Elizabeth volt. Vad és engedetlen volt. A dadáit teljesen kikészítette, olyan mint egy fiú. És elkövettem azt a butaságot, hogy beleszerettem. Apám, a kapitány barátja úgy gondolta, hogy jó páros alkotnánk. Az ő okos szófogadó fia és a kapitány csintalan gyönyörű lánya. Így jegyesek lettünk.
Nem lepődtem meg, hogy olyan fiatalon elígérjék a gyerekeket, ez Japánba is megszokott.
-Elmondta neki?
-Soha. Aznap amikor eltűnt, összevesztünk. Ő a fűben babázott, mellette persze a kutyája, én meg csak azt akartam, hogy foglalkozzon velem. Meg is lett az eredménye.
William-san megdörzsölte az állán lévő fehér heget.
-Ezt ő csinálta?
-Nem a kutyája. Annyira meglepődtem, hogy berohantam a házba, ahol a szüleink voltak. Apám nagyon megharagudott a kutyára, de mire kiértünk volna a kertbe, ő már nem volt sehol. Mindenki pánikolt. Az ő szülei és az enyémek is. Mindenki nagyon szerette.
Nem szóltunk semmit, hagytuk, hogy az emlékek elsodorjanak, ahogy a tenger a hajót.
-Emlékszel.... a gyerekkorodra, mielőtt Japánba hoztak?
-Nem sokra. Az anyámnak virágillata volt. Sosem tudtam megmondani hogy melyik lehetett. Emlékszem apám erős ölelésére, hal szaga volt.
-Egy halász lánya?
-Nem tudom, másra nem emlékszem. Vagyis, de egy levélre.
-Egy levélre?
-Igen, az én levelem volt, viszont nem tudom, hogy mi volt benne.
-Hiányoznak?
-Nem.
Rám nézet, tudom hogy választ akar, így hát megadom neki.
-Már nem az vagyok, aki velük élt, a testem tele van hegekkel. Vér tapad a kezemhez, nem is kevés. Csak fájdalmas lenne a találkozás vagy az emlékezés.
A holdat bámultam, kezeimmel a hajó korlátját fogtam. Észre sem vettem hogy milyen erővel szorítom, csak akkor amikor William-san gyengéd és meleg kezét rátette az egyikre. Nem kevés alkohol van bennem, de azt még tudom hogy ez nem helyes. Kirántottam a kezemet, keze alól és hátraléptem néhányat. Hogy ne legyen kínos az imént történtek, csinálnom kell valamit.... valami őröltségét. Megfogtam a hajó peremét és ráugrottam.
-Te mégis mit csinálsz?!
Nem figyeltem rá, igyekeztem megtartani az egyensúlyomat a peremen, ami éppen olyan széles mint a talpam. William-san megakarta fogni a karom hogy leszedjen, de én előrébb szökkentem. A gyors mozgástól és a rumtól megszédültem. Egyenes rálátásom volt a tengerre. Észre sem vettem, hogy kinyitottam a számat és beszéltem.
-Nem szálltam hajóra, mióta a kutyakereskedő lecibált a hajójáról. Féltem, idővel elfelejtettem. Amikor a kiképzésem egyik szakaszához értem, kénytelen voltam elmenni a kikötőbe információgyűjtés érdekében. Könnyű volt beilleszkedni, csak le kellet öntenem magam büdös alkohollal, majd a ruhámat be kellet piszkolnom. Nem lógtam mi a tömegből.
-És a hajad?
-Sarat kentem bele. Büdös voltam és szakadt senki sem figyelt fel rám. Egy kereskedőt kellet keresnem, aki gyerekeket rabolt, verte őket és rabszolga sorra ítélte őket. A feladatom egyszerű volt. Meg kellet keresnem, a bizalmába férkőznöm és bizonyítékot kellet szereznem.
-Na és sikerült?
Már nem billegtem és William-san sem akart lehozni onnan.
-Nehezen. Kiderítettem, hogy egy hatalmas hajó alaksorába veri láncra a gyerekeket. Most már csak az volt a kérdés, hogy hogyan vigyem fel a katonákat a hajóra, bizonyíték nélkül. A szavam ugyanis semmit sem ért volna.
Lassu léptekkel próbáltam megszokni az ugrándozó hajót. A hullámok egyre nagyobbak lettek.
-Aztán eszembe jutott valami. Az egyik katona lánya feltűnően szemezett velem. Fiatal volt még, talán 12 éves lehetett.
-Mit tettél?!
-Elraboltam. Bekötöttem a szemét és váltság díjat kértem cserébe.
-Mégis mire volt az jó?
-Tippelj hol zajlott le a csere?
-Csak nem...!
Megfordultam és ránéztem, mosolyogva.
-De igen. Természetesen a célpontom zavarodott volt és nem engedte, hogy a hajójára lépjenek a katonák. De a törvénynek nem parancsolhatott. A célpont embereit elkapták vagy megölték. A lányt megtalálták a többi gyerek között, terméseztessen sértetlenül.
-Mi lett a célpontoddal?
-Nagyon sok gyerek szenvedett tőle, nem érdemelte meg a gyors halált, ezért rábíztam a lány apjára. Egy hétig bírta, aztán a sérüléseibe belehalt. A mester büszke volt rám, ezért két napos szabadságot adott. Kimentem a kikötőbe és csak néztem a tengert.
-Két napig?
Hitetlenkedő tekintete megnevettetett.
-Igen, két napig néztem. Láttam ahogy a nap első sugarai megfesti a víz felszínét. És láttam ahogy a lenyugvó nap elköszön  a tengertől. Gyönyörű volt.
Az égen megjelentek a felhők. az esti szél sós vizet permetezett ránk.

Inuka most is elvarázsol. A hold fénye megvilágította a szélben lengedező hajszálakon lévő vízcseppeket. Szirén. Ő egy szirén. Rózsaszín szája mosolyra húzódott. Fogai kilátszódtak. Szemében huncut csillogásban ragyogott. Mégis mit tervez? A hüvelyk és mutató ujját összeszorította és a szájába vette őket. Éles és hangos füttyszóra befogtam a fülemet. Mielőtt megszólalhattam volna felrikkantott.
-Ébresztő félkegyelmű banda!
Az alvó férfiak felháborodottan kiáltottak fel, de Inuka még egyszer füttyentett egyet. Háttal állt a tengernek és kitárta a karjait, én csak bámulni tudtam a megőrült nőt.
-Vihar közeleg uraim!
Sokan felháborodottak, de ekkor egy akkora hullám ütközött a hajónak, hogy mindenkit feldobott. Inuka meg sem érezve ott állt a hajó peremén és nevetett. Nevetett!!
-A móka csak most kezdődik!

Egy új világ vagy még sem? 42

42.fejezet

Hali mindenkinek!

Bocsi a késésért a wifivel gondok voltak! De semmi ok az aggodalomra továbbra is írni fogok!

Jó olvasást!

Pusz. W.A.

Nem találom őket sehol! A fenébe is már háromszor körbejártam a piacot és se Leot se Borkát nem láttam, sőt most már Dumot is elveszítettem! Talán inkább Vudhoz kéne mennem. Felcammogtam a lépcsőn, majd elindultam arra amerről jöttem. Egy vörös hajú és pikkelyű lamia katona siklott felém.
-Te vagy az Utazó?!
-Igen.. én vagyok.
-Nagyszerű! Már mindenki csak rád vár!
Megragadta a karom és irdatlan gyorsaságba elkezdett húzni az ellenkező irányba.

A csarnok ajtaja kivágódott. Loretta hercegnő éppen egy szintén vörös hajú lányt ráncigált, akit gyakorlatilag húzott a földön.
-Meghoztam!!!
A csarnokban összegyűlt lények abbahagyták az egymással való beszélgetést, mindenki érdeklődve nézte a jelenetet. Loretta megállt a csarnok végénél, ahol egy emelvényen ült az anyja, a fészek királynője, Ónixla. Páncélzata megcsikordult, amikor meghajolt az uralkodó előtt, majd hatalmas vigyorral köszönt édesanyjának.
-Meghoztam az Utazót, királynőm!
Az Utazónak nevezet lányt előre lökte, aki a földön térdelve lihegett a megerőltetéstől.
-Hát ez lenne a világunk megmentője?!
-Tudom....nnnemm vagyok.... elég .... magas..
A teremben lévők mind felnevettek, de a legnagyobban maga a királynő kacagott.
-Erőset akartam mondani, de így térdelve tényleg nem vagy olyan magas! Kelj fel Utazó!
Su remegő lábaira támaszkodva felállt és a kígyónő szemébe nézett. Fekete volt. Fekete szem, fekete haj és fekete pikkely, egyedül a bőre volt barnás árnyalatú. A többi uralkodóval ellentétben rajta meglátszót a kora. 20000 évesen a bőre aszott, mintha hámlana, szaga mint a záptojás, amit különböző illatszerekkel próbált elfedni.  Nagy hosszú vastag farka trónjára tekeredett végül a gyöngyös vége a háttámla tetején ugrándozott. Amint meglátta a királynő a lány szemeit megrémült.
-Bilincset rá és fogjátok közre!
Su társai felháborodottan kiáltottak, de még a lamia katonákat sem hatotta meg az ellenkezésük. Ők is látták a farkas ezüst szemeit.
-Mégis mit jelentsen ez?!
Suzanne felháborodására fújogatni kezdtek a lamiák. Sziszegő hangjuk visszhangzott a teremben.
-Még van képed ilyet kérdezni, te söpredék! Azt hiszed, hogy be tudsz minket csapni?! Mi nem vagyunk olyan hülyék mint a városiak!!!
-Mégis mi a fenéről beszélnek! Azért jöttünk, hogy elkapjuk a hibridet, akit már ide is szállítottunk, cserébe segítséget kértünk, hogy megmentsük őt!
Borka haragosan kiabált és a pengék között térdelő lányra mutogatott.
-Csendet! Vigyétek a szemem elől a hibridet!

Az izmos nők megfogták a karomat és felemeltek a földről. Már éppen húztak volna ki a csarnokból, amikor is megint kivágódott az ajtó. Vud és a doktor lamia nő siettek a trónhoz.
-Tegyétek le!
-Mégis mit jelentsen ez lányom?!
-Anyám! Most fejeztem be a DNS vizsgálatot. Suzanne nem hibrid!
Mindenki megdöbbent de főleg én.
-Ezt mégis hogy érted?
-A szervezetedben nincs annyi mesterséges anyag, mint abba a... testben. A DNS vizsgálatban farkasvért és tiszta ezüstöt mutatott ki.
-De ez lehetetlen! A farkasok meghalnak az ezüsttől!
-Így igaz anyám, de hála a három boszorkány közbelépésének sikerült túlélnie, sőt még erősebb is lett tőle!
-Akkor mégis mi legyen anyám?
A vörös hajú lamia, aki éppenséggel  rongybaba ként ráncigált. Hm.. vagyis akkor a királynőnek ez a két lánya van vagy több. A lamiák, mint hüllők tojással szaporodnak. Általában 1-2 tojást raknak. A kicsik igen változatosak. Mivel nincsenek férfi lamiák ezért más fajokkal szaporodnak. Ha az utód nőstény akkor lamia lesz belőle, de ha fiú akkor az apja génjeit fogja örökölni. A lamiák párjaik nemigen szólhatnak bele a fészek politikájába, így ők csak elvétve vannak a csarnokba.
-Engedjétek el!
Pengecsapdáimat eltüntették és a fogva tartó karok is eleresztettek.
-Elnézésedet kérem anyám viselkedéséért.
-Semmi gond, hisz háborúban állunk.
-Igaz. Lira lányom elmondanád, hogy mire jutottatok a hibrid test elemzésével?!
-Igenis anyám!
Lira enyhén meghajolt, majd belekezdett.
-Mint már mondtam a testben mesterséges anyagokat találtunk, amik külön igen veszélyesek a  testre. Valahogy egyesítették őket az emberi részekékkel és a Fardian egykori alfájának DNS-ével. A testre nem hat az ezüst káros hatása, így immúnissá vált.
-Ahogy én is!
-Hogyan?
-Egy ezüsttőrrel megvágtam a tenyerem. A testembe került ezüst nem olvad össze teljesen a véremmel vagyis ...
-Vagyis Suzanne-ra nem hat az ezüst, de nem hibrid. Megnyugodhatsz senki sem irányíthat mentálisan.
Hálásan rámosolyogtam Lirára. Vagyis akkor nem leszek vérszomjas őrült, megnyugodtam.
-Viszont vannak olyan anyagok, amiket nem ismerek és úgy gondolom, hogy fontosak lehetnek a hibridek legyőzésében, éppen ezért el kéne vinni a testet Avalon királynőjéhez, aki tapasztaltabb az idegen anyagokban, mint az itteni tudósok.
-Kikre gondoltál, lányom?
-A fővárosból jöttekre, és magamra.
-Hogyan! Nem mehetsz! Keres valaki mást! Nem bízom ezekben! Keres valaki mást!
Mindnyájan felháborodótan álltunk a királynő előtt. Mégis hogy képzeli?!
-Maga mégis, hogy...
Nem tudtam befejezni, mert Dum a trónhoz vezető lépcsőn sétált fel. Megdöbbenésem miatt a levegőben hagytam mondandóm folytatását és vártam, hogy mit fog tervezni a félvér.
-Lamiák úrnője kérem bocsássa meg merészségemet, de biztos ön benne hogy az ön katonáit akarja nélkülözni ilyen veszélyes úton?
-Mégis milyen veszélyről beszélsz, démon?!
Fekete szemöldökét kérdőn felvonta, mire Dum megfogta annak ocsmány kezét és megcsókolta a kézfejét. Ó istenem, mindjárt kidobom a taccsot!
-Alig tudunk valamit a hibridről, lehet hogy vadászni fognak a testre, vagy esetleg valamilyen betegséget elkaphatnak a mérgező vértől.
-Folytasd!
Dum cirógató mozdulatokat tett a banya tenyerén, kézfején egyre feljebb és feljebb.
-Mi önként jelentkeztünk erre a küldetésre és véghez is akarjuk vinni. Ha esetleg meghalnánk a tündék felé vezető úton nem lenne gyanús a fővárosiaknak.
-Ebben az esetben miért ne öljelek meg titeket most azonnal?!
-Mert ha megtenné, nagy árat kéne fizetnie.
A királynő előrébb hajolt és flegmán kérdezett.
-Ugyan miért?
-A zöld hajú boszorka igen nagyhatalommal bír a boszorkák között, biztosra veszem, hogy nem örülnének, hogy mélyen tisztelt földboszorkájuk meghalna. A mellette lévő cica pedig az ő párja, ami annyit tesz, hogy minden vérállatot felhergelne, hiszen tudja hogy mennyire becsülik a bevésődést.
-Na és kettőtöket?
-Suzanne nem ebbe a világba tartozik, de az előző alfa egyetlen teremtett farkasa, így esélyes a Fardian trónra. Míg én csak egy korcs vagyok.
-Akkor téged nyugodtan megtarthatlak.
Hogy mi a jó-szagú úristenit mondott?! Az álnok kígyó szemeiben valami undorító csillogás volt és folyamatosan nyalta a száját. Édes istenem ugye nem, mondja valaki hogy nem!
-Attól tartok nagybátyám nem örülne, hogy ha elhanyagolnám a feladatomat, nagy sajnálatomra.
Ónixla valahonnan elővarázsolt egy fekete csipkés legyezőt amivel elkezdte legyezni magát. Beszarás teljesen elvarázsolta! Áldom a szukkubusz véredet, te átkozott!
-Sajnálhatod is drágám.
Undorító kezével megcirógatta Dum állát majd elbocsátotta.
-Legyen hát! Amilyen gyorsan csak tudtok induljatok! Lira kedvesem, igyekezz visszatérni!
-Igenis anyám!
Mindnyájan meghajoltunk és kisétáltunk a teremből.


Mégis mennyi idő kell neki hogy elintézze a dolgokat?! Már több órája bent van és nem lépett még velem kapcsolatba. Csak nem valami baj történt? Nem nem Su erős! Nem eshet baja! De mi van, hogy ha csapdába esett? Viszont akkor kapcsolatba lépett volna velem! Bár gyakran megfelejtkezik a telepátiáról. A fenébe is én ezt már nem bírom!!!! Felugráltam a sziklákra és a fészek bejárata előtti barlangnál toporogtam. Menjek vagy ne menjek? Megyek! Már indultam volna, amikor meghallottam a csengő hangját, majd egy vörös hajkoronát. Amint meglátott elkezdett felém rohanni. Szoros ölelésbe vont, gyakorlatilag összepasszírozott. Elég lesz! Nem kapok levegőt! Adj levegőt!
-Bocsi.
Suzanne elengedett, majd felpattant a hátamra.
-Induljunk!
Még egy utolsó pillantást vettetem a barlang nyílásából közeledő alakokra, de aztán hátat fordítottam nekik és engedelmeskedtem a parancsnak. Óvatosan szökkenten egyik szikláról a másikra, mint a fűzabáló patások.
-Te is fűzabáló patás vagy.
Hé! Nem is vagyok!
-Biztosan?
Ne szólj be! Suzanne felszabadultan kezdett el nevetni, amitől elnéztem szemtelenségét. És milyen volt bent? A vásár fantasztikus. A lamia királynő meg undorító! Ú, akkor jól sejtem, hogy nem nyerte el a tetszésedet? Hát nem tudom, hogyan viszonyulnál ahhoz, hogyha meglátnák a szemeidet, azonnal pengéket szegeznének a torkodnak! Á a jó öreg hüllőszeretet! Sikerült rendbe jönnöd? Mégis mi történt? Röviden, megtaláltam a hibridet és megöltem, de a vérében lévő ezüsttől életveszélybe kerültem, majd jött a három tengerboszorkány és megmentett, úgy hogy egyesítették az ezüstöt a véremmel. De ez mégis hogyan lehetséges? Közre játszik a laborban eltöltött időm.Legalábbis a lényeg ez. Értem. De azért jól vagy ? Persze miért ne lennék?! Hirtelen válasza okot adott rá, hogy gyanakodjak. Mi történt a fészekben Su? Semmi! Ne akard, hogy erővel szedjem ki belőled! A fenébe is rendben! Elvittek a királynőhöz ahol pengéket szorítottak a torkomnak, mondván hogy én egy hibrid vagyok, de hála Dum talpnyalásának nem kell a fogdában töltenem az éjszakát. Most pedig Avalonba megyünk a királynőhöz hogy megnézze a holttestet. Értem. És mit értesz azon hogy Dum a hüllőbanya talpát nyalta? Mi? Azt mondtad hogy a démon a királynő talpat nyalta de ez lehetetlen ugyanis neki nincsen talpa. Te most tényleg ezen gondolkodsz?! Ja, próbálok  rá jönni hogy ez téged miért zavar ugyanis azt  mondogatod hogy nem érzel iránta semmit. De úgy viselkedsz mintha éreznél iránta valamit. Nevetséges! Igazán kár pedig amióta megyünk le sem veszi rólad a szemét. Su egyből az említett démonra nézett aki egy szekéren ült a hibrid testtel amit négy gyíklény húzott. Átvertél! Ez nem igaz! Jelen pillanatban nem bámul, de előtte igen agresszívan szuggerált. Milyen szépen fogalmazok csak nem titokban romantikus könyveket olvasol? Most miért ?! Mondtam volna hogy feláll a farka?! Képzeletben küldtek neki egy képet, amire Suzanne hangosan felvisított és a nyakamnál elkezdett csapkodni.
-Te szemét aljas dög! Ezt még vissza fogod kapni!
Hisztérikus fenyegetésétől elnevettem magam, ahogy a szekéren lévő társai is.
-Ne nevessetek! Aljas húzás volt tőle!
-Miért mit mondott?
Mindenki ártatlan képet vágott a lamianő kérdésére, de Suzanne Dumra nézett amitől tűzpiros lett az arca. Hogy elrejtse zavarát lehajtott a fejét.
-Inkább nem mondom!
Az út további részében nem szóltunk egymáshoz. Úgy néz ki hogy érzékeny témát érintettem. Míg mi csöndben tettük az utat, addig a szekéren ülök egyre zajosabbak lettek. A boszorkány és párja látványosan dörgölőztek és gügyögtek egymásnak, míg a farkas és a lamia szégyenlős pillantásokat küldtek egymásnak. Dum továbbra is Suzannet bámulta, de ezt már nem említettem neki. Társam elkezdett mocorogni ezért megnyikordult a szűk bőrruhája. Büdös hüllőszaga volt. Szép a rucid, csak nem megnyúztál egy hüllőt? Su nem válaszolt, csökönyösen hallgatott. Akkor most durci vagy? Meddig? Ne má Su már több száz éves vagyok és még nem voltam ennyire ideges mint most válaszólj már! Nem durcizom! Na végre! Fejezd be! Mégis mit?! Azt mondtad, hogy több száz éves vagy mégis folyton engem szívatsz, fejezd be! Ennyire megbántottalak? Su megenyhülve sóhajtott egyet és ráfeküdt a nyakamra. Tudod, hogy nem könnyű nekem. Hamarosan el kell menjek legalább is ha túlélem a háborút és minden labort sikeresen felrobbantottam. Nem lehet kapcsolatom. De vissza jössz nem?  Túl gyanús lenne, hogyha eltűnnék és nem akarom elhagyni a családomat. Soha többé nem fogsz visszajönni? Nem tudom. Én várni foglak, mit számít az a pár év?! Kösz Faust, ettől most jobban érzem magam. Nem beszélgettünk tovább, csak élveztük a köztünk lévő kapcsolatot és a természetet. Hamarosan megérkezünk Avalonba.

Gésa testőr 20

20.fejezet

Innentől kezdve gyerekjáték lesz a győzelem. Hugh kinyújtott tenyérrel hátracsapott. Hatalmas pofont kaptam, minek következtében oldalra estem. 

-Hát ez mégis mire volt jó?!

-Ez nem lehet!

Számtalanszor alkalmaztam a bénító fogást, mégis miért nem használt a gorillánál?! Ki kell találnom valamit, de gyorsan! Hugh megrázta a vállait és felém lendült, de én gyorsan elgurultam. Felálltam és egyik lábról a másikra szökkentem. A nagy melák gyorsan felém közeledett. Megvártam, amíg kellő távolságba lesz és akkor támadok. Hugh is, így gondoltathatta mert felém lendítette a jobb öklét, ami elől kitértem. A fedetlen résznél elkezdtem ököllel ütni, de erre elég gyorsan reagált mert megragadta a bal kezével a jobb karomat. Kapva az alkalmon szabad kezemmel megragadtam a kifeszített balját és fellendültem. Magzatpózba lebegtem, majd amint elértem az arcával egy-vonalba elkezdtem sorozni a talpammal. Lendülethiány miatt zuhanni kezdtem, ezért gyorsan átvetettem az egyik lábamat a feje mögé és a zuhanásommal ellenkező irányba kezdtem dőlni. A plusz súlytól Huhg hátrafelé kezdett el zuhanni. Mindketten a földön feküdtünk. Beszorult lábamat kihúztam alóla és szorosan átkulcsoltam a karját úgy, hogy az egyik talpam az arcát nyomta oldalra, míg a kezeimmel szorosan fogtam és felfelé húztam. Mindegyik résznél egy erősebb húzástól vagy nyomástól eltörhetem valamelyik csontját. Ezt Hugh nem tudhatta mert elkezdett a szabad kezével ütni a lábamat. Mozdulatai lassúak és erőtlenek voltak, minta nem tudna mozogni. Ó, tehát mégis hatással van rá a bénítófogás!

-Úgy gondolom, hogy már vége a harcnak!

-Inuka enged el!

Elernyedtem és hagytam, hogy a nagy melák kiszabadítsa magát. Amint felállt, két tenyeremet a fülem mellé raktam, a lábammal dobbantottam egyet aztán a karommal eltoltam magam a földtől. Meghajoltam Hugh előtt, aztán a gazdám előtt is. A kapitány odaadta a pénzt Jiro-sannak, aki egyből zsebre vágta a köteg bankjegyet..

-Jól van fiúk, vége a szórakozásnak, mindenki dologra! 

A kapitány összecsapta a tenyerét, aztán a matróz férfiak szétszóródtak.

-Inuka te a kölykökkel mosd fel a fedélzetet!

-Igenis uram!

Tekintetemmel megkerestem a két legfiatalabb fiút. Éppen az alaksorból jöttek fel három vödörrel és három súrolókefével. Odamentem hozzájuk. Megszeppenve néztek fel rám, mire én barátságosan rájuk mosolyogtam. Nem lehettek több 12-nél mégis a tekintetük sokkal idősebb. Vajon nekem ennyi idősen milyen volt a tekintetem? Gyorsan elhessegettem a gondolatot és elvettem én is egy kefét.

-Ron vagyok, ő meg Jack.

-Heló.

Nem szóltunk többet elkezdtük a fedélzetet súrolni. Ron és Jack igen szorgos fiúk. Mindketten izmosak és jól tápláltak, de nem úgy mint az elkényeztetett kölykök. Ronnak és Jacknek is rézvörös hajuk van, csillogással teli barna tekintetük és huncut mosolyuk megmelengetik a szívemet. A munka során sokat viccelődnek egymással, akár a barátok vagy a testvérek. Nehéz meló ez a fedélzetsúrolás, még a felénél sem vagyunk, de nekem már tiszta hólyag a kezem és minden izmom ég. Már a gorillától kapott ütések is feldagadtak. Kell lennie egyszerűbb megoldásnak! A földre huppantam és a vödrömbe dobtam a kefémet. Inu a fedélzeten battyogott, épp a sarokba helyezett kötél mellett haladt el. Hm... Kivettem  a kefémet és öntöttem a fára egy kis szappanos vizet. A durva kefét leraktam és a vízen ellöktem. Aránylag könnyen csúszik.

-Hé fiúk! Van még ilyen kefe?

-Vannak pót keféink kb 6. Miért?

És akkor elkezdett megfoganni egy nagyszerű ötletem. Felkeltem és otthagytam a fiúkat. Vállamra kaptam a kötelet és elmentem a kefékért. Kerestem egy felmosónyelet is, majd lementem a konyhára.

-Hé Gary, Tudsz valamit adni Inunak?

-Mégis minek?

-Csak valamit, amit el tud rágcsálni!

-Tessék ez úgy sem kell a levesembe! Most pedig tűnés!!

Egy megfőtt csontot adott, amin alig volt hús.

-Kösz.

Elvettem és felmentem, így már minden megvan. A két srác csak figyelt, észre sem vették, hogy már nem mozog a kezük. A kötélből hámot és pórázt csináltam a bot egyik végéhez rögzítettem a csontot, végül két kefét rögzítettem a lábamra. 

-Inu, gyere ide!

Unatkozó társam érdeklődve lépet közelebb hozzám. Ráadtam a hámot, majd belefűztem a bot végét, így a szája előtt volt a csont, de nem olyan közel, hogy elérje. Elvettem a fiúktól a vödrüket és kiöntöttem a fedélzetre őket, ahogy a sajátomat is.

-Hé ezt miért kellet!

-Most mit fogunk csinálni?!

Nem foglalkoztam a felháborodott fiatalokkal, helyette megfogtam a két lógó kötelet  és enyhén meghúztam.

-Megteszi. Inu fús!

Parancsot meghalva megiramodott a vadászkutya. Inuka a lendületet kihasználva elkezdte mozgatni a lábait, mintha korcsolyázna. Hagyta, had menjen a kutya egészen a hajó széléig, majd a megfelelő alkalomban kezdte el húzni az egyik kötelet, így abba az irányba kezdett el futni Inu. A két kis srác ámulva nézték a fedélzeten korcsolyázó testőrt. Már akkor is lenyűgözte őket, amikor a levegőben repült fel a hajóra, meg a küzdelmeinél, de most... most még jobban csodálták.

-Mire vártok fiúk?!

Ron és Jack habozva néztek körbe, de aztán ők is beszálltak a mulatságba. Lábukra rögzítették a keféket és elkezdtek "korcsolyázni". Angliába sosem volt alkalmuk ilyen mókában, általában a kocsmákban dolgoztak a betevőért, nem volt pénzük korcsolyára, se idejük rá. De most végre, ha csak hasonló élményben is van részük, nem bánják, főleg hogy egyben a munkájukat is végzik. Az árbocon lévő férfiak ámulva nézték a négyest. Titokban ők is ki akarták próbálni, a gyerekek jól szórakoztak, irigyelték őket. A kapitány elintézte teendőit és az iránytűjét nézve lépet ki kabinjából. Dübörgő és hangosan súrlódó hangra viszont abbahagyta a tű tanulmányozását és felnézett. Döbbenve látta, hogy a két jól nevelt fiú most viháncolva csúszkálgatnak és a japán férfi kutyáját hajtva bohóckodik.

-Itt mégis mi a jó fene folyik?!

Mindhárman megálltak és a kapitányra néztek.
-Mégis kinek az ötlete volt?!
A két gyerkőc haboztak, de mire megszólalhattak volna már Inuka beszélt.
-Elnézését kérem kapitány, én voltam! Én vettem rá erre a fiúkat!
-Ahelyett, hogy dolgoznátok, itt szórakoztok! Mégis miért?!
-Úgy gondoltam nem elég gyors, ha kézzel csináljuk, így úgy gondoltam ...
-Te csak ne gondolkodj! Vannak szabályok, amiket be kell tartani! Vegyétek le a lábatokról a kefét és dolgozzatok rendesen! Inuka te menj a szakácshoz, remélem azt nem szúrod el!
Mire befejezte a beszédet, a kapitány feje vérvörösre duzzadt. A matrózok nem értették kapitányuk kirohanását. Dolgoztak és szórakoztak. Mégis miért szidta le őket? Csak a másodkapitány Nicolaus sejtette, hogy mi lehet a gond. Ő már több mint 10 éve szolgálja a kapitányt és hallott meséket főnöke rögeszméjéről. Inuka mint egy engedelmes kutya visszarakta a felhasznált eszközeit a helyükre és a csontot odaadta Inunak. Elköszönt a fiúktól, majd lement a konyhába, ahol már várta a pucolandó zöldségek. Több órát elszórakozott ezzel a munkával, de amint végzett már nem volt mit tenni. A mosogatást pillanatok alatt elvégezte annak ellenére hogy a hólyagos keze már vérzett. Végül olyan csúnya volt, hogy Gary elküldte az orvoshoz. Inuka nem találkozott a gazdájával, se Jiro-sannal, magányosnak érezte magát, annak ellenére hogy ott volt mellette hű társa. Mikor belépet a szobába az orvos asztalánál ült és valamit nagy odafigyeléssel írt. Inuka nem foglalkozott az őszhajú és bajszos férfival, helyette kiszolgálta magát. Alkohollal kitisztította a sebét. A nagy fájdalomtól bele kellet harapnia a szájába, hogy fel ne kiáltson. Amint kész lett a készletéből kivett egy fonnyad zöld növényt, majd az egyik kezén lévő sebekre nyomta és egy fáslival bekötözte, ugyan így tett a másikkal is.
-Mégis milyen növény volt az?
Inuka tudta, hogy a doktor már nem a papírjaival volt elfoglalva, hanem nézte, hogy mit csinál a kezével.
-Fekete nadálytő. Gyulladáscsökkentő és nagyon jó minden féle sebre.
-Ó igen! Ezt én is ismerem! Yuko kisasszony mondta, hogy értesz az orvosláshoz.
-Nem tudok annyit mint egy japán orvos, de eltudom látni a sérülteket.
-Érdekelne az ottani gyógyászat, megtudnád nekem tanítani?
-Ha ön is megtanítja az angol gyógyításokat!
-Megegyeztünk!
Kiderült, hogy az orvos neve Eric. Felesége meghalt szüléskor, lánya pedig beházasodott egy kisebb kereskedőcsaládba. Eric már a lánya házassága óta dolgozik a kapitánynak, mivel nem szeret egyedül lenni abba a házba, ahol elvesztette feleségét. Eric viszont nem tudott meg szinte semmi Inukától, csak annyit amennyit már tudott. Inuka Yuko kisasszony testőre. Tud ölni fegyverrel és méreggel. Nagyon jó gyógyító és méregkeverő is. Alapfeladatokat is ellát mint szolgáló. Magánélete nincs és ezt őt nem is zavarja.
-Különös egy figura vagy annyi szent!
-Köszönöm uram!
Észre sem vették, hogy a taníttatással és a társalgással már annyira elütötték az időt, hogy besötételedet.

Elköszöntem a dokitól, mivel ő még be akar fejezni valamit. Felmentem a fedélzetre, hogy elkérjem Garytől a vacsorámat. De nagy megdöbbenésemre az idős szakács és a többi matróz az árboc előtt körbeültek és nevetgéltek. Alkohol is lehetett valakinél mert a két kölyök dülöngélve nevetgéltek.
-Hé Inuka, gyere! Itt a vacsid!
A másodkapitány odaintett mellé, majd karomnál fogva lehúzott maga mellé.
-Jesszusom de sovány vagy! Aztán fald be az ételt!
A sűrű leves kezdtem el enni, miközben a férfiak nevettek soványságomon.
-Na had mutassam be a többieket! Ront, Jacket,  és Garyt már ismered, ja meg Hughot! Nos, ott van Edward.
A kapitány egy szőke hajú szeplős férfira mutatott, akinek hatalmas orra volt .
-Rolf és Anton. Ők szoktak lógni az árbocon.
Rolfnak hatalmas szakálla volt mogorva tekintettel, míg Antonnak kedves és az angolokhoz képest elég sármosan nézett ki, korához képest, ugyanis a legtöbb férfi 30 év körül lehettek. Vagy csak a hajóút teszi ezt velük?
-Azok ott meg Mike a térképész, David a rakományért felelős , én pedig Nicolaus vagyok a másodkapitány
Mike nem volt annyira izmos mint a többiek, viszont a szemeiben hatalmas tudást árult el az embernek. David ráncos mogorva és büdös, annak ellenére, hogy itt mindenki izzadtságtól és a rumtól bűzlik, ő még náluk is jobban.
-Hé, engem kihagytál, te szemét!
-Ja! Ő ott Edward általában az árbocon lévő kosárba henyél.
-Mit mondtál?!
Az Edward nevű férfi haragosan megpróbált felállni és ütésre emelni jobb öklét, de Rolf és Anton visszahúzta. Ahogy a gyenge fényben jobban megnézem észrevehető rajta, hogy sokkal barnább mint a többiek és a haját is kiszívta a nap.
-Akkor mégis napozáson kívül mit csinálsz ott fent?
-Már te is kezdett Inuka?!
-Csak érdekel.
-Nézem a tengert és keresem a szárazföldet.
-Egész nap?
-Tényleg Edward egész nap ezt csinálod? Nagyon megerőltető lehet!
Anton gúnyos megjegyzésére Edward nekiesett és elkezdtek birkózni.
-Gyerekek!
Gary öreges sóhajára mindnyájan felnevettünk. Jó ez a kis csapat!

Egy új világ vagy még sem? 41

41.fejezet

Üdvözletem mindenkinek!

Drága olvasóim, hamarosan vége kedves kis történetemnek (ami nem is olyan kicsi), éppen ezért felhívnám figyelmeteket ismét a jobb oldali panelnál lévő kérdőívre,ahol megszavazhatjátok a két jelenlegi történetem utáni következő novelláimat. Értelem szerűen a két legtöbb szavazattal rendelkező címek lesznek a nyertesek. Ha nem tudsz dönteni, akkor néz vissza az előzetesek című bejegyzésekre ahol újra elolvashatjátok a történetek tartalmát/előzetesét.
Nem kell elkeserednetek ugyanis nem most lesz vége a két történetnek. Élvezzétek az eseményeket és döntsetek. 

További jó olvasást!

W. A.


Vud némán nézett rám.
-Gondolod?
-Nos, amit most elmeséltél egyezik azzal, amit Kellan is érzet Marone iránt. Így én úgy gondolom, hogy igen, de ezt csak te tudod megállapítani. Nem igaz?
-Igazad van! Megyek és kiderítem!
-Sok sikert Vud!
A sámánfarkas felpattant az ágyról és az ajtó küszöbén megállt.
-Kösz Su. Tudod annyira nem is vészes a szemed. És kettőn között a dolgok rendben vannak ugye?
Nem szóltam, csak rámosolyogtam, aztán elment. Hideg borzongás futott át rajtam. Ó a fenébe! Még mindig fehérneműben vagyok! Ez NAGYON ciki! Keresnem kell ruhát, de először megeszem ezt a sok finomságot!

Suzanne megebédelt és felöltözött. Lira ugyanis hozott neki egy ruhát ami rubint színű volt. A ruha mérete kicsi, de éppen belefért. Amint elkészült elindult megkeresni a többieket. Még érezte szagukat a hosszú folyosón, ami egy hatalmas kétajtós bejárat előtt szűnt meg. Megfogta a lógó kerek kilincset és elkezdte húzni. Amint kinyitotta a túloldalon lévő zsibongás azonnal utat talált. Belépet, de egyből meg is állt. Az elé táruló látvány letaglózta. Alatta ugyanis a vásár volt, csak le kellet mennie a bal oldalán lévő több száz lépcsősoron. Az itt lévő energiáktól összerezzent és érzékennyé vált.

Már indultam volna le a lépcsőkön, amikor is egy aggódó érzést éreztem meg. Ez nem az enyém!
-Faust.
Suzanne jól vagy?! Hol vagy?! Miért nem beszéltél hozzám?! Bocsi túl sok dolog történt egyszerre. Jól vagyok. Úgy néz ki a tengerboszorkák megmentettek. Ennek örülök, amint lesz egy kis szabadidőd gyere ki hozzám! Rendben, akkor majd találkozunk. Bontottam a mentális kapcsolatot és most már csak a környezetemre koncentráltam. Mindenhol bódé standok és vásárlók. Fenébe így mégis hogyan találjam meg őket?!  Túl sok a szag és a zaj! A fenébe is!!! Összeszorított fogakkal indultam meg a legközelebbi részhez. A standoknál különböző tárgyakat árultak. Fegyverek, elixírek, fura kövek, de voltak itt hétköznapi tárgyak is, mint például a változtatható színű póló vagy a kövekből szőtt nadrág, sőt voltak ékszerek is, amik különböző dolgot tudtak vagy semmit. Olaj és fűszerszagok elnyomták a parfümök illatát. Próbáltam minél kevesebbet lélegezni, ezek az ételek ugyanis varázslattal meg vannak spékelve, hogy az elhaladók vágyakozzanak az étel iránt és minden áron vegyenek belőle. Veszélyes dolog, főleg a vérállatoknak. A hasam megkordult, annak ellenére hogy jóllaktam. A szám elkezdett rángatózni, a gyomorsavam szinte szétmarta a gyomrom utalva arra, hogy neki szüksége van ételre. Orrlyukaim kitágultak és akaratom ellenére nagyot szippantottam a levegőben ...nagy hiba volt. A fogaim elkezdtek megnyúlni, ahogy a karmaim is. Dömperként törtem utat a standhoz, de néhány lépésnyire tőle nekiütköztem egy sötét alaknak.
-El az utamból!
Hörgő hangomra az alak megfordított.
-Suzanne...
Nevemet hallva felnéztem. Dum döbbent szemekkel nézett rám. Nem akartam ide jönni! Ki akartam kerülni, de megragadta a vállaimat.
-Eresz!
-Su, téged mégis mi lelt?
Az állkapcsom fájdalmasan kezdett el lüktetni, mire felnyüszítettem. El kell tűnnöm innen! De szemem folyton visszatalált a kajás bódékhoz. Dum is észrevette, mert elkezdett az ellenkező irányba tolni.
-Engedj már el!
-Nem! Nem vagy önmagad! A fenébe is még csak most keltél fel, túl gyenge vagy! Most azonnal visszaviszlek a szobádba!
-Nincs időnk erre! Meg kell vizsgálni a hibridet és fel kell készülnünk a háborúra!
-Igazad van, fel kell készülnünk, de neked nem!
-Mi?!
-Eleget tettél! Megöltél egy hibridet és majdnem bele is haltál! A te feladatodnak itt már vége!
-Nincs jogod ezt mondani!
Hegyes fogaimmal rávicsorogtam. Dum megállított a tömeg közepén, majd megcsókolt. Más volt mint a többi. Nem volt lágy, se játékos, esetleg csintalan, nem ez inkább erőszakos és durva. Fel kellet volna háborodnom! Meg kellet volna harapnom! De nem tudtam volna bántani, és ezzel a csókkal elterelte a figyelmemet az ételes standokról. Mohon visszacsókoltam. Nem kéne ezt csinálnom! El kell magamtól taszítani! Kettőnknek nem lehet közös jövője, de mégis... most jártam meg a poklot! Csak most az egyszer boldog akarok lenni!!!! Dum forró nyelve kiveszítette a számat, aztán tűzkígyóként siklott be a számba, hogy felhergelje a nyelvem. Beletúrtam sötét hajába, míg ő szorosan fogta a derekam és magához szorított. Sokan megbámultak, de nem érdekelt minket, csak mi ketten voltunk. Lihegve váltunk szét, hogy levegőt tudjunk venni. Mindketten kipirultunk és a szánk megduzzadt a heves csóktól. A félvér vigyorogva tette homlokát a homlokomra és rekedt, sexy hangján duruzsolt, miközben szemei izzottak.
-Mondtam, hogy nem tudsz megszabadulni tőlem.
-Kezdem elhinni.... amiket mondtál akkor.
-Társak vagyunk, Su! Tudom, hogy te is érzed.
-Nem tudhatod biztosan.
-De igen, tudom.
Ismét megcsókolt, de ez a csók az volt amit megszoktam. Lágy, kellemes, megnyugtató. Én még folytattam volna, viszont Dum úgy gondolhatta hogy ennyi elég volt mert kézen fogott és elkezdett húzni a tömegbe.
Ebbe a förgetegben nem tudom, hogy mennyi idő telt el. Talán egy fél óra, de az is lehet, hogy már több órája nézegetjük a portékákat.
-Keresünk valamit Dum?
-Ja nem, csak nézelődünk! Tudod nem minden napi ez a vásár, ha már itt vagyunk élvezzük is ki.
-Sokkal könnyebb lenne, hogy ha tudnánk hogy mégis mit kell keresni.
-Tudom.
Dum az utunk során egyszer sem engedte el a kezem, annak ellenére, hogy mondtam neki hogy engedjen el vagy egyszerűen csak ki akartam volna tépni kezéből az enyémet. Dum illata elfedte a távoli kaják szagát, így legalább az már nem zavart. Éppen egy ékszeres stand mellet sétáltunk el, amikor is valamit megláttam. Több ezer gyűrű közül mégis hogy a fenébe szúrom ki pont azt az egyet?! A gyűrű 12 kicsi sziromból állt, amiknek a végük hegyessé vékonyodott. Középen pedig egy fényesre csiszolt fekete kő volt, legalábbis első látásra azt hinné az ember. Dum érzékelte, hogy megálltam ezért ő is így  tett. Közelebb mentem a standhoz és kivettem a kis gyűrűt. Koromfekete volt, mégis láttam benne valamit. Feljebb emeltem, hogy a fény megvilágítsa és akkor előbukkant az a szín.
-Gyönyörű szép!
Sóhajtva dicsértem a kis ékszert majd Dum szemeibe néztem, ami pont úgy nézett ki mint a kis kő, de ezt sosem vallanám be.
-Nem tűnik különlegesnek.
Nem látta. Mosolyogva forgattam a gyűrű, majd visszaraktam.
-Mit csinálsz?! Ha tetszik vedd meg!
-A kabátomba volt a pénzem.
-Akkor megveszem neked!
-Ne!
Túlságosan is rémülten fogtam meg a kezét amiből nem fogok jól kijönni. Figyelemelterelésre fel!!!
-Ó nézd csak az, de cuki ruha!
Már indultam is volna tovább az említett ruhához, amit valójában nem is láttam. Dum megragadta a karomat és megállított.
-Várj csak! Miért ne vegyem meg neked?
-A fenébe! Nem fogom megúszni ugye?
-Szerinted?!
-Haaa, oké. Az én világomban csak nagyon-nagyon különleges alkalomkor vesznek a férfiak a párjuknak.
Jelentőségteljesen néztem Dumra, de ő nem értette.
-Rendben elmagyarázom. Ha egy pár már régóta együtt van, akkor a következő lépcsőfokra léphetnek, ilyenkor a férfi titokban vesz egy gyűrűt párjának és a megfelelő alkalomkor letérdel előtte és megkéri a kezét, ekkor van a lány eljegyezve, ami jelzi a többi férfinak, hogy ő már foglalt hamarosan esküvője lesz. Az esküvőnél két aranygyűrű van, amit a pap előtt fel kell húzni egymás ujjára, majd a pap elmondja a többi dolgokat és akkor onnantól kezdve férj és feleség vagyis házasok. Érted már?
-Azt hiszem... talán....
-Menjünk tovább!
-Rendben, menj csak előre én gyorsan fizetek!
-Mit?
-Találtam egy fülgyűrűt ami megtetszett, menj csak!
-Oké.
Otthagytam Dumot és elindultam a tömegbe. Az a gyűrű kísérteni fogja az álmaimat! Talán ha visszakapom a kabátom, akkor még megtudom majd venni. Igen, így is fogok tenni! De most meg kéne keresni Borkáékat!