Gésa testőr 13

13.fejezet

Három  nap telt el a kormányzó megérkezése óta. Mindenki feszült fegyelemmel és nagy odafigyeléssel végezte munkáját. A katonák szerint most sokkal veszélyesebb a birtok, hiszen ki tudja, hogy mikor fognak lecsapni a lázadók, főleg most hogy itt van a kormányzó aki részben benne van a külföldiekkel való szövetkezésben.
Csak nagy ritkán hagyom magára gazdámat, általában akkor amikor elbocsát vagy mikor tudom, hogy nem lenne helyes mellette maradnom. Saburo kormányzó csak ritkán találkozik a két úrnővel, de ilyenkor bűnös csillogás van a szemeiben. Bár nem nézek a szemeibe mégis érzem, hogy amikor ott vagyok ez az undorítóan csillogó szemek engem vizslatnak. 

Egyik délután éppen a szobámba voltam. Amit nem nagyon használtam. A futonom a szoba közepére helyezett kis asztal alatt volt, mégpedig okkal. Az alatt ugyanis felvágtam a szőnyeget, ami az egész szoba talaját beborította. A lecsupaszított parkettából egy négyzet alakot vágtam, így egy titkos rejtekhelyet tudtam kialakítani. A kis helyre tettem a legtöbb fegyveremet és mérgemet. A gyerekkori babámat és a szélcsengőmet, mindig az oldaltáskámban tartottam, amit az övemen szoktam hordani, de néhány plusz táskát a rekeszbe is raktam. Ellenőriztem a rekesz tartalmát, majd amint megbizonyosodtam a hiánytalan tartalmáról, újból elrejtettem. Hagyományos férfi ruhámat viseltem, de a sok mozgástól kilazult az övem. Már éppen kibontottam volna, amikor is nehéz lépteket hallottam. Egy-egy parketta megreccsent a túl nagy súlytól, így tudtam, hogy ki jön.

Mégis mit keres ennél a résznél a kormányzó? Ahelyett, hogy tovább ment volna, megállt az ajtóm előtt. Visszafojtott lélegzettel vártam, hogy mikor megy el, de az nem ment tovább. Az ajtóm csak kis résnyire nyílt ki, majd megláttam azokat a csillogó szemeket. Ledermedtem, nem tudom hogy miért csinálja ezt. Az ajtómat rendesen kinyitotta aztán belépet, majd gondosan behúzta azt. Nem szólt semmit, csak körbejárta a szobám, majd engem kezdett el méricskélni. Tudtam, hogy nem szólíthatom meg, ha megtenném büntetés járna, azt pedig gyerekkoromban elégszer kaptam.

-Nagyon dicsérik a képességeidet. Az előző városban ahol jártam történeteket mesélnek rólad. A zöldszemű démon, akinek szépségét csak az áldozata láthatja. A veszett kutya, akinek csak a gésa gazdája parancsol. Mind a két személy te vagy. Tagadod?

-Nem uram.

-Most biztosan azon gondolkozol, hogy én a kormányzó mégis mit keresek nálad, a démonnál.

-Igen uram.

-Figyelemre méltó képességed van, amit magamnak akarok.
Saburo kormányzó hatalomvágyó hangja megrémített. A több száz kilós férfi szembe állt velem és egyre közelebb és közelebb jött, addig amíg a hasa hozzám nem ért. Megfogta az arcomat takaró maszkot és leszedte. Jobbkezében szorongatta a sötét szövetett, míg a másikkal arcomat simogatta.
-Milyen szép bőr. Fehér mint a porcelán, selymes, akár a selyem és olyan puha mint a gyapjú. A mondáknak igazuk volt, tényleg bűnre csábító a szépséged.
Nem bírtam ki, hogy meg ne szólaljak, annak ellenére, hogy tudtam mi lesz a következménye.
-Mégis mit tervez velem uram?
Az orcámat simogató keze megdermedt, majd egy gyors mozdulattal megütötte azt a részt, amit kényeztetett.
-Most nézd meg mit tettél! Ez a gyönyörű bőr piros lett!
Közelebb hajolt, majd a sajgó foltba csókolt, haladt lejjebb egészen a nyakamig. Addig bal kezével kilazította az övemet aztán a ruhám nyakának kivágását bővítette. Jól látszódott a kötés, amit a melleim lelapítására viseltem.
-Ó, tehát így takarod el a melleidet, szegényke! Biztosan kényelmetlen.
Mégis honnan tudta?
-Az a külföldi kis ficsúr bánhatja, hogy mit hagyott ki.
Húsos kezeivel meg akarta érinteni, de én megragadtam a kezét.

Vér csöppent a földre. A kormányzó kitépte a kezét a lány markából és kétszer megütötte a lányt, méghozzá ököllel. Az ütés lendületétől Inuka a földre került, majd rámászott Saburo kormányzó. A lány orrából ömlött a vér és a szája felrepedt, amiből bár nem annyira mégis szivárgott a vére.Véres lett a ruhájuk és a férfi ökle. Inuka arcáról nem lehetett leolvasni semmilyen érzelmet, se fájdalmat, se félelmet. Szaggatott légzésük zengett a kicsi szobába, de aztán Inuka meghallotta a lépteket. Tudta ki jön. Megdermedt a felismeréstől. Viszont a közeledő vendéget a kormányzó nem vette észre, így elkezdte Inukáról levenni a ruhát. Az ajtó kinyílt, de az áldozat érzékelte ezért is fordította oda véres arcát. Inuka gazdája döbbenten nézte a jelenetet. A férfi még mindig nem vette észre a nőt, éppen ezért is nyitotta sikításra a száját. Pár másodperc múlva a zengő sikolya betöltötte az egész épületet. Pillanatok alatt megjelent három katona, akik szintén döbbenten nézték a jelenetet. Persze, hogy egyikük sem segített. A mélyen tisztelt kormányzó Yuko-sama testőre lábai között térdelt. Saburo kormányzó még mindig döbbenten nézte nézőit. Sose hitte volna, hogy ilyen szituációba találják. Szerencséjére gyorsan tudott reagálni. Fenekére esett és vádlón mutogatott a földön fekvő Inukára.
-Ez a nőszemély erőszakkal behozott ide és erőszakoskodott velem! Megpróbált megölni!
Vádait olyan hangosan mondta, hogy a folyosó végén is hallotta Jiro-san, Kasuma-san és Yuuki-sama is. Mikor odaértek döbbenten látták, hogy Inuka véres arccal fekszik a földön és a lábánál a kormányzó.
-Ez a démon megpróbált elcsábítani aztán meg akart ölni!
A kormányzó vérvörös fejjel és fröcsögő nyállal vádolta Inukát.
-Követelem, hogy büntessék meg! Kasuma-san! Büntesd meg!
Mindenki döbbenten nézett Kasuma-sanra, vagyis majdnem mindenki. Yuko-sama ugyanis szolgáját és a kormányzót nézte. Inuka nem mozdult várta a gazdája ítéletét, ezért le sem vette róla a szemét.
-Kasuma-sannak nincs joga megbüntetni Inukát! Ő az én szolgám! Én fogom megbüntetni!
Yuko-sama határozottsága mindenkit megdöbbentett.
-Inuka, gyere ide!
A lány így tett. Nem törődött a véres arcával, amiről csöpögött a vér, vagy az összegyűrt ruhájáról, egyszerűen feltápászkodott és a gazdája előtt letérdelt.
-Inuka a vádak igen komolyak, így a büntetésed is komoly. Éppen ezért a büntetésed az, hogy mostantól nem rejtegetheted nemedet és az arcodat!
Mindenki felháborodottan nézet Yuko-samára, de Inuka megremegve hajtott fejet. Végül a felháborodás sokkal nagyobb volt a kormányzónál, mint bárki másnál.
-Maga viccel! Megakart ölni és maga ilyen nevetséges büntetést szab ki rá! Ez felháborító! Ezt még nagyon meg fogja bánni!

Összetörve hajtottam fejet a gazdám előtt. A két biztonságot adó dolgot elvették el tőlem. Semmit nem hallottam, de a kormányzó utolsó mondatára felfigyeltem, mint egy kopó amikor a gazdája a nevén szólítja. Saburo kormányzó megfenyegette a gazdámat és indulatosan gesztikulált. Megfenyegette a gazdámat! Olyan gyorsan álltam fel, hogy majdnem elvesztettem az egyensúlyomat, de pillanatok alatt visszaszereztem azt. A rémült kormányzó nyakát megragadtam és lábra állítottam, közben a falhoz nyomtam. Húsos torkát satuként tartottam a bal kezemmel, közben számat kitátottam. Nyálam a felső állkapcsomról csöppent le a férfi nyakára. Csak egy ujjnyira volt a számtól a férfi torka, de elhangzott egy parancs, így nem mélyeszthettem bele a fogaimat.
-Inuka állj! Nem bánthatod a kormányzót!
Teljesítettem a parancsot, de nem engedtem el a férfi torkát. Kitátott számat becsuktam és az áldozatom füléhez hajoltam. Olyan halkan beszéltem, hogy csak ő hallhatta.
-Ha még egyszer megmeri fenyegetni, vagy ön miatt bántódása esik a gazdámnak vagy a hozzá kedves embernek, akkor én lefogom vadászni! Még a katonái sem akadályozhatnak meg. Ott leszek ön mögött. A szobája sarkában, az árnyékban, vagy éppenséggel a szekrényében és akkor felkötöm a kezét a legmagasabb gerendára, ott megnyúzom és kibelezem, közben mosolyogva fogom nézni a vergődését. Amikor már beleunok a vergődésébe, akkor a beleivel fogom felakasztani. Nem szeretem a piszkos munkát, de ha ön kényszerít megteszem. Megértette?!
Saburo kormányzó remegve bólintott, majd elvettem a kezem a nyakáról és hátraléptem. A kormányzó üveges tekintettel bámult előre. Kezében tartott kendőm a földre esett, majd egy folyó hangot hallottunk. Saburo kormányzó nemi szerve gatyájából kilógva könnyített magán, majd összecsuklott. Gazdám magához intett, majd elvezetett. Bámuló közönségünk szétvált és csak bámultak. A végére érve Willima-san futott felénk, hogy megnézze mi ez a tömeg. Mellettem elfutva döbbent tekintettel bámult. Amint elhagytuk megállt és utánam bámult, ahogy én is. Szégyelltem magam. Ruhám rendezetlen, az egész mellkasom kilátszik és a mellemet tartó kötés nagyja lejött. Visszafordultam meredten követtem a gazdám, nem néztem másfelé. 

Egy új világ vagy még sem? 35

35. fejezet

Senki sem mozdult. Mindenki emésztette a hallottakat. Ha egy osztagot sem tudunk küldeni, és képes volt egy egész sárkányfészket elpusztítani a hibrid, bolond lenne az aki önként vállalkozna annak elkapására. Nevetséges! Megfogtam a karfám és feltoltam magam, de Marone észrevette a mozdulatomat és megragadta a kezem.

-Észnél vagy?!

-Mennem kell!

-Nem vagy még kész! Hiszen alig tudsz átváltozni!

Visszaültem és a szabad kezemmel megfogtam azt a kezét amelyikkel szorított. Engedett a szorításon.

-Azért vagyok itt, hogy segítsek.

-Igen, de nem azért, hogy megölesd magad!

-Marone, én már döntöttem!

Kapva az alkalmon kirántottam a karomat a keze alól és felpattantam a székemből.

-Én megyek!

-Su ne!

Nem hallgatva Marone-ra a korlátra léptem és leugrottam az aréna közepére. Suttogóra fogtam a hangomat, de az alakváltók attól még hallottak.

-Hiszen ezért jöttem!
Kihúztam magam és a tanács tagjait bámultam.
-Én is megyek!
Egyszerre két férfihang zengte be a termet. Vud és Dum felálltak a helyükről és lejöttek a lépcsőn, majd odaálltak mellém. Viktor felállt a helyéről és körbenézett az egybegyűlteken.
-Még valaki?
-Igen mi is csatlakoznánk!
Borka sietett le a lépcsőn, vonszolva Leot. Majd amikor leértek előrébb rántotta az oroszlánt.
-Ugye drágám?!
-Ömm. Igen szívem, mi is velük megyünk!
Néhányan kuncogva nézték az aranyos jelenetet. Hát ez van, hogy ha egy vérállatnak egy kedves boszi a párja. Mosolyogva biccentettem a zöld hajú lánynak, aki visszamosolygott.
-Rendben, ha ennyien lennétek akkor kérlek gyertek velünk a tanácskozó szobába.
Megvártuk, amint kimennek a lelátóról csak azután mentünk a tanácstagok után, akik már elindultak. Sorunkat én vezettem, majd Dum és Vud, akik szorosan mögöttem lépkedtek. Végül Borka és Leo zárták a sort, egymásba karolva. Remélem nem fogom az enyelgésüket nézni az út során. A tanácskozó szoba nem volt túl nagy. Egy átlagos ebédlőasztal volt a szoba közepén és a hozzá tartozó székek. Más nem volt ott. Mindnyájan leültünk és vártuk, hogy a tanácstagok elkezdjék.
-Nos, számításaink szerint az északkeleti völgyön át halad felénk.
Azazel átvéve a szót Viktortól.
-Vagyis a Lamiák fészkéhez tart. Sajnálatos módon nem tudjuk őket elérni az éves vásáruk miatt.
Ó-ó! Nehéz dolgunk lesz. A lamia népség bár jobbak a fúriáknál mégsem könnyű esetek. És akkor ott van még az éves vásáruk, amiken tömegestül jelennek meg azok akik beakarnak szerezni ritkaságokat. Mivel a piac a legnagyobb hegység mélyén rendezik meg ezért teljesen el van zárva a külvilágtól, sőt még telefonos kapcsolatot is a legeslegritkább esetben találhatsz néhány másodpercig. Nehéz ügy.
-Készüljetek fel! Annyi fegyvert vigyetek magatokkal amennyit szükségesnek tartotok és olyan gyorsan induljatok amilyen gyorsan csak tudtok. Nem érünk rá! Ártalmatlanítsátok a hibridet, de ha túl veszélyesnek tartjátok öljétek meg! Nem kockáztathatjuk meg, hogy több fajt elpusztítson!
Sinta boszorkák pökhendiségéhez híven most is parancsokat osztogatott, főleg olyanokat amiket már mi is tudtunk. Felálltunk a székekről.
-Ez esetben ideje indulnunk!
-Jó utat Suzanne. Sok sikert srácok!
Viktor úgy mosolygott, hogy kilátszódtak a vámpírfogai. Nevetve meghajoltam és kimentem a szobából, néhány másodperc múlva a többiek is megjelentek.
-És most hogyan tovább vezető?
-Ne nevez így Dum!
-Bocsi!
-De igaza van a démonnak most mi legyen Su?
-Szerintem mindenki menjen vissza a városban élő fajtársaihoz és szerezzünk be fegyvereket. Majd találkozzunk két óra múlva a Fardian falkánál?
Borka és Leo egymásra néztek.
-Nekünk jó.
-Ahogy nekünk is nem igaz bolhazsák?
-Ne nevezz így te fattyú!
-Grrr!Fejezzétek be! Senki sem kíváncsi a huzavonátokra!
-Hé engem érdekel, hogy ki nyer!
-Fogd be Leo!
A vérmacska elkezdett az orra alatt morogni.
-Mégis mióta lettél te a vezér?! Szuka!
Dum és Vud meghalva Leo morgását egyből a védelmemre keltek.
-Ne merj így beszélni vele te orjás macska!
-Fogd be cicus vagy megpörkölöm a bajszod!
-Fiúk hagyjátok békén a cicusom! Nincs időnk az e féle veszekedésekre! Drágám nekem most el kell menni a falkánál találkozunk. Légy jó!
Borka kirohanására a három férfi ledermedve bámulták, majd búcsúzóul megpuszilta a párja arcát és elment. Én a visszafojtott nevetésemmel küszködtem, hogy ne legyen feltűnően háttal álltam a három férfinak és én is a kijárat felé mentem. Sajnos nem voltam elég ügyes, mert a vállaim így is rettentően rázkódott.
-Hé! Ne neves rajtunk!
Nem fordultam meg, de a tempómon gyorsítottam.
-Nem rajtatok nevetek, hanem veletek! Pff hahaaha!
-Na megállj!
Futó lépéseket hallottam. Az üldözőm teljesen feltüzelt, így kacarászva rohantam ki. Dum végigkergetett az egész városon, de az erdőnél abba maradt a hajsza. Helyben kocogtam és megkerestem a démont. Dum az egyik fa tövébe rogyott és iszonyatosan lihegett.
-Csak ennyi volt? Én még bírom!
-Nem ne-kem ta-lál-ták ki a fu-tást.
Kuncogva kocogtam oda elé.
-Pedig én bírom, úgy érzem végig tudnám futni az egész kontinenst.
-Na persze!
-Megtudnám csinálni!
-Na jól van gyerekek fejezzétek be! Menjetek készülődni!
Leo sétálva haladt el mellettünk, majd eltűnt az erdő sűrűjében. Kuncogva hagytam abba a helyben kocogást és a már csillapodó légzésű démonra néztem.
-Te nyertél!
-Tudom.
-Izgatottnak tűnsz.
-Ühüm.
Dum megfogta a csuklóm és az ölébe vont.
-Eresz!
-Addig nem, amíg el nem mondod, hogy miért akart megállítani az alfa nőstény!
Abbahagytam a ficánkolást és dermedten néztem a kétszínű szemeibe.
-Nem akarta, hogy menjek.
-Miért?
-Nem fontos!
-De igenis az! Tudni akarom!
-Túlságosan is aggódik, most jó?!
-Miért, miért aggódik? Tudnom kéne valamiről?
- Mert terhes és a férje vére kering bennem és amúgy semmiről sem kell tudnod! Most pedig eresz el!
Dum gyengített szorításán, így kipattantam az öléből és elindultam a falka felé. A félvér ott maradt.

Gésa testőr 12

12. fejezet

A történtek utáni napokban feszülten kerültem William-san szemkontaktusát. Eddig még nem fedezte fel, hogy akivel beszélgetett az este én voltam. Mikor az esti erdőben rejtőzve figyelem gazdám és Jiro-san szobáját észre szoktam venni hogy a külföldi kioson a házból és a tó felé siet. William-san csak addig van ott, amíg meg nem jelenik a nap első fénysugara. Mindig csalódottan és leverten cammog a fák között, de amint kiér, felveszi a diplomatikus külföldi álcáját. 

Már két hét telt el és William-san továbbra is kiszökik a tóhoz. Sajnálom őt. Nem nem! Nem sajnálhatom! A késeimet éleztem, gazdám szobája előtt amikor kivágódott az ajtó.

-Inuka! Gyere be!

A szolgálólány aki kinyitotta az ajtó beinvitált. Eszközeimet gyorsan elraktam és beléptem a szobába. Yuko-sama a szoba közepén állt és próbálta tűrni a szolgálók ügyetlenségeit. Haját próbálták kifésülni és szép kontyba tűzni, de esélytelenül. Kezük annyira remegett, hogy nem tudták tökéletesen megformázni a selymes hajat. Két lány gazdám kimonójával gyűlt meg a baja. Szerencsétlenek.

-Gazdám! Szolgálatára állok.

Letérdeltem előtte és meghajoltam.

-Állj fel! Lányok, köszönöm a segítségeteket, de innentől kezdve Inuka fog előkészíteni.
A négy szolgálólány szótlanul engedelmeskedtek úrnőjüknek, de amikor ő nem figyelt akkor húzott szemükkel rám pillantottak. Bár nem ellenkeztek, szemükben mégis a megbántottság  és a pökhendiség szikráit véltem felfedezni. Megvártam, amíg mindegyik lány kimegy a szobából és csak utána léptem oda az úrnőmhöz. Gyönyörű kimonóját túl lazán viselte, a derekára kötött selyemöv pedig csúnya csomóba kötötték. Kibontottam a rubint színű selyemövet. Megigazítottam a lila és kék színben pompázó kimonót, majd újra megkötöttem az övet. Most már tökéletes állt az űrnőmön. Gazdám háta mögé sétáltam és az asztalra tett fésűt felvettem. Fekete selymes haját jobban kifésültem, majd egy bonyolult és egyben díszes kontyba köttettem. Házassága ünnepén láttam egy ilyesmi hajstílust, de amit most csináltam az a közelébe sem ért. Virágos hajtűkkel rögzítettem és díszítettem a haját. Majd távolabb lépve csodáltam a művem.
-Gyönyörű gazdám.
Yuko-sama mosolyogva fordult felém majd a csupasz arcomat megsimogatta.
-Hihetetlen, hogy négy szolgáló nem képes megcsinálni a hajamat és a ruhámat, de te még a tökéletesnél is tökéletesebbet alkottál. Tudod Inuka, a mai nap igen különleges. Pár óra múlva maga a kormányzó fog eljönni, hogy gratuláljon a két frigynek. Azt akarom, hogy amikor leszáll az éj elmenj a tóhoz és a lehető legtisztább állapotban térj majd vissza! Megértetted?!
Mélyen meghajoltam.
-Igenis gazdám.
-Akkor jó! Most gyere! Mostanra már biztosan felidegesítették nee-sant.
Yuko-sama nem várt meg, gyorsan eltipegett a folyosóra Yuuki-sama szobája felé. Szorosan gazdám mögött lépkedtem, ugyanis az ő tempója nem volt túl gyors. Yuuki-sama szobájához érve kiabálást és dörömbölést hallottunk.
-Gazdám, talán jobb lenne....
De a gazdám nem hallgatott rám, elhúzta az ajtót és szemünk elé tárul az ottani látvány. A földön szanaszét dobálva  ruhaanyagok hevertek. Az egyik szolgáló azokat próbálta felszedni, de hiába,  a remegő kezei között mindig kicsússzanak a selymek. Három szolgálólány próbálta rendbe tenni az úrnő kinézetét, de annyira merek a kezük, hogy lehetetlenre vállalkoztak.
-Yuko-chan! Jaj de jó hogy itt vagy! Nézd meg, hogy mit csinálnak! Teljesen elrontják a hajam és a ruhámat is összeizzadják!  De várjunk csak, nagyon jól nézel ki! Ki csinálta?
A panaszkodó szóáradatot még fel kellet fognom, de Yuko-sama gyorsabb volt.
-Úgy néz ki, az itteni szolgálók nincsenek hozzászokva az alapvető feladatokra. Mindenesetre a válasz a kérdésedre Inuka volt. Pillanatok alatt megcsinálta.
Yuuki-sama irigykedve nézett felém, közben a felé közeledő szolgálólány kezét elütötte.
-Yuko-chan nem baj, hogy ha -e téren igénybe veszem Inuka szolgálatát?
Gazdám mosolyogva ölelte meg Yuuki úrnőt.
-Inuka varázsolj nee-sanból egy szépséges királynőt!
-Igenis gazdám!
Meghajoltam a két nő előtt, aztán munkához is láttam.
Másfél órával később a ház előtt állva sorakoztunk fel. A nap már lemenőben volt, amikor megláttuk a kormányzó díszes kíséretét. U alakú sorban állva fogadtuk őket. A kormányzó zöld, nagyon díszes ruhát viselt. Bő ruhája szinte rá feszült a túlsúlya miatt. Nyakát hurkái díszítették. Arca hatalmasan kerek és zsíros volt. Minden szolgáló lehajtott fejjel üdvözölték, még én is gazdám mögött. Kasuma-san, Yuuki-sama, Jiro-san és Yuko-sama gyorsan meghajoltak.
-Saburo kormányzó üdvözlöm a városban és szerény hajlékomban! Megtiszteltetés, hogy vendégül láthatom! Hagy mutassam be feleségemet Yuuki-t!
Kasuma-san látványos mozdulattal mutatott felesége felé.
-Igen bájos szépség Kasuma. Úgy hallatom, hogy te is Jiro megnősültél.
Jiro-san előrelépet és még egyszer meghajolt.
-Igen uram. Yukonak hívják az én feleségemet.
Jiro-san kinyújtotta a gazdám felé a kezét, aki el is fogadta. A kormányzó még csillogóbb szemekkel nézett a feleségemre.
-Hohohó! Hogy ti milyen szerencsések vagytok két ilyen gyönyörű szépség a feleségetek.
-Kormányzó úr, had mutassam be Mr. William Shark-ot, aki nemcsak nagyszerű katona, de remek barátom is.
Kasuma-san elégedetten nézett a kormányzóra aki megdöbbent a külföldi láttán.
-Nagyon örvendek Mr. Shark.
-Úgyszintén kormányzó.
Még némi formaságos beszélgetés zajlott le, majd úgy döntöttek, hogy bemennek és megnézik a két feleség előadását. Yuuki-sama titokzatos táncával fogja elkápráztatni a kormányzót, míg a gazdám angyali hangjával kábítja az urakat. Míg a műsor tart elmentem a szobámba és becsomagoltam a tisztálkodó cuccaimat.  Kevesebb mint háromnegyed óra alatt már a fehér köpenyemben mosakodtam.
-Már azt hittem, hogy eltűntél!
Nem hagytam abba a szappan dörzsölését.
-Már azt hittem abba hagytad a védtelen lányok kukkolását, William.
A külföldi az egyik fa gyökerére ült és elnevette magát.
-Nagyon hiányzott a szemtelenséged szirén!
Lemostam a testemről a habot majd nyakig a vízbe merültem és a férfi felé fordultam.
-Ahogy te is nekem.
-Kellemes a ma esténk.
-Inkább zajos. Miért?
-Ma érkezett a kormányzó, most őt ünneplik.
-És te miért nem vagy ott?
-Nem az én világom. Inkább kijöttem ide, hátha meglátok egy szirént.
-A madarak azt csiripelték, hogy nem is egyszer jöttél ki.
William zavart képpel nézett félre és a távolba meredt.
-Túl sokat tudnak azok a madarak.
-Éppen ezért szeretem őket.

William-san megbűvölten nézte a vízből kiemelkedő nőt. Egy erősebb széllökés rózsaszín virágszirmokat hozott, amik körbetáncolták a vizes lányt. Ha eddig nem hitte volna el, most már biztosan, hogy a lány nem ember. Szépsége egy közönséges emberhez sem fogható. Bár azt hitte, hogy ő szirén, mégis a cseresznyevirágok kavalkádjában inkább úgy tűnt mint egy tündér. Gondolatban elátkozta és egyben hálát adott azoknak a matrózoknak, akikkel utazott. Ha azok a férfiak nem meséltek volna babonás dolgokat, akkor valószínű nem is tudná, hogy mégis miféle a lány.
-Nagyon elgondolkoztál.
-Elnézést. Csak nem untatlak?
-Ha így lenne, akkor már nem lennék itt. Észre sem vetted volna, hogyha eltűnék.
Igaza volt, annyira elmerült a gondolataiba, hogy még azt sem vette volna észre, hogyha előtte állt volna. A gondolattól felforrt a vére. A szirén kedvesen mosolygott, majd amint meglátta a férfi csillogó szemeit elnevette magát.
-Nem kellene így néznie!
-Miért?
-Mert a végén úgy döntök, hogy elviszem magát a tó mélyére, akkor majd mi lesz szegény feleségével?!
-Nem vagyok házas.
-Nem?
-Nem.
-Akkor a szeretője.
-Az sincs.
-Na és szerelme?
-Az van!
-Na látod! Neki biztosan hiányoznál!
-Nemigazán.
-Miért nem?
-Mert ott lennék vele.
A lány zavarodottan nézett a férfira és várta, hogy kifejtse, de az nem tett semmit. Inkább felkecmergett a gyökérről, leporolta a bő ruháját.
-Ideje indulnom, kedves szirén. További szép estét.

William-san meghajolt, majd elment. Mégis miért? Talán mondtam valamit? Kétségeim és feltörekvő féltékenységemtől megijedtem. Magam mögött hagyva zavaromat kisétáltam a vízből és elkezdtem felöltözni. Akkor még nem tudtam, hogy kettőnkön kívül volt még más is a tónál.

Új történet, csak rajtad áll hogy melyik!

Hali mindenki!

Már biztosan észrevettétek jobboldalt a történeteim címét. Mondanám, hogy elérkezett az az idő amikor az egyik történetem végéhez közeledek, de nem így van még bőven van mit írnom. Mindenesetre már most kitudjátok választani a következő történetemet. Tartalmukat az Előzetes és az Előzetes 2-ben találhatjátok meg.
Ne habozzatok!
Szavazzatok!
További jó olvasást.
Puszi
W.A.

Egy új világ vagy még sem? 34

34. fejezet

A JÓ BÜDÖS ÉLETBE!!Az ajtó kinyílt és Vud döbbent szemekkel nézet az ágyamra. Az átkozott szukkubuszra halálosan nézett, majd rám, viszont mikor a szemembe nézett csalódást és .... khm némi szenvedélyt véltem felfedezni.
-Csak szólni akartam, hogy a Tanács gyűlést tart és a közeli fajoknak el kell menniük rá.
-Semmi gond bolhazsák még egy kicsit maradunk és lemegyünk a gyűlésre.
-Nem a falka tart gyűlést, hanem a Tanács!
Éreztetve a Tanács szót mindketten megértettük, hogy jóval nagyobb dolgokról van szó.
-Oké fiúk! Ideje kimennetek a szobámból, hogy felöltözzek!
Egyikőjük sem mozdult a két hím farkasszemet nézet.
-Na jól van! Tűnés!
Ingerültségemet Vudra irányítottam aki meg érezhette, mert enyhén megremegett. Zavartan megrázta a fejét és elment. Megnyugodva fújtam ki a feszült levegőmet, aztán visszahanyatlottam az ágyra.
-Végre elment!
-Te is!
-Mi?!
-Fel kell öltöznünk!
-Tudom, ne zavartasd magad!
Dum csábos mosolya kishillyán lefegyverzett. Morogva tepertem le és az ágyra szegeztem.
-Ó ezt megtudnám szokni!
Doromboló hangjára erősebben szorítottam mert nem akartam, hogy eluralkodjon rajtam a bizsergés.
-Most vissza mész a szobádba és felöltözöl! Lent találkozunk.
A démon feladta a küzdelmet. Bólintott. Leszálltam róla és a fürdőbe mentem. Villámgyors mosakodásba kezdtem, majd visszamentem a szobába, ahol már nem volt ott. A kezembe akadó tiszta ruhákat felvettem és a kabátomat. Elkészültem. Lesiettem a lépcsőn és kirohantam a házból és Fausthoz siettem.
-Reggelt barátom! Sietnünk kell a városban összehívták a tanácsot. Oda kell érnünk!
Akkor gyors vágtába kezdünk?
-De még mennyire!
Felpattantam Faust hátára és a világom lovait megszégyenítő vágtába kezdtünk. Élvezve a szelet, amit a sebességünktől éreztem elnevettem magam. A városiak megbámultak, főleg azért mert a házak tetején ugrándoztunk. Főtéren  megállva leugrottam a szellemló hátáról.
-Kösz. Majd szólók, hogy ha kellenél.
Rendben. Csak ügyesen Suzanne. Kedvesen megbökte a vállamat és a tömegbe vetette magát. Senkit sem lökött meg. Szellemalakjában mindenkin keresztül ment.
-Ezt még meg kell szoknom.
Megráztam a fejem, majd felsétáltam a lépcsőn. A nagy tanácsterembe akartam menni, de az egyik folyosóból ismerős illatokat éreztem. Arra mentem. A sötétségben két alak nyomódott a falhoz.
-Ezek szerint jól sikerült a meglepetés.
Szétrebben a két alak. A férfi kezében lévő tasak megzörrent. Mindketten zavartan néztek rám.
-Suzanne te mégis mit keresel itt?!
-Ezt inkább nekem kéne kérdeznem Leo. Nem kellenem a tanáccsal lenned és készülni a tárgyalásra?!
Csípőre tettem a kezem és dorgáló hanggal kértem számon a véroroszlánt, aki kezdte felhúzni magát. A mellette lévő lány megpökte a férfi oldalát.
-Nem akarsz neki bemutatni?
-De! Suzanne ő itt ...
Felemeltem a kezem, hogy abbahagyja.
-Tudom ki ő! Már találkoztam Borkával. Szia Borka.
Szegény boszorka zavartan nézett rám. Segítségül a fejemre húztam a kapucnimat, annyira hogy eltakarjam az arcomat. A beburkolózott alakomat látva hangot is adott megvilágosodásának.
-Meg van! Veled utaztam, de akkor a neved....
-Áll néven kellet bemutatkoznom, nem akartam, hogy még véletlenül is gyanút adjak az itt élőknek.
-Ez érthető.
Leo hallgatva a beszélgetésünket, kinyitotta a zacskót és kivett egy szárított halacskát, amit a szájába rakott és elkezdte csócsálni.
-És, hogy tetszik az itteni élet?
Levettem a kapucnim.
-Más, izgalmas és ... varázslatos.
A boszorka már nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, de a falakon lévő hangszóróból egy gongszó csendült fel. Erre én nem emlékszem!
-Mégis mi ez?
Leo megfogta Borka kezét és elkezdtek a nagyteremhez sétálni.
-Ez jelzi, hogy mindenki menjen a tárgyalásra, hamarosan kezdődik.
Mögöttük sétálva néztem a hátukat. Beszarás! Ez pont olyan mint amikor színházban van az ember! Felfedezésemtől el kellet mosolyognom. Azért annyira mi sem különbözünk. A hosszú lépcső tetején megálltam és elkezdtem keresni a falka összegyűlt tagjait. Marone kedvesen integető kezét meglátva azonnal arra felé sétáltam. Marone a legalsó szinten ült baloldalt és ott középen. Mellette Juilliard ült, de a jobb oldala üres volt.
-Gyere már Suzanne ! Fel tartod a sort! Gyere ülj le ide mellém!
Annyira gyorsan történt, hogy nem tudtam ellenkezni és automatikusan leültem mellé.
-Öhm. Köszönöm.
-Jaj, semmiség! Ez csak természetes!
Bátorítóan megfogta a kezem és megszorította. Csak most vettem észre, hogy mindenki elegánsan öltözött.
-Nem tudtam, hogy ki kell öltözni.
-Nem baj, tudtommal lesznek kamerások és Kellan annak idején belém verte, hogy ilyenkor mindig öltözzek ki, mondván mindenki gyönyörködjön bennem, de persze csak távolról. Őszintén egy kicsit zavaró, de legalább fel tudom venni a legújabb ruhaszerzeményemet.
Istenem, annyira imádom ezt a nőt! A kellemetlen érzéseim azonnal eltűntek, helyettük megjelentek azok az emlékek, amiket Marone is említett. Annyira abszurd volt, hogy elnevettem magam, ezzel magamra vonva a többiek figyelmét, de főleg egy bizonyos valakiét. Nem tudom, hogy hogyan éreztem meg az összegyűlt tömeg közül, de tökéletesen be tudom mérni, hogy hol ül és mit csinál. Dum a szemben lévő lelátó legfelső szintjén ült, kb ugyan azon a székszámon. Különleges szemeivel úgy bámul, mintha bele látna a lelkembe. Akaratom ellenére is megborzongok, mire ő pajkosan elmosolyodik. Az átkozott szukkubusz! Marone kuncogása hoz vissza a bámulásból.
-Mi olyan vicces?
-Hát te! Most már értem, hogy miért késtél.
-Mi?!
-Ne má! Nem kell tagadnod, legalább is előttem nem kell. Meg amúgy is csak úgy izzik köztetek a levegő még ekkora távolságban is.
-Nem tudom hogy miről beszélsz.
Motyogva hajtottam le a fejemet, hogy az égő arcomat a vörös hajammal eltudjam takarni.
-Áááhááá én meg vak vagyok több száz évemre!
-Akkor már mindent értek.
Ököllel belevágott a vállamba mire én nevetve fogtam meg a sajgó pontot.
-Oké, hagyjuk abba!
Végszóra a tanácstagok leültek a helyükre. Avaloni Rejk magához vette a szót.
-Kedves egybegyűltek, azért vagyunk most itt hogy egy roppant fontos dologról beszéljünk. Világunkba behatolt egy hidrid. Sejtésünk szerint a lényt tesztként küldték, hogy megtudják mégis mennyire strapabíró.
A tündekirály hatásszünetet tartott, beszédét Flóra a boszorkányok királynője vette át.
-A hibrid már behatolt a sárkányok fészkébe és meghatározatlan mennyiségű sárkányt mészárolt le. Információink szerint ide tart.
Az összegyűltek felháborodottan zsibongtak a teremben. Viktor felemelte a kezét csitítás képen.
-Na de kérem! Az időkkel fogytán vagyunk, nincs itt az idő e féle ellenkezésre! Mostani gyűlésünk arról szól, hogy mégis kik azok, akik jelentkeznek a hibrid elfogásában, esetleg likvidálásában?
A nép elnémult, végül az egyik alakváltó kelt fel a helyéről.
-Igazuk van, tényleg nem érünk rá a veszekedésről, de miért nem a katonákat indítjuk a hibrid ellen?
Berith Azazel démoni hidegséggel válaszolt a kérdésre.
-Nem tudjuk, hogy mikor jön a hibridhorda, így nem nélkülözhetőjük a katonákat, éppen ezért van szükségünk olyan csapatra, akik képesek megküzdeni a hibriddel és idehozni, hogy kiderítsük a gyenge pontját. Nos, ki érzi magát elég erősnek ahhoz, hogy megküzdjön a hibriddel?

Gésa testőr 11

11.fejezet

Chie testét elvitték, míg a másik lányt Kasuma-san börtönébe zárták megvárva, hogy a méreg kiürüljön a szervezetéből. Jiro-san és Kasuma-san elvonultak egy másik szobába néhány férfival köztük William-sannal is. Gazdám és Yuuki-sama a szomszéd szobába mentek, ahogy én és Inu is. További napjaink eseménytelenek voltak. Yuko-sama és Jiro-san maradtak a szobájukban, de Kasuma-sanék átköltöztek egy másik szobába. Az őrséget megkettőzték és jobban odafigyeltek az alkalmazottakra. A kivallatott szolgáló elmondta mindazt amit csak tudott, vagyis ugyan annyit mint a másik. Nem engedték el. Kasuma-san a földalatti börtönbe záratta határozatlan ideig. Inu és én továbbra is éberen őriztük gazdáinkat.  Amikor már lecsillapodtak a kedélyek egyik este szobájába hívott a gazdám. A szobába érve tisztelettudóan meghajoltam, majd néhány lépésnyire előtte letérdeltem és alázatosan lehajtottam a fejem. Yuko-sama éppen hímzett.
-Gazdám, mit  tehetek önért?
-Már négy nap telt el és nem történt semmi. Úgy gondolom, hogy ma már nem történhet baj, éppen ezért itt az ideje a jutalmadnak.
Megdöbbentem.
-Nem kell ennyire megdöbbenned!
-Én nem ...
-Inuka! Ismerlek már nagyon rég, tudom, hogy mikor lepődsz meg!
-Igen gazdám.
-Nos, mint mondtam a jutalmad. Kasuma-sannal már megbeszéltem és beleegyezett. A birtokon van egy tó, elrejtve az erdőben. Menj oda és fürödj meg!
Másoknak nem volt nagy szám, de mivel én gazdám testőre és szolgája vagyok a nap 24 órájában vele kell legyek. Mivel ritkán fürdök, így növényekből kell összekevernem egy olyan folyadékot, ami elfedi a szagomat. Hálától csillogó szemekkel néztem gazdámra, aki erre elmosolyodott és folytatta tovább a hímzést. Pár perccel később Yuuki-sama lépet be Inu kíséretében és még néhány hölggyel. Mindenki kezében egy könnyed anyag volt, amiket hímzéseikkel fognak díszíteni. Gazdám elbocsátott. Elmentem a szobámba és összeraktam a tisztálkodócsomagomat, majd a késő esti erdő felé sétáltam. Fél órába telhetett mire elértem a tóhoz. Megérte. A tó természetes volt, vize tiszta és hűvös. A fák gyökerei korlátként tekeregtek bele a vízbe. Az egyik nagyobb fa tövéhez léptem és elkezdtem levetkőzni. Elővettem a szappanomat és térdig belesétáltam a vízbe. Elkezdtem mosakodni.

Kasuma-san birtokán nagy volt a csend, csak a kabócák muzsikájuk zenget az erdőben. Egy férfi sétált keleti ruhában. Ügyetlenül húzogatta a ruha ujját és a nadrág szárát. Látszott rajta, hogy nem szokta meg ezt a viseletet. Az itteni katonáktól hallotta, hogy van itt egy nagy tó, ami alkalmas fürdésre is. Kíváncsi volt. Már egy ideje ment, amikor fáradt görcsös lábakon állva úgy döntött, hogy megáll és inkább visszafordul, amikor meghallotta a víz csobogását. A hang felé sétált. Sűrűn nőt fák eltakarták, így megbújva kinézhetett a tóra. Világító bogarak repkedtek a víz fölött. A hold bevilágította a hold vizét és a zöldeken lévő harmatcseppeket. A látvány varázslatos volt. Közelebb akart lépni, de mozgást látott az egyik fának a gyökerénél ami a vízben van. Egy lány lépet ki búvóhelyéről. Fehér tisztálkodó köntös volt rajta. A lány hasig belesétált a vízbe, majd felnézett a holdra. Szőke hosszú haján megcsillant a hold sugarai. Sima bőrét hófehérre színezte a sápadt fény. Aztán eltűnt. A csodálatos látvány egyszer csak eltűnt. A férfi nem hitt a szemének.
-Egy szellem? Nem az nem lehet!
Elgondolkozva a látomáson, beugrott neki.
-Egy szírén!!!!
A férfi közelebb osont a tóhoz, hátha megláthatja-e újra a szirént.

Kellemesen hűsítette az arcomat az esti víz. Teljesen felfrissültem tőle. A vízből kibukva hátrasimítottam a hajamat. Szemeimet csípte a víz, de még így is láttam meglesőmet.
-Ki az! Mutasd magad!
A legközelebbi fa mögül William-san lépett ki.
-Elnézést én nem akartam....
Zavarodottan mondta a szavakat, közben imbolyogva lépdelt a gyökerek között. A férfi annyira otrombának tűnt a növények között, hogy az már komikus volt. Már éppen befejezte volna a vallomását, amikor véletlenül megbotlott az egyik vastag gyökérben. Nem bírtam tovább hatalmas nevetés tört ki belőlem. William-san zavartan próbált felállni fapapucsában.
-Na, de hölgyem nem illik kinevetni egy szerencsétlent!
A férfi szemeiben pajkos csillogást véltem felfedezni, amitől forrni kezdett a vérem.
-Az sem illendő, hogy egy védtelen hölgyet meglesnek!
-Igaz.
Végül nem bírtam ki elnevettem magam, ahogy William-san is. Az egyik vizes hajtincsemet a fülem mögé tűrtem, közben William-san meredten bámult.

A férfit teljesen elvarázsolta a zöldszemű szirén. Nedves köntöse szorosan tapadt a lán testére, aki mintha észre sem vette volna. Első másodpercekben bűnös gondolatok mentek végbe elméjében, de aztán az úri emberhez méltóan lehajtotta a fejét.
-Mégis mit bámul annyira?
A lány hangjában meglapuló huncutságtól megrázkódott, mire meghallotta az édes nevetést. Nem bírta ki. Fel kellet néznie, hogy láthassa a nevető szirént. Gyönyörűen mosolygott. Hó fehér fogai kivillantak, amitől gyerekes rosszaságokat idézet. William tudta, hogy ha a szirén arra kérni, hogy menjen be a vízbe azonnal megtenné, viszont akkor biztosan meghalna. Hallott már a szirénektől, igen népszerűek az e féle misztikus történetek a legénységnél. Mindenesetre a lány nem kérte, hogy menjen be a vízbe. Bátortalanul leült az egyik vastag gyökérre.

Mindkettejük nagy megdöbbenésére elkezdtek beszélgetni. Jól érezték magukat.
A hold már lemenőben volt, amikor William-san úgy döntött, hogy visszatér a házba. Inuka-san kapva az alkalmon villámgyorsan felöltözött és rohant vissza a gazdájához. A külföldi nem ismerte fel a ninját a szirénben és ettől még izgatottabb lett a lány.
Egyikőjük sem említette senki az aznap esti találkozást. Ez volt az ő kis titkuk.

Egy új világ vagy még sem? 33

33.fejezet

Hevesen csókolták egymást. Éheztek egymásra. Úgy falták a másik száját, mintha a legédesebb és a legfinomabb ízt kóstolhatták meg. Suzanne keze már nem remegett, erősen beletúrt a férfi fekete hajába. Dum lassan elkezdett körbe-körbe mozogni a vízben, így kicsi hullámokat gerjesztet. Nevetve csókolták egymást, majd eltávolodtak, hogy levegőt tudjanak venni. Su arca tűzpiros volt a zavarodottságtól, ezért az arcát a férfi nyakába fúrta.

-Na, ne búj el!

-Mmmmm!

Dum nevetve ölelte meg a lányt és felszabadultan kezdett el gyorsabban pörögni a vízben.

-Ne! Túl gyors!

-Akkor mutasd az arcod!

Su felhajolt és durcás arccal nézett a démonra, mire az újra elnevette magát és lecsókolta a lebiggyesztett szájat. Rövid cuppogó csókjukat Dum szakította meg, majd elégedetten elmosolyodott.

-Ez a legédesebb oldalad, amit eddig láttam.

Ugyanis Suzanne még az előbbinél is pirosabb volt, sőt annyira, hogy majdnem a hajával megegyező színű volt. Morogva kiszabadította magát Dum karjaiból és a part felé indult, de még időben megragadta a démon a kezét, hogy vissza tudja húzni.

-Na, ne menj el!

-Engedj!

-Nem!

Dum nevetve fúrta az arcát a lány nyakához, majd lassan csókolgatni kezdte, mire a farkaslány elgyengülve adta át magát a szenvedélynek.

-...Dum!

-Hm?

-Ezt abba kell hagynod!

-Hmmm, de nem csak nekem.

Ami igaz is volt, ugyanis Suzanne szorosan kulcsolta össze a lábát Dum derekán. 

Végül nagy sóhajok között szakadtak el egymástól. Csendben tették meg a visszautat, de aztán a házhoz közeli fánál megálltak.

-Dum.

-Hm?

A félvér szukkubusz villogó szemekkel nézett rá bambán.

-Figyelsz rám?

Lassan lépkedett Dum elé, majd megfogta az arcát. A frissen borotvált arc nagyon kellemesnek érezte, legszívesebben egész nap simogatná és csókolgatná a férfi bőrét. Megrázta fejét, hogy kitörölje a gondolatokat.

-Mond, mikor volt utoljára látomásod?

Dum zavarodottan nézett a lányra, akinek megint megjelent a sérülékenység.

-A börtön óta egyet sem láttam.

-Ez azt jelenti, hogy most már nem látsz egyáltalán?

A férfi a fákat nézte, majd meglátott a közelben egy kék és szürke tollú madarat, aminek két feje volt. Erősen koncentrált az állatra, majd megjelent egy kép.

-A képességem nem tűnt el, csak elő kell hívnom. Miért?

Suzanne nem akarta, hogy a démon aggódjon, de mégis meg kellet bizonyosodnia.

-Megkérnélek valamire.

-Mire?

-Nézd meg az én "jövőmet"!

Dum ellenkezni próbált, de Su erősen megragadta az arcát és összeérintette a homlokukat.

-Kérlek Dum! Kérlek, nézd meg!

A démont megijesztette a lány szemei, hatalmas kétségbeesést és félelmet látott bennük. Nem volt ereje ellenállni neki.

-Rendben.

Teltek a percek. Dum egyre erősebben koncentrál, de nem történt semmi. Egy idő után Suzanne már nem a férfi arcát nézte, hanem az erőlködéstől összehúzott homlokát bámulta.

-Nem látok semmit.

-És ez mit jelent?

-Két dolgot is jelenthet. Az egyik az, hogy a te halálodat nem látom. A másik az hogy jó sokáig fogsz még élni.

Hatalmas megkönnyebbüléstől lazult el a testem. Valószínű, hogy Vudnak rossz látomása volt, ha Dum nem látja a halálomat, akkor jó úton haladok, hogy ne történjen meg az amit Vud látott.
-Rendben, köszönöm.
Dum zavartan biccentett, majd a kezét az én kezemre tette, amit még mindig az arcán hagytam. Zavaromban kihúztam alóla, aztán megfordultam és visszamentem a házba. Észre sem vettem, hogy besötétedett. A nyári kabócák annyira hangosak voltak, hogy szinte már sértették a fülemet, de mégsem éreztem kényszert arra, hogy befogjam a füleimet, inkább... bekapnék valamit. Éppen időben értünk vissza a vacsorára. Dum egész végig feszült volt, most ugyanis a szokottnál tovább bámult és ezt nem is próbálta leplezni. Furcsa csillogás volt azokban a szemekben. Nem tudtam beazonosítani. Az állandó bámulása miatt a vacsora végére feszülten álltam fel, hogy elmenjek Fausthoz jó éjt kívánni. Sötétségbe sétálva megnyugodtam. A hold kellemes árnyalattal festette be a füvön lévő harmatcseppeket és a kis kavicsokat. Faust érkezésemre érdeklődve döntögette a fejét. Nem szóltunk egymáshoz. Fejünket összeérintettük és becsuktuk a szemünket. A szellemló mellet mindig megnyugszom. Úgy érzem, hogy nem vagyok egyedül, hogy vele bármit megoszthatok, tudván hogy nem fog elítélni és ha kellene megvigasztal. Olyan volt, mint egy testvér. A mai nap eseményeit leforgattam a fejemben, így ő is láthatott mindent. Mire a végére értem a szokottnál is fáradtabb voltam. Erősen kellet koncentrálnom, hogy ne csukódjanak le a szemeim. Faust aggódva túrt a hajamba.
-Ne aggódj! Jól vagyok, csak fáradt. Megyek aludni, jó éjt Faust.
Kisétáltam az istállóból és egyenesen a szobámba vonszoltam magam. Észre sem vettem, hogy a kitört ablakokat már réges rég megcsinálták. Mégis min lepődjek meg, nem igaz?! Még volt annyi erőm, hogy levegyem a ruháimat, de ahhoz már nem hogy a fehérneműimtől is megváljak. Zombiként dőltem a pihe-puha ágyamba, majd elaludtam.
Nem emlékszem, hogy miről álmodtam, de azt tudom, hogy nem volt túl kellemes. Nyöszörögve mozgolódtam, majd egy erős kar szorosan megfogott és egy testhez szorított. Meglepő módon kellemes volt. Nyálcsorgatóan finom illata volt, legalább háromszor kellet nyelnem, hogy a sok nyál ne zavarjon. A csupasz vállamról felemelkedett az egyik hajtincsem, majd azt valami vagy valaki elkezdte húzogatni. A nappali fényesség miatt csak hunyorítani tudtam. Az átkozott szukkubusz hatalmas odafigyeléssel tekergette a hajamat az ujjára, majd kitekerte azt, aztán újra feltekerte. A játszadozást abba nem hagyva nézett a hunyorgó szemeimbe, majd aranyosan elmosolyodott.
-Jó reggelt.
-Mit keresel itt?
Rekedtes hangomra megborzongott, aztán a fejével közelebb bújt hozzám.
-Este be akartam nézni hozzád, de te már aludtál, gondoltam megvárom amíg felkelsz.
-És ezt a várakozást az ágyamban akartad megtenni?
-Miért is ne?
-Dum...
Nem tudtam folytatni a szemrehányást mert puha csókkal fojtotta belém. Annyira gyengéd volt, hogy nem tudtam beazonosítani, hogy tényleg megtette vagy nem.  Már a tóban tudtam, hogy hiba viszonozni a csókját, de a fenébe is! Teljesen legyengít! Hát persze, hogy viszonoztam a csókját, ahogy ezt is. Én is gyengéden csókoltam. De Dum nem így akarta folytatni, ugyanis a gyengéd csókjai egyre erőteljesebb és hevesebb lett. Végül lihegve váltunk szét, hogy kapjunk egy kis levegőt. Amint enyhült a légszomjunk újrakezdtük a csókcsatát. Dum fölém gördült, mire én mindkét kezemmel beletúrtam a hajába. Az egyik kezével megtámasztotta magát, míg a másikkal elkezdett simogatni. Megállítottam.
-Dum...
-Mi a baj?
Szégyellve döntöttem oldalra a fejemét, hogy ne lássam. Észre sem vettem, hogy kicsordult egy könnycsepp a szememből. Dum letörölte, majd az államat fogva maga felé fordított.
-Mi a baj?
Rekedtes hangon szólaltam meg.
-Láttad...láttad az emlékeimet, ahogy sokan mások is.
-Igen, láttam.
-Rajtam nem csak kísérleteztek.
Szégyenkezve fordultam az oldalamra, majd a kezeimet a szemem elé szorítottam. A könnyeim végigfolytak az arcomon. Dum nem mondott semmit. Nem mozdult. Csak a szipogásom hallatszott, majd pár másodperc múlva egy cuppogó hang nyomta el. Ledermedtem. Cupp-cupp! Elvettem a szemem elől a kezeimet és a démonra néztem. A cuppogó hangot ő csinálta az oldalammal. Lágy cuppanó puszikat adott a bordáimra, amitől felnyögtem.
-Gyönyörű vagy. Nem kell mit szégyellned. Csodálatos vagy! A legerősebb nő akivel valaha is találkoztam.
Gyengéd és őszinte vallomásától abbahagytam a sírást és ismét a hátamra fordultam. Dum kapva az alkalmon mindkét kezével megfogta a csuklóimat és a fejem felé szorított az ágyra.
-Mit csinálsz?
A szukkubusz pajkos mosollyal ajándékozott meg.
-Elfeledtetem veled a rossz emlékeket.
A nyakamnál kezdte. Hosszú és lassú csókokat adott a puha bőrre. Légzésem szaggatottá vált. Végigment a nyakamon, majd a kulcscsontomat kezdett el kényeztetni. Elért egy olyan pontot ahol felnyögtem. Az átkozottja több ideig időzött el rajta, sőt kicsit meg is harapdálta.
-Dum...!
A férfi kuncogva fejezte meg a vállamnál, majd onnan a mellkasom felé húzódott.
-Hm.. szép darab.
Rajtam lévő fehérneműben nem volt semmi extra. Fekete volt, arany szegéllyel. Amint a két mellem közé ért kidugta a nyelvét és végignyalta a völgyet. Nem ért a melleimhez. El sem tudnám képzelni, hogy mégis milyen érzés lehet.Valószínű már az első érintésétől elélveznék. Aj-aj Su nagy bajban vagy! Az élvezet és a kéj teljesen elvette az időérzékemet, így szinte csak egy percnek tűnt mire a nyakamtól elért a köldökömig. Már éppen az alá ment volna, amikor kopogtak. Dum mérgében egy kicsit erősebben harapott belém, mire én felnyögtem a csípő fájdalomra.
-Suzanne minden rendben?!
Dum dühösen hemperget le rólam és a lepedőtakarót a nyakamig húzta. Mielőtt megszólalhattam volta, Dum megelőzött.
-Gyere csak Vud!

Gésa testőr 10

10.fejezet

Nem bírtam ellenállni, szorosan a felhoz hátráltam és elkezdtem hallgatózni. William-san az itteni etikettnek megfelelően meghajolt és kellemes jókívánságokat kívánt az ünnepelteknek. Rendben, ügyesen csinálta. Az egyik szolgálólány, aki a benti falnál ült várva az új vendégeket, felkelt és a külföldihez lépett, hogy mutassa az utat. Nem kellet sokat sétálniuk, ugyanis Jiro-san mellet volt a kijelölt helye. Elfordultam a kis réstől és a sötét folyosót kezdtem el nézni. Két szolgálólány sétált kezükben egy-egy tálca, amiken sakés üvegek sorakoztak. Az árnyékba érve megálltak és sugdolózni kezdtek. Nem vettek észre. A beszélgetésüket suttogva tették, de eltudtam csipni némi hangfoszlányt. Gésák. Yuko és Yuuki. Ma este. Mozdulatlanul figyeltem, ahogy megindulnak egymás mögött és besétálnak az ünnepségre. Rossz előérzetem támadt, feszülten maradtam az árnyékba egészen a lagzi végéig. A vendégek igen gyorsan kezdtek el szállingózni, csak a gazdáink és férjük maradtak. A két házaspár kilépet a szobából és szétváltak. Inut elküldtem Yuuki-sama után, míg én Yuko-samáék mögött sétáltam. Szerelmesen karoltak egymásba, majd megálltak az egyik ajtónál. Ez volt az ő szobájuk. Hátráltam az árnyékba, hogy teljesen eltűnjek, mert ez most az ő nagy pillanatuk, ugyanis elérkezett az az idő, amikor férj és feleségként kell eltölteniük az éjszakát. A falak elég vastagok voltak, hogy a hangok ne szűrődjenek át, de ha valaki sikítana, azt könnyen meghallathatják a katonák, így biztosan fogom tudni, hogyha valami baj történne. Az esti árnyékba sétálok és figyelek a környezetemre. Kasuma-sannak hatalmas birtoka van. A házában kb 200-an élnek közöttük szolgálók és katonák. Két-két katona foglalt helyet a folyosók végein, de a szobákból nyíló másik ajtókat nem őrizték, ugyanis az a bizonyos ajtók a kertre nyíltak. A birtok kertje egy része fás volt, tökéletes hely a rejtőzködéshez. Tehát én éppen ezért néztem azt a helyet. A folyosón nyílt egy ajtó az erdőbe, így arra mentem. Ninja képességeimet kihasználva csendben lopóztam el az egyik fához, amire fel is másztam. Senki sem vett észre. Járőröző katonák a közelembe sem kerültek. Az idő csak telt, nem történt semmi. Már éppen majdnem elaludtam éber álomba, amikor mozgást véltem felfedezni. Jobboldalt egy alak sétált végig a kinti nyitott folyosón. A hold alig világította meg, de én ebből a fenti szögből jól kitudtam venni a szolgálólány alakját. Valamilyen lefedett tál volt a kezében és gyanúsan nézett maga mögé és az erdőre. Valamire készül! Elővettem a fúvócsövemet és egy tűt, amit még indulás előtt mártottam bele egy méregbe. Előkészítettem a fegyvert és vártam. A nő megállt Jiro-san és Yuko-sama ajtaja előtt, majd benyúlt a tálba. Egy hosszú tárgyat vett ki. Ha valaki egy szintbe állt volna vele, akkor nem vették volna észre, hogy mégis mi lehet az. De mivel én egy magas fán feküdtem, tökéletesen láttam, hogy a hold megvilágítja a pengét. Még várnom kellet, ahhoz hogy megállítsam. Kezem remegett, de hamar abbamaradt. Csak a prédámat figyeltem. Megfeszülve vártam a következő lépését. A szolgáló jobb kezébe fogta a kést, míg bal kezével lerakta a tálat a földre és az ajtóra tette a kezét. Nem habozott. Elhúzta az ajtót és szórásra emelte a kését. Több sem kellet nekem. Mielőtt megindult volna, céloztam és fújtam. Egy nyikkanás jelezte, hogy célba találtam. Elkezdtem felülni az ágon és lassan a fa törzséhez csúsztam. Már éppen a törzsről csúsztam le, amikor meghallottam gazdám sikolyát. A földet éréskor elkezdtem szaladni a nyitott ajtóhoz. Yuko-sama szobája átlagos volt. A szoba közepére helyezték el a kétszemélyes futont, a baloldali falnál ruhásszekrények sorakoztak és oda bezsúfoltak egy sminkes asztalt, amiken női kellékek voltak. Jiro-san egy lepedőt csomózott a derekára és a katanáját fogta, védekezésként, míg a gazdám a legtávolabbi falnál ült és a takarójába bugyolálta magát és reszketve nézte az előttem megdermedt nőt.
-Mégis mi történt?!
Jiro-san hamar túllépet a sokkon és a harag kezdet eluralkodni rajta. Nem foglalkozva vele odamentem a nő hátához és kivettem a tűt annak nyakából.
-Észrevettem, hogy ő és még egy szolgáló az ünnepség alatt gyanúsan veselkedtek, ezért figyeltem.
-Akkor mégis miért nem avatkoztál hamarabb közben?!
-Azért Jiro-san mert nem voltam benne biztos, hogy mégis mit terveznek. Fölösleges felfordulást nem akartam kelteni, ezért jobban figyeltem a szokottnál.
Jiro-san lehiggadva szorította továbbra is a kardját.
-Mit tettél vele?
-Egy bénító méreggel átitatott tűvel lőttem meg. Kb 1 óra míg elkezd visszatérni az ereje.
Yuko-sama átment a mellettünk lévő szobába, majd pár perccel később visszatért selyemkimonójában. Az őrök a szoba bejáratánál álltak, míg én felvettem a földre eset kést és az egyik férfinak adtam.
-Azt mondtad, hogy ketten voltak. Igaz?
-Igen.
Végszóra, a távolból egy női sikolyt hallottunk.
-Jaj! Yuuki-san!
Gazdám zokogva temette arcát a kezeibe, míg Jiro-san kifurakodott a két őr között Kasuma-sanék szobája felé futva.
-Gazdám kérem nyugodjon meg! A hang nem Yuuki-samáé volt.
Yuko-sama abbahagyta a sírást és reménykedő szemekkel nézett rám.
-Tényleg?
-Biztos vagyok benne, de ha attól jobban érzi magát, akkor elkísérem Yuuki úrnőhöz.
-Igen! Kísérj el!
A két őrre bíztam a bénult nőt, aztán már követtem is a gazdámat, aki mezítláb előreszaladt. Beérve gazdámat, szorosan mögötte kocogtam. Megérkezve a szobához, csak nagy erőfeszítés árán sikerült. Sok szolgáló és katona állta utunkat, ekkor megelőzve gazdámat utat törtem magunknak. A szobába érve megálltunk. Yuko-sama elől takartam a képet, de ő nem is törődött a földön fekvő véres testről, szalad fogadott nővéréhez aki a szomszéd szobában sírdogált és mogorván küldözgette el maga mellől a vigasztaló szolgálókat, csak Inu volt mellette aki távolról figyelte gazdáját. Véres volt a szája és a háta, de nem törődött vele. Kasuma-san kezében is katana volt, viszont az nem véres. A testhez közelebb lépve felfedeztem azt a lányt, aki a folyosón láttam. Lábából kiharaptak egy jókora húscafatot, jobb keze eltűnt, csak az alkarból szivárgó vér utalt arra, hogy ott volt egy testrész. A nő még lélegzett, de túl sok idő eltelt és rengeteg vért veszített. A nő fejéhez telepedtem és elővettem az oldaltáskámból két üvegcsét és egy tűt. Kasuma-san és Jiro-san az ajtó előtt vitatkoztak a katonákkal a hanyagság miatt és felelősöket keresték. William-san is megjelent bár nem tudom, hogy hol állhat, csak a hangját hallottam. Inu észrevette, hogy mit csinálok, de a többi ember csak akkor vett észre amikor megfogtam a nő fejét és az ölembe hajtottam, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Maga mégis mit csinál?!
Kasuma-san hangjára megálltam, de nem vettem le a szemem következő áldozatomról.
-Kivallatom a merénylőt.
-Nincs engedélye ehhez! Majd én kivallatom! Tűnj el!
Kasuma-san éppen emelte volna fel a karját, hogy ellökjön onnan amikor Yuuki-sama megszólalt.
-Kasuma-san! Kérem ne bántsa! Inukát kitanították erre is, sokkal hamarabb megszerezné az információkat, mint ön.
-Az akarod mondani, hogy nem lennék rá képes?!
Yuuki-sama felállt a földről és tisztelettudóan meghajolt ura előtt.
-Szó sincs róla Kasuma-san, én csak arra akartam rámutatni, hogy a merénylő túl sok vért veszített, így az ön vallatása sokkal kockázatosabb lenne, mintha Inuka vallaná ki itt helyben. A merénylő nem bírna ki több sérülést anélkül, hogy el ne ájulna vagy meghalna.
Kasuma-san leengedte a levegőben lévő kezét és feleségéhez lépet, majd szeretetteljesen átölelte és valamit súgott a fülébe, majd felém fordult.
-Akkor tégy úgy ahogy az úrnő mondta!
-Igenis uram!
Mindenki néma csendben várta a vallatómódszerem. Én a kezembe fogtam a két üvegcsét úgy, hogy lássa a nő.
-Most nagyon figyeljen rám! Én vagyok az egyetlen, aki megkönnyítheti a helyzetét, megértette?
A nő meredten nézett a szemeimbe, de nem jött válasz. Közelebb hajoltam hozzá és megismételtem a kérdést, mire ő egy rekedt igent mondott.
-Nagyszerű! Válaszoljon a kérdéseimre! Mi a neve?
-Cchie.
-Rendben, Chie látod ezt a két üveget?
-Igen.
-Mindkettő méreg. Az egyik a mostani fájdalmainál is rosszabb, míg a másiktól eltompul minden érzéked, így nem fogsz érezni fájdalmat, majd elalszol. Csak rajtad múlik, hogy melyiket kapod meg. Megértetted?
Chie nem habozott, látszott rajta, hogy megértette a helyzetét.
-Igen.
-Következő kérdésem. Ki küldött titeket?
-A forradalmárok.
-Miféle forradalmárok?
-Azok az emberek, akik nem akarják, hogy a külföldiek átvegyék az irányítást, azok akik nem hagyják, hogy ezek elnyomás alatt tartsák a népet, azok akik nem akarják hogy puskát és más importcikket hozzanak be tiszta országunkba!
-Kik az ellenállók? Kik vannak közöttük?!
-Nem tudom.
-Miért akartatok puccsot elkövetni?
-Ez volt a feladat.
-Miért? Ki küldte a feladatott?
-Nem tudom, mi csak egy levelet kaptunk, hogy tegyük meg.
Chie nem hazudott, minden válaszra, jól válaszolt. Elraktam a vízszerű mérget és a sűrű fekete lével teli üvegcsét hagytam elő, majd a tűmet belemártottam. Chie ellenkezni akart, de túl gyenge volt.
-Ne, kérem! Mindenre válaszoltam! Csak ennyit tudok! Kérem ne...!
Nem tudta befejezni, mert a méregbe mártott tűt, a nyakába szúrtam, majd megforgattam azt, aztán kivettem a bőrből. A nő füléhez hajoltam és belesuttogtam.
-Tudom. Imádkozom, hogy az istenek bocsássák meg bűnödet és hogy a hazugságaid következményeit ne a társad szenvedje el .
Fölegyenesedve láttam, hogy a nő elmosolyodott, aztán becsukta a szemeit. Két gyenge légzésre tellett neki, aztán meghalt.

Egy új világ vagy még sem? 32

32.fejezet

Üdvözletem mindenkinek!

Visszatértem és mint látható elkészült a kövi fejezet. Nagy örömöm volt az utazásom során, ugyanis volt annyi időm, hogy átgondoljam a két történetem következő fejezeteit. Őszintén már alig várom, hogy leírjam az egészet és halljam a véleményeteket róluk (remélem írtok véleményt).

Sok puszi.

W. A.

Meleg erős karok kaptak el az utolsó pillanatban. Látásom elhomályosodott a könnyeimtől, de Dum aggódó arcát kitudtam venni. Szorosan magához ölelt, hogy el ne essek a remegő lábaimon. 

-A fenébe! Mond már, hogy mi a baj!

Szóra nyitottam a számat, de nem tudtam megszólalni, csak egy fájdalmas halk nyögésre tellett tőlem. A hideg rázott, pedig nemrég még majd meg sültem. Hatalmas cseppekként csöpögött le rólam az izzadság. A testem annyira begörcsölt, hogy levegőt is alig bírtam venni. Bepánikoltam. Dum felkapott és menyasszony módjára kezdett el cipelni valahová. Kába voltam és mindenem fájt, pont úgy mint amikor beteg voltam és kísérleteztek rajtam. Nem akarom ezt az érzést! Hirtelen valami hideget kezdtem érezni a hátamnál és a lábaimnál, majd egyre feljebb kúszott az érzés. Jobban kellet volna fáznom, de e helyet kezdtem sokkal jobban érezni magam, viszont a görcsök és a légszomjam nem csillapodott.

-Jól van, mindjárt jobb lesz! Tarts ki!

A hideg hullámok a nyakamat, majd az államat kezdték el nyaldosni. Szaggatott légzésem nem enyhült. Hatalmas kortyokba próbáltam venni a friss levegőt. A nyaldosó hullámok már a tarkómat áztatták, majd ment tovább. És akkor beugrott, hogy hol vagyok. Egy tó! Az erdőben van egy mély tó! Kapálózni kezdtem, de későn.

A hullámok elzárták előlem azt a kis levegőt is.

Megijedt. A házban már mindenhol kereste, de nem találta. Néhány farkas azt mondta, hogy az alfa nősténnyel ment el edzeni az erdőbe. Utánuk akart menni, de meglátta Marone úrnőt, aki kisétált a fák takarásából. Suzanne nem volt vele.

-Úrnő!

Tisztelettudóan meghajolt előtte.

-Ó, Dum! Csak nem Suzannet keresed?

-De igen.

-Az erdő melletti mezőn pihen, nagyon kifárasztotta magát. Menj csak utána, biztosan örülne neked!

Marone úrnő nagyvonalúan megengedte, hogy itt maradjon és segítsen amiben csak tud, igazán kedvesnek gondolta a démon.

-Köszönöm. Akkor én megyek és megkeresem.

A nő mosolyában volt valami "huncut" rándulás, amitől úgy érezte, hogy olyat tud amit ő nem és ez megborzongatta. Biccentett egyet és besétált az erdőbe. Élvezte a kellemesen meleg szellőt és a melegen sütő napfényt, ami a fák lombjai között sütött rá. Felszabadultan szippantott a levegőbe. Boldog volt. Amióta az anyja meghalt és a látomásai irányíthatatlanná váltak csak a keserűség és a bánat volt jelen mindennapjaiban. Be kellet ismernie magának, hogy az őrület határán táncolt, de aztán megjelent az életében ő, aki megszüntette benne a halálról szóló látomásokat. A rossz érzések most már csak kellemetlen emlékek, ezeket ugyanis a boldogság, nyugodtság, a forró vágy és némi kíváncsiság váltották fel. Álmodozásából a vér szaga ébresztette fel. Nem túl sok, de elég ahhoz, hogy érezze. A vér szagán kívül, kiszagolta az áldozatot is, bár nem volt olyan jó szaglása mint a vérállatoknak, de a vér miatti szenvedélye megkönnyíti a prédája bekerítését. Tudta, hogy ki az és ez kiakasztotta. Észre sem vette, hogy kocogó léptekkel halad a farkas felé. Amint meglátta megdermedt. Pólója átázott az izzadságtól, haja csapzott és nedves volt. Lihegve dőlt a közeli fának. Még ekkora távolságból is látta, hogy milyen erősen remegett a lány teste. Nem mert megszólalni, félt, hogy a hangjától összeesik a lány és nem tudná elkapni ekkora távolságából. Lassan közelebb lépet, mire Suzanne elnyomta magát a fától és ránézett. Szemei vörösek voltak. Könnyek kezdtek el potyogni a szemeiből, amikben annyi szenvedést és kétségbeesést vélt felfedezni, hogy az ő testére is kihatott. Remegő és gyenge hanggal szólította meg a lány.
-Ddduumm...
A démon elsápadt a sérülékeny hangra, még sosem látta őt ilyennek. Mindig is az erős határozott lányt ismerte meg benne, aki bármit megtenne az itt élők biztonságáért. Roppant vonzónak tartotta a sérülékeny teremtést, annyira elérhetőnek tűnik, akit csak nagy szerencsével érinthet meg. A férfiban felpezsdült a vágy, hogy szorosan magához szorítsa és el ne engedje.
-Mi történt Suzanne?
Su megpróbált eltávolodni a fától, de túl nagyot lökött magán és annyira gyenge volt, hogy a föld felé kezdett el esni. A démon azonnal cselekedett, Suhoz rohant és az utolsó pillanatban elkapta. Dum teljesen bepánikolt. A lány alig volt magánál, még ahhoz sem volt ereje, hogy megálljon a két lábán. Nagyon aggódott érte. 
-A fenébe! Mond már hogy mi a baj!
Su szóra nyitotta a száját, de szavak helyet fájdalmas nyögések hagyták el azt. Teste úszott az izzadságban és reszketett mint a kocsonya. Felnyalábolta a földről, de ledermedt a lány égetően forró bőrétől. Most már semmi kétsége nem volt afelől, hogy a lány megbetegedett, de hogy mitől és hogyan történt, arról fogalma sem volt. Gyorsan kellet cselekednie. Hirtelen eszébe jutott, hogy nem messze onnan, ahol van egy tó, aminek a vize kellemesen hűvös. Nem sétált, a két démon nem hagyta. Olyan gyorsan szaladt mint még soha. Csak az eszméletlen lányra tudott gondolni. Csak akkor állt meg, amikor már térdig belegázolt a vízbe. A lány láztól görcsös testét próbálta lehűteni a tó hideg vizével, de hiába. Fokozatosan vitte beljebb az egyre mélyülő vízbe. A lány haja, amikor elérte a víz, lángnyelvekként kezdtek el táncolni. Gyönyörű volt. Ha nem aggódott volna annyira Dum, akkor tátott szájjal bámulta volna a szépséget. Nem habozott, a szapora légzésű lányt levitte a víz alá. A mély víztől a vörös lóboncok önálló életre keltek. Su szájából levegőbuborékok szálltak fel. Hogy levegőhöz tudjon jutni a lány, Dum szájból, szájba adta neki az ő levegőjét. Suzanne közelebb húzódott a démonhoz, aki erősen tartotta a karjaiban. Amint elfogyott a levegő visszasétált a sekélyebb részhez. Fejük kint volt a levegőn. Su lihegve lélegzet, de most már nem a görcstől. Teste nem volt már forró, átvette a víz kellemes hidegségét. Suzanne most már erősebben kapaszkodott belé. Lábait a fiú derekára kulcsolta, még mindig remegő karjait a fiú nyakára tette. Hazugság lenne, hogy ha azt mondaná, hogy nem élvezi a lány közelségét. Kellemes illata betöltötte az elméjét. Szorosabban karolta át a lányt. A farkas nedves orrát hozzádörgölte a férfi nyakához. Rettentően megrémítette, hogy a lány annyira sebezhető és kétségbeesett volt, nem akarta így látni, jobban szerette az erős és védelmező farkast.
-Akarod, hogy visszavigyelek a szobádba? Ott biztosan tudnának segíteni.
-Ne! Kérlek!
Su szorosabban kapaszkodott a férfi nyakába. Mindennek ellenére a két démon dorombolva élvezték a lehetőséget, hogy végre vele lehetnek. Megakarta ízlelni a víztől nedves bőrét, leakarta nyalni a nagy cseppeket, amik a hajából cseppentek a puha bőrre. Meg akarta jelölni, a nyakánál, a vállain, a mellkasán és mindenhol ahol csak teheti. Teljesen ki akarta sajátítani. Meg akarta mutatni, hogy a lány az övé, csak is az övé és senki sem veheti el tőle. Most már nem csak a két démon kívánta, de már a józan esze is arra vágyott, hogy megkóstolja a lányt. A reszkető Su nyakához érintette a száját. A hideg vizes bőr megnedvesítette a férfi száját, és ő élvezve az érzést feljebb csúsztatta a száját és kicsit kinyitotta azt, hogy jobban érezze a lány ízét. Suzanne, kéjesen felsóhajtott. Élvezte és Dum is élvezte, hogy ezt ő váltotta ki belőle. Dum kidugta a nyelvét és végighúzta az egyik vízcseppen ami kacskaringón csúszott le a puha kulcscsontig. Suzanne hangos sóhajai elgondolkoztatták a démont. Mégis milyen lehet a lány szeme? Vágytól csillogó vagy kéjesen ködös? Esetleg teljesen farkasszerűvé vált? Mindegyik gondolattól egyre forróbbnak érezte a bőrét. Még sosem volt dolga eddig farkassal, sosem vonzódott igazán hozzájuk, de most hogy vele van, kíváncsi lett annak reagálására, érzékenységére. Suzanne hátrahajtotta a fejét, így szabad nyakát kínálta fel a félvérnek. Dum habozás nélkül a szabad bőrre tapadt és alulról felfelé kezdte el csókolgatni. A farkas állához érve enyhén megharapta a vékony bőrt. Su kéjtől hevülten mart bele a démon hátába. Most ő nyögött fel. Az enyhe csípő fájdalom, nem volt kellemetlen, éppen ellenkezőleg nagyon is élvezte a démon. Az akarta, hogy mélyebben karmolja meg és szántsa végig a hátát. A lány karmolását akarta viselni, azt akarta, hogy a lány jelét viselje, hogy mindenki tudja Dum a lányé és a lány az övé. Nem bírta már tovább belemarkolt a lány sötét hajába és a szájához nyomta Su rózsaszín ajkát.