2016. április 23., szombat

Gésa testőr 9

9.fejezet

Késő délután megérkezett a díszes kocsi, két csodás paripával és négy fegyveres kísérővel. Gazdáink több órát fordítottak a külsejükre, míg én és a többi szolga Yuko-sama és Yuuki-sama holmijaikat csomagoltuk össze. Végül a saját csomagomat fölgöngyöltem egy pokrócba. Mérgeim alig voltak, csak a legfőbbek. Bénító, kínzó és halálos mérgek. Számtalan gyógyfüvet csomagoltam el, közöttük a mérgek ellenszereit is. Három ruhám volt. Az egyik ami most van rajtam, ezt a gazdámtól kaptam, a másik kettő testhez simuló sötét ninjaruha. Pengéimet mindig a testemhez rögzítve viselem, így nekik külön hely nem kell. Van még három lábbelim, két kötelem és egy fehér tisztálkodó köntösöm. A csomagomba raktam a köszörűkövemet és a fekete szenem, amivel beszoktam kenni a szemem. Betettem a szélcsengőt aminek a párja a mesternél van. Nagyon nehéz volt megszerezni.
Noburo mester halála sokkoló volt. Éppen a szokásos esti kimenőmön voltam és elmentem, hozzá hogy igyunk egy keveset mint mindig ilyenkor. A teraszon találtam rá. Testén nem volt vérnyom és nem utalt semmi a mérgezésre. A tornác egyik oszlopára dőlve aludt el. Eltemettem az erdőbe. Kedvenc ruhájába öltöztettem és mellé raktam a hozott italt, a fegyvereit és a házáról lógó szélcsengőt is. Nem sírtam, helyette esküt tettem, hogy nem fogok szégyent hozni rá és eleget teszek kötelességemnek. A háza üresen állt, rablók még nem fedezték fel és nem is szabad, hogy mások kezébe jusson a hatalmas és egyben veszélyes tudás, éppen ezért száraz fát vittem vittem a házba és a dugi italokkal meglocsoltam a csíkokra tépett ruhadarabokat, amiket szétszórtam a szobákban. Amint kész lettem, körbejártam még a házat majd egy fáklyát meggyújtottam és a ruhadarabokhoz raktam. A házból kilépve vártam és vártam. Amikor megjelentek az önkéntes tűzoltók a ház már lángokba állt, semmi sem maradt éppen. Fák takarásában néztem végig, ahogy a férfiak próbálják eloltani a tűzet és túlélőt próbáltak keresni, amint elvégezték a munkát elmentek, ahogy én is. Elsétáltam a legmagasabb fához, amivel kiképzésem kezdődött. Az évek során a fa még hatalmasabbra nőt, a szélcsengőt már nem is láttam, az éjszaka ellenére. Ennek ellenére fogtam két kunait és azok segítségével kezdtem el felmászni a fa törzsén. Háromszor megcsúsztam, mire sikerült  felérnem ahhoz az ághoz amin a csengő lógott. Szerencsére a tárgy megszerzése és a lejutás könnyebb volt, de számos horzsolás fedte a karjaimat és a lábaimat.
 A csomagomba még néhány apróságot is beraktam. Nem hagytam itt semmimet. Könnyű volt. Hálát mondtam magamban Kasuna-san nagylelkűségén, hogy egy olyan szekeret küldött, amin a gazdáim csomagjai elférnek. Gazdáink szép lágy színekbe öltöztették. Fejükre olyan kalapot raktak, amiről hatalmas fátyol borult rájuk. Sminkjük a leggyönyörűbb amit valaha is láttam. A tulajdonosasszony megölelte őket és utukra engedte a két legszebb gésáját. Büszkén sétáltunk ki mögöttük. Gazdáimat két katona segítette be a kocsiba, ahonnan kihajoltak, és integetni kezdtek barátaiktól. Inuval egymás mellet álltunk a kocsi mögött. A négy fegyveres katona a elől és hátul haladtak a jármű mellet. Igyekeztünk a nap lemenete előtt odaérni,de az út során akadályba ütköztünk. Az utunkat egy hatalmas kidőlt fa akadályozta. Esélytelen volt kikerülni, ugyanis mindkét oldalt az útnak sűrű erdő volt. Rossz előérzetem volt, ahogy Inunak is. Fülét hegyezte, bele-beleszimatolt a levegőbe, majd rám nézett és ugatott egyet. Ez volt a közös jelünk. 
-Gazdám!
Az ajtóhoz siettem és az ablakon beszóltam.
-Gazdám! Kérem ne szálljanak ki! Valami nincs rendjén!
Férfiak a rönköt próbálták eltolni, de aggodalmamat halva felegyenesedtek és a karjuk után nyúltak. Több sem kellet a banditáknak. A sűrű aljnövényzetből kiugrottak és nekünk támadtak. Hatan voltak. Mind izmos alkatú, kellően felfegyverkezett volt. A négy katona kirántott karddal a banditákra támadtak, míg én és Inu egymás mellet állva néztük a két banditát. Rogyadozott lábakkal várták a támadásunkat, de én nem támadtam. Óvatosan megráztam a ruhám ujját amiből egy csillagpenge esett a tenyerembe és egy hirtelen mozdulattal a jobboldali férfiba dobtam, aki megdöbbenve nézte a mellkasából kiálló pengét. Több sem kellet Inunak azonnal nekitámadt a sérültnek. A zavart kihasználva kirántottam a kardom és a baloldalira rontottam, ami zavarodottan próbált védekezni, de nem fogta elég erősen a kardját ezért az kieset a kezéből. Egy gyors forgatással belemártottam a szívébe a katanám hegyét. Egy gyors vágással kiszabadítottam a kardomat és Inu ellenfelére néztem, aki éppen mozdulatlanul feküdt alatta. Megpaskoltam a társam fejét és a többi banditára néztem. A katonák a visszaút során fáradtabbak voltak így nehezen tudtak harcolni, ezért előttem még négy csillagot és az útonállókba hajítottam. Mindenki döbbenten figyelte a fájdalomtól vergődő férfiakat. Kivettem a testből a pengém, majd a halottakat a bokorba dobtam őket. Az őrök lihegve nézték a megölt férfiakat.
-Segítsetek elvinni a hullákat vagy a rönköt! Nem maradhatunk itt sokáig!
Nem várva választ elmentem a legközelebbi hullához, akit a többihez húztam a bokorba. A férfiak végül úgy döntöttek, hogy a rönköt fogják elvinni, míg én kifosztottam a banditákat és elrejtettem őket a bokorba. Yuko-sama hajolt ki az ablakon.
-Vége van?
-Igen gazdám vége van, a rönköt most húzták el, végre indulhatunk.
Yuuki-sama elégedett hangot adott ki, aztán behúzta a gazdámat az ablakból. Az ablakra nézve biccentettem egyet és az eredeti helyemre álltam vissza, ahogy a testőrök is visszatértek eredeti formációjukba. Elindultunk. Több óra gyaloglás után megláttuk azt a várost, amiben hamarosan élni fogunk. Közeledve a településhez virgonc hangokat hozott az esti szél. A nap már lement, csak a ruhán és bőrünk forrósága emlékeztet a nap melegére. Mire elértünk Kasuma-san birtokára, izzadtak, porosak és fáradtak voltunk, legalább is ez látszódott a kísérőinken, nekem nem megengedett az -e féle gyengeség. A hatalmas házból szolgák jöttek köszönteni az új úrnőjüket. A katonák kisegítették a gazdáinkat. Gyönyörű ruhájuk az esti szél táncoltatta. Fejükről lógó fátyolluk takarták az arcukat, de közben ők is táncoltak a nyári éjszakában. Gazdáimat bekísérték a házba, míg én és Inu árnyékként követtük őket. A szolgák egy nagy terembe vezettek minket, ahol Kasuma-san ült, jobbján Jiro-san, más nem volt a teremben. Én és Inu a falnál maradtunk tisztelettel meghajoltunk, majd a falhoz álltunk. Kasuma-san és Jiro-san nem adta tudomásokra,hogy ott vagyunk, de ez nem is baj. Yuuki-sama és Yuko-sama kecsesen meghajoltak, alig mozdult a ruhájuk , tökéletes összhangban voltak.
-Hát végre itt vagytok! Már éppen azon gondolkoztunk, hogy egy csapatott küldünk ki értetek.
-Semmi szükség nem volt rá, sajnos akadályozták az utunkat, de a kísérők elintézték.
Jiro-san le sem véve gazdámról a szemét aggódva intézte kérdéseit mindkettőjükhöz.
-Ugye nem eset bajotok?
-Egy hajuk szála sem görbült meg, semmi ok az aggodalomra.
Yuko-sama olyan nyájasan beszélt, ahogy akaratlanul lecsukódtak a szemeim, hogy élvezhessem a nekem legdrágább ember hangját. Kasuma-san mint ahogy ezt elvárható diplomatikus hangon kezdett el beszélni.
-Mint már tudjátok, úgy döntöttünk, hogy megkérjük a kezeteket, nos már megkaptuk az engedélyt, már csak a ti válaszotokra vagyunk kíváncsiak.
Yuko-sama Jiro-san elé állt, míg Yuuki-sama Kasuma-san elé állt.
-Megtisztelő az ajánlatuk.
-És a legboldogabb menyasszonyok vagyunk, hogy megtettétek ezt velünk.
-Érzéseink végre viszonzásra találtak.
-Megteszünk mindent, hogy boldoggá tegyük férjeinket
Az utolsó mondatott egyszerre mondták ki. A boldogságtól  elérzékenyültem, de nem hagytam hogy kiüljön ez rajtam. A két férfi hatalmas mosollyal adtak hálát  leendő feleségük szavaikra. Felkeltek, majd az utat mutatva elvezették őket egy másik szobába. A szobában egy szépen öltözött férfi állt egy asztalnál, amin papírok sorakoztak. Tudtam, hogy mi ez: ez a házasság kötés papíros változata. Ha aláírják, akkor már hivatalosan férj és feleség. Nem haboztak a hivatalos protokoll szerint jártak el. Az aláírás után a férfiak még boldogabbak voltak.
-Akkor ideje megünnepelni ezt a szép estét.

Sokan voltak. Minden nemes eljött, hogy megünnepeljék Kasuma-san és Jiro-san esküvőjét. A női vendégek sokan féltékenyen sugdolóztak össze, gazdáim miatt éppen ezért az ajtónyílásból figyeltem a veszélyt, miközben a környezetemet is figyeltem. A szolgák ki be jártak, hogy pótolják azt amit a vendégek elfogyasztottak. Egy halk nyikorgó hangot, halottam ami egyre közeledett. Gyorsan elfordultam a réstől és magam elé meredtem, közben néha oldalra pillantottam. A szalonból emlékeztem erre a hangra. Feketére lakkozott cipő adta ki ezt a hangot. A külföldi lábbelit csak a gazdagok vagy a külföldiek engedhették meg maguknak. Nem meglepő módon a közeledő férfi William-san volt. Külseje mint minden itteni külföldinek kifogástalan volt. Haját hátrafésülte, arca frissen borotvált, kölnivel próbálta elfojtani enyhe izzadságát. Ruhája a szokottabbnál elegánsabb volt, de nem túl kirívó. Zavartan megállt az ajtó előtti árnyékba, hogy ne lássák a bent lévők zavarodottságát. Arca gondterhelt volt, de ennek ellenére jóképű maradt. Míg én lopva néztem a férfit, addig Inu nyíltan bámulta a férfit. Ő is megérezhette a bámuló tekinteteket, mert jobbra fordította a fejét, ahol "elrejtőztünk". Ismerős arcokat látva izmai ellazultak. Megdöbbenésemre hozzánk jött.
-Inuka-san. Jó újra látni.
Megdöbbenésem nagyobb lett, hiszen ittlétem során senki sem gondolt arra, hogy köszönjön nekem.
-Uram, ahogy önt is.
Nem túl mélyen meghajoltam, de így is kilátszódott a távolságtartó merevségem. William-san enyhén elmosolyodott, majd Inura nézett.
-Gyönyörű jószág. Van egy ismerősöm aki ezeket a fajtákat tenyészti már ősidők óta. Megengedi, hogy megsimogassam?
-Inu csak parancsra támad.
-Ó, ezt jó hallani!
A férfi leguggolt Inu elé és kinyújtotta a kezét, hogy megtudja szagolni a kutya. Inu az elején megszeppenve nézte a kérges férfikezet, majd megszagolta azt. Amint ezt megtette William-san a kinyújtott kezét Inu fejére rakta, hogy megsimogassa. Szerencsémre, hogy kendő van a szám előtt mert ha nem lett volna akkor láthatta volna a kitátott számat. Hihetetlen! Az emberek vagy megvetik, vagy félnek Inutól. De ő csak kedvesen, szeretetteljesen kényezteti Inut. Még Yuuki-sama sem szokott így bánni vele csak akkor, ha valakit meg akar félemlíteni. Esténként szoktam "vigasztalni", de amint felkel a nap máris ridegen viselkedünk egymással.
-Tudod, most vagyok először ilyen ünnepélyen és fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem. Ajándékok hoztam, de fogalmam sincs, hogy ebben a kultúrában mégis mit kell mondani. Tudna tanácsot adni?
Legszívesebben azt mondtam volna hogy nem, de ezt nem tehettem meg, mert akaratom ellenére eszembe jutott ideérkezésem napjai, amikor nem tudtam hogy mit kell tenni, vagy mikor mit kell mondani. Tehát kénytelen voltam segíteni neki. Megint enyhén meghajoltam előtte, majd a szemébe néztem.
-Az itteni kultúra igen különbözik az önétől. Itt az emberek ünnepléskor összegyűlnek és iszogatnak, eszegetnek, mint ahogy itt is. De mielőtt ezt megtennék, a vendégnek tiszteletét kell tennie az ünnepeltnél. A tiszteletadás abból áll, hogy köszönetet mond a meghívásnak és jókívánságot kíván az ünnepelteknek, amikor ezt elmondta akkor kell említést tennie az ajándékra. Amint befejezte az egyik szolgáló a kijelölt helyére fogja ültetni. A további teendőd nem más mint élvezni gazdáim vendégszeretetét.
William-san felegyenesedett, miközben tartotta a szemkontaktust.
-Ez igazán egyszerűnek hangzik. Köszönöm Inuka-san.
A megdöbbenésemet nem tudtam fokozni, így csak meghajoltam. A külföldi most már bátrabban indult az ajtóhoz, majd bement.

Egy új világ vagy még sem? 31

31.fejezet

-Mond csak mégis meddig akarsz bámulni, mint egy rossz kukkoló?
Kilépet az erdő takarásából és felém lépett.
-Nem vagyok kukkoló!
-Hát persze, ezért mondtam, hogy rossz kukkoló!
Felkönyököltem és Vudra néztem. A fiú kerülte a tekintetemet.
-Mi a baj?
-Semmi.
Hanyagul megrántotta a vállát és a nadrágzsebébe rakta a két kezét.
-Hazudsz!
-Miből gondolod?
-Ajh! Ne már Vud! Nem akarok Sherlockot játszani!
-Ki az a Sherlock?
-Egy nyomozó volt.
-Nem értem.
A sámán végre rám nézett a zavarodottságtól. A szemei megijesztettek. Vörösek voltak és fekete karikák keretezték, már gyógyulásnak indult, de még mindig elég szembetűnő volt.
-A fenébe mégis mi történt?!
Felpattantam a földről és felé mentem. Megfogtam az arcát a két kezemmel és a nap felé kezdtem el forgatni, hogy jobban láthassam.
-Már mondtam, hogy....
-Vud! Ne merészeld azt mondani, hogy semmi! Megértetted?! Szörnyen nézel ki!
Vud végül megtörve sóhajtott egyet és bólintott, legalább is úgy éreztem. Zavaromban elrántottam a kezeimet és a mellkasom elé fontam.
-Akkor halljuk!
-Su...
-Ne Suz itt nekem! Mondjad!
-Látomásom volt.
-Aha. És mit láttál?
Nem nézett rám, úgy döntött, hogy az erdőt jobb lesz nézni.
-A halálodat.
Aha érdekes.
-Meg sem lepődsz?
-Tudtommal nem a halálra specializálódtak a látomásaid.
-Ez igaz, csak ritkán látok halált.
-Mégis mikor volt a legutolsó?
-Már nem emlékszem.
-De azért láttál nem?
Vud zavartan toporgott.
-Asszem.
-Tehát csak hiszed! Vagyis nem fogok meghalni!
-De láttam!
-Vud, nyugodj meg! Mond el, hogy mit láttál?
Gyengéd kérésemre a szemembe nézett.
-Láttam, ahogy a földön fekszel és a fájdalomtól vonaglasz. Láttam, ahogy a szádból szürke sűrű folyadék folyik ki. A szemeidből könnyek folytak végig az arcodon, a szád néma sikolyra nyílt, majd élettelenül hagytad abba a rángatózást. A fejed oldalra dőlt. Itt már nem bírtam tovább. A látomásomnak véget vetettem.
A halálképtől megborzongtam. De mégis miért Vud látta ezt, miért nem Dum?
-Beszéltél erről valakinek?
-Nem, te szedted ki belőlem először.
-Jó, ne mond el senkinek! A...halálom előtt mást is láttál?
-Igen, egy szürke homokos földet láttam, benne egy farkasnyomot és egy torzat.
A torz szóra felkaptam a fejem.
-Miféle torz?
-Nem igazán tudom, a nyomnak farkasember formája volt, de még sem. Ilyet a gyerekeknél láttam utoljára, akik még csak most tanulják a farkasember formát.
-Gondolod, hogy a hibrid lehet?
-Lehetséges, nem tudom.
-Meg tudod mondani, hogy mikor fog megtörténni?
-A pontos időt nem tudom megmondani, de azt tudom, hogy nemsokára be fog következni.
-Vagyis a hibridraj, nem a közeljövőben fog átjönni ebbe a világba, tehát van még idő riadóztatni a többi fajt.
-Suzanne, te most tényleg a hibridraj miatt aggódsz, a saját életed és épséged helyett?!
-Vud! Nyugodj meg! Az én életem nem számít, ami most fontos, az hogy megakadályozzuk a hibrideket és, hogy megöljük azt aki folyamatosan öli az itt élőket.
Vud döbbenten, megrökönyödve nézett rám.
-Hihetetlen vagy!
-Tudom.
Hanyagul megrántottam a vállam és az erdő felé kezdtem el sétálni, de mielőtt betértem volna az erdő takarásába megálltam és hátranéztem a sámánra.
-Vud, ez maradjon köztünk.
-De...
-Nem Vud! Ennek köztünk kell maradnia!
-Rendben.

Ökölbe szorítottam a kezem. Olyan erősen vájtam bele a körmömet a tenyerembe, hogy vastag vércsíkba folyt le az ujjaimról.
-A fenébe!
A legközelebbi fába ütöttem a kezem, majd az öklömre fektettem a homlokom.
-A rohadt életbe! Még nem halhatok meg! Legalább is addig nem amíg nem végeztünk az összes laborral!
Szememből akaratlanul is kicsordultak a könnyeim. Folyamatosan a rángatózó testem képe játszódik le bennem. Az estüst folyadék tudom, hogy mi, folyékony ezüst, pont olyan amivel megölték Kellant. Félek, nem akarok meghalni! A laborban is féltem, de egy bizonyos idő után megszoktam az állandó félelmet. De most hogy újra "boldog" vagyok és nem kellet félnem, iszonyú kín újra érezni. A lábam remegett, félő volt hogy összecsuklok. Hallásomra koncentráltam, hogy van e itt valaki, de nem hallottam semmit. Semmit sem hallok! Szaggatott lélegzetemet próbáltam csillapítani, de hiába. A vérem illata teljesen elnyomta az erdőt. Néhány másodperc múlva megéreztem a figyelő tekintetett. Remegő karommal felnyomtam a fejemet az öklömről és a második kukkolómra néztem. Ahogy ránéztem, hirtelen minden bennem zajló érzés felerősödött. A könnyeim gyöngynagyságba kezdtek el potyogni. Remegő és rekedt hangon szóltam a férfihoz.
-Ddduumm...
A démonsrác ott állt alig pár lépésnyire tőlem. Szemei izzottak, arca elfehéredett.
-Mi történt Suzanne?
Megpróbáltam ellökni magam a fától, de túl nagyot löktem és a föd felé estem.

2016. április 22., péntek

Gésa testőr 8

8.fejezet

Üdv!
Na igen ez egy kicsit rövidre sikerült, de a kövi eseménydúsabb lesz. Ígérem!
További jó olvasást!
W.A.

A támadás utáni napok igen csendesen teltek. Árnyékként követtük gazdáinkat, de semmi említésre méltó nem történt. Egyik vasárnap délután gazdáinkat elhívták egy sétára a falu szebbik felébe. A meghívok nem voltak más, mint Jiro-san és Kasuma-san. Én és Inu néhány lépéssel lemaradtunk a két párról, akik gyengéd hangon beszélgettek egymással. Mindkét lány boldog volt, ahogy a két férfi is. Az álarcnak használt kendőm alatt elmosolyodtam. Legalább ők boldogok. A két férfi udvarló mozdulataik egyre bensőségesebb lettek az idővel és ezt mindnyájan tudtuk. Ezért sem volt meglepő a két levél, amit három héttel később kaptak.
Egy szombati reggel volt. Én éppen a szobánkban éleztem a késeimet, Inu, gazdája lábánál kuporodva aludt, míg gazdája fésülködött. Dübörgő és siető lépteket hallottunk. Inu és én készenlétben vártuk az idegent. De meglepetésünkre Yuko-sama dübörgött be a szobába két levélt lengetve.
-Mégis mi történt Yuko-chan?
-Levelünk jött! Én Jiro-santól kaptam, te pedig ....
Yuuki-sama felpattant a székéből és odaszaladt barátnőjéhez. Megnyugodva dőltem vissza a falhoz, hogy folytathassam az élezést, de közben figyeltem.
-Kasuma-santól.
Yuuki-sama kikapta a levelet Yuko-sama kezéből és a kezében tartotta.
-Te már megnézted?
-Nem, arra gondoltam, hogy együtt nyitjuk ki.
Yuuki-sama ránézett és megfogta a levél szélét.
-Akkor 1...2....3!
Mindketten feltépték a borítékot és kihúzták a leveleket. Enyhén remegett a kezük. Hangosan nyeltek egyet, majd elkezdték olvasni az üzenetet. A szobában csak a késem fenésének hangja zenget. Oldalpillantással néztem gazdáink arcát. Yuuki-sama rózsaszín ajkait rágta, míg gazdám a legszélesebb mosolyát mutatta meg. Jó hírek.
-Yuko-chan, ez hihetetlen!
-Neked mit írt Kasuma-san?
-A menyasszonya vagyok és azt írja, hogy késő délután érkezik a szekér értünk. Na és neked?
-Jiro-san engem is megmentett. Azt írja, hogy Kasuma-sannál vár ránk, vagyis veled tartok.
Mosolyogva toporzékoltak, majd szorosan megölelték egymást.
-Ez a legjobb, ami eddig történt velünk.
-Már éppen ideje volt, Kasuma-san és én egymásnak vagyunk teremtve, ahogy te és Jiro-san is.
-Talán igazad van.
Yuko-sama zavartan nézett hol Yuuki-samara, hol a levélre. Míg a gazdáink örültek az eljegyzésüknek én elővettem a következő késem és elkezdtem élezni.
-Mit gondolsz Yuuki-chan belefér még az időnkbe meglátogatni a legközelebbi templomot?
-Jaj! Ez nagyszerű ötlet! Akkor készülődjünk is!
Mire befejeztem a kések élezéseit, addigra Yuko-sama és Yuuki-sama el is készült a templom meglátogatására.
A japán templomok igen különlegesek. Magara építették, csak egy hatalmas lépcsősoron lehet biztonságosan megközelíteni. Amint az ember felsétált a több ezres lépcsőfokon  egy térhez ér, aminek a bejárata két vörös oszlop. A tér nem túl nagy, de szépen rendezett, amit az itteni pap mindig karbantart. A két menyasszony előrement egészen a templom épületéig. Ott volt egy kút, aminek a tetejét sűrűn rakott vasrács volt. A kút tetején egy egyökölnyi széles kötél lógott aminek a tetején két hatalmas csengőt kötöttek. Az emberek fura mód gyakran járnak ide. Megszenvedve felsétálnak ide, majd a kúthoz mennek. Kívánnak valamit, aztán meghúzzák a kötelet amivel megcsendül a két csengő, aztán egy érmét dobnak be a kútba, mondván ez a kívánságuk ára. Nevetségesnek tarom az itteni vallást. Ebben az országban több istenhitben hisznek. Imáik kis piti apróságok és hogy teljesüljön nem elég, hogy imádkoznak, de el kell menniük egy templomba és ott fizetni kell, hogy a kívánság teljesüljön. De persze az már más kérdés, hogy teljesül e vagy sem. Már megtanultam, hogy egyetlen isten sem segít az embereknek. Az okát nem tudom. Lehet, hogy nem akarnak segíteni az embernek, vagy nem tudnak, sőt az is lehet, hogy nem tartják elég méltónak azt az embert vagy a kérését, de az is lehet, hogy nem is létezik semmi féle isten vagy istenek. De persze ezért a gondolatért komoly bajom is származhat, ezért sem szabad megosztanom senkivel a mélyebb gondolataimat. Yuko-sama és Yuuki-sama is megtanulta azt, hogy az istenek nem "mindig" segítenek az emberen. De ennek ellenére a felszínen hittek bennük és ezért is vagyunk most itt. Reménykednek, hogy a jövőjük boldog és jó lesz. Új városba kerülnek, új közösségbe és végre a szerelmükkel lehetnek.
Boldogságuk most kezdődik.
Vagy még sem?

Utazás!!!!

Hali mindenkinek!
Fontos hírek!
 Az oldalsó panelen van egy menü rész és ott három nagyobb történetem címei, amik az első fejezethez vezetnek. Tehát kedves olvasók, akik csak most találták meg a blogomat ott el tudjátok olvasni az első fejezeteket. De persze más rövid vagy közepes történeteim is vannak amiket érdemes lent az archívumban végiglapozni.
 És a legfontosabb: jövőhéten elutazok egy hétre, így azon a héten nem lesz kövi fejezet. De! Előregondolkoztam, ezért a hétvégére megosztok legalább +2 fejezetet, ami enyhíti a várakozást. Éppen ezért mindenki ossza be a fejezeteket!
Jó olvasást!
Puszi: W.A.

Egy új világ vagy még sem? 30

30.fejezet

Kemény bőrruhába csattogtattuk a kardjainkat. Izzadság cseppent a földre, a ruhánkra és a kardunk élére. Apró hajszálvágások éktelenkedtek az arcunkon, de pillanatok alatt begyógyultak. Marone szívből mosolygott. Teljes erejéből harcolt, nagyon nehéz visszafognom magam, ahhoz hogy ne ejtsek rajta komoly sérülést, de egyben ne tűnjön úgy, hogy visszafogom magam. Marone terhes, tudom, hogy nem tudok ártani a magzatnak. Nem csak azért mert Marone ügyesen védekezik, de azért sem mert a farkasok magzata körüli burok nagyon vastag. Ennek ellenére mégis bennem van a félelem és a szorongás, hiszen az emberek világában igen sérülékenyek a terhes nők. Már legalább egy órája harcolhattunk, amikor észrevettem, hogy egyre több és több nézünk lett a teremben. A legtöbben csendben voltak, de voltak olyanok akik elemezték vagy éppen fogadtak a harcunkra. Élveztem. Az otthoni edzéseknél nagyon vissza kellet fognom magam nehogy bizarr legyen. Marone mosolya lassan eltűnt az arcáról és egy duzzogó tini pofi vette át a helyét.
-Ez nem igazság! Visszafogod magad!
Mosolyogva nézek rá és ahogy csak tudtam megráztam a fejem.
-Nem fogom vissza magam! Szerintem ezek a szép szakadások a ruhámon is mutatja.
-Ez is azt bizonyítja, hogy visszafogod magad!
Marone csücsörítve lépett hátra és  a felakasztott fegyverek közé rakta a kardját.
-Ennyi volt?
-Csak szeretnéd kislány! Menjünk ki az erdőbe és gyakoroljunk ott!
Biccentettem egyet és én is a helyére raktam a kardot. A többi farkas abba hagyta a nézelődést és elkezdtek edzeni. Maroen után szaladtam, aki már ki is sétált a teremből.
Izzadtan szaladtunk az erdőben egy nyugodt helyhez. Az alfa nőstény egy kisebb mező előtt állt meg.
-Tökéletes!
Kiléptem az árnyékos erdőből és a kellemesen meleg fénybe tártam ki a karjaimat és süttettem az arcomat.
-Hé! Hagyd abba a lustálkodást! Figyelj, rám!
Megdörzsöltem a szemeimet és ránéztem.
-Lazítsd el az izmaidat, rázd meg őket!
Teljesítettem a parancsát.
-A farkasodat eddig a harag táplálta, de ez nem jó. Nem létezik olyan, hogy te és ő. Ember és farkas. Ti egyek vagytok. Ha azt mondod, hogy a farkas volt, akkor az te voltál. Már elérted azt, hogy mindkét alakba átalakultál és tökéletesen uralkodtál magadon. Most el kell érnünk, hogy az átalakulás a te akaratodból történjen meg, ne pedig az erős érzéseid hatására. Először változz át farkasember alakba. Legyen most ez a cél!
-Rendben! Hogy csináljam?
-Próbáld meg elérni, hogy a tested reagáljon egy érzésre vagy egy emlékre. Ez nem megy parancsra, arra ne számíts!
Bizonytalanul vettem két levegőt. Próbáltam kitisztítani a fejemet. Az erdő békességére koncentráltam. De nem történt semmi. Megpróbáltam a családomra gondolni, arra a szeretettre, amit ők adnak nekem és amit én adok nekik. Most sem történik semmi. Marone próbálkozásomat látva megzavart.
-Nem elég erősek ezek az érzések, valami sokkal erősebre koncentrálj!
Nem értem! Ezek a legerősebb érzéseim. Levetettem magam a fűbe és a hajamat markolásztam. Lenge szellő söpört végig a mezőn. Tűzvörös hajamat a szemem előtt kelt életre. Lélegzetvisszafojtva bámultam a "lángokat". Felidőződött bennem az a bizonyos este. A kísérletek. A rohadt emberek. Kellan és a halott teste. Feláldozta magát értem és én eddig nem tettem semmit! Az önútállatom és a gyászom elég erősnek bizonyult annak, hogy aktiválódjon az átalakulás. Égtek a csontjaim és viszketett a bőröm. Végtagjaim megnyúltak, kiszőrösödtem. Pofám megnyúlt, a fogaim sajogtak a gyors átalakulástól. Fájt. Iszonyatosan. De hamar véget ért. Marone elégedetten nézett rám.
-Szép! Akkor most fuss körbe! De teljes erőből!
Elővett egy fekete stopperórát és várt. Megfordultam és rajtállásba álltam.
-Vigyázz! Kész! Rajt!
Gyors voltam, de nem eléggé, az elején ugyanis visszafogtam magam. Körbefutottam a mezőt.
-2:23 perc szép!
-Újra! Nem vittem bele teljes erőt!
Biccentett egyet és várt.
-Kész vagy?
-Igen.
-Akkor raj-ta!
A talpam zsibbadt és a mellkasom égett a hirtelen megerőltetéstől, de élveztem. Most sokkal gyorsabb voltam. Lihegve dőltem Marone elé.
-Mennyi?
-1 perc... és 25 másodperc. Majdnem új rekord!
A kezemet a szemem elé raktam, hogy lássak.
-Ki tartja?
-Kellan 1 perc 10 másodperccel.
Nevetve hajtottam le a fejemet és próbáltam csillapítani a légzésemet.
-Akkor most mi jön?
-Most drágám, át fogsz változni teljesen!
-Te most csak viccel! Teljesen ki vagyok fáradva. Nem hiszem, hogy bírnám!
-Ó dehogy nem! Na gyerünk ülj fel és próbáld meg!
Nyűgösen felültem törökülésbe.
-Valami tanács?
-Meg van az amitől most átváltoztál?
-Ja.
-Na akkor annál az érzésnél erősebbet keres!
-Most csak viccelsz! Baromi nehéz volt az előzőt is, teljesíteni kizárt, hogy sikerüljön!
-Már pedig egyszer már sikerült!
-Valójában kétszer és mindkétszer öntudatlanul alakultam át.
-Akkor csak rá kell jönnöd, hogy mi váltotta ki akkor.
Valójában az elsőre alig emlékszek. Éhes és fáradt voltam. A másodikra viszont jól emlékszem, hiszen nem rég történt. Mérges voltam Dumra és elaludtam. Ahogy a férfira gondoltam elkezdett rángatózni néhány izmom. A változást érzékelve elkezdtem Dumra gondolni. Füstös illatát visszaidéztem. A testem megnyugodott, ellazultam. Elkezdtem átváltozni, de ez még nem volt elég. Az első találkozásunk jutott eszembe. Saját vérében térdelt. Szemeiben kétségbeesés éget. Akkor még nem tudtam, hogy szándékosan záratta be magát. Vérszomj égette a szívét. Nem tudta, hogy ki a férfi, de megakarta torolni, amit vele tettek. 
-Csodálatos! Ez most sokkal gyorsabban sikerült!
Amikor kinyitottam a szememet megdöbbenve tapasztaltam, hogy átalakultam farkas alakba, de az átváltozást nem is vettem észre. Engedelmes "kutyaként" leültem és csóváltam a farkam.
-Milyen érzés?
-Kellemes.
-Nagyszerű, akkor most változz vissza!
Bamba pofával bámultam a gyönyörű harcosnőt. Maroen előkészítette a stoppert és várt. Nem viccelt!
-Szólj ha készen állsz!
Biccentettem egyet.
-Készen állok!
Megnyomta gombot. Újra Dumra gondoltam, de most már az átváltozásra is koncentráltam. A mancsaim szőrös kezekké alakult át. Dum meleg keze végigsiklik a gerincemen, ami most meghajlott. Forró, bizsergető csókja elvarázsolt.
-És vége!
Vérfarkas alakban térdeltem a fűben. Hatalmas izzadságcseppek csöpögtek le az orromról.
-Mennyi?
-Másfél perc. Ezen még dolgozni kell! Na gyerünk változz vissza emberré!
-Nem hagysz békén mi?
-De nem ám! Na gyerünk!
Kifújtam a levegőt és biccentettem. Dum kedves és gyengéd érintését idéztem vissza amikor letepertem az istállónál. Ahogy simogatta az arcomat, úgy tűnt el a bunda az arcomról, majd mindenhol. Fáradtan dőltem oldalra a földre. Éget mindenem, levegőt alig kaptam. De ami legjobban zavart az, hogy nem elég, hogy Dumra gondolva tudok csak átváltozni, de az is zavar, hogy most nem csak az arcomat simogatta, hanem az oldalamat, a lábaimat, a fejem tetejét, a hátamat és ... a fenekemet. Elpirultam, de ezt a kifulladásra fogtam.
-Na, ez már valami! Fél másodperc! Haladás!
-Kköössssz.
-Mostantól gyakorolj mindig! Rendben?
-Jaaaa.
-Ne aggódj, egyre gyorsabban fog menni az átváltozás.
Nem szóltam semmit. Maroen megfordult és az erdő felé ment.
-Vissza megyek, van még némi elintéznivalóm. Itt hagyhatlak?
-Hát persze!
Kitárt karokkal feküdtem a fűben. Élveztem a langyos szellőt, ami az égő arcomnak iszonyatosan jól esett.
De a békémet hamar megzavarták.
Valaki figyelt.

2016. április 19., kedd

Gésa testőr 7

7.fejezet

A szalonban mindenki feldúlt volt, még azok is akikhez nem törtekbe. Yuuki-sama és Yuko-sama tartották magukat, de belül ők is rettegtek. Félelmeiket látva a két testőr odament gazdájukhoz és megvigasztalták őket. Jiro-san és William-san nem sokkal a foglyok elszállítása után elhagyták az üzletet. Az út során William-san még mindig az összecsapásra gondolt.
-Nos hogy tetszik Japán?
Jiro-san rá sem nézett a férfira, inkább sétált tovább.
-Igazán ... mozgalmas.
A parancsnok elröhögte magát a bizonytalan válaszon.
-Na és mit gondolsz róluk? Bár figyelmeztetlek Yuuki-chan és Yuko-chan foglalt!
-Haha! Nem nem! Nem akarom elvenni a párotokat barátom. Igazán gyönyörűek és intelligensek. Szerencsések vagytok. Bárcsak én is találnék egy ilyen lányt.
Jiro-san zavartan nézett a barátjára, majd vigyorogva sétáltak a piac felé.
-Van a közelben egy kocsma. Nincs kedved bemenni?
William-san barátian megcsapta a parancsnok hátát és elnevette magát.
-Induljunk, meg ne igyák előlünk!

A két férfi a kocsmába ült egymással szemben, míg sakét ittak.
-Mond csak Jiro-san, mégis ki volt az a fekete ruhás férfi?
-Ő Inuka volt.
-De mégis ki ő?
Jiro-san döbbent szemekkel nézte a külföldi férfit.
-Nem hallótál még a zöldszemű démonról?
-Még sosem hallottam róla!
Jiro-san lecsapta a poharát és elkiáltotta magát.
-Nobu-san, tudom hogy itt vagy! Gyere ide és mesélj nekünk!
Egy hosszú szakállú férfi felkönyökölt az asztalára és részeges káromkodásba kezdett.
-Ki merészel nekem parancsolgatni?!
-Na jöjjön Nobu-san! Megfizetem!
A parancsnok elővett két érmét és lecsapta az asztalra. Az öreg fölpattant, megpacskolta az arcát és már ment is oda hozzájuk.
-És uraim mit meséljek?
Nobu-san leült a mellettük lévő asztalra és elemelte a két aprót.
-Kedves barátom nem ismeri a zöldszemű démont, mesélj el róla mindent!
-Hát akkor sürgősen be kell pótolni!
Az öreg megköszörülte a torkát és elkezdte.
-Már jó pár év eltelt Inuka ideérkeztével. Inuka és Inu egy kutyakereskedő hajón hozták ide a kontinensre. Már akkor is különleges volt. A hajón éhező kutyák voltak, akik megtettek volna bármit, hogy kaphassanak ételt, ahogy Inuka is. Számos harc után, kivívta a veszett kutyák tiszteletét, sőt vezetőjükké választották. Ennek ellenére számos karom és harapásnyom éktelenkedett rajta. A gyermeket megpróbálták eladni, de sikertelenül, ugyanis hű társa nem tarthatott vele. Ez a kapcsolat nem egyoldalú volt. Ha Inut adták el, akkor ő szökött meg és ment vissza a kereskedőhöz. Idővel később, már senki sem akarta őket megvenni. De aztán történt valami! Két gyönyörű gésa tanonc sétált be a piacra. Annyira szépek voltak, hogy mindenki csak őket tudták nézni. Mindenki nagy meglepetésére a két lány a koszos kutyaárushoz mentek, aki a legszebb kutyáit mutogattak nekik, de ők csak azokat a koszos és sovány kutyákat akarták, akiket senki sem. Így került Inu és Inuka a gyönyörű gésákhoz.
William döbbenten nézett az öregre, aki zsebre rakta a két érmét.
-Ezt mégis honnan tudja?
-Onnan, hogy az árus az én fiam volt. Tavaly vitte el a pestis.
-És mégis hogyan lett ilyen jó harcos?
-Á-á-á! Az már egy másik történet.
A külföldi morogva vett elő újabb két érmét és az asztalra rakta.
-Na lássuk csak! Inukát és Inut az itt lakó lecsúszott ninja tanította. Hajnaltól késő estig edzettek és tanultak. Megtanult írni, olvasni, számtalan technikát tud az emberek megölésére, ő lett a tökéletes ninja. Még mestere is büszke volt rá, pedig az a férfi a legmegkeseredettebb férfija volt. A kiképzése után már mindenki félt tőle. Ha valaki meglátja, akkor az igyekszik elmenni mellette úgy hogy ne érintkezzenek vele. Szemeibe nem néznek. Úgy gondolják, hogy ha mélyen belenéznek azokba a zöld szemekbe teljesen megbabonáz és az uralma alá vonja az emberi testet. Arcát kendővel takarja, nem is véletlenül, ugyanis természetellenesen gyönyörű. Arcán nincs egy szőr sem, sima mint a selyem. Szája kellően telt, bűnre csábít. Fogai hófehérek, tökéletesek. Haja akár az arany, könnyű és lágy, a nők ölnének ilyen sörényért. De nem csak szép, hanem halálos is! Reszkess, hogy ha feldühíted! Mert ha a düh eluralkodik rajta, akkor a démon kiszabadul. Fogai hegyesek lesznek, amivel akár kiharaphatja a szívedet. Szemei izzanak, megvilágítva a sötétséget. Körmei megnyúlnak, hegyes karmokká válnak. Aranyszőke haja körbeöleli a testét és a biztos halálba csábítanak.  Csak egy valaki állíthatja meg, az még pedig Yuko-sama. De nem csak ő a halálos, hanem a társa is Inu, Yuuki-sama testőre. Átlagos kutyának tűnik, pedig nem az! Pillanatok alatt kiharapja az ember torkát, és vacsorára az ujjaidat ropogtatja. Inuka már a kiképzéseik elején már nyers hússal etette, így semmi baja azzal, hogy akár emberi húst is egyen. Nos ők a bestiák, akiknek csak a gazdájuk parancsol. Csak az ostobák merik megtámadni őket. Inuka és Inu nem gyakran járnak ki az utcákra, csak akkor amikor gazdájuk elhagyja a szalont. A vendégek észre sem veszik őket, olyanok mintha árnyékok lennének. Talán mert azok is!
Nobu-san befejezte a mesélést, rendelt egy üveg sakét, amit elkezdett kortyokban inni. A mese alatt, mindenki figyelt. A távolba ülők közelebb jöttek, hogy jobban hallhassák az öreg mesélőt, pedig már régóta ismerik a történetet. Nobu-san számtalanszor elmesélte már ezeket a történeteket, de az emberek nem unták meg, főleg a gyerekek nem. Minden nap elkapta az egyik lurkó, aki követelte, hogy mondjon a démonról valamilyen történetet.
-És mond csak mi lett a mesterükkel?
Nobu-san William-sanra nézett. Lerakta az üvegét és egy szomorút sóhajtott.
-Elmondom neked ingyen, mert tiszteltem az öreget. Inu és Inuka mestere tavaly halt meg.Senki sem tudja, hogy hogyan halt meg. Saját kezűleg temette el. A sírján még a mai napig ott van egy vörös virág, tiszteletként. A mester házát még aznap felgyújtották, de nem banditák voltak, ebben legalább is mindenki biztos volt. Valaki szerint véletlen volt, mások szerint viszont maga Inuka tette.
-Mégis miért?
William-san lélegzet visszafojtva dőlt előre és várta az öregtől a választ. De az hanyagul megrántotta a vállát.
-Abban a rozoga házban, számtalan könyv volt, gyógyfüvekről és mérgekről. Az a ház és a benne lévő dolgok veszélyes titkokat őriznek. Szerintem ezért gyújtotta fel a házat, de persze nem kellet annyira erőlködnie az öreg ugyanis imádta az alkoholt és az otthonában is sokat tartott.
Senki sem szólt semmit. Mindenki emésztette a történteket. William-san döbbenten húzta le az üvegében maradt néhány korty alkoholt. Elég volt neki mára. Jiro-san is elfáradt, a benne lévő alkoholtól kellően elbódult. Kifizették a piát és hazamentek.

2016. április 16., szombat

Egy új világ vagy még sem? 29

29. fejezet

Halika!!!
Egy kis újdonság! A mostani rész Dum "szemszögéből" van . Néha meg fog jelenni az ilyesmi, de nem túl gyakran. Sajnos technikai problémák vannak (fogalmam sincs, hogy miért), ezért a szöveg néhol szürke, de ez nem jelent semmit. Csak ennyit akartam. 
Jó olvasást és köszi hogy olvasol!
W. A.

Dum idegesen járkált az előtérben. Suzanne már legalább tíz perce rontott be a gyűlésre. Vud a démonra vigyorgott és elment a csonttal.
-Remélem elásod, te kutya!
Végül idegességében nem tudott mást csinálni, ezért leült a lépcsőre. Jobb lábával elkezdett dobolni és a bal hüvelykujjáról kezdte el lerágni a bőrt. A fiú fejében a tegnap esti történtek zajlódnak le újra.
Nem tudja hogy miért ment el megkeresni miután véget ért a megbeszélés, sőt még azt sem tudta, hogy mégis hol lehet. Fogalma sem volt, de mégis amint felsétált az emeletre és kinyitotta azt az ajtót amit választott. Az egész csak véletlen volt! A küszöbön állva nézte az alvó lányt. Szobája ablakából beszökött a holdfény és megvilágította a lány tűzpiros haját, ami gyönyörűen terült szét a párnán és az arcán. Fehér bőre sápadt a fénytől tündöklőnek tűnt, arra csábítva, hogy simítsa végig valaki. Lassan lépett be a szobába. Suzanne nem reagált érkezésére, mozdulatlanul aludt tovább. Fehér lepeltakarója alól kikandikált csupasz vállai fölé emelte a kezét. Óvatosan érintette meg, csak az ujjbegyeivel. Az alvó szépség egyenletesen lélegzett tovább. Dum bátrabban simította meg a puha bőrt.
-Csudálatos!
Észre sem vette, hogy most már nem egy pillanat telt el, hanem sokkal több és közben még a lepedő is lecsúszott. A keze nem állt meg, most már a lány egész hátát simogatta. Szemei elkezdtek izzani, a lány szapora lélegzeteire. Nem bírt ellenállni. Az éhség és a lány békés arca túl sok volt már neki.
-A fenébe is! Férfiból vagyok!
Megcsókolta. Nagy megdöbbenésére a lány visszacsókolt. Érezte, ahogy éhsége csillapodik, de a vágy még mindig égett benne. Beleakart túrni a lány selymes hajába, végig akarta csókolni puha bőrét. A gondolattól még jobban vágyott rá. Akarta őt. Suzanne szemei kipattantak. Először zavarodottságot tükrözött, majd felháborodás és a harag tüze égett bennük. A lány megragadta a pólóját és elhajította az ablak melletti falhoz. Az ablak kitört, Dum pedig a földre csuklott. Még el sem jutott a tudatáig, amikor a vadóc felkapta és a falhoz szorította. 
-Csak egy okot mondj, hogy miért ne öljelek meg!
Dumban élő romlott démon macska módjára kezdett el dorombolni. Tetszett neki a lány haragja és ... a lepedőruhája. Mégis a józan eszére hagyatkozva kellet válaszolnia.
 -Suzanne, kérlek ne tedd! Nem tudtam uralkodni magamon, sajnálom! Kérlek!
Dum nem számított arra, hogy elengedi, de a lány meglepte. Nem akarta tovább rontani a dolgokat ezért elment. Másnap reggel elment sétálni az istálló felé, amikor valaki haragos szitkokat szórt rá. Már az istálló bejáratánál állt, amikor megfordult. A felemás szemű farkas közeledett felé. 
-A fenébe!
-Te rohadt démonfajzat! Mégis mit képzelsz mit csinálsz?!
-Bocs, Vud igaz? Nem tudom, hogy miről beszélsz.
Vud közel lépett hozzá és elkezdte bökdösni.
-Éppen most jártam Suzanne szobájában, ahol ki van törve az ablak és be van horpadva a fal. És akkor nem is kell mondanom, hogy Su nem is volt ott! De ami nagyon dühítő az, hogy a te undorító bűzöd is ott van a szobájában!
A bökdösésből lökdösődés lett, amitől Dum azonnal támadásba lendült.
-Semmi közöd hozzá, hogy mégis mit kerestem a szobájában, csak rá és rám! Kopj le seggfej!
-Na ne röhögtess! Azt hiszed, mert a szobájába voltál máris jelentesz neki bármit is?!
-Igen! Bár veled ellentétben, aki még nem tapasztalhatta meg a puha bőrét, nekem ne ugasson!
-Én legalább ugyanabba a fajba tartozom, nem mint ő, fattyú!
A démonsrác nem bírta tovább a farkasnak ugrott és elkezdték püfölni egymást. A két fiú ereje majdnem egyenlő volt. Mindketten lihegve váltak szét és próbáltak regenerálódni.
-Csak ennyit tudsz, bolhazsák?!
Dum felállt és várta a következő támadást, de az elmaradt.
-Elég volt fiúk! Vud menj vissza a házba!
Haragos mégis kellemes hangú hangtól felállt a démon nyakán a szőr. A farkasfiú próbált ellenkezni, de egy bizsergető erő ellökte. Vud beszari módjára hátrált majd elszaladt. Dum elégedetten kuncogott fel, majd utánakiáltott.
-Ez az! Fuss csak! 
Vigyorogva fordult Suzannehez, aki farkasalakban állt előtte.
-Ez szép volt...!
Mire megint észbe kapott volna a farkaslány ismét lecsapott rá. Mellkasán állva elkezdett kiabálni.
-Mégis mi a fészkes fenét képzeltetek! DE főleg te! Te barom állat! Azt hiszitek, hogy én valamilyen dugni való szuka vagyok?! Én nem ezért jöttem ide! Három méter magasról szarok az itteni férfiakra! És én még kockáztatom a szaros életemet, hogy megmentsek egy olyan világot, ahol önző kanos rohadékok vannak és ahelyett, hogy segítenétek a felnőtteknek, ti éppen rivalizáltok, hogy mégis melyikőtök érdemes arra, hogy megdugjon!!!!!!!!
Most még jobban elbűvölte. Annyi erő és szenvedély sugárzott belőle, hogy megakarta ölelni és addig el nem engedni, amíg mosolyogva nem rogyna karjaiba. De nem tehette, már így is penge élen áll a lánynál, nem haragíthatta meg. Mégis olyan szép volt a foltos bundájával és a lágy barna szemeivel, hogy nem bírta ki. Felemelte a kezét. Su már abba hagyta a kiabálást és kifulladva lihegett. Dum megsimogatta a farkas arcát. Bundája puha volt, ami még jobban elkápráztatta a fiút.
-Sajnálom. Elragadtattam magam, nincs mentségem erre. Nem akartalak megbántani. Csak felidegesített, hogy teljesen beléd habarodott és magának követel.
A démon tudta, hogy miért volt ilyen mérges a hím. Tetszett neki a lány, már az elején rájött az erdőben. Valószínű ezért ugrott neki, mert vetélytársat lát benne. Dum elégedett volt a fiú reagálása miatt. Mert nem tagadhatta, kellet neki a lány . Fogalma sincs, hogy miért, de nagyon kellet neki.
-Dum! Én nem vagyok senkié és nem is leszek! Nem ezért jöttem!

Dum ennek gondolatára, démona ismét dorombolni kezdett, de most nem túrt fel benne a vágy, inkább a gyengédség. Dum meglepődve tapasztalta a gyengédség érzését, ugyanis a démona sosem akart gyengéd lenni.

-Tudom,... tudom jól. Viszont nem tudunk ellenállni a bájadnak. Tudod mi a kanos rohadékok.

Su szemeiben ellenkezés csillagai jelentek meg, ezért hagyta, hogy elrántsa a fejét, de meglepetésére, beleharapott a férfi kezébe. Dum reflexből feljajdult, de nem a fájdalomtól. A démona ugyanis szerette az e féle játékokat. A földön fekve nézte a távolodó lányt.

-Most meg hova mész?!
Felült és a harapás nyomát kezdte el dörzsölni.

-Bemegyek a házba.
-Én is jövök!
-Akkor öltözz is át, tiszta sár és vér vagy.
-Rendben.
Dum szorongva sétált Su mellet, egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy hol áll a lánynál.
-Akkor most rendben vagyunk?
-Ja.

Dum megborzongott az emléktől. Szukkubusz énje éledezett és a lányt követelte. Annyira ízlett neki, hogy nem is tud más nőre nézni. Ezt a gondolatot roppant szórakoztatónak tartotta, ugyanis amióta meglátta csak rá tud gondolni, csak őt kívánja annak ellenére, hogy akkor még nem kóstolta meg . A démonrésze elégedetten dorombolt arra a gondolatra, hogy újra megkóstolhatja e a lányt. Mindig is úgy érezte, hogy a testében három lény élt. Az egyik a szukkubusz, ami csak arra ösztökélte, hogy cserkésszen be egy-egy lányt aki csillapítja éhségét. A második a démon volt. Utálta őt. Miatta vannak látomásai mások haláláról. Ami jellemző a démonra az az erőszak és a vér. Már 80 éves és még mindig nem ölt meg egy olyan lényt sem akinek a vérét vette volna, így még nem nőttek ki a szarvai. Apja mindig mondta neki, hogy tegye meg és akkor a démon lecsillapodik, de nem hitt neki, ugyanis az örege szeretett neki hazudni. Hiányzott neki, amióta meghalt az anyja már nem ugyanaz. Semmihez sincs kedve, se a jóhoz se a rosszhoz. Na és akkor ott van a harmadik énje, a józanság. Dum úgy gondolta, hogy a józanság ő maga. Szerette a nőket, de nem akarta becserkészni őket, kedvét lelte a harcban, de nem akarta felfalni őket. Következmények nélkül tudott cselekedni és beszélgetni, legalább is azt hitte. Ha egyedül van a lánnyal, akkor a két démonrésze összefog a józansága ellen és lecsapnak rá. Dum tudta, hogy ha a lány nem lép közbe a farkassal való harcába, akkor nem csak hogy megölte volna a srácot, de fel is falta volna, csak azért mert szemet vetett az ő farkasára. Mert a lány az övé volt, ehhez kétség sem fért. Igényt tartott a lányra. De nem úgy akarta megkapni mint a többit, nem nem. Szép lassan akarja becserkészi, a két démon sürgetése ellenére.

2016. április 12., kedd

Gésa testőr 6

6. fejezet


Testőr napjaim elkezdődtek.
Inu és én mindig gazdáink mögött sétáltunk. Éberen pásztáztuk a tömeget, csak akkor lazíthattunk, amikor vendégeket fogadtak és a sarokban vagy az ajtó előtt kellet figyelnünk. Enni csak reggel és este tudtunk, de ilyenkor sokat ettünk. Gazdáink nagyon népszerűek. Ők együtt voltak tökéletesek. Kiegészítették egymást, úgy mint én és Inu. Yuko-sama és Yuuki-sama testvérként szerették egymást, annak ellenére, hogy vetélytársak voltak.  A férfiak jönnek és mennek, az elején azt hittem, hogy ők nem különböznek azoktól a nőktől, akik kint állnak és "úgy" nyújtanak örömöt. De kellemesen csalódnom kellet, ugyanis Yuuki-sama csodálatos tánctudásával tudja elkápráztatni a férfiakat, míg a gazdám angyali hangjával. De nem csak ez a tudás áll rendelkezésükre. Csodálatos társaság és ívó cimborák is. Tehát ők csak társaságot adnak nem pedig kielégülést. 
Egyik este a tetőn álltam és az utcát néztem. Zsúfolt volt, főleg az üzletünk előtt. Ma kivételes műsor lesz. Yuko-sama és Yuuki-sama közös produkciót ad elő. Férfiak és nők is voltak a sorban, mindenki szerette az -e féle gyönyörű és szórakoztató műsorokat. Az üzletben megszólalt egy gong. Az ajtók kinyíltak. Ideje visszamennem. A folyosóra nyíló ablakon bemásztam és gazdám szobája felé sétáltam. Fekete testre simuló ruhámat hordtam, a hozzá való álarccal, ami teljesen betakarta a fejemet, csak a két szemem maradt szabadon. Hogy még jobban beleolvadjak a sötétségbe, a kikandikáló fehér bőrömet szénnel kentem be, így csak a zöld szemeim tűntek szembe. Hangtalanul húztam el a papírajtót és a legközelebbi sarokba telepedtem. Érkezésemre csak Inu figyelt fel, megvárta amíg leülök és csak utána feküdt le mellém. Gazdáinkat éppen a készítették fel a műsorra. A mostani ruhájuk sokkal, de sokkal szebb volt, mint amit eddig szoktak hordani. A hajukba is sokkal több tűt raktak, sminkjük elképesztő volt, szinte már természetfeletti.
-Inuka!
-Igen gazdám?
Az úrnőm ijedtében ugrott egyet, aztán vigyorogva fordult felém
-Na, mit láttál kint?
-Rengeteg ember vár odakint.
-Esetleg láttál nemes embereket is?
Yuuki-saman nem látszódott izgatottnak, de a szemében én mégis láttam, főleg amikor a nemesekről kérdez. Az úrnőnek ugyanis egy magas rangú kapitány udvarolt, akiről azt pletykálják, hogy megfogja venni Yuuki-samat.
-Nem láttam úrnő, sajnálom.
Yuuki úrnő duzzogva tipegett az ajtóhoz.
-Gyere Yuko-chan, ideje indulnunk, ne várakoztassuk meg a vendégeket.

Az előadás mint mindig fantasztikus. A közönség ámulva bámulták a művésznőket, sőt még a jómódúak is akik gyakran járnak ilyen előadásokra. A színpad közelében mozgást véltem felfedezni. Felkeltem a tetőt tartó egyik gerendáról és onnan mentem megnézni, hogy mi történik. Az egyik nő elkezdett kiabálni, de a mellette ülők próbálták visszarántani, sikertelenül. A nő kiszabadította magát és a színpadra mászott.
-Ti átkozott szajhák! Elcsábítottátok a férjemet! Ezért megfizettek!
Azonnal reagáltunk. Inu a színpadra ugrott a nő elé, én pedig leugrottam a gerendáról a nő mögé érkezve. A kezében tartott konyhakést szúrásra emelte, de én megragadtam a csuklóját és kicsavartam belőle, mire ő felkiáltott.
-Inu a kést!
Inu szájába vette a kés nyelét és elsietett a színpadról. A nő két kezét hátán tartottam és kivittem. Pár perc múlva katonák jöttek.
-Mégis mi történt?!
-Az egyik táncosomra támadt! Az történt!
Hárpiaként támadt a katonákra az üzletvezető asszony. Én nem foglalkoztam az öregasszonnyal, inkább a nő füléhez hajoltam.
-Most nagyon jól figyeljen asszonyom. Ha még egyszer meglátom valamelyik gésa közelébe, akkor még katonák sem akadályozhatnak meg abban hogy levadásszam és fájdalmas halálban részesítsem!
A suttogó hangomra a nő zokogva bólogatott, de még utoljára a nyakába morogtam. Gyerek módjára kapaszkodott bele a két katonába, biztonság gyanánt. Egyikőjük sem értette a nő hangulatváltozását, de nem foglalkoztak vele. Inu jelent meg mellettem, szájában még mindig ott volt a kést. Elvettem tőle és bevittem a konyhára, ott tudnak vele mit kezdeni. Visszamentem a gazdámhoz aki a szobájában sokkos állapotban volt.
-Gazdám.
Merengéséből felnézett rám.
-Inuka...én...
Letérdeltem elé és megfogtam a kezét.
-Gazdám, én mindig ön mellet leszek. Senki sem bánthatja!
-Köszönöm.
Megsimogatta az arcomat, amit a maszk takart.
-Na menjünk! Már várnak ránk!
Biccentettem egyet és felsegítettem. Mint kiderült Yuuki-samat és Yuko-samat két férfi kiválasztotta. Inut, a gazdáink után küldtem, míg én levettem a plafon egy lécét, hogy feljussak a padlás alatti kis résbe. A rés behálózta az egész üzletet, így láthatatlanként tudtam, követni a gazdám és ha esetleg szüksége lenne rám, azonnal ott tudok lenni. Sajnos a rés nem elég magas ahhoz, hogy állni vagy guggolni tudjak, ezért kénytelen vagyok kúszni. Amint megérkeztem a gazdám és Yuuki-sama várószobájába megláttam a két vendéget. Az egyiküket jól ismertem. Jiro-san magas pozícióban foglal helyet, ő egy parancsnok. Mint mindig most is díszes katonai ruhát hord, haját rendezetten fésülte, amit hátra is kötött. Viszont a szokásos sima arca helyett, most pár napos borosta díszelgett. Jiro-san amint meglátta a gazdám, egyből kihúzta magát és tisztelettudóan meghajolt. A férfi oda volt a gazdám ért. Legelőször kapitányával jött el ide Kasuma-sannal, akinek nagyon tetszik Yuuki-sama. Jiro-san remegő kezekkel és dadogó beszéddel szórakozott a gazdámmal, míg végül állandó vendég lett ő és Kasuma-san is. Yuuki-sama kedvesen mosolyog az idegen férfira, de nem szívből. A rutin mosolyától minden férfit elkápráztat, kivéve Kasuma-sant, aki kiérdemelte Yuuki-sama szívből jövő mosolyát és nevetését. Az idegen férfi külföldi ruhát viselt. Fekete szövetkabátot és szűk nadrágot viselt. Kabátja alatt fehér ruhadarabot. Haja az itteniekkel ellentétben rövidre vágott, színe kellemes mogyoróbarna. Külföldi. Határozottan külföldi. Hangja kellemesen mély, de egyben lágy is. Szavaiban feszültség rejtőzött. Nem csoda, miden új férfinak ilyen a hangja. Yuuki-sama és a külföldi éppen az itteni szokásokról beszéltek, amikor megdöbbentem. Annyira szokásosnak véltem, hogy mindenki japánul beszél, hogy nem vettem észre a férfi tökéletes japán kiejtését. Bár most, hogy koncentrálok a párbeszédre észrevehető, hogy túl szépen, meggondoltan beszél. A két pár bájcsevejét, a kintről jövő zajok zavarták meg, amit női sikolyok követtek. A két férfi fegyverért nyúlva fejezték be a beszélgetést és álltak fel a helyükről. Nemsokkal később Inu ugatása is hallatszott. Yuuki-sama és Yuko-sama az ajtótól legtávolabbi sarokba húzódtak. Én nem mozdultam el, hallgattam az eseményeket. Néhány másodperc múlva az ajtó előtt dulakodás hangjai hallatszottak. Inu megtámadta az egyik behatolót, aki torok szakadtából kezdett el kiabálni, majd a hang hirtelen el is halt. Valószínű elharapta Inu a férfi torkát. Az ajtóban hangos agresszív morgás hallatszott, mire csatakiáltás válaszolt. Pff! Inu elintézi őket. Jiro-san és a külföldi tanácstalanul néztek egymásra, de nem engedték el a fegyverüket. Jól is tették, ugyanis az ajtóra baloldali fal elkezdett megrepedni, majd abból egy hatalmas lyuk lett ahonnan öt ember rontott be. Az öt férfinak a kezében kivont katana volt. Ruhájuk piszkos és szakadt volt. Banditák. Jiro-san és a külföldi nem várták meg hogy a banditák támadjanak. Bár túlerőben voltak nem foglalkoztak velük. Jiro-san precíz mozdulatokkal forgatta kardját. A külföldi igen különleges technikát alkalmazott. Kardját a sétabotjából húzta ki, aminek pengéje nem szélesebb egy összecsukot legyezőnél. Harcukat látva felpezsgett a vérem. Én is harcolni akarok! A két férfi elintézett egy-egy férfit, de már elég sérülést beszereztek ahhoz, hogy a három embert ne tudják legyőzni. Nehéz helyzetüket gazdám is láthatta mert megadta a parancsot.
-Inuka! Segíts nekik!
A plafonnál csináltam egy kisebb lyukat, ahonnan egy füstbombát dobtam le a támadókhoz. Néhány másodperc múlva elég nagy lett a füst, hogy tökéletes biztonságba leugorjak a plafonról. Kivontam a katanám és eldobtam egy shurikent, ami az egyik banditába állt. Legyező mozdulatokat tettem meg, hogy a füstöt eltudjam tüntetni. Most már mind az öt férfit láttam. Jiro-sanék tele voltak vágásokkal és fáradtak is voltak. A sérül bandita kivette a karjából a pengecsillagot és a földre dobta. Nem is kellet több azonnal támadásba lendültünk. Katanámmal vágtam az ellenfelem kardját, majd a szabad kezemmel a kunai késsel támadtam egyszerre. A karddal védekeztem a másik kardja ellen és a kést, így bele tudtam szúrni a férfi szívébe. Úgy néz ki én csak így tudok ölni. Megfordultam, hogy tudjak segíteni a férfiaknak, de megkönnyebbülve vettem észre, hogy a maradt két banditát alaposan helybenhagyták. Nem ölték meg őket, hiba. Már éppen a legközelebbi banditához akartam lépni, hogy egy halálos csapást mérjek rá, amikor a külföldi megfogta a karomat.
-Mégis mit csinál?!
A külföldi szemei világosbarna volt, bennük egy két aranypöttyel. Gyönyörűek voltak.
-Meg kell halniuk!
Felháborodottan szorította meg a karomat.
-Ezt nem teheti, el kell vinni őket a bíróságra, hogy ítéletet mondjanak felettük!
Kirántottam a karomat a szorításából és vágásra emeltem a katanám. A két férfi meg akart akadályozni, de a gazdám gyorsabb volt.
-Inuka állj!
A parancsra reflexszerűen engedelmeskedtem. A két férfi döbbenten néztek, hol rám, hol a gazdámra.
-William-san jól mondja! Meg kell várni a katonákat, hogy elvigyék őket.
-Ahogy óhajtja gazdám.
Elraktam a kardom és mélyen meghajoltam előtte. Elővettem a hátamra kötött két kötelet és az eszméletlen férfiak kezeit megkötöztem. Yuuki-sama előrelépett a sarokból és felém intézte a következő szavait.
-Inuka! Menj és nézz körbe, hátha vannak még banditák!
A parancsot hallva haboztam, de a mögötte álló gazdám biccentett egyet.
-Ahogy óhajtja Yuuki úrnő.

2016. április 9., szombat

Egy új világ vagy még sem? 28

28. fejezet

A lecsupaszított combot Vudnak dobtam, aki reflexből elkapta. Nem törődve a két fiúval a tanácsterem felé vettem az utam.
-Eldora, jobb ha nem jössz velem. Menj keresd meg a két sárkányt akikkel jöttél!
A kis sárkány végigszaladt a karomon és leugrott a földre. Nem törődve most már semmivel, siettem a tanácshoz.

A tanácsteremben az idős alfák egymással vitatkoztak, amikor a bejárati ajtó kivágódott. Egy vörös hajú lány lépett be. Nyitott kabátja filmbe illően kezdett el lobogni, ahogy az alfa nőstényhez sietett.
-Magyarázatot követelek Marone úrnő!
A lány hangja kellemes, de mégis tiszteletet parancsoló. Már egy szavában is érezhető a hatalmas erő. A bent ülő férfiak döbbenten és felháborodott hanggal tiltakoztak a tiszteletlenségen. De a lány senkire sem figyelt, csak az alfa nőstényt bámulta. Határozott léptekkel sétált felé, közben minden ott lévő férfiak felháborodottan, míg mások kíváncsian nézték azt a lányt, akit csak a tévében láthatták eddig. 
-Suzanne, azt hittem, hogy te alszol.
-Nem rég keltem fel. 
Suzanne próbálta nyugtatgatni magát, de ez nagyon nehezen ment neki. Nem elég, hogy egy hibridet küldtek ki ebbe a világba, aki öli az itt élőket és  most azon megy a vita, hogy ő legyen- a legfőbb alfa, aki minden farkasnak parancsol. Ez már neki is sok volt. A fogai között szűrve ismét magyarázatot követelt.
Marone látva a lány indulatát félve nézte az asztalt.
-A falka nem maradhat vezető nélkül. Én nem vagyok alfa. És közöttük sincs olyan aki képes lenne az egész falkát vezetni.
Marone az itt ülő férfiakra mutatott. 
-Csak te vagy képes rá!
Az alfák nagyja felháborodottan kezdtek el kiabálni a lealacsonyító beszéd miatt.
-Mégis mivel jobb ő nálunk?!
-Keresztbe lenyelem ezt a fruskát!
-Ne legyen ennyire naiv Marone úrnő!
Az egyik alfa felállt és oda jött hozzánk.
-Marone úrnő. Mi mind tisztában vagyunk, hogy túl nagy felelősség van most a válladon, főleg hogy az alfa elhunyt. De nem adhatod át a hatalmat egy idegen ... farkasnak, méghozzá egy lánynak.
-Wonfor! Azt akarja mondani, hogy egy alfa nem lehet nő?!
-Szó sincs róla, de még senki sem érte el azt a kort, amiben alfaként tudna irányítani.
-Elfelejted, hogy ez a lány nem akárki. Egy másik világból jött és mindennel rendelkezik, amivel Kellan is. 
Marone elfordult Wonfortól és a többi férfira nézett.
-Kellan minden emléke most Suzanneben vannak!
-Ó, Marone ezt te sem gondolhatod!
Wonfor lágy hangja ahogy az alfa nőstényhez beszélt, egy emlék jelent meg Suzanne fejében. Wonfor féltékeny volt Kellanre. Ő vezette a falkát és övé volt Marone. A farkas szerette az alfa nőstényt. Kellan már gyanakodott, de amíg nem történt semmi meg volt kötve kezei és akkor megtörtént az amire még ő sem számított. Wonfort az érzelmei irányították. Éppen a tanácsi gyűlésről jött haza, amikor meghallotta felesége sikolyait. Meghűlt benne a vér. Kitépte a bejárati ajtót és felszaladt a közös hálószobájukba. Feleségét kiláncolták az ágyra. Arca felpuffadt és lila színűvé vált a sok pofontól. Csuklói és bokái vérben úsztak az erőlködéstől. A férfi aki szakad ruhában ült az ágyon érkezésére felé fordult. Wonfor volt. Mindenhol karmolás volt a testén amik erősen véreztek. Szája felrepedt, orra eltört. 
-Kel-lan!
Felesége kétségbeesett hangja észhez térítette. Nekifutásból eset rá a rohadékra. A lendülettől kiestek az ablakon. Kellan letépte a férfi két karját, és kinyomta a két szemét, emlékeztetőül, hogy ne merészeljen hozzáérni más feleségéhez, és még véletlenül se nézzen rá.  Azóta nem látta Wonfort Kellan, de valószínű, hogy nem hagyta volna hidegen. 
Hogy csillapíthassa Maronet Wonfor fölemelte a kezét, hogy a nő karjára tudja tenni.
-Ne merészelj hozzáérni, te rohadt görény!
Mindenki döbbenten nézett rá, még Wonfor is, aki a levegőben tartotta a kezét, de a hirtelen megdöbbenéstől az ujjbegye hozzáért Marone bőréhez. Suzanneben élő Kellan "lelke" most ordítana és szó szerint leharapná a férfi fejét. De Suzanne nem ezt tette. Nem csak azért, mert nem rég evet, és nem bírná megemészteni a férfi undorító fejét, amitől nagy valószínű, hogy gyomorrontást kapna. Ó nem, nem ezért. Hanem mert ember... legalább is az volt. De a harag hatalmas volt benne. Ki kellet engednie, így hát kiengedte. A harag hamar távozott a lány testéből, egyenesen a farkasembernek. Wonfort a lökéshullám a falba lökte (szó szerint). Mindenki tátott szájjal bámulta a vörös hajú lányt, akinek az erejétől a vörös lóboncok csak úgy örvénylettek.
-Megmondtam, hogy ne merj hozzá érni! Talán nekem is ki kéne tépnem a két karod?!
-Ezt mégis honnan tudod?
Suzanne energiája minden alfát a székükbe kényszerített. A kérdező Marone melletti székben ült, aki remegő kezeivel szorongatta a karfát.
-Kellan Fardian emlékeivel rendelkezem. Mindent tudok amit ő és mindent érzek amit ő is egykor.
-De ez...
-Donro, ettem Kellan húsából, fogad el. És ti is!
-Honnan tudjuk, hogy nem hazudsz?
Donro mellet Rukko ült aki szintén közel állt Kellanhez. 
-Irina és a Vörös erdő.
-Nem szóltam semmit..
Hát igen, Rukko szerette az elfeket. És az a bizonyos sötét elf, Irina igen nagy szégyenfolt a szemében. A többiek érdeklődve nézték, hol a lányt, hol Rukkot.
-Van olyan aki bizonytalan a tudásomban?
A férfiak, kisgyerekek módjára rázták a fejüket. 
-Tehát Marone! Mégis miért is akarsz alfává avatni?!
Marone szeretetteljesen megfogta az arcát.

-Drágám, én nem tudlak alfává avatni. Alfává válni lehet. És te alfává váltál. Ezt már nem is tudod tagadni!
Wodrofra mutatott, aki kimászott a falból és a vakolatdarabokat söpörte le magáról.
-Alfa vagy és Kellan tudásával és tapasztalatával a legtökéletesebb alfa vezér lehetsz. 
Marone szemei elbizonytalanította a lányt. Akkora bizalom és csodálat csillogott a szemeiben, hogy nem tudott nemet mondani neki. De a bennem nyugvó harag még mindig pislákolt.
-Azt istenért! Marone! Nem lehetek alfa! 
-De az vagy!
-Akkor javítom magam nem lehetek a legfőbb vezér!
-Mondj egy okot, hogy miért nem!
-Kettőt is mondok! Egy: amint vége a háborúnak vissza megyek a világomba.
-És a második?
-Csak 18 vagyok.
Mindenki tátott szájjal nézte, a két nő veszekedését.
-Ezt majd később megbeszéljük.
Suzanne elfordult a nőtől és a férfiak felé fordult.
-Uraim, elnézést kérek emiatt a közjátékért, de ezek szerint szükség volt rá.
A legtöbb alfa bólintott, de voltak olyanok akik nem törődtek vele.
-Mint tudják, hamarosan hibridkatonák fogják elözönleni ezt a világot. Viszont amit még én sem tudtam, hogy egy hidridet küldtek ide. 
Felháborodott kiáltások visszhangoztak a teremben.
-Uraim! Uraim! Figyeljenek! Senki nem tudja, hogy miért küldték, de a keleti sárkányfészket már elpusztították. Minden alfát arra kérek, hogy legyenek éberek és fegyverkezzenek fel. Nem tudhatjuk, hogy melyikünk lesz a következő.

Tanácskozás után mindenki visszatért saját felségterületére. Én és Marone maradtunk bent. Elmentem egy italért és leültem Marone mellé.
-Ki vele.
-Hogyan?
-A hátam mögött hívtad össze a gyűlést úgy hogy rólam tanácskoztatok, a megkérdezésem nélkül.
-Nem hiszem, hogy el kellett volna mondanom!
-Én meg azt nem hiszem el hogy így hátba mertél szúrni!
Idegesen csaptam az asztalra, mire ő megrázkódott.
-Sajnálom.
Marone megrázta a fejét és őszintén rám nézett.
-Nem én sajnálom. Én csak egy alfa nőstény vagyok, nem irányíthatlak. A fenébe is Kellan nélkül minden olyan nehéz.
Bátorítóan megfogtam a kezét és megszorítottam.
-Tudom, Marone, tudom. Próbálok mindent úgy intézni, ahogy ő tenné, de ez nagyon nehéz. Főleg az én esetemben. Egy 18 éves egykori ember, akinek nincsen se kapcsolatai, se beleszólása ebbe az egészben.
-Ezek mind meglesznek csak idő kell. Na gyere, menjünk egy kicsit kardozni! Kezdek kijönni a gyakorlatból.
A nyomatékosítás kedvéért megropogtatta a nyakát és a vállait.
-Rendben, menjünk!
Felálltunk és a küzdőterem felé mentünk. A folyosón senki sem volt. Dum és Vud eltűnt, ahogy az alfák is.

2016. április 6., szerda

Gésa testőr 5

5.fejezet

Egy nyári éjszaka volt.
Inuka 15 éves. Mestere már tökéletesen kitanította. Már csak egy lépés maradt. Emberölés. Nem elég, hogy tud állatokat nyúzni és legalább 100 féle képen megtud ölni valakit. De hogy meg is tegye, na ahhoz elhatározás és persze gyomor is kell. Így Noburo mester kiszemelt egy áldozatot. Olyan embereket kereset, akik nem voltak tiszták, se családtagjuk akik hiányolhatnák. Noburo mester elmélázva nézte a környéket. A kis zöldfülű utolsó vizsgája, vajon sikerülni fog?
A lány izgatottan állt az egyik sötét sikátorban. A mesterét várta. Vajon hol lehet? Bebugyolált teste megfeszült, mintha egy tigris lenne, aki a prédáját lesi. Tökéletes árnyék volt, csak akkor láthatták volna meg, hogy ha a sikátor bejáratánál állna. Az egyik ház falához támaszkodott és nézte az embereket. Nagy a nyüzsgés, nagy a zaj. Gyerekek már nincsenek kint az utakon, ez az idő már nem nekik való. Az embereket bámulva megpillantott egy alakot. Ruhája szakadt és piszkos. Púposan sétált egy nagy vándorbottal. Átlagos figura, nincs benne semmi különös. Csak egy pici gond van. A púpos emberek húzzák az egyik lábukat idős korban. De azaz öregember nem. Lassan sétált a sikátor felé, oda ahol a tanonc rejtőzött. Semmi kétség a lány mestere megérkezett. Noburo mester nem nézett a tanítványára, a zsákutca másik végéhez sétált.  
-Készen állsz?
-Igen, mester.
-Ez lesz az utolsó feladatod, ezen múlik minden.
A lány kicsit várt, nem akarta, hogy gyanús legyen. Néhány lépésnyire lemaradva ő is elindult a társával együtt, aki nyugodtan ült mellette, de amint mozgásba lendült ő is elindult szorosan mellette. Az egyik kocsma előtti sikátorba álltak meg.
-Látod azt a zöld ruhás fickót?
A kocsma előtt sokan voltak, de csak az egyik viselt zöld ruhát. A férfi a harmincas éveibe járhat, arcán három régi vágás. Ruhája piszkos és néhány helyen elkezdett bomlani a szövet. A férfi erősen kopaszodik, de a maradék haja zsíros és koszos. Több napi borostája csimbókba áll. Baloldalon az övén egy katana van. Nyelén lévő szövet elhasználódott és koszos, de némelyik helyen még tiszta, vagyis mostanában kezdte el használni, igen gyakran. Jobb kezes. Éppen a tökkulacsából ivott valamit. Szemei még innen nézve is démoniak voltak. Valószínű az alkohol miatt véreztek be. Észrevételeit elmormogta, amit a pipázó öreg hallgatott. Még ekkora zajban is tökéletesen hallotta tanoncát és nagyon elégedett volt. 
-Mégis mit tett, hogy halált érdemel?
-Látod az övén a két erszényt?
A tanonc látta. Az egyik zsák barna és használt volt. Alig volt benne pénz. De a másik teltebb volt. Lágy zöld színe volt, inkább női mint férfi használatra vall. 
-Ellopta.
-A feleségétől, akit egy héttel ezelőtt megölt és a két lányát is. Már három napja keresik a katonák, de mindig eltűnik a szemük elől. A te feladatod, hogy megöld.
A férfin nem látszódott semmilyen érzelem csak a pipáját szívta,amit az egyik külföldi árustól vett. A lány is felvette a  nemtörődöm álarcát, de belül habozott. A célpont elindult, ahogy a ninja is. Csak a szeme sarkából figyelte a férfit, igyekezet a minél feltűnésmentesen szlalomozni a tömegben. Az erdő felé mentek. Egyszer sem nézett hátra, a célpont még csak nem is gyanakodott azon, hogy követik. A hold megvilágította a két alakot, most már nem adott rejtekhelyet a sötétség. Körbenézett. Sehol senki. Tökéletes helyszín a gyilkossághoz. Inuka előhúzta a katanáját. A lány előreküldte Inut. Aki előreszaladt. Megállította a férfit és az átkozódva hátrált, míg végül előhúzta a saját kardját. Inu úgy csalogatta a férfit, hogy szembe kerüljön Inukaval. Észre vette a férfi a ninját. Döbbenten nézte a keleti stílusos férfi ruhába öltözött harcost. Szőke haját a hold megvilágított, így úgy tűnt, mint aranyból lenne, a férfi zöld szemei ridegen csillogtak. A látvány számára félelmetes volt. Talán túl sokat ivott? Nem nem nem! Tuti, hogy ez a férfi kartanával a kezébe őt akarja megtámadni. 
Inu elégedetten ment vissza társa mögé, várt, hogy mikor lesz rá szükség, bár ahogy látja és ahogy érezte a célpontnál, hamar vége lesz. Inuka lassan sétált előre.
Nem várta meg, hogy a zöldszemű démon támadjon először, ezért támadásba lendült. A lány kivédte a támadást. A két penge egymásnak feszült. Ebből a helyzetből nehezen tudja megölni a célpontot. A részeg férfi megtántorodott a lány egyik lökésétől. Kapva az alkalmon a tanonc elővett az egyik kezével egy shurikent az egyik rejtett zsebből és azt villámgyorsan a férfi mellkasába nyomta. A férfi hátraesett. Kezében még mindig a katanat szorongatta, de a szemei már üvegesen bámulta a fénylő teliholdat. Mellkasából csak a shuriken csillag egyik szirmának hegye állt ki.
Az öreg mester is ott volt, de őt nem láthatta senki, még a lány sem. 
-Tiszta és gyors halál. Figyelemre méltó!
Büszke volt, csodálva nézte a tanítványát, aki éppen a halott dolgait tette zsebre, hogy a gyilkosság banditatámadásnak látszódjon, majd a kis pengét kiszedte a szívből. A test tiszta maradt, leszámítva a mellkasán tátongó vérpacáról.
Noburo megfordult és elment. Nem kell már többet látnia. A tanításnak innentől kezdve vége. 

Elvettem a testről a két erszényt. 30 ron. Kész vagyon. Zsebre vágtam az erszényt. Elraktam a kardot és a vascsillagot, de előtte letöröltem róla a vért. Nem akarom összevérezni a ruhám. A gazdám vette nekem. Az egyike azoknak amit nagy becsben tartok. Egyszer a gazdám mosta ki. Mindenki felháborodottan nézték, sőt a gésa oktatók még rikácsoltak is, de nem foglalkozott velük ő csak mosta a puha kezeivel. Még akkor is mosta, amikor odamentem és ki akartam venni a kezéből, de ő nem engedte és megparancsolta, hogy üljek le és várjak.
Otthagytam a testet, majd a katonák megtalálják, bár lehet, hogy a kóbor állatok előbb találják meg. Hazaindultam. Inu mögöttem cammogott, míg végül egymás mellet sétáltunk. A piacon keresztül mentünk. Az egyik sikátorból egy ismerős arc bámult rám. Egyből felismertem. Noburo mester gyakran mondta, hogy a holtak köztünk járnak és gyakran megmutatják magukat. A férfi is így tett. Csak most öltem meg, de máris kísérteni kezdett. 
-Nevetséges.
Kellemes illatot éreztem az egyik árusnál. Olyan régi emlékeket idéződtek fel bennem, amik igen fájdalmasak és veszélyesek. Megráztam a fejem és a standhoz léptem. A nő üvegcsékbe árult illatos vizet. Külföldi cucc. Nem meglepő, hiszen egyre több és több dolgot árulnak már, ami külföldi.
A szalonba nyüzsgött az élet, de senki sem nézett rám. Árnyéknak véltek és annak láttak. Nem kerestem meg a gazdám. Tudtam, hogy most nem zavarhatom, elfoglalt. Felmentünk a szobába. Yuuki-sama és a gazdám egy szobán osztoztak. Én és Inu annak a szobának az egyik sarka a priccsünk.  Egész éjjel fent voltunk, vártuk a gazdáinkat.
Gazdám érkezett meg hamarabb. Mosolygással üdvözöltük egymást.
-Szia Inuka. Szép estéd volt?
-Igen gazdám. 
Elővettem a zsebemből az üvegcsét és neki nyújtottam. Tátott szájjal tipegett a fapapucsán hozzám. 
-Istenekre az ez amire gondolok?
-Igen gazdám.
Elvette az üvegcsét, majd homlokon csókolt.
-Köszönöm, hogy gondoltál rám.
Megsimogatta az arcomat, aztán  a szekrényére rakta az üvegcsét. 
-Segíthetek gazdám?
-Ha szeretnél.
A falhoz támasztottam a katanám és odaléptem a gazdám mögé. Kiszedtem a hajtűit, majd szépen leraktam az asztalra őket. A hátul lévő selyemszalagot kibontottam és összehajtottam. Megfogtam a két kezét, segítve ezzel, hogy stabilan kitudjon lépni a papucsaiból. Elmentem a szekrényhez, hogy elővegyem a hófehér hálóruháját. A napjáról kérdeztem és közben kifésültem a selymes fekete haját, ami ezen a kontinensen nagyon gyakori.
Az itt élőknek koromfekete, egyenes hajuk van. Szemük sötét és húzott. Eleinte kitűntem az én szőke lágyan hullámos hajammal, de sok munkával sikerült elérnem, hogy épp olyan egyenes legyen mint az övéké, annak ellenére, hogy a világos szín megmaradt. Éppen ezért sem merészkedek ki nappal a városba. Yuko-sama mindennapjait a szalonba, vagy az üzlet valamelyik szobájában tölti és én mindig a közelében vagyok, főleg most, hogy vége a tanításomnak.

2016. április 3., vasárnap

Egy új világ vagy még sem? 27

27. fejezet

Karmaim kopogtak a feketeségben. Senki sem volt itt. Semmi sem volt. Már megint hol vagyok? Majdnem megint pánikoltam, amikor megcsapta az orromat egy illat. Mielőtt tudatosult volna bennem, hogy a szag mégis micsoda, én már elindultam felé. Csöpp-csöpp. Cupp-cupp. A két hang egymással versenyzett. Egyre hangosabbak lettek, ahogy mentem feléjük. Döbbenten és undorodva álltam meg. Szembe velem egy lány térdelt. Zsákruhája piszkos és büdös volt. Haja hosszú, összetapadt, annak barna színe  végeit vörös szín váltotta. Két kezét az arcához nyomta. Ujjai között vörös folyadék csöpögött. A cseppek hatalmas tócsává nőttek. A mancsom is olyan lett. Reszketve emeltem fel a mancsom. Édes és vas illatú volt. Vér. A vörös lé vér volt! A lány lenyúlt az előtte lévő kupacba, aminek cuppogó hangja volt. Jobban koncentrálva láttam, hogy a kupac nem egy állat volt. Egy emberi arcrészt véltem felfedezni. Remegő lábakkal hátráltam, de elcsúsztam és hangosan a földön terültem el. A lány észre vett. Lassan felkelt és rám nézett. Sötét barna szemeiben vad éhség égett. Nyüszítve álltam talpra, majd gyorsan megfordultam és elfutottam.
Éget a tüdőm, sajgott mind a négy mancsom. Tudom, hogy nem kellene, de mégis lassítottam és hátrafordultam. A lány eltűnt. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, de aztán valami megragadta a bal mellső mancsomat. Rettegve néztem a földre. Véres szájú kannibál vigyorogva hajolt ki a talajból. Satuként fogta a lábam, miközben én próbáltam elmenekülni. Erőlködésemet látva hátborzongatóan elröhögte magát.
-Előlem nem menekülhetsz, hiszen mi egyek vagyunk!
Nyüszítve rángatóztam, így kénytelen volt a másik lábamat is megfogni, majd elkezdett lehúzni a földbe. Ráncigáltam és dobáltam magam, de  nem tudtam megállítani, végül sikítottam. A lány elvitt magával.
Néma sikollyal ültem fel az ágyban. A hideg rázott és izzadtam. Légzésem szapora, arcomról vékony könnycseppek csorogtak. A csípőmnél valami puha, meleg volt. A takarót felhajtottam. Eldora békésen szuszogott. Fészket csináltam a takaróból és bele fektettem. Nem ébredt fel. Kiszálltam az ágyból és a fürdő felé mentem. Forró zuhanyban megmosakodtam és a hatalmas kádba langyos vizet eresztettem, pluszba még öntöttem bele az egyik habfürdőből. Kellemes virágillat lengte be a szobát. Amint kész lett a víz már bele is feküdtem. A virágillat kellően ellazított. Az elmém kiürült, kellemes békesség szált meg. Pihenésemet a fürdő ajtajának nyikorgása zavarta meg. Kihajoltam a kádból és egy zöld sárkányfejecskét véltem felfedezni az ajtó résében.
-Gyere Eldora! Fürödj velem.
Eldora már teljesen bejött a szobába remegő lábakkal közelített felé.
-Ne félj! Én vagyok az Suzanne, a farkas akivel aludtál.
Lassu léptekkel közelítette meg a felé nyújtott kezemet.  Amint bele szagolt a tenyerembe, a felismerés csillogását véltem felfedezni szemeiben, , majd a fejét vizes tenyerembe dörgölte. A másik kezemet is kiemeltem a vízből és felemeltem a kis sárkányt. Édesen ficánkolni kezdett, de hagyta magát megmosdatni. Végül a térdeimre fektettem, ahol élvezte a vizet. A pociját masszíroztam mire kidugta a  pici nyelvét.
-Ennyire jól esik?
-Igen, nagyon jó.
Az arcomat a fejéhez dörgöltem, majd kiszálltunk a kádból. Elővettem egy kicsi törülközőt amit Eldorára terítettem, majd nyúltam a sajátomért. Szárazan mentünk vissza a szobába. Felvettem az egyik ruhámat.
-Nem tudom, hogy vagy vele, de én éhes vagyok. Menjünk enni!
Eldora felmászott a kezemhez és végigszaladt rajta. A nyakamnál elhelyezkedve elnyújtózott. Felvettem a kabátom és elindultam a konyhához.
A konyhán már csak a takarítók és a mosogatók voltak, de amint megláttak tátott szájjal kezdtek el bámulni. Az ebédnek már rég vége volt, a mosogató is szinte üres volt már. Amikor beléptem nem szóltam senkihez, csak biccentettem egyet. Elővettem egy tálcát és a hűtőhöz mentem.
-Te mit szeretnél Eldora?
-Hm... zellert és .... csirkét.
-Oké! Párolt spárga és rostonsült csirke rendel! Akkor én... óóó van itt három szép nagy comb! Tökéletes!
Kivettem egy szelet mellet és egy maréknyi spárgát. Elkezdtem főzni. A hátam mögött felháborodott szolgálók sutyorogtak.
-Miért nem szól a szakácsnak?
-Miért ő csinálja?
-Te is érzed ezt a jó illatot?
-Milyen gyorsan csinálja!
-Azta! Tökéletesre sütötte!
Pff! Mégis hogyan lehet elrontani egy csirkét? Elővettem egy tányért és ráraktam a párolt zöldséget és a húst, majd benyúltam a hűtőbe a három combért és azokat a mikróba helyeztem. 3 perc múlva elkészült.
A két tányérral a kezemben megfordultam. Nagyon sokan voltak bent. Mindenki tátott szájjal nézett.
-Mi van?
Nem várva választ a kérdésemre elindultam az ebédlőbe.
A két tányér leraktam az asztalra és levettem a nyakamból Eldorat.
-Jó étvágyat kicsi sárkány.
-Neked is.
A föld sárkánya csak úgy habzsolta a zöld spárgákat. Föld sárkány. Milyen gyönyörű faj és milyen ritka. Kellan csak kétszer találkozott a sárkányok eme fajtájával. Először amikor kicsi volt és eltévedt a hegyekbe. A második alkalom akkor volt, amikor a falkát alapította és a gyerekeivel elment sétálni. A fiúk elbújtak előle és ő a keresésükre sietett, amikor az egyik dombhoz ért meglátta a sárkányt. A domb volt az. Még lélegzett, de a szemei már csak hunyorogtak. Megtudta a sárkányoktól, hogy ők élnek a legtovább, sőt még a haláluk után is élnek. Amikor elérkezik az idejük keresnek egy nyugodt helyet, ahol lepihenhetnek, míg végül szép lassan elalszanak, közben a rajtuk növő növények teljesen ellepik míg végül eggyé válnak a természettel. Eldorára is ez a sors vár. Tovább fog élni és az őseivel fog lenni.
Hihetetlen módon nagyon hamar megettük a kaját. A harmadik combot markolászva álltam fel és a szabad kezemmel a nyakamhoz raktam Eldorat. Hm? Vajon hol vannak a többiek? Az ebédlőből kilépve az előszobába mentem ahol Dum és Vud vitáztak. Már megint.
-El kell mondani neki!
-Nem nem kell! Már így is éppen elég baja van most is, nem kell neki ....
Dum még folytatta volna, de észrevett, ahogy Vud is.
-Mégis mi a fenén vitatkoztok megint?! Hm?!
Vud felém fordult és bátortalanul megszólalt.
-Azon, hogy...
-Nem vitatkoztunk semmin drága!
-Dum! Te átkozott szukkubusz! Ne merészelj hülyére venni! Vud kérlek folytasd.
A sámán megrázta magát és határozottan előre lépett egyet.
-A tanácsteremben összehívták a farkas fejeket és arról szavaznak, hogy te legyél az alfa. Legalább is Marone úrnő ezt akarja elérni.