Gésa testőr 4

4.fejezet

Hali mindenki!

Az eddigi történet  az én elbeszélésemből íródott, de most már Inuka szemszögével fog folytatódni, de lesz olyan is amikor visszatérek mint narrátor.

Mint már láthattátok ez a harmadik "komolyabb" történetem. Hogy tetszik? Mi a véleményetek? Kritikáitokat kérlek írjátok meg! Köszi!!!

Jó olvasást!

W.A.

Noburo mester az évek során sok mindenre megtanított. Az elején a fizikai erőlétemet fejlesztettük. Több kilométert futottam, számtalan alkalommal másztam fára és megtanultam harcolni. Amikor eléggé elfáradtam, akkor a mester beküldött a házba, hogy növénytant és embertant tanuljak. Hamar megtanultam a japán írásjeleket, így írni és olvasni is tudok. Ismerem a gyógyító és mérgező növényeket és az ezekből kikevert gyógyszereket vagy éppen mérgeket. Számtalan módon megtudok ölni egy embert, de mozgásképtelenné is tudom tenni őket. Bár még nem fejlesztettem tökéletesre, de tudom alkalmazni a kábítófogásokat is. Amikor Noburo mester úgy döntött, hogy a tudásom már elég nagy elküldött vadászni. A leckékből megtanulva az erdőbe három hálós csapdát állítottam a földre, majd beljebb mentem. A mestertől kaptam egy íjat és nyilakat. A tegezből kivettem egyet és az íjamhoz raktam. A légzésemet lelassítottam. Mélyen beszippantottam a friss levegőt.
-Inu! Menj!
Inu lassan előresétált, ügyelve, hogy ne csapjon zajt. Beleszimatolt a levegőbe. Szipp-szipp. Semmi. Szipp-szipp. Inu farka vad csóválásba kezdett, aztán jobbra iramodott. Kocogva utána siettem, de elég nagy távolság volt közöttünk. Levélzörgés zaja zavarta meg az erdő csendjét. Félméterre Inu előtt két bokor közül egy nyest szalad el. A vadászkutya gyorsabb iramba kezdett, míg én felhúztam az íjam és annak hegyével követtem a prédánk. Inu már majdnem elkapta, amikor is a rágcsáló félkört csinált, így a kutya a lendület miatt előrébb került mint a nyest. A kisállat nem vett észre mivel felém rohant. A nyilamat felhúztam és lőttem. Inu szájába vette a tetem farkát és felém sietett. A még meleg test alá nyúltam és kihúztam annak hátából a nyilam. Fegyveremet visszaraktam a hátamra, a testet meg a hátamra dobtam. Dél felé járt. Mindketten éhesek voltunk már. Noburo mester már ebédelt. Míg nekem a nyilak pengéit kellet élesítenem az éhségtől remegő kezeimmel. Persze ha panaszkodnék rá, akkor a mester azt mondaná, hogy erősítsem meg az akarom és nyomjam el a vágyat, mert csak az emberi akaraton múlik, hogy legyőzze a szükséges szükségletekre való vágyakozást. Így tehát most itt vagyok Inuval éhesen, de az már tuti, hogy üres kézzel nem megyünk vissza. A felállított csapdák felé mentünk vissza, de amint megláttam a kiszemelt helyett megálltam és hallgatóztam. A csapdák még érintetlenül a helyükön vannak, ahogy a szárított csalihúscafatok is. Csalódottan kifújtam a levegőt és kikerülve a nézett területet visszamentünk a mesterhez.
Noburo mester mint mindig a folyosón feküdt és saket ivott.
-Látom nem volt hiábavaló az a sok gyakorlás az íjjal. Na lássuk hogyan nyúzod meg?!
Leraktam az íjam és a tegezt, majd a kinti faasztalhoz mentem, ami az állatok megnyúzására és felszeletelésére szolgált. A nyestet letettem az asztalra és a fellógatott kések egyikét levettem. Megforgattam a kezemben, majd a hüvelykujjamat végigsimítottam a pengén. Vékony csík marad az ujjbegyemen, amiből kiserkent a vér. Gyorsan lenyaltam majd elkezdtem nyúzni az állatott. Megpróbáltam úgy csinálni mint a mester, de elég nehéz tizenegy évesen először ilyet csinálni.  A hús megtisztítása sokkal több időbe került, mint amikor a mester csinálta. Amint kész lettem egy vízzel teli vödörben megmostam a kést és felakasztottam a falra. Egy hatalmas bárdot vettem elő amivel feltrancsíroztam a húst. A belsőségeket félreraktam, aztán a húst megmostam. Gyorsan tűzet raktam a már szedett faágakból és elkezdtem megsütni a húst. A bordákat csak félig sütöttem meg mert Inu így szereti. Míg ő evet én addig vártam, hogy a végtagok kellően megsüljenek. Amint kész lettem elkezdtem befalni. Az első combot habzsoltam, de a másodiknál már lassabban ettem. Minden egyes comb után egy pohár vizet megittam. Ahogy a mester tanította minél több vizet iszok annál kevesebbet fogok enni, így több napig is ki tudom bírni.  Amint elfogyasztottam az ebédem a lenyúzott bőrhöz mentem és letisztítottam majd egy faágra hajtottam, hogy megszáradjon. A mester szerint az állatok bundája nagyon kelendő a feketepiacon és szép összegeket is adnak érte. A belsőségeket elvittem az erdő mélyére és otthagytam. A ragadozó állatok idővel ide fognak szokni a mindennapos étel miatt, így könnyebb lesz vadászni. Visszafelé megint elmentem a csapdás részre és elégedetten láttam, hogy egy kis disznó a hálómba akadt.
-Nagyszerű lesz vacsorám.

Tehát már tudok gondoskodni magamról, eltudom tartani magam és a sérüléseimet is eltudom látni. Ami igazán nehéz volt az a harc és a gyilkolás. Noburo mester minden nap adott egy kést, amit nekem kellet megélezni minden reggel. Amint kész lettem vele megmutatott néhány harci figurát, majd egymás ellen gyakoroltuk. Az elején sok vágást szereztem, de nem elég mélyeket, hogy össze kellet volna varrni vagy megmaradtak volna. A reflexeimet is különleges módon edzettük. Fel kellet állnom egy farönkre és egy lábon kellet egyensúlyoznom. Addig kellet ezt csinálnom, amíg az egy lábon állás dülöngélés nélkül sikerült. Amint elsajátítottam ezt, a mester úgy döntött, hogy dobócsillaggal kezd el dobálni. Tíz súlyos sérülést kaptam, de nem állhattam le, mert akkor büntetést kaptam. Idővel a csillagpengéket ki tudtam kerülni és a késsel is jól bántam már. Az edzéseim fejlődésem ellenére hajnalban kezdődtek és éjfélkor értek véget. Inu és én minden este fáradtan mentünk vissza a Vörös lámpásba. A késői idő ellenére az ottani élet hangos és eleven volt, bár gazdáink már olyankor aludtak. Csak némelyik estén volt ébren Yuko-sama, ilyenkor a kitisztította a sebeimet újrakötözte, közben a napjáról beszélt. Néha megkérdezi az én napomat is, de nem mindig mondom el neki. A fájdalmas és véres edzéseket szóba sem hozom.
Szeretem Yuko-samat. Kedves és törődő. Egyik este megtalálta a régi babámat. A két éves rabságom, amit a kutyákkal töltöttem az anyagbabám bekoszolódott és kifakult. Mira hazaértem Yuko-sama kimosta és éppen megvarrta az apró szakadásokat.
-Yuko-sama?
-Szia Inuka. Megtaláltam a babád. Tudom, nem olyan mint ha új lenne, de akkor is jobban néz ki. Sajnos a kezét nem találtam sehol, ezért bevarrtam, hogy ne foszoljon tovább.
Nem tudtam, hogy mit mondjak. Fáradt voltam. Teljesen kimerültem mind testileg és lelkileg egyaránt. Yuko-sama elé rogytam és elsírtam magam.
-Jaj Inuka nem akartam, hogy sírj sajnálom én...
-Köszönöm...köszönöm gazdám. Köszönöm.
Yuko-sama az ölembe rakta a babát és szorosan megölelt. Finom illata volt. Kellemes mély hangján vigasztalt, közben ringatott. Akkor voltam a legboldogabb szolga a világon.

A késsekkel és a fakarddal már jól bánok. A szolgaruháimat kezdtem kinőni, már nem alkalmasak az edzésre és ezt szóvá is tettem Noburo mesternek.
-Azt hiszed, hogy vak vagyok kölyök?! Jól látom. Menj fogd meg a gyűjtött tollakat és a bundákat amiket lenyúztál és menj el a piacra. 30 vont fogsz kapni a bundákért 15 vont pedig a tollakért. Na mégis mire vársz indulj?!
Izgatottságomban kapkodva szedtem össze a tollakat és az állatbőröket. Remegő lábakkal szaladtam a piacra. Több mint tíz árusnál kellet alkudoznom míg a becsült összeget kaptam és még egy kicsit többet is. A pénzt a ruhámba rejtetem és visszaszaladtam. Két férfi utánam eredt, a kocogásomból végül futás lett. A két férfi átkozódtak, de tartották az iramot. Az egyik sikátorba mentem, hogy leelőzzem őket, de zsákutcába kerültem. Üldözőim elégedetten nevettek a sikátor elején és lassan kezdtek felém sétálni. Hirtelen eluralkodott rajtam a pánik, de aztán próbáltam lecsillapítani magam. Már nem éreztem semmit. Se félelem. Se szorongást. Hideg számítással koncentráltam a baloldali háznak a kiugrójára. A ház jobb majd baloldalára ugráltam, addig amíg el nem értem azt a magasságot. A tolvajok káromkodva futottak felém, de én gyorsabb voltam náluk. Pillanatok alatt a tetőn voltam. Nem kezdtem el örülni. A mester szerint ha korán kárörvendünk bajba kerülhet az ember, ezért a tetőkön ugrálva mentem vissza a mesterhez.
Másnap reggel Noburo mester nem volt egyedül. Egy öreg ráncos vénasszony volt a vendége, akinek alig volt ép foga.
-Inuka ő itt Ayano-san. Leveszi a méreteidet és ruhát fog neked készíteni.
-Igen mester.
Noburo mester elvette tőlem a sakes üvegeket, majd Inuval kimentek a házból.
-Gyere ide gyermek és vetkőzz!
Engedelmeskedtem parancsának. Gyorsan ledobtam róla a bő szolgáló ruhát, amit a házmesterasszony adott nekem, hogy ne legyek meztelen. Ayano-san precíz mozdulatokkal méregette a csípőm, vádlijaim és a karom. Kb tíz percig tartott míg lejegyezte a méreteimet. A ruha egy kicsit bő lesz, mivel növésben vagy.
-Tegyen úgy ahogy jónak látja.
A nő elégedetten kezdett el hümmögni, majd csak legyintett, hogy felöltözhetek. Pillanatok alatt felkaptam a ruháimat és indultam a szokásos bemelegítésre. A nap már felkelt, amikor fáradtan rogytam a mester előtt a fűbe.  Ayano-san elégedetten lépkedett ki a házból.
-Noburo-san elkészültem. Talán ez lett a legjobb művem. Gyere gyermek próbáld fel!
Remegő lábaim ellenére felálltam és bementem. Csodálatosan könnyű fekete anyagból készült, ami eléggé ruganyos is volt. Noburo mester az utolsó simításoknál jött be.
-Lám-lám most már tényleg úgy nézel ki mint egy ninja.
-Igazán?!
-Most már csak a fegyverek hiányoznak. Ayano-san elintézhető?
-Hát persze Noburo-san.

Egy új világ vagy még sem? 26

26. fejezet

Egy hortyogó hangra ébredtem. A szél táncoltatta a zöld leveleket és a madarak a fa ágain dalolásztak. Ők nem horkolnak. Marone a hasamhoz bújva hortyogott. Hú-húú! Ezt nem szabad megemlítenem neki. Emlékszem amikor Kellan megemlítette, hogy túlságosan is vonzódik az éles tárgyakhoz. Pfff! Eléggé vicces volt, mert Marone annyira felháborodott, hogy az egész házon végigkergette egy bárddal. Sokan kinevették Kellant, aminek eredményeként mindenkit megbüntetett. De titokban még a mai napig felhánytorgatják, persze titokban, de ezt a történetet már mindenki ismeri. A kellemes szellő idegen szagokat hozott. Hegyezve a fülemet hallgattam ahogy a levegőben szárnyak csapkodnak. Négyen lehetnek és a falka felé tartanak. Nedves orrommal megbökdöstem Marone arcát, aki fáradtan nyitotta ki a szemeit.
-Vendégeink érkeztek, ideje mennünk!
Marone meghúzta a fülemet, mire játékosan rámorogtam.
-Akkor ne várakoztassuk meg őket!
 Felpattant és már rohant is vissza. Én még maradtam. Kinyújtózkodtam és becsuktam a szemem, ahogy a nyári szellő simogatott és a napfény melengette a testem. Marone felvonyított. Jól van megyek már! Megráztam a fejem, majd elindultam. Vad vágtába kezdtem, de amint a falka közelébe értem egyre lassabban kezdtem el futni, míg végül már csak sétáltam. Az itthoniak kijöttek a házból, hogy köszöntsék a négy vendéget.  Két démon és két sárkány landolt a füves részre. Azazel és titkára Luca, öltönyben álltak egymás mellet. Kicsit távolabb tőlük egy kék és egy piros sárkány állt szorosan egymás mellet.A vörös sárkány gyönyörű volt. Pikkelyei távolról rózsaszirmoknak tűnnek. Teste kidolgozott, de karcsú volt. Jobbján egy gyönyörű kard díszelgett. Ruhája könnyű, de kemény bőrből és fémből állt, ami elég díszes volt. A nő valószínű magas rangon áll a katonáknál. A kék sárkány vállai szélesek. Szárnyai mintha tollból lettek volna, de tudom, hogy csak látszat, ugyanis még innen is érzem a fagyos pikkelyeket. Lenge kék nadrágot visel, amiben könnyű mozogni, de nem alkalmas a harcra. A pozíciója irodai munka lehet. Mégis mi folyik itt? Marone emberi alakban és felöltözve üdvözölte őket. Marone szakadt szűk farmert és egy vállról lelógó fekete pólót viselt.
-Üdvözöllek benneteket mégis mi szél hozott ide titeket?
-Megtámadták a Keleti hegységet. Sokunkat lemészároltak, csak néhányunk tudott elmenekülni. A nevem Rusho a  jég sárkányok vezérének fia vagyok.
-Én pedig Vorsha a tűz sárkányok kapítánya vagyok, részt vettem az ostrom elleni harcban.
-Sajnálom a veszteségeteket. Gyertek beljebb.
-Marone jobb, hogy ha a színes bundájút is hívjuk!
-Halottad a démonkirályt Suzanne! Gyere!
Kiléptem a bokrok takarásából. Mindenki engem nézett. Az egyik pillantástól teljesen felforrt a vérem. Tudom, hogy ki néz így, de féltem ránézni. Féltem, hogy azokból az egzotikus szemekből valami olyat olvasok ki, ami a lelkiállapotomnak nem tenne jót. Kihúztam magam és a két sárkány elé álltam.
-Rusho, Vorsha legyetek üdvözölve, Suzanne vagyok az emberek világából.
A két sárkány biccentet felém aztán a démonúrhoz fordultam.
-Azazel mégis minek köszönhetjük látogatásodat?
-A Sárkányfészekhez közelebb van  Démonföld mint a falka, bár ezt te is tudhatnád.
Luca olyan lekezelően nézett rám és a válasza sem volt túl kedves.
-Vigyázz a szádra démon! Attól még, hogy Azazel rokona vagy nincs jogod így beszélni velem!
-Pff! Ne beszélj úgy mintha feljebbvaló lennél nálam!
-Baromira nem érdekel a hierarchiai maszlagotok, velem senki ne beszéljen úgy mint egy kutyával!
Azazel élvezte a kis műsort a mellkasa előtt karba tette a kezét és vigyorogva hallgatott. Dum gyorsan közénk szökkent.
-Oké! Rendben! Nem kell egymás torkának esni! Suzanne abbahagynád a morgást?!
Dum felháborodott kérlelő hangjára, csak azért is (de tényleg csak ezért!), hangosabban rámorogtam és a felém mutató keze felé kaptam, mire ő gyorsan elhúzta a kezét. Mindenki meredten nézte a szituációt, de aztán a gyengeagyúak elröhögték magukat és iigen Azazel is köztük volt.
-Na jól van! Tényleg ne itt essetek egymásnak!
Marone szemrehányóan nézett ránk, de a szemében olyan csillogást láttam, ami hmm.... felháborított. A tömeg feloszlott. A négy vendég is bement a házba. Marone és én zártuk a sort. Nem hiszem el, de az alfa nőstény a lépcső tetejéről lenézet rám és rám kacsintott. Ó te jó ég! A több ezer éves Marone rám kacsintott és elkuncogta magát! Az állam már a föld alatt van.
-Azt hittem, hogy rendben vagyunk.
Dum csalódott hangjától megborzongtam és a lépcső lábánál ránéztem.
-Rendben is vagyunk! De ne avatkozz abba ami nem rád tartozik!
Dum olyan csalódottan, megsértetten nézett rám azokkal a kék és fekete szemeivel, hogy nem bírtam ki, hogy ne magyarázzam meg.
-Nem akartalak megbántani, én csak.... Félek. Félek, hogy hamarosan sor kerül a harcra. Félek szembenézni velük, mert ők olyanok mint én.
-Tévedsz! Ők nem olyanok mint te!
-De lehetek! Hát nem érted?! Ha Kellan nem lett volna, akkor én is olyan hibrid lennék mint ők. Egy szörnyszülött!
-Su.
Annyira lágy hangon ejtette ki a becenevem, hogy automatikusan ránéztem. A szívem gyorsan kezdett el verni, a levegőt nehezen vettem. Mégis  mi a bajom?!
-Jobb.. jobb hogyha bemegyünk.
-Igen menjünk.
A fenébe is Dum annyira éhesen nézett rám, hogy kénytelen voltam megfutamodni. Szó szerint berohantam a házba a tanácsterem felé. Azazel és Marone helyet foglalt. A démonkirály mögött a tanácsosa állt. A két sárkány még mindig hüllő alakjukban voltak és a jobb oldali fal előtt álltak, ahol a vetítő is volt. Marone melletti helyet foglaltam el és vártunk, hogy a két sárkány elkezdje.
-A szokásos őrjáraton voltunk, amikor az egyik társunk maradványait megtaláltuk a hegy lábánál elrejtett szikláknál. Senki nem tudta, hogy mégis micsoda támadt rá. A szag amit, hagyott, fura volt. Még életemben nem éreztem ilyen undorító aromát.Csak minimálisan tudtuk kiszagolni, hogy a támadóban van némi farkasvér. Visszamentünk, hogy jelentsük a vezéreknek, de... elkéstünk.
A kék sárkány megborzongott, a fajtársa elmondottairól, majd átvette a szót.
-Éppen az élelmezési papírokat töltögettem ki, amikor a hegy megrázkódott. Az elején azt hittem, hogy ez csak egy közönséges földrengés, de aztán megéreztem a füstszagot és a vért. Kirohantam az irodámból. Az alagutaink nagyja beomlott. A tanácsteremféle vettem az irányt, de ott már nem volt élő. Mindenki pánikolt. És akkor megláttam, ahogy az a valami a katonákkal harcol. Mint egy deformált farkas, de még annál is iszonyúbban nézett ki. A sebei gyorsan begyógyultak. A teste nedvedzett. Bűzlött. Halálszaga volt. Esélytelen volt, hogy túléljük. A menekülőkkel tartottam.
Vorsha átvette a szót Rusho-tól.
-Segítettem a túlélőknek kijutni, de nagyon kevesen maradtunk. Már majdnem elmentem én is amikor Rusho megjelent és Eldora...
Nem hagytam hogy tovább folytassa.
-Ki azaz Eldora?
Vorsha a félvállas erszényét levette a nyakából és lassan lerakta a földre. Leugrottam a székből és a táska felé közelítettem. A táskában egy kis zöld gyík feküdt. Jelenlétemre kinyitotta a világosszőke szemeit. Annyira megijedt, hogy kirohant a táskából, de pántban elesett és a földön elterült. A bal mancsommal ráléptem a kis zöld farkára. A kis kölyök próbált elfutni, de folyton elesett. A mancsomat a farkán hagytam, közben lefeküdtem.
-Nem foglak bántani, ne menekülj!
Lábamra hajtottam a fejemet és a kis hüllőt néztem, aki remegve fordult felém.
-Neee egyél meg!
-Nem szeretem a hüllőket! Nem kell félned!
Reménykedő szemekkel figyelt.
-Tényleg?
Közelebb toltam a fejemet felé. Látványosan megszagoltam, majd megráztam a fejem. Finom illata volt, de ezt nem akartam neki elárulni. Kidugtam a nyelvemet és megnyaltam. Sírva kuporodott össze, de én nem foglalkoztam vele. Tüsszögést imitáltam és megborzoltam a bundámat.
-Fúj! Ilyen undorító dolgot még nem kóstoltam!
-Hé! Én nem is vagyok undorító!
Rávigyorogtam a kis sárkányra.
-Tudom.
A két felnőttsárkányra néztem.
-Hol vannak a szülei?
A vörös csalódottan megrázta a fejét.
-Rám már nem is lesz szükség. Igaz Marone?
-Igen Suzanne, köszönöm, hogy eljöttél.
-Eldora álmos vagy?
-Igen.
Eldora farkát megfogtam és a hátamra dobtam.
-Elmentünk aludni. Ha kellenénk, akkor a szobámban leszünk. Majd meséld el a többit Marone!
-Rendben.
Marone-ra biccentettem és elhagytam a szobát. Eldora a bundámba bújt és felkúzott a nyakamhoz.
A szobámba érve lefeküdtünk és elaludtunk.

Gésa testőr 3

3. fejezet

Egy hónap.
Ennyi idő telt el mióta a lányt és annak kutyáját megvásárolta a két gésatanonc. Mindketten új nevet kaptak gazdájuktól. A kis Rolf az idősebb lány elnevezte Inunak. A lány gazdája pedig Inuka-nak hívta. Az elején egyikük sem figyelt a nevükre de az idő során és a büntetések miatt kénytelenek voltak megjegyezni új nevüket. Inut mindig kint tartották, de kellemes fekvőhelyet készítettek neki, és napi háromszor kapott finomabbnál finomabb ételeket, vele ellentétben Inuka cselédruhában mosta a padlót és kitakarította gazdája szobáját. Vézna teste megerősödött. Sebei már eltűntek amit a kutyák okoztak neki, de a kezén és a talpán új sebek jelentek meg. Arca már nem volt annyira beesett, de nem is volt olyan mint régen.Ő csak akkor kapott enni amikor a cselédek, de akkor mindent megevett amit elé raktak, még akkor is hogy ha az, szó szerint moslék volt. Inuka megtett mindent, hogy ne kapjon verést még annak ellenére is hogy nem értette ezt a nyelvet. A lába még mindig sajgott a két nappal ezelőtti vesszőzés miatt. A tulajdonasszony meglátta, hogy vércsíkokat hagy az éppen mosott padlón, ezért megbüntette, de utána bekötöztette a lány sebét. Inuka-nak egyedül a gazdája nyújtott vigaszt,aki esténként a nyelvet tanította neki vagy a sebét ápolta, sőt olykor egymás haját fésülték is. A gazdája nagyon szeretett vele beszélni, bár ő nem mindig értette, mégis megbabonázva hallgatta megmentőjét. Inu és Inuka kapcsolata nem változott, még mindig nagyon szerették egymást. Amikor Inuka ételt kap kimegy barátjához és vele eszi meg. Az egyik ilyen pillanatban jelent meg a tulajdonasszony. Az asszony odament hozzájuk. A kislány azt hitte, hogy megint megbüntetik, de kellemesen csalódnia kellet. Az öregasszony ugyanis megfogta Inu láncát és Inuka kezét, majd az utcára húzta őket. Ninko-san ismert egy idős ninjat, aki alkoholista lett, de még mindig remek harcos hírében állt. Tökéletes mestere lesz a két kutyának, legalábbis ezt gondolta. Az öreg az erdő közelében élt. Háza lepukkant és koszos volt, de a kertje egyben van az erdővel. Ninko-san behúzta a házba a két kutyát és otthagyta őket. A házban alkoholszag terjengett, az asszony kis levegőket vett, hogy hozzá tudjon szokni a szaghoz. A földön egy 60 éves öregúr szétterülve feküdt. A bűz belőle áradt.  Ninko-san beljebb ment a házban és egy lavórt kereset. A talált lavórba hideg vizet eresztet a kinti kútból és azt az alvó öregre öntötte, persze elég messziről, hogy az öreg meg ne csapja. A visszavonult ninja  a földön fetrengve szitkozódott a hidegtől, amikor az öreg megtörölte a szemét körbenézett és a bűnöst kereste. De amint meglátta Ninko asszonyt, aki egykor olyan gyönyörű volt, hogy még az ő szívét is majdnem ellopta. Még ma is az emlékeiben él a feszes, hófehér bőre, ami ma már ráncos. Az egykoron csillagként csillogó szemek, de ma már elfakultak, bár a jó vásárlóknál feléled benne a csillogás. Keze májfoltosak, körmei elsárgultak. Az elé táruló jelen képétől kirázta a hideg Noburot. Tisztelettudón felkelt a földről és meghajolt a nő előtt. A legszebb mosolyát és modorát elővéve nézett az öreg asszonyra.
-Ninko-chan mi szél hozta ide -e szép reggelen?
-Dél van Nobura-san!
-Már ennyire eljárt volna az idő?!
Ninko-san a legbehízelgőbb hangját és mosolyát vette elő.
-Nobura mester munkám van számodra.
-Munka? És mi féle?
-Azt a kettőt testőrré kell nevelni.
Noburo-san a mutatott irányba nézett. A bejáratnál ott állt a két leendő tanoncai. A kölykök lábai piszkosak voltak, és reszkettek a hidegtől.
-Nem!
-Megfizetem!
-Mennyit fizet?
-8-at.
-Nem!
-Akkor legyen 10!
-Akkor sem!
-10 és 2 üveg sake!
Az öreg gondolkodás nélkül vágta rá.
-Rendben!
Ninko-san lerakta a pénzes erszényét amiben 10 apró volt.
-Az üveget, majd elküldöm.
-Rendben.
Ninko-san elment. Magára hagyta a két szolgát. Noburo-san nem foglalkozott velük elment átöltözni és egy üveggel meg egy kis csészével jött vissza.
-Gyertek be!
Inuka megfogta Inu pórázát, levette a papucsát, amit ebben a társadalomban elvártak és beléptek a piszkos házba. A két Inu, Noburo-san előtt megálltak és várták a parancsát.
-Mostantól én vagyok a mesteretek. A megszólítás Noburo mester vagy sensei. Megértettétek?
-Igen Noburo mester!
-Helyes! Minden parancsomat teljesítenetek kell! Minden reggel hajnalban a házam elé kell jöjjetek és csak akkor engedlek titeket haza, amikor én azt mondom!
-Igenis mester!
-Mi a nevetek!
Az embergyerek a kutyára mutatott.
-Ő Inu, én Inuka vagyok.
-Inuka vetkőző!
Inuka megdöbbent, de teljesítette a parancsot. Remegő testtel várta a következőt parancsot. Noburo mester körbejárta a lányt. A lány sovány volt, de a karjai és a lábai izmosak. Az arcát eltakarta a haja, ezért belemarkolt abba és felhúzta, hogy láttassa a lányt. Külföldi, arca beesett és természetellenesen sápadt. Egy dolog fogta meg, mégpedig azok a zöld gyilkos szemek. Emlékeztette a néhai öccsére. Ő is így nézett rá, amikor hazaértek a kiképzésről és meglátták terhes anyjukat a gerendára kötve, száját kipeckelték,  testét meggyalázva hagyták ott. Apjukat a földhöz láncolták arcán még mindig ott volt a harag. Mindketten tudták hogy végig kellet nézni, hogy mit tesznek a szerelmével, majd kést szúrtak csuklóiba és bokáiba, a földön kifeszítették. Akkor változott meg az öccse. Kedves tanoncból, őrült szörnyeteggé. Annyi év után még ma is emlékszik, hogy öccsével felkutatták a gyilkosokat és kegyetlenül, megkínozva ölték meg. Ráncos keze megremegett. Amikor öltek a testvére még jobban megőrült. Nem tehetett mást. Megölte és a szülei sírja mellé temette el. Noburo megrázta a fejét majd jelzett a lánynak, hogy felöltözhet.
-Mennyi ideje vagy ebben az országban?
-Két éve Noburo mester.
-Akkor már jól ismered a nyelvünket.
-Igen mester.
-Akkor kezdjük is a edzésedet! Hozd a cipőd és a kutyát!
Inuka bólintott és így tett. Átsétáltak a szobán és a kertbe léptek ki, ott Noburo leült a folyosóra, majd maga mellé rakta az italát.
-Látod az a fát?
Noburo-sensei az erdőbe mutatott, egy távoli fára.
-Igen, mester!
-A fa egyik ágán vagy egy ilyen szélcsengő.
Noburo feje fölé mutatott, ahol egy szélcsengő lógott.
-Fuss el oda! Csengesd meg a csengőt háromszor, aztán fuss vissza, majd ezt is csengesd meg! Ezt hatszor kell megcsinálnod!
Inuka leült a fűbe és felvette a vékony papucsát.
-Arra nem lesz szükséged, add csak ide!
A lány levette a papucsokat és mester elé helyezte.
-Fogd meg Inu láncát, úgy hogy mindig egy vonalba legyetek, kezdjetek el futni!
A lány vett egy mély lélegzetet és elkezdett futni a kutyájával együtt.
Noburo még mindig a jelen és a múlt emlékeibe révedt. Emlékezett arra, amikor rossz volt és az anyja egy bottal fegyelmezte meg. A kislány lábán is voltak erre utaló sebek, némelyik még elég friss volt, nem olyan rég kaphatta. De ennek ellenére Noburo úgy gondolta, hogy Inukaból elég jó ninja-t tud nevelni.
Inuka a harmadik körénél nagyon elfáradt. Nem elég, hogy meg kell tenni ezt a hatalmas távot, de még azaz átkozott csengőért is ugrálnia kell, mert nagyon magason van. Ennél a bizonyos kőrnél elege lett, felvett három követ a földről és a csengőhöz dobta, ami megcsendült.
-Hát eddig miért nem jutott ez eszembe?!
Inuka most már nem akarta elérni a csengőt, megyelégszett azzal, hogyha háromszor megtudta dobni.
Inu is már fárad volt, sőt ő jobban, neki ugyanis nem volt annyi fizikai munkára szoktatva mint Inuka.
Sok idő kellet mire megcsinálták a hat kört. Izzadtak, lihegtek és fájd mindenük. Noburo mester egy dézsányi vizet tett a földre.
-Meg van a hat kör, ideje megfürdenetek!
Noburo mester egy szappant dobott a lánynak, aki remegő kezekkel kapta el. Gyorsan levetkőzött és megmosakodott. Mestere nem bámulta, bár már annyiszor mosakodott közönségben, hogy már nem jött zavarba. Amint lemosta magáról a szappant, levette Inuról a pórázt és őt is megmosdatta. Vele sokkal jobban elbíbelődött, nem azért mert szükség volt rá, de a gazdáik szerették, hogyha illatozik kedvencük.
-Elég lesz! Még a végén nem kutya lesz, hanem nő!
Engedelmeskedve mesterének kivette Inut a dézsából és egy kikészített törülközővel megszárította. Inuka már vette volna fel a koszos ruháját, amikor az öreg rámorgott.
-Hát nem tanították meg neked, hogyha megmosakszol tiszta ruhát vegyél fel?!
Noburo mester imbolyogva bement a házba és egy régi agyonhasznált ruhát dobott neki. Inuka nem habozott gyorsan meghajolt köszönetként és már vette is fől a fekete ruhát. Nagy volt rá, de legalább nem volt meztelen. Kiöntötte a koszos vizet és várta a következő feladatott.
Noburo látta a lány elhatározását. Magához intette.
-Ninjat kéne faragnom belőled. Mit gondolsz képes lennél rá?
-Igen mester!
-Erős akarsz lenni?
-Igen mester!
-Miért?
-A gazdám megmentett, hálával tartozom neki! Mindent megakarok tenni érte!
-Még az életedet is odaadnád érte?
Inuka az öreg csillogó barna szemeibe nézett. És akkor döntött.
-Igen mester!
Az öreg mosolygott. Most először látta mosolyogni. Ő is megengedte magának az enyhe szájrándítást.
-Hosszú út áll még előttünk, de előtte kezdjünk valamit a hajaddal!
Noburo elővett egy éles kést. Megforgatta a kezében. De rég is volt mikor utoljára fogtam! Inukat maga elé ültette és elkezdte levágni a derékig érő hajat, egészen a gyermek válláig.
-Első szabály:mindig ügyelj a külsődre! Ha túl koszos vagy, vagy éppen túl szép, feltűnő lehet. Mindig légy titokzatos és átlagos. A hajadat midig lófarokba kösd, szorosan! Így nem fog zavarni a harcnál. A ruháidat magadnak kell megkeresni! Ne aggódj lesz itt bőven munka amiből pénzt kereshetsz! Fegyvert még nem kapsz! Legalább is addig nem amíg ilyen gyenge vagy!
Noburo szoros lófarokba kötötte a lány haját és felállt.
-Takarítsd el a hajadat! Aztán gyere be!
A férfi felkelt és bement a szobába. A régi füzetei között kezdett el kotorászni. Mire a lány és kutyája visszajött már legalább tíz füzet volt a kis asztalon.
-Tudsz olvasni?
-Nem mester.
A lány szégyenkezve hajtotta le a fejét. Noburo nem szánta meg, sokan nem tudtak, de ő legalább beismerte. Becsületes, de túl sok gond lesz vele!

Egy új világ vagy még sem? 25

25. fejezet

Halika!!!!!

Ebben a fejezetben, kicsit....hm hogy is mondják? ...ó ja igen! Elragadtattam magam, ezért kicsit nyomasztó lehet a hangulat és a káromkodással sem spóroltam... mentségemre mondom........

Nem mondok semmit! (Muhaha!!!)

Köszi, hogy olvasol! W.A.

Faust bólogató fejét pillantottam meg.

-Ne is kérdezd!

Fáradtan cammogtam be a boxába és egy szalmahalomra ültem.

-Az a szukkubusz hibája!

Miféle szukkubusz-é?
-Hát azé az átkozott  kék szemű démoné!
Mégis mit tett, hogy ennyire felidegesített? Visszaemlékeztem a szobámban történtekről és levetítettem neki. Faust nyerítve prüszkölt és elküldte a démont a pokolba ... és még más helyekre átkozni.
-Itt aludhatnék nálad?
Persze! Végül is ez csak egy box. Faust letelepedett mellém én pedig hozzábújtam. 
Hamarosan mélyen szuszogva aludtunk.
Álmodtam. 
Megint a laborban voltam. A testem a betegségtől elnehezült és égett. A székhez voltam kötözve, bárhogy is próbálkoztam nem tudtam kiszabadulni. Mögülem valaki közeledett. A férfi érdes, húsos tenyerét a kulcscsontomhoz simítottam és egyre lejjebb simogatott. Bepánikoltam. Kiabáltam, ahogy csak tudtam. A fejemet hátravetettem. Bill kéjesen vigyorgott, de aztán Bill arca helyett Dum arcát láttam. Kék szemei izzottak. A számhoz hajolt és a levegőbe harapott.
-Olyan finomnak tűnsz!
Dum arca eltorzult, sármos arcából lett az az őrült lány akinek az elméje teljesen megbomlott a kísérletek során. Ismét sikítottam, de aztán minden elsötétült. Már nem voltam a székhez kötözve és nem éreztem magam betegnek,de a sötét határtalan tér megijesztett. Megpróbáltam elindulni valamerre, de nem láttam semmi féle kiutat. Dumm-dummm! A dörömbölő hang egyre hangosabb és hangosabb lett, de nem láttam sehol annak okozóját, amikor a lábam alatt a talaj az ütem hangjára berezgett, megálltam és lenéztem. Sikítva vettem észre, hogy a talaj amin állok üvegből van és ami a dübörgést okozza nem más mint egy farkasember, akinek véres a szája és az ökölbe szorított kezeivel ütögeti a talajt. Vicsorogva lehelte párásra az üveget. Azt hittem, hogy az üveg kitart, de a farkas kitartóbb volt. Berepesztette az üveget. Egyre nagyobb repedések keletkeztek, de ő továbbra is folytatta és engem bámult az éhes szemeivel. Remegő lábakkal indultam előre, majd a végén már szaladtam a farkas elől. A padló összetört én pedig zuhantam le, a farkas  örömére. Még hallottam a ziháló lélegzetét, amikor a sötétség elmúlt én pedig egy zöld mezőn feküdtem. Vadvirágok takarták el előlem a kék eget és a napot. A farkasnak vélt ziháló lélegzet az enyém volt. Izzadt testemre a virágok aranypora szóródott. Tüsszögve ültem fel, a látvány szívfacsaró volt. Kellemes édes, és friss illatok terjengtek. A mező csak úgy úszott a boldogságban. Vadvirágok táncoltak az enyhe szélben. Madarak áriáztak az örömtől. Menny. Kétségtelenül ez a mennyország. Patadobogás hallatszott ki az erdőből, ahonnan Faust rohant ki, de amint meglátott megállt és két lábra ágaskodott, majd nyerített egy nagyot. A nyakában lógó csengő folyamatosan zenélt, ahogy az enyém is. Hirtelen minden fájdalom valóságosság vált. Könnyáztatta arccal rohantam hozzá. Szorosan átöleltem, nedves arcomat a durva szőrébe töröltem, de őt ez nem zavarta. Ideje felébredned Suzanne!
Zavarodottan nyitottam ki a szemeim. Faust boxában feküdtem az egyik szalmabálán. A szellemló állva nézett ki a boxból. Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mit bámul, dulakodás és veszekedés hangját hallottam. 
-Na ne röhögtess! Azt hiszed, mert a szobájába voltál máris jelentesz neki bármit is?!
-Igen! Bár veled ellentétben, aki még nem tapasztalhatta meg a puha bőrét, nekem ne ugasson!
-Én legalább ugyanabba a fajba tartozom, nem mint te fattyú!
Újra dulakodás hangját hallottuk. Mégis miről veszekednek? Rólad. Kb 20 perce hallgatom őket. Nem hittem volna, hogy a mai időben látok olyan férfipárost akik egy nő kegyeiért képesek megverekedni egymással. Mi van?! Az elhangzottak alapján és Faust előzményeinek hála, kibaszottul megharagudtam. Mégis mi jogon döntik el, hogy melyikük érdemel meg?! És akkor ne is beszéljünk arról, hogy egymásnak dicsekedve mondják el azt amit nálam "elértek"! Kapjátok be!!!! A dulakodás miatt nem vették észre, hogy elkezdtem átváltozni. Az átváltozásom fájdalmas volt, de hamar véget ért. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy nem farkasember alakomat vettem fel, hanem teljesen átalakultam. Mégis hogy jussak ki?! Pattanj a hátamra és úgy ugorj ki! Kösz Faust! Úgy tettem, ahogy Faust mondta. Felpattantam a hátára és kiugrottam a boxból. Dum nekem háttal térdelt, de Vuddal szemben voltam. Vud farkasember alakjában állt négykézláb. Lihegett és néhány helyen megpörkölődött a bundája, ezen kívül nem voltak jelentős sérülései, Dummal ellentétben. A démon erősen vérezhet mert igen erős vérszagot áraszt. 
-Csak ennyit tudsz, bolhazsák?!
Dum remegő lábakkal feltápászkodott és küzdőállásba állt. Vud már nem a démont nézte, hanem engem.
-Elég volt fiúk! Vud menj vissza a házba!
Vud ellenkezni akart, de erre én bepipultam és rámorogtam, de nem csak ezt tettem. Nem tudom elmagyarázni az érzést, kb olyan mint amikor valaki basztat és az a hatalmas feszültség, amit próbálsz visszaszorítani, de az, egyre csak nő és nő, míg végül már nem bírod visszatartani és kirobban belőled, na ennek a háromszorosa. Vud hátraesett és nyüszítve kúszott hátra egészen a kijáratig, majd onnan kirohant. 
-Ez az! Fuss csak! 
Dum megfordult és összekarmolt arccal vigyorgott le rám.
-Ez szép volt...
Nem tudta befejezni a mondandóját, mert ráugrottam aminek következtében hátraesett. A mellkasán álltam és lefogtam.
-Mégis mi a fészkes fenét képzeltetek! DE főleg te! Te barom állat! Azt hiszitek, hogy én valamilyen dugni való szuka vagyok?! Én nem ezért jöttem ide! Három méter magasról szarok az itteni férfiakra! És én még kockáztatom a szaros életemet, hogy megmentsek egy olyan világot, ahol önző kanos rohadékok vannak és ahelyett, hogy segítenétek a felnőtteknek, ti éppen rivalizáltok, hogy mégis melyikőtök érdemes arra, hogy megdugjon!!!!!!!!
Dum visszafojtott lélegzettel hallgatta kirohanásomat, végül amikor már teljesen kifulladtam, felemelte a bal kezét és megsimogatta a szőrös arcomat. 
-Sajnálom. Elragadtattam magam, nincs mentségem erre. Nem akartalak megbántani. Csak felidegesített, hogy teljesen beléd habarodott és magának követel.
-Dum! Én nem vagyok senkié és nem is leszek! Nem ezért jöttem!
Dum keze egyre lassabban simogatta az arcomat, szemkontaktusunktól kellemes érzés lett úrrá rajtam. Teljesen eltűnt a rémálmok képei. A bensőséges hangulatot még tetőzte Dum rekedtes hangja. 
-Tudom,... tudom jól. Viszont nem tudunk ellenállni a bájadnak. Tudod mi a kanos rohadékok.
Nem-nem  és nem! Ezt abba kell hagynunk! Elrántottam a fejem és belekapta a tenyerébe, mire ő reflexből feljajdult. Leugrottam róla és a kijárat felé mentem.
-Most meg hova mész?!
A kezét dörzsölve ült fel és nézte a szőrős hátsóm.
-Bemegyek a házba.
-Én is jövök!
-Akkor öltözz is át, tiszta sár és vér vagy.
-Rendben.
Egymás mellet sétáltunk, de a lépcsőn felmenve Dum szorongva kérdezte.
-Akkor most rendben vagyunk?
A démon várva a válaszomat megállt a lépcsőn, míg én a bejáratnál álltam meg és hátra néztem.
-Ja.


Elváltunk. Ő a szobájába ment, én pedig az egyik eldugott pihiszobába. A házban van egy olyan rész, ahol a fal ablakból van és tökéletesen belátni az erdő egy részét, tökéletes a napfelkelte bámulására. Egy hatalmas szőnyegen elfeküdtem és néztem, ahogy a nap kellemes színekbe festi a kék eget.
-Kellan is mindig itt volt, amikor zavarta valami és el akart szakadni attól.
-Jó reggelt Marone. Jól aludtál?
-Neked is. Most már, hogy tudom az igazságot, már jobb. Mond csak mégis mióta tudod felvenni az ősi alakot?
-Ez a második alkalom, de nem önszántamból. Valójában még vissza sem tudok változni.
-Nos, nem értek az átváltoztatott farkasokhoz, de azt tudom, hogy reggel van és reggel minden farkas... farkas éhes. Na emeld fel szépen a szőrős testedet és várj meg kint.
-Kint?
-Kint! Na indíts!
Felpattantam a szőnyegről és kirohantam a házból. Tíz perc múlva egy hófehér farkas rohant ki a házból. A liliom illat megcsapta az orromat és izgatott farokcsóválásba kezdtem. Marone gyönyörű volt. Megszaglásztuk egymást aztán az erdőbe vetettük magunkat. Hagytam, hogy Marone mutassa az utat, de idővel egy érzés ki akart törni belőlem. Én akarok elől futni! Én akarom azt az őzt kergetni! Őzzzz! Marone még nem érezte, de én igen. Engedtem a csábításnak és leelőztem, majd az őz nyomába eredtem. Marone lemaradt, de követett. Szinte már éreztem a nyers, véres húst a számban. A feltörő éhségem miatt fokoztam az iramot és így már láttam is a prédát. A fenébe messze van!  Egyre gyorsabban és gyorsabban futottam. A mancsaim már fájtak, a tüdőm éget, de nem törődtem velük. Mindjárt megvan! Nem próbáltam a hátára ugrani, helyette a hátsó lábát haraptam meg. Reccs! Eltörtem a lábát, de ő harcolt tovább. Nagy erőt bevetve hátrarántottam és gyorsan belekaptam a gyomrába. Marone lihegve utolért minket és az őz nyakára vetette magát. Az őz küzdött, Marone ezért megkímélte a további szenvedéstől. A fénylő ezüstlényt megölte. Lihegve léptem hátrébb a testtől, hogy először ő kezdjen el enni, de Marone nem tette.
-Valami gond van?
-Nem nincs semmi. Kezdj el enni!
-De Marone mint rangidős neked kell kezdeni!
Marone véres szájjal jött oda hozzám és megnyalta az orromat.
-Még senkit sem láttam ilyen gyorsan futni és amikor kint voltatok  az istállónál egy hatalmas erőt érzékeltünk. A házban lévők mind érezték azt az erőt. És most már tudom, hogy az tőled ered.
Reszketve vettem a levegőt, de ez már nem a futás utóhatása.
-E-ez mégis mit jelent?
Marone büszkén kihúzott háttal ült le elém.
-Azt, hogy te egy alfa vagy.
-Várj akkor nem inkább alfa nőstény?
-Nem. Az alfa nőstények, mint ahogy én is az vagyok, hatalmunk nem olyan nagy mit egy alfának. De ennek ellenére az alfa nőstényeknek minden falkatag engedelmeskedik ha az alfa is úgy akarja. Az alfa szerep általában férfiak szoktak lenni, de nagy ritkán nő is lehet. A legendák úgy szólnak, hogy még a kezdetben egyetlen egy falka volt, aminek az alfája a legszebb és legerősebb nő volt, de ő óta nem volt női alfa aki megérte volna a huszadik életévét.
-Hűű! Úgy néz ki Kellan ilyen emlékei még nem mutatkoztak meg.
-Semmi gond, majd idővel minden előjön, pont úgy mint az amnéziásoknál. Idő kell az emlékezéshez. Na gyerünk kezdj el enni! Én már nagyon éhes vagyok.
Bólintottam és a testhez sétáltam. A hason lévő fognyomba mélyen beleharaptam és feltéptem azt. Könnyen ment, mintha ... banánt hámoznék. Egy nagyobb részt lecsupaszítottam, így már csak a friss hús maradt. A számból lecseppent egy nyálcsepp. Elkezdtem falatozni. Pár perccel később vagy csak másodpercek teltek el nem tudom, de már Marone is belekezdett az evésbe. 
Istenem annyira, de annyira jól laktam, hogy majdnem kidurran a hasam. Hahaha! Olyan régen éreztem magam ilyen jóllakottan. Hátrébb mentem a testtől, hagytam hogy Marone két farkas helyett is egyen. Lefeküdtem a zöld fűbe és hagytam, hogy emésszek. 
-Boldognak tűnsz.
A nap kellemesen melegítette a bundámat. Még sosem éreztem ilyet. Vigyorogna néztem fel a nőre.
-Eddig még nem éreztem ilyet. Annyira szabadnak érzem magam.Mennyei! 
Marone mellém feküdt és élveztük az erdő illatát, a nap melegét és az őz ízét.

Gésa testőr 2

2.fejezet

2 évvel később

Japán, Kiotó

Egy keleti városkában a piros lámpás  negyedből két kislány indult útnak a feketepiac felé. A legidősebb 12 éves volt. Fekete haját szépen felkötötték, egy két hajtűvel kicsinosították. Ruhája kellően díszes és látszott rajta, hogy új. A másik lány csak 8 éves. A haját neki is felkötötték, de nem olyan szépre mint a másiknak. A ruhája sem volt díszes, valójában a ruhát tőle örökölte, ahogy a fapapucsát is. A kicsi lány nem bánta, szerette az idősebbik lányt, a barátja volt és a fogadott nővére. Útjuk során számos szegényember megbámulta őket, ritka hogy gésatanoncok járnak a feketepiac felé. A bátrabbak egy lépést léptek feléjük, de ilyenkor a mögöttük sétáló testőr a kardjához nyúlt. A fegyvertelen emberek azonnal eltűntek a mocsokba. A legidősebb Yuuki élvezte a figyelmet, persze annyira nem kalandoztak el a gondolatai, hogy ne tudjon válaszolni Yuko kérdéseire. Yuko még mindig bizonytalan volt, abban hogy nővére feljebb lépését és az ő születésnapi ajándékát a feketepiacon keressék meg. Yuuki kiharcolta kettejüknek a danna asszonytól, hogy adjon nekik fejenként 4-4 jent. De nem csak a pénzt harcolta ki, hanem azt is, hogy azt vehessenek amit csak akarnak következmény nélkül. Yuuki már régóta tervezgetett. Elege volt az idegen testőrökből, akik nem teljesítették a parancsait, csak akkor hogy ha a danna asszony engedélyezte, ezért úgy döntött, hogy saját testőre lesz. Egy hetes kérlelésbe végül Yuko is beadta a derekát, ő is testőrt akart, így hát elindultak a piacra.

Már a piac közepén járhattak, amikor Yuuki meglátott egy olyan kutyakölyköt, akinek félelmetes agyarai voltak, a szemében pedig akkora erőt látott, hogy teljesen megfélemlítette.  A borzongás végigszaladt a hátán, majd a karján. Ez egy jel! Ő az akit kerestem! Yuuki megfogta húga kezét és a kutyaárushoz húzkodta. Az eladó büdös volt az ürüléktől, arca piszkos és véraláfutásos, leheletéből érezhető az alkoholszag. A két lányt meglátva mosolyogva invitálta őket közelebb. A kisebbik engedett a csábításnak és csillogó szemekkel nézte a férfi által bemutatott kölyköket. Yuuki viszont észrevette, hogy azt a kutyát, amit ő nézett ki nem mutogatja.
-És ez a kölyök?
A férfi Yuukira nézett, aki a kinézett  kölyökre mutatott.
-Ó kisasszony biztosan nem akarja azt a korcsot, van annál sokkal aranyosabb kutyus!
Egy kutyát gyorsan felkapott és elkezdte mutogatni, de már Yuko is észrevette a turpisságot és ő is a nővére által kiválasztott kutyát akarta. Végül az árus kétségbeesésében a székére süppedt.
-Sajnálom kisasszonyok, de ezt a kutyát nem tudom eladni! Már nagyon sokan megakarták venni, de azonnal vissza is hozták.
-Megfizetem!
Az árus Yuukira nézett.
-Nem eladó!
-A dupláját fizetem!
-Akkor ezt is megveszitek! Ugyanis ő az oka, hogy nem tudom eladni azt a kutyát!
A lányok értetlenül néztek a férfira, mire ő megfogott egy láncot és húzni kezdte. A lánc végén egy koszos embergyerek volt. Bokáig érő ruhája szakadt és piszkos volt. Egykoron nagyon szép lehetett, ahogy a haja is. Egyenes haja kócosan, csimbókba állt, sőt még az arca sem látszódót ki a piszkos hajból. Yuukit nem érdekelte a lány csak nyűgnek tekintette, de vele ellentétben Yuko érdeklődve guggolt le a koszcsomag elé. Az első gondolat, ami eszébe jutott a kislánynak, hogy nagyon büdös, alaposan meg kell fürdetni. Megfogta a lány piszkos haját és elhúzta annak arcából. A látványtól a lélegzete is elállt. Bőre a kosz ellenére, hófehér, akár a hó. Szája cserepes, de aranyosan telt. És a szemei... a legcsodálatosabb dolog amit látott emberen. Azok a sötétzöld szemek emlékeztették a szülőföldjére, ahol rengeteg zöld volt. Kellet neki ez a lány. Ha testőrnek nem jönne be, akkor még így is lehetne szolgáló. Az ő szolgálója. Tetszett neki ez a gondolat.
-Áll az alku!
Nővére  meglepődött húga határozottságán
-Biztos vagy benne?
-Azt mondtad, hogy Ninko-sama következmény nélkül engedett ki minket vásárolni, és hogy azt veszünk amit csak akarunk.
-Ez így is van!
-Akkor biztos vagyok, mehetünk haza Yuuki onee-sama!
Yuuki minden kapott pénzüket odaadta az árusnak , aki boldogságtól vigyorogva vette el a pénzt és  cserébe a két láncpórázt adta oda a lányoknak.

Yuuki a kutyát húzta magával, de Yuko egy gyermeket.

Amikor megérkeztek, Ninko-sama az üzlet tulajdonosa nagyon mérges lett a két koszos "dög" miatt. De amint megmosdatták a gyereket és a kutyát félelmetes mosoly terült el az arcán. A kutya szép és egészséges volt. A fogai is rendben voltak. Tökéletes őrzőt lehet belőle nevelni. A kislány sápadt és sovány volt. Testén karmolás és harapások voltak, némelyik seb elgennyesedett. A haja búza-szőke, arca beesett. Egyedül ami szép volt benne azok a zöld szemek. Ninko-sama rábízta a lányt a szolgálókra, hogy tanítsák be az alapvető dolgokra, a kutyát pedig kiköttette, hogy vigyázzon a kertre.

Egy új világ vagy még sem? 24

24.fejezet

A tanácsteremben nincsenek ablakok nehogy a kíváncsi tekintetűek tudomást vehessenek a gyűlésekről. Lágy zöld színű falak hangszigeteltek a kíváncsi fülűek miatt. Minden egyes falon négy-négy  monitor volt, ami a bejárati ajtót, a kaput, a hátsókijáratot és a terem bejárati ajtaját mutatta meg a kamerafelvétel. Hatalmas lekerített asztalnál a tanácstagok foglaltak helyett. Volt még egy szabad hely Marone mellet.

-Ülj le mellém, most kivételesen te is leülhetsz ide.

Marone jobbjára ültem és vártam. Végül Flóra tanácsos kezdte beszédét.

-Akkor nem is fecsérelném fölösleges beszéddel a dolgot. A boszorka tanács különös jelenséget fedezett fel.

Flóra előrenyújtotta a kezét és a levegőbe pötyögött valamit. Az asztal lapján megjelent a kontinens domborzati térképe. Hologram, klassz! A térkép északkeleti részén (a hegyeknél) egy lila örvényszerű kicsi folt volt.
-Az észak-keleti hegységek lábánál egy kapu jelent meg, ami kb tíz percig volt nyitva.
Rejk közelebb hajolt az asztalhoz és megkérdezte.
-Mégis mikor nyitották meg a kaput?
-Ma hajnalban.
Gron felháborodottan csapott egyet az asztalra.
-És mégis mi tartott ilyen sokáig, hogy megtudjuk, nyílt egy átjáró?!
Marone nyugodt hangon szólt az orkkirályhoz.
-Gron képviselő, kérjem csillapodjon, a házamban! Ha pusztító dühkitörésbe kezd mint legutóbb én magam fogom kipenderíteni!
Hát igen Gron hajlamos a pusztító kitörésekre.
-Az összehasonlítás miatt tartott eddig, ha ennyire tudni akarod Gron!
Összehasonlítás minek?
-Elnézést Flóra, de ezt nem értem. Mégis mihez kellet összehasonlítani ezt a kaput és miért?
Mindenki érdeklődve néztek a boszorkánykirálynőre, erre ugyanis senki nem tudta a választ. Flóra elismerően biccentett egyet és megint a levegőben nyomkodott valamit, amit csak ő láthat.
-Pár nappal ezelőtt a kontinens nyugati részén az egyik tengerpartnál megjelent egy pont ugyan ilyen kapu.
Flóra a homokos részre mutatott. Hát persze! Ezen a kapun keresztül jöttem át.
-Akkor ha jól értem amin átjöttem kapun az pont ugyan olyan mint ami most nem rég jelent meg igaz?
Mindenki döbbenten, de már felvilágosultan nézett rám vagy a térképre.
-Pontosan! Az elemzések kimutatták, hogy a kapu a te világodból származik.
Gondterhelten dőltem hátra a székemben. A többiek elkezdték megbeszélni, hogy mégis miért nyithattak ide egy kaput.
-Elkezdődött.
Mormogó hangomra mindenki felém kapta a fejét.
-Elkezdődött de mégis mi?
Dum értetlen tekintetén és kérdésén teljesen megdöbbentem.
-Mégis meddig voltál a börtönben, hogy nem tudod?!
-Hát elég sokáig. De végre felvilágosítana valaki?!
Felálltam a székemből és intettem a démonkirály mögött álló démonnak.
-Jobb ha leülsz.
Nem vártam rá, elindultam a szoba sarkába helyezett bárpulthoz és öntöttem magamnak whiskyt. A füstös íz teljesen átjárta a bensőmet.
-Csak röviden vázolom, hogy mindenkinek tiszta legyen. Én nem ebből a világból származom, sőt az igazi nevem nem is Suzanne. Egy olyan világba születtem, amiben nincs mágia, egyszerűen nem létezik. De ez nem jelenti azt, hogy a világomban nincsenek varázslények. A régi időkben számos boszorkány élt a földön, de őket kivégezték vagy mágiára ítélték, a megmaradt boszorka mostanra már mind halott, de leszármazottaik még mindig élnek. A kevert vérű boszorkáknak ma már nincs erejük, de ha elegendő erősítőjük, ereklyéjük van és persze többen összeállnak képesek nagyobb varázslatokra, mint például egy másik dimenzióba nyíló átjárót nyitni. Néhány ilyen boszorkány úgy döntött, hogy ideje világuralomra törni. Olyan dologba kezdtek ami ellent mond a természetnek. Fiatal embergyerekeket kezdtek el elrabolni, hogy kísérletezhessenek rajtuk. Hogy mi volt ezzel a céljuk? Nem is olyan egyszerű, mint azt hitték. Ugyanis nem csak az én világomat akarják elfoglalni, nem-nem, az első világ amit uralmuk alá akarnak vonni az a tiétek. De mégis hogyan tehetnék ezt meg? Hiszen ők csak közönséges emberek, de annál ravaszabbak! Kitalálták, hogy ebből a világból keresnek olyat, aki elég erős ahhoz, hogy kísérletezni tudjanak rajta és hogy hatalmát megoszthassák kísérleti alanyukkal. Kellan volt ez a valaki. Valahogy megtalálták a nevét és áthívták az én világomba. Szörnyen bántak vele. Felboncolták, szétszedték, hogy megismerjék a fajtáját.
Nem néztem Marone-ra, nem bírtam volna ki azt a fájdalmat amit a tekintetében látnék, ezért az emlékekbe révedtem.
-A kísérletek kudarcra voltak ítélve. Az alanyok megőrültek és irányíthatatlanokká váltak. Mindenki meghalt, kivéve én. Engem Kellan átváltoztatott, persze senki sem tudott róla. Amint feljött a hold átváltoztam és megöltem azt aki a kísérleteket végezte, az őrt aki figyelt az alanyokra és azt a varázslót aki áthívta Kellant. Sajnálatos módon az alfa meghalt, de vele pusztult az összes labor adata is. És most itt vagyok, hogy eleget tegyek kötelességemnek.
Észre sem vettem, hogy megittam az italom, szó nélkül újratöltöttem. Mindenkin végignéztem. Az orkot szuggeráltam egy ideig, de mivel félrenézett Dumot kezdtem nézni.
-Ennyi elegendő Dum?
Nem bírt megszólalni, csak bólintott.
-Visszatérve a mostani kapuhoz, miből gondolod, hogy elkezdődött a hibridek támadása, amikor azt mondtad, hogy elpusztultak a kísérletek?
Viktor nem ellenségesen nézett rám, csak kíváncsian.
-Amikor felgyújtottam a labort és otthagytam azt a helyet úgy gondoltam, hogy ezentúl vége van. De tévedtem, nem az volt az egyetlen labor. Kellannel ugyanis megosztották titkukat és így a térkép a fejemben van.
-De nem elég ideig volt nyitva az átjáró ahhoz, hogy egy horda hibrid csapatott szabadítsanak ránk, vagy tévednék?
Azzazel kérdőn nézett Flórára.
-Nem, a kapu nem volt elég ideig nyitva. Csak páran jöhettek át.
-Vagyis ki akarják próbálni, hogy hogyan viselkednek éles helyzetben.
Marone, Leora nézett.
-Én is erre gondoltam. Jobb lenne értesíteni a környékbeli vezetőket, a lehetséges támadásokra.
A gondolatra, hogy legalább egy csapat kísérleti alany jutott ebbe a világba elrettentett. Idegességemben megrepesztettem a poharat. Még időben észrevéve leraktam az t és elköszöntem a tanácstól.
-Engedelmetekkel én most nyugovóra térek, mindent amit tudtam elmondtam.
-Persze menj csak Suzanne, ha szükség lenne rád majd küldetek érted valakit.
Biccentettem Marone-nak és már indultam is volna, de önkéntelenül is Dumra néztem. Éreztem ahogy azok az egzotikus szemek beszippantanak. Ökölbe szorítottam a mancsaimat. A karmaim erősen belemartak a tenyerembe. A fájdalomnak hála elszakadtam tőle és kisiettem. Utam egyenesen az ágyamhoz vezetett.
Mint megérkezésemkor nem törődtem semmivel ledobtam a ruháimat a földre és az ágyamba vetettem magam. Köszönöm istenem a csodálatos puha ágyért! Amint a fejem a párnára süppedt én már aludtam is. Az alkohol hatása miatt álmatlan éjszakám volt, vagyis azt hittem. Álmomban az ajtóm kinyílt. Én éppen aludtam, mozdulatlanul, védtelenül. Az alak belépet a szobámba. Lassan, hangtalanul járt.A sötét alak az ágyam mellet állt meg és nézte ahogy alszok. Kinyújtotta a kezét és a vékony lepedőtakarómat kezdte el lehúzni rólam. Szép lassan vállt szabaddá a vállaim, majd a csupasz hátam. A csípőmig húzta le a takaróm. Forró kezét a hátam alsó részére simította, majd szép lassan felfelé simogatott egészen a vállamig majd vissza. A meleg simogatástól levegővételeim szaporák és egyenetlenek voltak. Nem hagyta abba a simogatást, arcomhoz hajolt és megcsókolt. Nem tudom, hogy miért de visszacsókoltam. A szám lüktetett és égett, minél tovább folytattuk annál jobban gyengültem. Várjunk csak?! A csukott szemeim kipattantak és hirtelen minden világossá vált. Az alak akivel éppen csókolózok nem más mint egy démon. A férfi szemi kéken izzottak. Ó a jó büdös életbe! Ez egy kibaszott szukkubusz! Megragadtam a pólóját és ahogy átfordítottam magamat őt is magammal rántottam, majd a falhoz vágtam.A becsapódástól az ablak kitört és a földre csuklott. Csupasz mellkasomra húztam a lepedőt és kipattantam az ágyból. Az egyik kezemmel a lepedőt szorítottam magamhoz, míg a másikkal a démon nyakát szorítottam az ablak melletti felhoz.
-Csak egy okot mondj, hogy miért ne öljelek meg!
-Suzann, kérlek ne tedd! Nem tudtam uralkodni magamon, sajnálom! Kérlek!
A félvér szemébe néztem, legszívesebben nekiugrottam volna, de nem a haragtól, hanem az illatától. A fenébe is, tuti hogy ez is egy démoni trükk! De a szeme nem izzik.
-Tűnj el a szobámból és hogy ha még egyszer meglátlak itt széttéplek apró cafatokra! Megértetted?!
Dum is észrevehette, hogy milyen közel állunk egymáshoz, hogy szemeivel nem csak a szememet nézte. Mégis, suttogó hangon válaszolt.
-Megértettem.
Elengedtem és néztem, ahogy az ajtómhoz megy, majd kilép a szobámból és becsukja annak ajtaját. Nem nézett rám, vele ellentétben én le sem tudtam venni róla a szemem. A szám még mindig lüktetett. Hideg ujjammal megérintettem a forró bőrt, amitől elkezdett bizseregni. Egyből leraktam a kezem és ökölbe szorítottam. Az ágyra visszanézve elment a kedvem az alvástól. Felöltöztem és már majdnem kiléptem az ajtón, amikor eszembe jutott. Mi van hogyha megint találkozom vele? Azt nem bírnám ki! De akkor mégis, hogyan jussak ki innét? Kérdésemre egy hűvös szellő adott választ. Az ablak! Két emeletnyi magasságot túl élek, hogy ha kiugrok. Letörtem a kiálló szilánkokat és az ablak oldalára támaszkodva kiugrottam. Behajlított lábakkal érkeztem a harmatos fűbe. Az esti levegő teljesen felébresztett, de nem csak engem. Az istálló felé futottam.

Gésa testőr 1

1.fejezet

XY. században  Ázsia országait már felfedezték és  a kereskedés megindult. Egy kis kontinens, ami egyben nagyhatalomban kezdődik a történet.

Anglia, London

Egy hatalmas birtok közepén állt egy háromemeletes ház, körülötte erdő. A ház előtti füves résznél egy kislány játszik a babájával. A teraszról egy szőke hajú fiú rohant le, érkeztére a kis vadászkutya felemelte a fejét és izgatottan csóválta a farkát. A fiú próbálta elvonni a lány figyelmét a babáról, de nem sikerült neki, éppen ezért elvette azt a lánytól, aki ahelyett, hogy sírt volna,  a kiskutyához fordult és kiadta a parancsot.

-Rolf! Hozd a babát!

A kis vakarcs felpattant és morogva (ahogy a nagyoktól leste) közeledett az elégedett, szinte már kárörvendő fiúhoz.

-A kis vakarcs engem nem tud bántani! 

Ezt a lány is tudta, de nem ez volt a célja. A kutya ugyanis nem a fiúra hanem a babára ugrott. A két fiú elkezdet egy huzavona harcba, amit egy reccsenés vetett véget. A kisfiú szorítása gyengült a hang miatt, ezért a kutya kapva az alkalmon kikapta a babát a kezéből, aminek következtében a kisfiú állába karmolt, ami elkezdett vérezni, a kutya nem figyelt a fiúra, csak a babát fogta a szájában és azt gazdájának adta. 

-Jófiú! 

A sérült fiú kiabálva rohant be a nagy házba, anyját keresve. Szegény babának a karja elszakadt, de a lány nem törődött vele, helyette megsimogatta kutyája fejét. A ház felől hangos felnőtthangok szűrődtek ki. A lány megijedt és befutott az erdős részre, szorosan nyomában hűséges kutyájával. 

Eközben egy japán kereskedő elégedetten sétált szekeréhez több mint 20 kutya sikeres vétele után. A kocsija melletti birtokról hangok hallatszottak. A férfi egyből odafordította a fejét. Egy kislány ért a nagy hézagos kerítéshez egy vadászkutyával. Hm! Egy kislány és egy vadászkutya! Jó vásár lenne!  A férfi bűnős gondolatai győztek a józan felett. A gyerek a rácsot markolászta, hónaljával egy babát fogott. 

-Gyere kicsi lány segítek neked!

A lány elbizonytalanodott a külföldi férfi láttán és megijesztette, de a dühös hangok még inkább, amik egyre közelebb értek hozzá, éppen ezért megfogta a férfi kinyújtott kezét, aki elkezdte a kerítés résén kihúzni.  A nyüszítő hangra lehajolt a lány és felkapta a kiskutyáját, mire a babát elejtette, de a kutyának remek reflexei voltak ezért még a levegőben elkaptam, viszont a sérült babakar miatt a kéz a fűbe esett. A férfi elkezdte ráncigálni a lányt, de ő meggondolta magát és kiáltozni kezdett. Az idegen befogta a lány száját és bedobta a kocsiba. A lány próbált ellenkezni, de a külföldi gyorsabb volt és varázsérintésére a lány összeset. A kutya nem értette, hogy mi történik éppen ezért a gazdája testéhez telepedve várta annak ébredését. 

A férfi alaposan bezárta az ajtót és a kikötő felé vezette lovait.


A külföldi, a lány és annak kutyája eltűntek Angliából.

Egy új világ vagy még sem? 23

23.fejezet

Csak két gondolat járt a fejemben. Az egyik az, hogy ha az a tűzgolyó elvéti célját, akkor én égek porig. A másik egy kicsivel ijesztőbb, ugyanis az-az volt, hogy mivel a prédámat megölték nagyon mérges lettem és éppenséggel ki akarom belezni azt aki elvette. De van egy kis gond bár nem látom a következő prédám, a szagát viszont tökéletesen érzem. A büdös, rohadt életbe! Hát ezt nem hiszem el! Miért ver engem az Isten?! Miért büntetnek az égiek?! Mi a jó büdös francot keres ez itt?! Kirohanásom oka a füstös illatú démonra irányult, akivel táncoltam, és aki a börtönben volt. Hát ez csodás! Dum kilépett egy távoli fa mögül és vigyorogva sétált hozzám, de amint meglátta hogy dühös vagyok azonnal komolyra vette.

-Mi történt?

-Te történtél ba**meg! Mégis mi a jó fenét gondoltál, hogy olyan messziről felém dobsz egy tűzlabdát?! Kishillyán meghaltam! És akkor ne is beszéljünk arról, hogy teljesen kézben tartottam a dolgokat, semmi jogod nem volt hozzá, hogy ezt tedd!

Iszonyatos mérges voltam! De nem tudtam bántani. Valami nem engedi, ez az érzés már a cellájában is éreztem, amikor élőszsör megláttam. Ez idegesítő! Nem tudom, hogy mi történik velem!

-Nyugi, segítettem! És akkor mi van?! Mindenkinek kell egy kis segítség, főleg hogy nem vagy józan!

Igaz volt. Nem tudtam tisztán gondolkodni. A most valaki megkérdezné tőlem, hogy hány gnóm volt, akkor simán rávágnám, hogy öt. De a pia nem csak a memóriámra hatott ki, a testem ok nélkül remeg, levegőt is nehezen veszek. Rámorogtam. 

-Nekem nem kell segítség!

Dum mondott  még erre valamit, de én már nem figyeltem, amerről jöttünk mozgást érzékeltem és ezért meredten néztem azt a pontot. Dum is észrevette, mert már nem hallottam a hangját és támadó állásba helyezkedett, a kezébe ismét egy lánglabda jelent meg. A szél elkezdett fújni. Felálltam és idegesen a hajamba túrtam.

-Mi az mit érzel?!

-Vendégeink vannak. Azt a tűzgolyót pedig tüntesd el, nem lesz rá szükség!

Dum bizonytalanul nézet az erdőbe, de amint meglátta, hogy elmentem mellőle megnyugodott. Faust a földön feküdt. A lába erősen vérzett a combjában lévő vas miatt. Ha most kiveszem, a gnómoknál veszélyesebb lények is jöhetnek.
-Hogy van?
Nem néztem rá.
-Jól lesz. Amint végre elmondják, hogy mit akarnak és hagynak, hogy Fausttal foglalkozhassak!
Az erdőből farkasemberek közeledtek a csapat élén Vud volt, emberi alakban.
-Suzanne, végre megtaláltunk! Már mindenhol kerestünk!
Dum ökölbe szorította a kezét és meredten nézet a sámánra.
-Nem hiszem, hogy sokat kellet keresned, főleg hogy a látomásaid kisegíthetnek, amikor csak akarod.
Dum döbbenten nézet hol rám, hol Vudra. Valahogy viccesnek tartottam a reakcióját.
-Tudod, hogy ez nem így működik.
-Nem, nem igazán. Én úgy gondolom, hogy ez is a részed ahogy a farkasformánk is, csak rá kell jönni, hogy hogyan kell ki-be kapcsolni..... Na mindegy!
Faust fejét simogattam, hogy megnyugodjon. Erős fájdalmai vannak.
-Miért kerestél?
-A tanács úgy döntött, hogy nálunk tartja meg a megbeszélést, téged is ott akarnak látni, ahogy a démont is.
Vud kihívóan nézett farkasszemet Dummal.
-Rendben, menjetek vissza, majd ott találkozunk, nekem van még egy kis elintéznivalóm.
-Én is maradok.
-Nem Dum, te velük mész!
Ellenkezni akart, de én odasiettem hozzá és megfogtam a karját.
-Csak hátráltatnál. Menj Vuddal és mond el a tanácsnak, hogy mindjárt jövök.
Dum ellenkezni akart, de én megszorítottam a karját, annyira hogy fájjon neki, de ne annyira.
-Rendben, csak enged el a karom! Nem kell egy csont törés is!
Elengedtem a karját, mire azt dörzsölni kezdte. Bágyadtan nézett rám, majd a távolodó falka után sétált. Végre elment. A fájdalom hirtelen jött. A combom iszonyatosan égett.
-A fenébe Faust! Gyere gyorsan intézzük el a lábad!
A lázas lovat felállítottam és a közeli tóhoz kísértem. Ott megemeltem, mint egy rossz gyereket és besétáltam vele a vízbe. Iszonyatosan csípte a lábát, de én nem engedtem el. Folyamatosan megnyugtató érzéseket küldtem felé.
-Jól van! Mindjárt jobb lesz!
Mire megnyugodott elengedtem és a hátsó lábához sétáltam.A víz csípőmig ért, Faust sérülését tökéletesen kitisztította.
-Oké nagyfiú! Most ki fogom húzni!
Csináld már! Iszonyatosan fáj! Megfogtam a kiálló vasat, a jobb kezemmel pedig a lábát fogtam. Egy hatalmas rántással kihúztam. Faust akkorát ordított, hogy beleremegett a víz és fájdalmában rúgott egyet. A patája mellkason talált és kirepültem a vízből neki egy fának. Nyögve zuhantam a fenekemre.
-A büdös életbe! Muszáj volt megrúgnod!
Otthagytál, hogy lerészegedj és hogy kibulizd magad!
-Jaj, nehogy elkezdjünk most érzelgősködni!
 Faust nyerítve sétált ki a másik oldalon a vízből és elsétált. A sebe szépen gyógyul.
-Most itt hagysz?
Semmi válasz.
-Megint elfognak kapni! Faust!
De ő nem fordult meg csak ment tovább. Az ütéstől és az alkohol utóhatása miatt a szemeim kezdtek lecsukódni. Az elmúlt napok leperegtek a fejemben. Éreztem hogy pánikba esek, izzadság gyöngyöződött a homlokomon, a levegőt nehezen vettem, de aztán egy megnyugtató kép vette át az ijesztőket. A kép a legcsodálatosabb vadvirágos mezőt ábrázolta. Szinte érzem a lágy virágillatokat, a madarak dalai teljesen ellazítanak. Kinyitottam a szemem és egy izzó szempárba bámultam. Akaratlanul is potyogtak a könnyeim. Faust közelebb tolta a fejét, mire én átöleltem.
-Bocsáss meg. Nem foglak magadra hagyni, rám mindig számíthatsz.
Sajnálom, hogy csak úgy itt  hagytalak és bocs, hogy megrúgtalak. Köszönöm, hogy megmentettél és hogy meggyógyítottál.
-Kvittek vagyunk?
Igen. Felálltam a földről és Faustra pattantam.
-Menjünk vissza a falkához!

Vad vágtás érkezésünkre sokan kinéztek, sőt voltak olyanok, akik ki is jöttek. Az esti levegőn teljesen kijózanodtam, leszálltam szórakozottan Faustról és elkezdtük egymást lökdösni.

-SUZANNE FARDIAN! Mégis hol a fenébe voltál?!
Marone hangjára teljesen lefagytam, füleim lekonyultak és a virgonc farkam hirtelen abbahagyta a mozgást. Lesütött szemmel fordultam Marone felé.
-Nos, halljam?
Marone előttem állt csípőre tett kézzel. Igazán viccesnek tartottam mert akkor szokott így állni, hogy ha a fiai rosszat tesznek vagy éppen Kellan.
-Öhm én csak .....
Próbáltam valami kifogást találni, de a fenébe is, sosem tudtam imprózni!
-Faust megsérült és valakinek meg kellet gyógyítania. De ezt már mondtam önnek!
Dum hangjára hegyeztem a fülem.
-Azt egy órája mondtad!
Dum és Marone elkezdett veszekedni, én még mindig a füvet néztem. Lepergettem a Marone szavait és önkéntelenül elmosolyodtam. Marone elismert mint a falka egyik tagját. Fausthoz fordulva beledörgöltem az arcom a nyakába.
-Te mégis mit csinálsz?! Rád vár már mindenki!
A vigyorom még mindig ott volt a szőrös pofámon, egyszerűen nem tudtam levakarni.
-Te szemtelen gyerek! Kinevetsz?!
-Sosem tenném Marone.
-Hát akkor?!
-Néhány másodperccel ezelőtt Fardiannak hívtál.
Marone-nak egyből leeset és ő is elmosolyodott, de Dum értetlenül nézett rám és Marone-ra. Most már lágyabban szólt hozzám.
-Gyere az előadásterembe!
-Rendben.
Az alfa nőstény megfordult és elment. Dum meredten nézett rám. Nem bírtam azokba a szemekbe nézni. Nem azért mert rondának gondolom, hanem mert furcsán érzem magam tőle és azt az érzést nem tudom hová tenni. Csendben bekísértem Faustott az istállóba, mögöttünk Dum csendben és figyelmesen követett minket. Amikor a ház aulájában voltunk elegem lett a követéséből.
-A fenébe is Dum miért kell a hátam mögött követned?! Gyere már ide mellém!
A démon hátralépett a kirohanásom miatt, de aztán kapva az alkalmon egyből mellém állt.
-Így már jobb?
Rekedtes hangjára felkaptam a fejem. Hi-ba volt!
 Azok a szemek teljesen szippantottak, mintha magához akarna húzni, de közben teljesen szétfolyok.
-Ja.
Megrázom a fejem és mutatom az utat. Az előadásterem az aula lépcsőjének mögötti folyosó végén található.
-Miért voltál a diszkóban?
-Na és te?
Nem akartam rá válaszolni és ahogy látom ő sem. A teremhez megérve nem vesződtem a  kopogással kitártam a kétajtós tölgyfaajtót és beléptünk.

Katona szerelem 24 Vége

Huszonnegyedik fejezet

Reggelt mindenkinek!
Elérkezett a várt rész! Vége az első komolyabb történetemnek!
Kinek, hogy tetszett?

Ó!Csak egy kis infó. Az utolsó fejezet végén ott van az epilógus, ne hagyjátok ki!

Üdv. W. A.

Az út háromnegyed órás volt.  Ha nem állunk meg gyorsan kiugrok az ablakon. A lányok már ötször szóltak rám, hogy hagyjam abba a mocorgást. Persze az első öt percben viccesnek gondolták, de utána már idegesítettem őket.
-Hagyd már abba!
-Akkor vezess gyorsabban Mysha!!!
Két perc múlva egy házsornál megálltunk. A zene hangosan dübörgött a raktárból. A csípőm automatikusan a zene ritmusára kezdett el ringatózni.
-Megjöttünk!
-Jesszusom nyugodj már meg Kira!
Kipattantam a kocsiból, megigazítottam a ruhám és rájuk nevettem.
-Csak próbáljatok megállítani!
A fiúk a kidobó emberrel beszélgettek, de amint megláttak minket közeledni otthagyták a kidobót és bárjukhoz siettek. Cemal és Dabir farmert és sötét inget viseltek. Az óriás karjaiban eltűnt Fatima, de ez nem zavarta őket. Az admirális úgy csókolta feleségét, mintha már legalább egy hónapja nem látták volna egymást.
-Khöm! Na jól van gerlepárok, ha nem akartok táncolni, akkor menjetek szobára!
-Nyugi Kila előttünk az egész este!
Dabirra nyújtottam a nyelvem és a kidobóemberhez mentem. A nagy melák csábos mosollyal nyitotta ki előttünk az ajtót.
-Már foglaltunk asztalt.
Cemal rámutatott az asztalunkra, de aztán mentünk táncolni. Legurítottunk egy pár pohárka alkoholt. Már spiccesen a tömeg közepén táncoltam, amikor a tömeg "szétvált". Mintha egy filmben lettem volna. És ott állt ő. Rövid ujjú, v kivágású pólót hordott. Engem nézett. Lassan közeledett felém, már majdnem előttem állt, amikor két bögyös a nyakára csimpaszkodtak. Ő rájuk mosolygott és valamit súgott a fülükbe. Mérges lettem. Megfordultam és a kijárat felé vettem az irányt, amikor valaki megragadta a csípőmet és magához rántott.
-Nem engedlek el Kira! Addig nem, amíg nem táncolsz velem!
A csípőnket egymáshoz préseltük és ringatózva táncoltunk. Karomat hátranyújtottam, hogy áttudjam ölelni a nyakát. Borostás arca karcolta a nyakamat. Csókokkal ingerelte a puha bőrt.
-Annyira sexy vagy. Legszívesebben felkapnálak a vállamra és hazavinnélek.
-Ooomar.
Dorombolva fordultam vele szembe, belemarkoltam a hajába és megcsókoltam. Annyira hiányzott! Egész este a két párt néztem, annyira magányos voltam. A dal változott egy sokkal pörgősebbre, azonnal felvettük a ritmust és incselkedtünk egymással.
Hamar leléptünk. Bennem több pia volt, de azért hívtunk egy taxit. Ebben a pillanatban nem gondoltunk az elmúlt napokra, hetekre, hónapokra. Csak a most volt. Szenvedélyesen csókolóztunk, puszilgattuk egymást, vagy csak ölelkeztünk. Omar megadta a sofőrnek a címet. Annyira belemerültünk egymásba, hogy észre sem vettük, hogy megérkeztünk.
-Megjöttünk! Szálljanak ki!
-Köszönjük.
Omar kifizette a sofőrt, én addig kiszálltam és a lehűlt levegőbe szippantottam. A ház bejáratához akartam sétálni, de nagyon dülöngéltem. Omar hátulról felkapott és beemelt az ajtón. Én csak nevetni tudtam. A hisztérikus röhögésemet csókkal hallgattatta el. Egymás száját harapdáltuk, szívtuk, nyelvünkkel egymás száját jártuk be, vagy csak csatáztak egymással. Omar bevitt a szobájába és letett a földre. Rekedtes hanggal parancsba adta.
-Vetkőzz!
Szép lassan elkezdtem levenni a ruhám, de annyira türelmetlen volt, hogy eltolta a kezemet és egy gyors mozdulattal már a földön is volt a ruhám. Fehérneműben és magassarkúban álltam előtte.
-És most?
Omar megkerülve leült az ágya szélére és csak nézett. Ziháló lélegzetem kezdett csillapodni, de a hasam és a mellkasom továbbra is hullámzott. Vártam.
-Gyere ide!
Az utolsó lépéseket megtéve kiléptem a cipőmből és lovaglóülésbe ültem az ölébe.
-Nem gondolod, hogy túl sok ruha van rajtad?
Omar vigyorogva csókolt és a két kezével kikapcsolta a melltartóm. Átfordított minket. Lefektetett az ágyára, közben levette a melltartóm. Végre már ő is elkezdett vetkőzni. Minden hegemet végigcsókolta vagy nyalta aztán egy kis tasakot vett elő. Felhúzott szemöldökkel, kérdő tekintettel nézett rám. Mire nyögve biccentettem és ingerelve mozgattam a csípőm. Öt másodperc múlva végre együtt voltunk. Egyként mozogtunk. Egyként lélegeztünk. Nyögéseimet próbáltam elfojtani, de akkor a fülembe suttogott.
-Ne fogd vissza magad! Had halljam a hangod!
Aztán beleharapott a fülcimpámba. Nem fájd, de elég volt ahhoz, hogy eleget tegyek akaratának. Valójában nem kellet volna szégyellősnek lennem, ugyanis Nazir az egyik barátjánál alszik, Cemalék pedig még nem értek haza.
Fogalmam sincs, hogy meddig szeretkeztünk. De azt tudom, hogy az eredménye igen...... látványos. Csóknyomokat, harapásnyomokat hagytunk egymáson, sőt én még néhány karmolással is kidekoráltam Omar hátát. Úgy néz ki átmentem kanos macskába. Sajgó, lüktető és izzadt testtel aludtunk el egymás karjaiban.
Korán felkeltem. Talán a rossz lelkiismeretem ébresztett fel, de tudtam jól, hogy helyes amit teszek. Az órára néztem, hajnali három. Elsiettem fürdeni, csináltam egy kávét, majd papírt és tollat vettem elő.
Ha ezt a levelet olvasod, akkor én már valószínű már az országomban vagyok.
Köszönöm amit értem tettél, nélküled valószínű, hogy nem gyógyultam volna meg, éppen ezért köszönöm.
Nem akartam tőled elbúcsúzni, attól félve, hogy engedek a kísértésnek és ottmaradnék veled, de az nem volna helyes.
Csodálatos volt az éjszaka Omar, így csak még fájdalmasabb elmennem.

Sosem feledlek

Kira

Összehajtottam a levelet és ráírtam Omar nevét. Visszamentem a szobájába és a komódjára raktam. Még utoljára megsimogattam az arcát és kimentem. Bementem Nazir szobájába, ott a kiskrapek nyakig betakarózott. Odamentem hozzá és megpusziltam a homlokát.
-Köszönöm kiskatona.
Kiléptem a szobájából. Cemalék szobájából mozgást hallottam, majd az admirális lépett ki felöltözve menetre készen.
-Jó reggelt.
-Neked is.
-Mysha most ment a szobádba, azt mondta, hogy ha látlak küldjelek hozzá.
-Rendben kösz.
Cemal a konyhába ment én meg a vendégszobába. Mysha éppen egy utazótáska cipzárját húzta össze.
-Te mégis mit csinálsz?
-Neked is jó reggelt.
-Bocs, jó reggelt. Na akkor mit csinálsz?
-Egy kis ajándék neked. De majd csak a szobádban nyisd ki. Benne van a számom is, hívj fel.
-Nem kellet volna, és persze hogy felhívlak!
Megöleltük egymást és Mysha kikísért a ház elé. Cemal már az autóban ült és várt.
-Mindent köszönök Mysh.
Megpuszilta a két arcom és rám mosolygott.
-Nem Kira, mi köszönjük hogy velünk voltál.
A fenébe is! Szorosan megöleltem, majd Mysh fülébe súgtam.
-Omar mérges lesz, amikor felkel.  Próbáld megnyugtatni jó!
-Rendben, majd én elintézem.
-Köszönöm.
Átvettem a táskát és beültem a kocsiba. Csendben tettük meg az utat.
-Cemal.
-Igen?
-Elkérhetem a telód?
-Miért?
-Na de admirális?! Csak nem azt akarja mondani, hogy nem bízik bennem?
Cemal mosolyogva csóválta a fejét, de azért odaadta a telefont. Scottot tárcsáztam.
-He?!
-Hüha! Valaki nagyon friss és üde!
-Kira?!
-Ki más bogaram? Taranak már mondtam, hogy ma érkezem, kb egy óra múlva a reptérre érek készüljetek fel, oké?!
-Jaj de jó! Taranak lesz végre valaki, aki végighallgatja  a pletykáit.
-Akkor ajánlom, hogy hősként üdvözölj.
-Vettem, várunk.
-Oké, szia.
-Szia.
Kinyomtam a telefont és átadtam Cemalnak.
-Kösz.
-Szívesen.
Hamar kiértünk a reptérre. Itt egy kicsi személyszállító repülő várt.
-Készen állsz?
-Ja, készen!
A repülő lépcsőjéhez álltam és szembefordultam Cemallal.
-Admirális! Egy öröm volt.
Tisztelegve vártam a búcsúzását. Ő is tisztelegve állt előttem.
-Őrmester! Én nem, jobban örültem volna, hogy ha nem így ismerkedünk meg.
-Ja. Nos, akkor viszlát.
-Jó utat.
 Mosolyogva vettem fel a táskám és szálltam be a gépbe. A székembe ülve a mosolyom eltűnt, csak arra tudtam gondolni, hogy mit fog gondolni hogyha felkel. Bűntudatom van, nem ezt érdemli, de jól tettem, hogy elhagytam. Így könnyebb lesz mindenkinek. A repülő felszállt, hamarosan hazaérek. Csak ezzel a gondolattal tudtam aludni. A leszállás érzésére ébredtem. A nyomás miatt a karfába kapaszkodtam és imádkoztam, hogy legyen már vége. Eléggé ijesztő erre ébredni. Szerencsére sikeresen landoltunk. Megvártam ,amíg mindenki felveszi a csomagját és a kijárat felé megy. Már én is kikapcsoltam az övem és a poggyászomat akartam levenni, amikor a pilóta felém közeledett.
-Maga Kira Égi?
-Igen én vagyok segíthetek valamiben?
-Ezt még a reptéren adta oda az admirális, azt mondta, hogy elfelejtette odaadni.
Egy A/4-es mappát adott át, aztán elköszönt és elment. Leszálltam a repülőről és bementem a váróba. Taraék még nem voltak ott. Leültem és a mappát néztem. Vajon mi van benne? Eléggé nehéz, és kemény. Kinyitottam. A világ megállt körülöttem. Volt benne néhány papír, de nem azok vonták el a figyelmem. A mappába ugyanis a láncom volt, rajta az összes cédulával és gyűrűvel. Óvatosan kivettem és a szívemhez szorítottam. Sírtam. Mégis, hogy lehet az, hogy teljesen megfeledkeztem róla?! Nem hiányzott! Nem gondoltam rá! Sírtam és bocsánatot kértem a halottaimtól. Nyakamba akasztottam és megnéztem a papírokat. Az összetűzött papírok a doki véleménye, megfigyelései és tapasztalatai. Gyorsan átfutottam és visszaraktam, viszont volt itt még egy levél és egy kisebb papír. A papírt a doki írta.
Kedves Kira
Hallom korán reggel indul a géped, ezért gyorsan összedobtam a leleted és a nyakláncod. Az admirálistól és feleségétől sok mindent megtudtam a szabadságod napjairól. Nagyon büszke vagyok rád. Senki sem említette, hogy a láncodat követelnéd vagy arról beszélnél, sőt olyan mintha el is felejtetted volna. Most biztosan bűntudatod van. Ne legyen! Ez egy hatalmas előre lépés! Ahelyett, hogy egy tárgyra koncentrálnál, az emlékeikre tartottál igényt. A halottaidat nem tudod már visszahozni, de az emlékeidben élnek tovább, nem pedig ezekben a tárgyakban.  Mint orvosod gratulálok a gyógyulásodhoz! Élvezd az új életed!

Nick

Igaza volt, de én mégis ragaszkodom ehhez a lánchoz, de most már tudom, nem azért, hogy a lelkiismeretemet kínozzam, hanem hogy emlékeztessen, hogy sok mindent megéltem, túléltem és mégis itt vagyok és helyettük is élet. Ezután a nekem címzett borítékot vettem elő. 

Kira

Nagyon nehéz volt veled. Amiket túléltél és amiket tettél az számunkra még mindig hihetetlen. Elnézésedet kérem, hogy ha túl nagyképűnek vagy gonosznak tűntem. A családomat védtem, de már látom, hogy nem védhetem meg őket tőled, sőt magamat sem. Fatima és Mysha folyton csak rólad áradoznak, sőt még a saját fiam is! Hihetetlen! Kérlek utólag is bocsáss meg! Mysha és Fatima ragaszkodott hozzá, hogy írjam le a számukat, így hát itt van! 

Üdvözlettel:

Cemal 

admirális

Basszus! Ez fura tőle! Még a végén meglágyulok és kedves embernek fogom hinni. Ki hitte volna?! A borítékban volt még egy kép. A FENÉBE VELED CEMAL! A képen én és Omar voltunk, egymást ölelve aludtunk. A hátulján nem volt írva semmi, de tuti, hogy bosszúból tette a borítékba. Elraktam a papírokat a mappába és felálltam. A parkolóba fogom megvárni őket.

2 évvel később

Kora reggel van és én már kivagyok! Izzadtan süppedek pele az irodámban lévő fotelba. A katonaruhám teljesen rám tapadt. Bekapcsoltam a gépem és kihúztam a fiókom. A kezem automatikusan a bekeretezett képért nyúlt. A képet nézve dőltem hátra. Két év telt el mióta otthagytam. Két hosszú éve csatlakoztam újra a seregbe mint kiképző. A reggeli edzések nem csak a tanoncokat készítik ki. Persze Scott, mint százados segít mindenben, míg Tara a személyi titkárnőm. Hogy minek osztottak rám egy titkárnőt azt fogalmam sincs. Na mindegy! Kb egy évig éltem velük, de aztán elköltöztem. Kellet a magány. Persze továbbra is számíthattak rám bébicsőszként is. Minden beszélek Fatimával és Myshaval. Az elején teljesen kibuktunk és elbőgtük magunkat, de most már csak szomorú honvágyunk van.Hálásan megköszöntem az ajándékokat, amiket a táskába rakott, ott volt a gyönyörű kékes ruha, néhány könyv és az ő sexy miniruhája.  Amikor Myshaval beszélek néha szóba jön ő is. Az elején őrjöngött, nem állt szóba senkivel, a sulit is abba hagyta, de csak egy ideig. Utána nem bírt otthon maradni, az egyetem és a kocsma között ugrált. Szörnyű volt hallani. Viszont, ahogy az idő telt, Omar is megbékélt. Már szóba állt mindenkivel, és az ivást is abbahagyta. Tegnap beszéltem Myshaval és megnyugtatott, félig.
"-Hogy van Omar?
-Jól, már egész jól. Tovább lépett, ahogy te is.
-Ja, az szuper.
-Most miért vagy annyira fancsali? Ezt akartad nem? Ezért kérdeztél rá mindig, hogy hogy van? Nem erre vártál, hogy tovább lépjen?
-De, örülök, hogy most már boldog. Ennek így kellet lennie! Csak...
-Csak te még mindig szereted.
-Nem tudtam, tovább lépni! Senki sem olyan mint, amikor vele vagyok! Hiányzik! Majdnem annyira fájdalmas, mint amikor elvesztettem az öcsém.
Az utolsó szavakat már bőgve vallottam be.
-Ó Kira! Nagyon sajnálom.
-Nem kell hiszen nem ezért vallottam be. Szeretem Omart. Pont!
-Nem akarnál inkább visszajönni? Mindenkinek hiányzól és hogyha megint itt leszel újra együtt lehettek.
-Mysha! Ezt már megbeszéltük. Itt a munkám, a családom és legjobb barátom, aki mintha a testvérem lenne. Nem hagyhatom őket itt. Nem tudnék nálatok igazán boldog lenne. És mint már mondtad, Omar már tovább lépet. Képzeld el, hogy mit érezne, amikor beállítanék hozzátok! Nem, nem jobb lesz itt nekem!
-És tovább szenved.
-Így igaz!"
A gép teljesen bekapcsolódott és megnyitottam a levelezőprogramot. Ó! Egy új levél, de a feladó ismeretlen. Megnyitottam. Hiba volt. A gépem teljesen elsötétült. Vírus?! A gépen megjelent egy szöveg.
Ez nem egy vírus! Kérlek nézd végig és aztán dönts!
Egy film indult el. Egy kislány a karácsonyfa előtt állt és énekelt. Nagyon szék hangja volt. A ruhája olyan ismerős. Édes Istenem! Ez én vagyok! A karácsonyi filmnek vége és fényképek jelentek meg. Az egyiken  a nagyival vagyok. Egy másikon kiöltöm a nyelvem. A képek alatt megint megjelent egy szöveg.
A családod mindig szeretett. Könnyen alkalmazkodtál, új környezetben  vagy akár akkor is, amikor életed egyik legfontosabb változása történt.
A képen én voltam és a baba Tamást tartottam a kezemben. A könnyeim potyogtak. A további képeken ő is ott volt. Családi képek, barátok. A képeket végül egy újabb kis film követte. A rendőrség alatt voltunk egy pincében. A katona beszédet, tartott, de nem tudta kordában tartani a hisztériás tiniket és akkor mozgásra lettem figyelmes. A tömegből kiváltam és felmentem a porondra. Kiálltam a társaimért.Ezt követett még egy film. A barakkban készült, amikor minden újoncot szétosztottak, de nem ment túl kedvezően, ugyanis mindenki a sok hatása alatt volt. És mielőtt a bánik teljesen eluralkodott volna, egy lágy hangú lány énekelni kezdett. Én voltam, éppen Tomot tartottam a kezemben.
Már ekkor megvolt benned a vezetői képességed, tömegekre tudsz hatni. Na és akkor a csodás hangodról nem is beszéljünk, amit a szirének is megirigyelhetnének.
A következő képekben, a katonaságról szólt. Edzőruhában tornáztam, harcoltam vagy csak szimplán előkészítőn ültem. Aztán jöttek azok a képek, ahol az izmaim sokkal kidolgozottabbak lettek, a bőröm sápadtabb lett, a hajam ápolatlan.
Képes voltál harcolni még azután is, hogy elveszítetted a családod. Túl élted és harcoltál. Angyalnak hittek, nem tévedtek sokat. 
Egy híradós riport. Éppen a csapdát ecsetelték, amikor elhaltak a fegyverropogások. A kamera nagyon közel vett. Ott térdeltem a sárba és az öcsém halott testét ringattam. Próbáltak elvinni onnan, de én küzdöttem és vele maradtam. Az emberek elmentek, de engem még vett a kamera. Felsétáltam egy dombra és rám sütött a nap. Az operatőr fohászkodott, a kamerás csak azt mondta.
-Egy angyal.
A helyszíni közvetítésnek vége lett és ezúttal interjúkat készítettek az ottani történtekről.
-A lány egyszerűen túlélte.
-Hihetetlen volt.
-Isten gyermeke.
-Egy igazi angyal.
-Talán hiba volt ezt tenni.
Az emberekben kétely támadt. De ezt nem akadályozta meg a háborút. Én már csak tudom. A riportoknak vége és ismét fényképek jelentek meg. Nazir, Cemal, Mysha, Dabir, Fatima... és Omar.
Az ő képeik jelentek meg.
Hiányzol azoknak, akiket szeretsz, mert szeretnek. Elfelejteni nem fognak, még akkor sem, ha a válaszod nem.
Kirúgtam magam alól a székét és az ajtó felé szaladtam síró arccal. A monitoron egy csodálatos mondat maradt.
Hozzám jössz ?
Leszaladtam a lépcsőkön ki az udvarra. Hol? Mégis hol lehet? Az újoncok a földön feküdtek az edzés miatt, de amint megláttak felkeltek és néztek. A távolból egy férfi közeledett.
-Kira!
A hangjára felfigyeltem, ahogy közeledett az arcát már felismertem. Semmit sem változott azóta a két év alatt. Rohantam. Bár izomlázam volt én akkor sem éreztem. A karjaiba vetettem magam, majd csókban forrtunk össze. Körülöttünk az újoncok összegyűltek. De mi nem törődtünk velük. Végül a hosszú csókból csak kicsi csókok, majd puszik lettek.
-Hiányoztál.
-Te is nekem, kicsim.
-De mégis, hogyan? Miért?
-Emlékszel a Myshaval való beszélgetésetekre?
-Iigen.
-Nos, a drága sógornőm mindig kihangosította a telefont, így tökéletesen hallottam a hangodat.
Tátott szájjal néztem rá.
-Mindent?
-Minden ...egyes.... szót.
Becsuktam a számat, mire ő szájon csókolt.
-Én is szeretlek Kira.
Letérdel a földre és egy kék dobozkát vett elő.
-És megtisztelnél azzal, hogy igent mondasz a kérdésemre?!
Aztán kinyitotta a dobozkát.
-Égi Kira hozzám jössz feleségül?
-Igen! Igen!
Omar gyorsan az ujjamra húzta a gyűrűt és megcsókolt, A lábaim annyira remegtek, hogy meg kellet tartania. A tömeg ujjongva tömörültek körénk.
-Kira ne csináld ezt!
-És velem mi lesz? Csak így elhagysz?
-Hülye még a kezét sem mered megfogni!

Omar

Egész életemben nem voltam ilyen boldog. Amint tegnap meghallottam Kira vallomását tudtam, hogy ez a lány lesz a feleségem. Elrohantam a legközelebbi ékszerészhez és a legszebb gyűrűt vettem meg, amiben az anyalom szót glavíroztattam bele. Egy kis kutakodás és Cemal segítségével találtam valakit, aki segíthet nekem a lánykérésben. A telefon után lefoglaltam egy repülőjegyet és bepakoltam. Mysha áldását adta, már csak Cemalnak kell szólnom.
-Cemal?
-Igen Omar?
-Elmegyek Magyarországra Kirához. Megkérem a kezét.
-Biztos vagy benne?
-Igen, tudom hogy ő is szeret engem, ezért megyek hozzá. Szoríts!
-Csak meg ne sérülj!
-Ne félts!

És most itt csókolom a drága mennyaszónyomat.
-Na de őrmester, már is elveszik tőlünk!
Erre megdermedtem. Leraktam a földre és a csillogó szemeibe néztem.
-Őrmester?
-Igen tizedes?
-Mégis mióta vagy te őrmester?
-Már a háború közepén elérte ezt a címet. Ő a kapitányság zsenije.

Kira

Scott tolta oda magát Taraval.
-Örülünk, hogy megismerhetünk Omar. Kira sokat mesélt már rólad.
-Tara?!
-Hahaha ne aggódj nem foglak beégetni....annyira.
Mosolyogva ráztam a fejem immár nem mint őrmesterként, hanem menyasszonyként.

Epilógus

3 évvel később

A temetőben sétáltam. Hatalmas virágcsokorral a kezemben álltam meg anyám sírjánál.
-Boldog anyák napját anya.
Óvatosan leraktam a csokrot. Néhány lépéssel távolabb Omar állt. A mellettem lévő sírnál a pici lány virágokat tett a sírokra, az elesett társaim sírjaira. Végül az öcsém sírjára tette le az utolsó szál rózsát. Bőre sötét mint az apjáé, haja fekete, de a szemét tőlem örökölte.
-Liza kész vagy?
-Igen apa!
A kis Liza három éves, fekete ruhába bújtattuk, ami csodásan áll rajta. Persze Omar ragaszkodott hozzá. Omar és Liza az autóhoz mentek. Magamra hagytak.
-Hát újra itt vagyok. Már öt éve a katonaságon vagyok kiképző. Omar három évvel ezelőtt feleségül vett, nagyon boldogok vagyunk. Az esküvő után néhány hónappal utána megfogant Liza. A mi kis hercegnőnk. Omar egy cégnél dolgozik. Jól élünk. Cemalék két hónappal ezelőtt mentek el, azóta is beszélünk telefonon és alkalomadtán elutaznak hozzánk. Tara és Mysha nagyon egymásra talált, néha féltékeny vagyok rájuk. Fatima és Dabir az egy éves lányukkal nem tudtak jönni, de videó chat-en beszéltünk velük. Hát azt hiszem ennyi.
Végignéztem a sírköveken, már indultam volna, amikor Omar hátulról átölelt és az állát a vállamra rakta. Meleg nagy kezei végigsimogattak a nagy hasamon. A nyolcadik hónapban vagyok. Omar ragaszkodott hozzá, hogy a fiúnk neve legyen Tamás. Most őszintén nem kellet sokat győzködnie.
-Büszkék rád.
-Remélem is!
-Mehetünk?
-Igen.
Megcsókoltuk egymást és az autó felé sétáltunk. De eszembe jutott, hogy a kicsi seprűt otthagytam, így előreküldtem Omart és visszamentem. Amint a kezembe került a seprű egy jól ismert hang szólt hozzám.
-Boldognak tűnsz.
A sírkövén terpeszben ült, lábai között a két kezével támaszkodott. Vigyorogva nézett rám.
-Igen az vagyok.
-Már nem akarsz mindenáron velünk lenni, ugye?
A fejemet ráztam.
-Most már van családom, akikre vigyáznom kell.
-Kira! Neked mindig is volt családod.
-Igen, most már tudom.
-Nem bántad meg, hogy akkor igent mondtál?
Tudom hogy mire gondol. Scott és Omar megbuherálták a gépem, hogy a régi emlékeket megmutathassák nekem. Később megtudtam, hogy Tara is segített a képek kiválasztásában.
-Nem, nem bántam meg, sőt mindent ugyan így csinálnék.
-Ennek örülünk.
Tamás leugrott a sírjáról és visszafelé sétált. Hirtelen megjelent apa, anya és a halott  társaim szelleme Tamás mögött.
-Akkor egy nap újra találkozunk, nővérem!
Aztán megfordultak és eltűntek.
-De az a nap nem most lesz.
A könnyeimet törölgetve sétáltam vissza a seprűvel az autóhoz.

Egy új világ vagy még sem? 22

22.fejezet

Megjöttem itt vagyok!

Sajnos nem készült el a rajz és én már nem bírtam várni, így hát itt van a következő fejezet.

Még egy jó dolog és egyben szomorú is: a Katona szerelem utolsó fejezete is elkészül (Ez-az!)

Jó olvasást!

W.A.

Lassan közelített a férfihoz. A férfi fekete haja a válláig ért, az izzadságtól begöndörödött. A farkas karmai kopogtak a kövön. Kopp-kopp. Nehezen ment, valami láthatatlan erő visszatartotta.  Flóra a boszorkány elmormogott egy varázsigét. A két lényt figyelők döbbenten nézték a már jól látható aurákat. A farkas aurája zöld és fehér színű sűrű füst volt, míg a démonnak fekete, parázsló felhőként gomolygott a másik aurához. A két aura kóstolgatta egymást, néha valamelyik elnyomta a másikat, de hamar kiegyenlítődött. A lány már a fiú előtt állt. Mancsával megfogta annak arcát és a tarkóját, hogy óvatosan feltudja emelni. A démon lihegve nézet a foltos színű farkasra. Azok a mancsok gyengéden fogták a fejét, mintha összetörne, hogyha nem fogná meg kétoldalt. Csak bámulni tudja azokat a szomorú és gyászos szemeket, teljesen elvarázsolta. A lány hüvelykujjával letörölt egy kósza izzadságcseppet. Haragszik, hogy ezt a férfit így kikötözték.
-Ki tette ezt veled?!
Hangja rekedt volt és érződött benne a harag. A férfi nem habozott a válasszal.
-Én kértem, hogy kötözzenek ki.
-Miért?!
A férfi megnyalta kiszáradt száját, amit a lány bámult, nem nézett még a szemébe, de most megtette. Szeme feketék voltak, de mintha valaki fogott volna egy ecsetet, belemártotta volna egy ezüst-kék színű festékbe, majd azt a fekete szemekbe csepegtette volna. Két gondolat járt a lány fejében, az egyik az, hogy milyen gyönyörű az a szempár, a másik viszont az, hogy a félvér démonnak milyen nehéz sorsa lehet.
-A halál megőrjít!
A két kezét felcsúsztatta a férfi halántékához és elkezdte masszírozni.
-Most is látsz?
A férfi értette a ki nem mondott kérdést.
-Nem, nem látok semmit.
A démonférfi annyira fáradt, annyira boldog, hogy nem gyötrik a halál képei, hogy végre valahára eltudott aludni. A lány nézte még a kezében tartott alvó démont.
-El kell vinni a gyengélkedőre!
A tanácstagok elkezdtek ellenkezni, de aztán a lány olyan érvel állt elő, amelyt senki sem tudott elutasítani.
"-Nem akarjátok megtudni, hogy mégis hányan fognak meghalni a ti felelőtlen döntésetek miatt!"
Az őr levette a démonról a láncokat, az oroszlán pedig felkapta az alvó démont és a gyengélkedőre vitte, de mielőtt kilépett volna a cellából, a farkaslány elájult. Nem csoda, hiszen a visszaemlékezés és annak kivetítése hatalmas energiába telik. 
A gyengélkedő folyosóján Leo vitte a démont, a lányt viszont a vámpír cipelte. Leoban még mindig a cellában történtek kavarognak. A két aura, ahogy egymást tapogatta, kavarogtak. Bár még nem látta, mégis tudta, hogy mit érezhettek. A világ megáll számukra. Nem létezik rajtuk kívül semmi. Légzésük szapora, majd tökéletes összhangban vannak. Társak.
Lefektették őket, és hagyták, hogy aludjanak.

Az ágy hideg és vegyszer szagú, fáj tőle az orrom. Kavarognak a gondolataim.
Hol vagyok?
Ki volt az a démon?
Hol van?
De mielőtt válaszokat kapnék először ennem kell. Éhes vagyok. A szemei kipattannak és felülök. Egy kórterembe lehetek. Mellettem elkerített ágyak sorakoztak. El voltak takarva így nem tudom, hogy vannak -e rajtam kívül mások, a vegyszer szagon kívül pedig alig érzek valamit. A hasam megkordult. Oké, ideje tényleg ennem valamit. Kisétáltam a folyosóra és az ebédlő felé indultam. Az itt dolgozók kerültek, sustorogtak a hátam mögött. Nem törődve semmivel az üres konyhába érve letámadtam a hűtőt.
A két és félméteres hűtő kétharmadát elpusztítottam. Készítettem még három szendvicset és egy gyümölcssalátát, hozzá narancslevet. Fincsi! Visszaindultam az orvosi szobába.
A szoba ajtajában megálltam a tanácstagok egy ágy előtt álltak. A démon abban az ágyban ült. Gyönyörű szemei azonnal rám rebbentek.
-Éhes vagy? Hoztam szendvicset és salátát.
Nem várva választ Flóra és Viktor között elsétáltam és a démon kinyújtott ölébe raktam a tálcát.
-Jó étvágyat!
-Kösz.
Az ágy alól kivettem a széket és leültem rá.
-Khm! Suzanne még is hol voltál?
Rejk kérdésére úgy válaszoltam, hogy nem tudtam levenni a szememet a démonról, aki a szendvicseket kezdte el enni.
-Éhes voltam. De ami a fontosabb mit kerestek itt?
-Nincs jogod számon kérni minket!
-Nyugi Gron! Jesszusom harapós vagy mint mindig! Na de most tényleg! Miért vagytok itt?
-Gondolkoztunk amit mondtál és úgy döntöttünk, hogy ideje tenni a háború ellen. Ki akartuk kérdezni, Dumot és akkor jöttél meg.
Halva Viktor ittlétük okét, bólintottam.Tehát Dumnak hívják! Dum már végzett a szendvicsekkel, éppen a narancslét kortyolgatta, amikor lazán hátradőlt és mesélni kezdett.
-Egy örvénylő átjárót láttam, amiből egy kisebb hadsereg lépett ki.
-Hogy néztek ki?
-Kicsik voltak, nem olyanok mint a törpénk inkább olyanok mint...
-mint a gyerekek, igaz?
Dum meglepődött azon amit mondtam, nem csoda hisz nem tudta, hogy ki vagyok.
-Igen, gyerekek voltak, némelyiküknek farkas bundája volt, másoknak csak az arcuk volt olyan. Ezek a gyerekek deformálódott farkasok voltak.
-A hibridek mennyiünket fognak megölni.
Dum habozva nézett rám, de válaszolt.
-Mindenkit. A legjobban titeket láttam, és még néhány lakost, a legtöbbjüket nem láttam.
A tanácstagok összenéztek, végül döntöttek.
-Még megoldatlan az ezzel kapcsolatos kérdések, éppen ezért végleges döntést nem hozunk. Viszont Suzanne mindenféle képen szeretnénk, hogy ha mindig rendelkezésünkre állnál.
Biccentettem Victor felé, hogy értem és elfogadom.
-Dum neked lejárt a büntetésed nem akarnál hazamenni, így legalább szemmel tudnánk tartani a látomásaidat!
Dum, Azazel javaslatára őszintén biccentett.
-Rendben.
Mindenki döbbenten néztek a démonra.
-Azt mondtad, hogy rendben?
-Persze, ez logikus.
A tanács kiment és kettesben hagytak minket.
-Kéred a salátát?
-Igen.
A salátámat majszolva figyeltük egymást, végül a kíváncsiságom döntött.
-Most is van látomásod?
Dum vigyorogva figyelt.
-Nem nincs és ez felemelő érzés?
-Ezt, hogy érted?
-Mindig, hogy ha valaki közel jön hozzám, azonnal megrohannak a látomások.
-Mindenkinél?
-Igen, vagyis nálad nem.
-Nem látod a halálom?
Dum elégedetten bólogatott.
-Nem, nem látom.
Lesokkolva tettem le a már üres tányéromat.
-Hű, most nem tudom, hogy örüljek vagy szomorkodjak a hosszú életem miatt.
-Igen......
Feszült csend állt be közöttünk.
-Na jó, akkor én most megyek.
Felálltam a székről és már indultam is volna, amikor Dum a tálcát félre rakta és megragadta a karomat.
Mielőtt szólhatott volna valamit, a nővér bejött, hogy megvizsgálja őt. Kapva az alkalmon kisiettem a szobából és a  kijárat felé indultam.
Vissza kéne mennem a falkához, de miért is? A feladatom egy része teljesült. Hurrá!!! Na ja, ha?! Felvettem a kapucnimat és elindultam. A városban csavarog végül betértem a Sár bárba. Félig üres volt vagy tele? Nem érdekes. A mixertől kértem egy kómát. Az egyik eldugott boxba leültem és elővettem a naplóm.
A gyűlésnek vége.
A tanács még nem döntött.
Most várok.
Az egyszemű lány meghozta a kóma koktélomat, közben elraktam a könyvem.
-Köszönöm.
-Nagyon szívesen hozhatok még valamit?
-Igen, szeretnék egy sötét foltot és tinta szívet.
-Rendben.
A kóma nevű koktél zavaros színű. Egy 2 milliliteres pohárba öntött lötty az egyik legerősebb ital. Tündekönnyből és némi erjesztett növényből tevődik össze. Az íze nagyon finom. Ezek a tartós italok, amikben tündekönny vagy sellő vér van igen hatásos mindegyik fajnál. Szerencse mert a vérállatok anyagcseréje igen jó vagyis túl jó. Egy közönséges alkohol csak pár percig tart legjobb esetben fél óráig, de ezek órákig is kiüthetnek. A pincér visszajött és hozta a két italom.
-Kösz.
A sötét folt olyan volt, mintha nem is lenne pohárba öntve furi. A rövid italt lehúztam.
-Húú, ez aztán erős?!
Megráztam a fejem és nyúltam a következőhöz. A tinta, ó a tinta. Sellővér és valami olyan átkozott növénykeverék, amitől úgy beállsz, mint egy szög a fába. Igen ez kell?! A görcsös vállaim teljesen ellazultak. Még rendeltem három piát, de aztán teljesen felpörögtem. Elég pénzt raktam az asztalra, hogy kifizessem a piát és szép borravalót is adtam a lánynak is. I-de-je bu-liz-ni! Az utcára kilépve a közelből hallottam a diszkók zenéjét. Célpont bemérve!!!! Felugrottam az egyik háztetőre és tetőről tetőre ugráltam, hogy a lehető leggyorsabban eljussak a legközelebbi diszkóba. Hm meg is van. A sor mellé ugortam, mindenki engem nézett, de nem figyeltem rájuk. Ringó csípővel sétáltam a sor elejére a kidobóemberhez.
-Jegye?
-Itt a jegyem!
Egy kisebb összeget nyomtam a tenyerébe és beszambáztam a táncterembe.
Észre sem vettem, de a kapucni lekerült a fejemről és egy férfi hozzám dörgölőzve táncolt. Háttal álltam neki, de ebben nem akadályozta meg, hogy a csípőjét az enyémhez nyomja, nem mintha ellenkeztem volna. A férfi illata pézsma és alkoholszagú. Az alakváltó farkincája rátekeredett a lábamra, ami elkezdett felfelé kúszni. Már tiltott helyre került volna az a cicafarok, amikor hirtelen eltűnt, a hátamról eltűnt a meleg, de nem sokáig hiányoltam a meleget, mert egyből egy újabb alak dőlt a hátamnak. A férfi SOKKAL jobban táncolt mint az előző. Vagy csak képzelem? Illata füstös kellemes aromájú volt. Forró lehelete a nyakamat simogatta, ami annyira jól esett, hogy hátranyúltam a páromhoz és belemarkoltam a hajába. Annak tapintása puha volt, éreztem, hogy elég hosszú volt a haja. Csípőnk egyszerre mozgott, ajka néha a nyakamat érte, amire elégedetten nyögtem fel. Mi van velem?! A párom megelégelte ezt a táncpozíciónkat, mert megragadta a csípőmet és vele szembe pörgetett. Ismerős kék szemek bámultak rám, de nem jutott eszembe, hogy honnan. Nem mindegy?! Szorosan hullámozva táncoltunk, leheletünk egymás arcába ment, szánkat kinyitottuk és úgy vettük a levegőt. Ajkai hívogattak, ő is úgy érezhette mert egyik pillanatról a másikra a szánk egymáshoz ért és éhesen csatáztak egymással. Annyira jó, annyira puha!
Félek!
Meg kell keresnem!
Mégis hol lehet?!
Az érzések hirtelen jöttek rám. Cselekednem kell! Nem tudom, hogy miért és hogyan, de cselekednem kell! A diszkófények hirtelen kialudtak. Egy erdős ösvénynél szaladtam és csak néha néha néztem hátra, hogy az üldözőim ott vannak -e még. Pekkemre most már nem egy, hanem három lény üldözött.
A fenébe hol van?!
A látomás eltűnt, megint a diszkóba voltam, de a félelem megmaradt. A démon észre sem vette, hogy valami gond van, mintha kevesebb mint egy másodperces lett volna ez a fura látomás. Már kezdtem volna táncolni, amikor a félelmem egyre erősebb lett és egy hangot hallottam.
Csing-csing-csing.
Tudtam jól, hogy mi ez, hiszen még én választottam, a párja itt lóg a csuklómon. A csengők hangjai igen halkak, de ha valakinek jó a füle meghallja. Nos nekem kibaszottul jó fülem van. Ellöktem magam mellől a srácot és a kijárat felé nyomtam ki magam a tömegből. A nevemet hallottam, de nem tudom, honnan és miért. Nem foglalkoztam semmivel csak azzal, hogy megtaláljam őt. A hang egyre erősödött, lefordultam a jobboldali utcába, ami az erdőbe nyílik.
Egy nyerítés.
Közeledik.
Két nyerítés.
Már mindjárt itt van.
Fájdalmas sírás.
A levegő is bennem rekedt.
Megsérült!
Érzem a vére szagát.
Éktelen haragra gerjedtem. Az erdőbe iramodtam, közben a haragom egyre csak nőt és nőt. A csontjaim fájdalmasan kezdtek el ropogni. Az ínyem bizserget. Karmaim megvastagodtak és megnőttek. Kiszőrösödtem. Szemem alkalmazkodva a sötéthez meg is találta a három támadott és az áldozatot. Három gnóm támadt neki a fekete lónak. A ló a földön feküdt, hátsó lábából láncok álltak ki. Erős fájdalmai voltak. Felüvöltöttem. Mind a három lény felém fordult. A hegyes fülű kicsi zöld lények támadásra készen vártak. A legközelebbire ráugrottam és letéptem a fejét. A két testrészt oldalra dobtam, de le nem vettem a szemem a két leendő áldozatomról. Lassan odasétáltam Fausthoz és a nyakához tettem a kezem.
-Szépen elintéztek. Fel tudsz állni?
Prüszkölve tápászkodott fel. Már éppen ideje volt! Hol voltál?!
-Dolgom volt.
Alkoholszagod van.
-Fogd be!
Az egyik gnóm kezében láncos buzogány volt, amit pörgetett, majd hozzám vágta. A karomat kinyújtva hagytam, hogy rátekeredjen . A vasgolyó nekicsapódott a csuklómnak, de nem törődve a fájdalommal megragadtam a feszes láncot és közelebb húztam magamhoz. Kapva az alkalmon Faust behúzta az ép hátsó lábát és fejbe rúgta a bamba gnómot, aki a fának csapódva meghalt. Betört a feje. A harmadikat kerestük, de ő nem volt sehol. Mögöttem mozgást érzékeltem. Mikor megfordultam kb öt lépésnyire volt. Magasan felém ugrott. Mielőtt rám esett volna egy tűzgolyó nekicsapódott és másodpercek alatt szénné égett.