Egy új világ vagy még sem? Vége

Epilógus

Az évek teltek a pokol hamar megváltozott. Ahogy a három boszorka mondta, Suzanne neve minden könyvben szerepelt valamilyen formában. A kis farkas lányok nem hercegnők akartak lenni, hanem erős és határozott vándorok. Marone megszülte a lányát, akit Suzannenek nevezett el, férje akarata szerint. Leo és Borka már a harmadik gyermeküket várták, ahogy Vudék is. A Fardian falkát ideiglenesen Kellan fiai vezették. A sárkányok visszatértek a hegyekbe, de Eldora a Fardian Birtokon maradt. Dum a félvér démon visszavonultan él, csak a barátai látogatják. Az idők során mindenki nagy megdöbbenésére Dum gyorsan öregedett, mint egy ember. Dum kifordult magából, mogorva lett és megtört. Már nem mosolygott. Nem kellet neki semmilyen nő csak a társa, aki elhagyta. Haragudott rá, rá és a világra.
Míg a pokolban gyorsan telt az idő, addig az emberek világában egy örökké valóság volt egy év. Lana olyan volt mint azelőtt. A szülei boldogok voltak, hogy végre visszakapták a lányát, aki majd kicsattant az egészségtől. Végül lemondott arról az álmáról, hogy rendőr legyen, helyette kisebb munkákból tartotta fen magát, de titokban a vagyonos cégek részvénytulaja volt, így annyi vagyona lett hogy a hibridek családját tudja támogatni. Mindig ott volt a barátainál. Végig nézte ahogy egyetemre mennek és megkérik őt, hogy legyen a gyermekeik keresztanyja legyen. Suzanne most hetven éves, az erdőtől nem messze élt egy kisebb házban. Éppen ebédét fogyasztotta volna el, amikor megcsapta egy energia hullám. A villát letette és a hálószobájába sietett. A szobában erősebb volt a mágia, így elkezdte annak forrását keresni. Végül a gardróbban találta meg egy régi kabát zsebében. A könyv régi volt. A lapjai megsárgultak. A lapokon lévő írások olyan időkre vezették vissza amitől könnyek gyűltek a szemébe, de az utolsónak bejegyzett írástól megdermedt.
"Ideje hazatérned Vándor"
Ráncos kezét a szája elé tette, de még így is hangos volt rekedtes kacagása.  Előkotort egy kisebb zsákot, amibe legfontosabb dolgait tette. Néhány könyv, képek a családjáról és a mappákat. Már elkészült, de még mindig több órája maradt hátra.
Egy erdő melletti házban egy tizenéves kislány mosogatott. Nem tartotta fernek, hogy rá hárult a mosogatás. Mérgesen nézett ki az előtte lévő ablakon. Már sötét volt, alig látott ki, de azt még látta, hogy a titokzatos öreg szomszéd  siet az erdőbe. Észrevehette, hogy bámulják, mert megállt és a lányra nézett. Csillogó szemekkel tette mutatóujját a szája elé majd eltűnt. A kislány akkor még nem tudta, hogy akkor látja utoljára az idős nénit, aki minden hétvégén süteményeket hozott neki és az öccsének.

Vad szél támadta meg gyenge testemet. A fekete köpenyem úgy lobogott, mintha ejtőernyőként elsodorjon. Előttem állt a három boszorka. De mindegyikük megváltozott. A két idős nővér alig lélegzett, haldokoltak, de N is megöregedett. Az emlékeimben élő gyermek most már húsznak néz ki. Szép volt és... terhes. Három gyermeket vár. 
-Gratula a kicsikhez.
-Köszönöm, a következő generációt várom.
A kijelentése megnevetettet, ugyanis a tengerboszorkák legnagyobb bűnük a fekete mágia használata, amivel örök fiatalságot szereztek maguknak, legalább is ezt hiszik. Valójában nem ugyanazok a személyek mint egykor. A "bűnük" csak annyi, hogy gyermekeiknek mindig átadták tudásukat. N tudhatott valamit, ugyanis ravasz mosollyal a szája elé tette az ujját.
-A fuvarod nemsokára itt lesz, nekünk pedig sok dolgunk van.
A kihalt havas hegycsúcson egyedül maradtam. Fekete sétapálcámra támaszkodtam és vártam. Leheletem fehér füstként szállt fel az égbe, éppen eltűnt volna amikor hangos patadobogást hallottam. Lassan fordultam meg. Kavargó szemei és meleg lénye hívogatott. Már itt volt az ideje!
-Itt vagyok nem igaz?
Rekedtes kuncogásomra megrázta a farát, majd leguggolt, hogy feltudjak szállni.

Laviana

Vud már napok óta furán viselkedik. Nem alszik és egyszerűen nem bír egy helyben maradni. Már a gyerekek is aggódnak érte. Sápadt és véreres a szeme. Valami baj van, de nem mondja el. Most itt ülök a Tanácsterembe és őt nézem, ugyanis kihallgatást kért, ami életbevágóan fontos.
-Tudom hogy mit láttam! Egy átjáró fog nyílni és... és valami át fog jönni a világunkba.
-Vud. Már jó ideje ismerlek, biztosan..
-Nem! Már hónapok óta álmodok róla! A hatalma hatalmas és veszélyes.
-Azt akarod mondani, hogy ártó szándékkal jön hozzánk?!
-Nem tudom én...
Vud nem tudta befejezni, ugyanis a teremben lévő minden összes ajtó kicsapódott. Mégis mi történik?!

Lana

A terem tele volt. Az emberi szemeim miatt homályosan látok, így nem tudom hogy kik vannak itt, mert a drágalátos szaglásom se már a régi. Fekete botom hangosan kopog, ahogy az előttem álló férfihoz lépkedek. Füstölő és erdő szaga volt. A felemás színű szemit felmerve a csukjám alatt elmosolyodtam.
-Nahát! Te még mindig olyan jóképű vagy!
Vud remegve térdelt le előttem.
-Úrnőm! Örülök, hogy vissza tért.
-Jaj, ne már! Állj fel!
Fehér fogsorát kivillantva biccentett egyet, majd mellém állt.
-Meg mondtam! És még ti nem hitettek nekem!
Hangos kacagására összerezzentem. Mégis mi baja?!
-Elég legyen sámán! Mégis ki ez!
Nem is igazán figyeltem a Tanács tagokra, jobban lekötötte a figyelmemet Vud ramaty állapota.
-Mutasd csak magad!
Megragadtam az állát és magam felé rántottam. Szeme alatt hatalmas karikák voltak, a bőre sápadt. Vud döbbent tekintettel nézte csontos, ráncos kezemet.
-Mi történt veled Suzanne?
Zavartan rántottam el a kezemet és a kabátom ujjával eltakartam a kezem.
-Semmi.
-Suzanneeee!
Kellemes visító hangra lettem figyelmes, majd a bal oldalamon egy zöld villanásra. Egy fiatal tinédzser ölelt meg. Hajában kúszónövények és két barna agancs volt, arca élettel teli, zöld tekintete a búja füves mezőket idézte.
-Ó, kicsi Eldora!
Elérzékenyülten öleltem vissza a földsárkányt. Hangos kétségbe eset idegen hangra felkaptam a fejem.
-Anya mit csinálsz?!
Egy velem egyidősnek tűnő hölgy toporgott hozzám. 
-Te vagy az Su?
Ismerős hangjára a könnyeim megeredtek.
-Marone.
Eldora elengedett, hogy Marone hozzám férjen, de ő nem ölelt meg. Remegő kezét a szája elé tette, a másikkal meg a csukjám ért nyúlt. Ősz hajam és ráncos arcom kikerült a nyilvánosság elé. Egyesek felhördültek, mások érdeklődve kérdezgették egymást. 
-Haha! Nem hittem volna, hogy én leszek fiatalabb nálad!
Kuncogó hangjára én is elnevettem magam.
-Hát igen erre én sem számítottam.
-Ez hihetetlen, tényleg te vagy az! A legendás Utazó!
Nem figyeltem senkire, csak Marone kezeire, amivel ráncos arcomat simogatta.
-Annyira boldog lesz, ha meglát!
Mi?! Nem, nem lehet!  
-Mégis mi folyik itt?!
Egy idős férfi lépett be. A régi korokra emlékeztette öltözéke. Elegáns fehér inget és kék öltönyt viselt lakkozott cipője visszaverte a lámpa fényét. Jó képű volt ötven körül lehet, a haja a hátáig érhet, de lehet hogy hosszabb a szoros lófarka miatt nem tudom pontosan megmondani. Sötét szarva megcsillantak. De ami leginkább magára vonta a figyelmemet az a szemei voltak. Tekintete vizslatón nézett körbe a terembe, majd megállapodott rajtam. Azok a szemek. Azok a csodálatos szemek! Két színben pompázó szemei felizzottak. 
-Suzanne.
Döbbent hangjára lehajtottam a fejem.
-Szia Dum.
Gyors lépésekbe átszelte a köztünk lévő távolságot.
-Gyönyörű vagy.
-Öreg, nem gyönyörű. 
-Nem igaz...
Államat megfogta és felemelte, hogy jól látható legyen.
-Te még mindig ugyan olyan szép vagy.
Bőgtem. Hang nélkül, de bőgtem. A szüleim halálakor csak pár könnyt tudtam ejteni, de előtte. Ellőtte egy gyenge érzelgős kislánynak érzem magam.
-A szemeid még mindig épp olyan rosszak mint régen.
Szája pimasz mosolyra húzódott, amitől szívem csak úgy kalapált.
-Még mindig nem fogadod el a szépséged.
Mindkét kezét az arcomra simította, majd gyengédség nélkül megcsókolt.

Hangos üvegcsörömpölés hangja járta át a termet.Mindenki döbbenten nézte, ahogy két csókolózó pár egyre fiatalabb és fiatalabb lesz. Bár a hajuk továbbra is ősz volt, bőrük kisimult és fiatalossá vált. Emberi szemmel a húszas éveik végén járhattak. Su kezét bámulta és a rajta lévő varázsgyűrűt, amin egy hatalmas repedés volt. Dum nem hagyta sokáig bámulni mert felkapta és megpörgette kedvesét.
-Soha többé ne hagyj el! Ígérd meg!
Su mélyen a szemébe nézett és komoly arccal a démon szemeibe nézett.
-A leendő gyermekeink életére esküszöm!
Hatalmas fogsoros démoni mosolytól a fiatalság döbbenten bámulták. A begyepesedett démon most már fiatal és roppant helyesnek gondolták.  Most már mindenki elhitte, hogy az idegen a legendás Suzanne Fardian.

Az évek teltek. Suzanne elrendezett minden elintézni valóját. Minden felnőtt hibridnek odaadta a családjukról szóló mappákat, akik sírva borultak a vállaira. Suzanne átvette a falka vezetését Kellan fiaitól, így már jó pár éve el se hagyta a házat egy napnál tovább. Marone bemutatta egymásnak a két Suzannet, akik egyből elfogadták egymást. Dum pedig árnyékként tapad társára, aki nem bánja.

Dum

Az irodához vezető folyosón sétálva meghallottam Marone ideges hangját.
-Nem hiszem el, hogy minden áldott napodat ebbe a poros szobában töltöd!
-Az estéket a szobámba a férjemmel.
-De ez akkor sem normális! Mégis mikor voltál farkasalakban?! Mikor látogattad meg a többieket?!
-Marone!
-Nem! Most szépen befejezed amit csinálsz és lejössz, hogy a családoddal megünnepelhesd a születésnapodat!
-Öt perc és ott vagyok.
Az ajtókeretnek támaszkodva néztem, ahogy az öreg alfa nőstény ősz hajába markol és erősen húzogatja. A szám mosolyra görbült, csak a kedvesem tudja ennyire felzaklatni az általában nyugodt hölgyet. Észrevehették ittlétem, mert Marone abbahagyta bántalmazását és felém pördült.
-Beszélj vele, mert én már nem bírom! 
Azzal Marone kiviharzott a szobából. Az ajtót belöktem és mosolyogva ráztam a fejemet.
-Szegényt teljesen kiidegeled.
Su csak egy pillanatra nézett fel a képről, majd folytatta a gépelést.
-Mint mindig túlreagálja. Mondtam, hogy öt perc és lent vagyok.
-Igen de mindnyájan tudjuk, hogy ez nálad több mint fél óra.
-Nem tehetek róla, hogy sok a munkám.
-Tudom, tudom.
Mögé sétáltam és a vállait kezdtem el masszírozni. Kezei sebesen mozogtak, de a vállaiban lévő feszültség eltűnt. 
-Csak elfelejtesz valami fontosat.
-És mi lenne az?
-A mai nap a te napod. Mindenki rád vár.

Suzanne

Fontos iratokat kell még átnéznem és a fenébe is! Dum meleg erős kezei lecsúsztak a vállamról végig a karomon és a gépelő ujjaimat megállítva, egymásba fűzte őket az övével. A jegygyűrűm megcsillant a fényben, amit egykor a lamia fészekben láttam a vásáron. Titokban Dum megvette és addig tartogatta. Két év kellet mire igent mondtam, rá fél évre terhes lettem az első lányommal. Az asztalon lévő képkeretekre pillantottam, amik a fél asztalt beterítették. Ott volt a hét gyönyörű gyermekem. Lola a legidősebb Tom és Nick a két iker, Vigoo, Bella, Asha és a legkisebb Kellan. Mindegyikükben ezüst vér van, így szemük ezüstösen villog. Az évek során mindegyikük sikeresen megtalálta a párját és most a drága unokáimmal vannak elfoglalva. 
-Dum!
Kuncogó hangjára megborzongtam. Arcát nyakamba fúrta és lágy forró csókokkal kényeztette.
-Dum ezt be kellene fejeznem.
Az átkozott démonom hümmögve harapott bele a fülcimpámba. A hirtelen ingertől felnyikkantam mire hangosan felkacagott.
-A fenébe is!
Felpattantam a székemről és a karjaiba vetettem magam. Éhes csókoktól elködösült elmével észre sem vettem, hogy az asztalon ülök és a lábammal Dum derekát ölelem. A pólóm fellecsúszott izmos hasam az ő puha pólójához dörgölőzött. Ha tovább folytatjuk attól tartok nagy bajba fogunk kerülni. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó. A hangos csattanásra szétrebbentünk. Asha haragos tekintettel bámult minket.
-Roku szólt, hogy mit fogtok csinálni két perc múlva ezért feljöttem. És jól tettem! Tehát öltözzetek fel és húzzatok le, hogy megünnepeljük anya születésnapját, de nagyon gyorsan!
Legkisebb lányom haragos tekintetétől zavartan és feszülten bólintottunk.
-Bocsi drágám. Már megyünk is!
Amint elment, mindketten felnevettünk.
-Most valahogy úgy érzem magam, mintha tinik lennénk és éppen most szidott volna le egy anyuka.
-Bezzeg amikor én csináltam ezt, el lettem küldve a pokolba.
-Emlékszem, öt órán keresztül kergetted őket.
Vihogva igazítottuk meg a ruhánk majd lesétáltunk. Mint mindig a látványtól könnybe lábadt a szemem. Itt volt mindenki. A hét gyermekem, a párjuk. Leo és Borka második fiúk Bella lányom párja, ahogy Vud lánya az én csodás Vigoo fiam párja. Egy család vagyunk. A lábamnak ütköző kis ördögfiókáktól hanyatvágódtam. Boldog voltam. Ezt Dum is láthatta, mert lehajolt hozzám és szenvedélyesen megcsókolt.
-Boldog szülinapot szerelmem.
-Boldog szülinapot Su/anya/mama.

Su sokáig élt, talán még most is öreg hősként nézi a falkáját szukkubusz férjével együtt.

És vége. Mindenkinek köszönöm, hogy kivárta az utolsó oldalakat. A karácsony alkalmával szünetelek egy kicsit. A történetek továbbra is megvannak csak idő kéne, hogy legépeljem.
Puszi.
W.A.

Gésa testőr 30

30.fejezet

Az úrnőm kikapta a kezemből és a címzettre nézett.

-Kérem nézzék el udvariatlanságomat, de ez a távirat nagyon sürgős, ha megbocsátanak.

-Ugyan kedvesem, semmi gond. A szomszédszobában nyugodtan elolvashatod.

-Köszönöm grófnő. Addig is Inuka szórakoztasd a hölgyeket!

-Ahogy óhajtja úrnőm.

Mélyen meghajoltam és addig tartottam magam így míg el nem hagyta a szobát. Egy idős hölgy, aki a Miladyvel lehet egykorú érdeklődve állt fel és lassan felsőbbrendű tekintettel mért végig. 

-Hát ő lenne az. Elég vézna és alkoholtól bűzlik.

-Szabadnapja van.

-Ó, ezt mindent megmagyaráz. És mond csak Inuka mégis mire gondolt Yuko?

Kerestem valamit a szobában, amivel szórakoztathatom a hölgyeket, ugyanis kétlem, hogy a gazdám a késdobálásokra gondolt. A szemem megakadt egy csipketerítővel leterített zongorán.

-Engedjék meg nekem, hogy zenével szórakoztassam önöket.

A két fiatalabb lány kuncogva takarták el a szájukat, de Milady és a grófnő egyáltalán nem tartotta viccesnek. A grófnő a kezében tartott kék legyezővel intett a hangszer felé.

-Másnak nem engedném meg, de felkeltetted a kíváncsiságomat.

-Köszönöm úrnő.

A zongora melletti ablakon besütött a hold sápadt fénye, ami megvilágította a szőke hajú fehér bőrűt.
 A négy kifinomult hölgy álmélkodva nézték a varázslatos játékot játszó komornyikot. Az est további része varázslatosan telt. Inuka annyira elvarázsolta a négy hölgyet, hogy azok észre se vették, hogy Yuko már vissza is tért.  Yuko elégedett mosollyal nézte a négy angol hölgyet. Újra ivott egy csésze teát és ő is élvezte szolgája játékát. Még őt is elbűvölte, pedig már régóta hallgatja Inuka játékát. 
Mielőtt éjfélt ütött volna az óra, Inuka és hátán a futár szaladt vissza a kikötőbe, míg úrnője és vendéglátójuk hazakocsikáztak.
Mikor Inuka a birtokra visszatért szomorúan fedezte fel, hogy gazdája ablakát nem világítja meg gyertya. 

Magányosan tértem vissza a lakrészemre. Ajtóm előtt két vízzel teli vödör volt. Elmosolyodtam amikor ujjaim érintették a vizet. Még langyos. Kihasználva, gyorsan bementem és a kádamat megtöltöttem vele. Gyorsan megfürödtem és a kocsmától bűzlő ruháimat a mosodába vittem. A ház csendes volt. Már senki sem maradt ébren. Legalább is ezt hittem. Az egyik szalonból ugyanis fény áradt. Szellemként osontam a behajtott ajtóhoz, hogy betudjak lesni. Az úrnő volt bent. Egy könyvet olvasott, de remegő kezeitől nem tudott koncentrálni ezért becsukta és remegő ajakkal a semmibe révedt. Tudtam, hogy nem maradhatok itt, ha lebukom nagy bajba kerülhetek. Ezért hátraléptem egyet, de nem figyeltem és véletlenül meglöktem az ajtót.

A régi emlékekből visszatérve a megnyikordult hang felé fordult. Egy zölden izzó szempártól ültében összerezzent.
-Inuka? Te vagy az?
A sötét árnyékből kilépve komornyik ruhájában lépett be a szalonba. Enyhén meghajolt.
-Elnézést kérek Milady. Én azt hittem, hogy már mindenki alszik és nem gondoltam volna, hogy ön még fent van.
-Hagyd a magyarázkodást! Semmi gond. Már későre jár, csak az a gond hogy már jó pár éve nem tudok aludni. Ezért esténként olvasok.
Inuka felegyenesedett és közelebb lépett az úrnőhöz. Jól megnézte az idősödő hölgyet. Szemei alatt megjelentek a fekete karikák és a szája is kiszáradtnak tűnt.
-Kérem nézze el szemtelenségemet, de megengedi, hogy egy nyugtató teát készítsek önnek?
A könyvet gyorsan letette és izgatottságtól csillogó szemekkel nézett a komornyikra.
-Olyan japán stílusút?!

-Ha úgy kívánja.
Kimentek a konyhába. A ház úrnője leült egy székre és csak bámulta a szárított növényeket vizsgálgató férfit. Inuka mindent megszagolt, megfogott, közben egy kanna vizet felrakott forrni. Egy kisebb tálkába különféle növényeket rakott, amiket elkezdett finom porrá aprítani egy klopfoló nyelével. A sipító hangra mindketten összerezzentek. Az elkészült vizet Inuka levette a tűzről és beleszórta az aprított növényeket. A forró kannét lerakta az úrnő elé, majd azt otthagyta és egy egyszerű csészével és egy nagyon kis lyukú szűrővel visszatért az asztalhoz. A szűrőt bal kezébe fogta, míg a kannát a jobba és azon keresztül elkezdte önteni a teát a csészébe. Kellemes zöld árnyalatot vett fel víz, amit kihangsúlyozott a fehér porceláncsésze. Mindkettejük orrát megcsapta a kellemesen édes és kesernyés illat. Inuka elégedetten tolta a csészét az úrnőnek, aki az új aroma kábulatában vizsgálta a teát. Bízva a testőrben, lassan megfújta a csészében lévő folyadékot, majd belekortyolt. Annabell lánya eltűnése óta kétségbeesést, gyászt és határtalan szomorúság sanyargatta. Senki sem tudott neki segíteni, de ez itt, ez itt mégis segít rajta. A tea nem tompította el, éppen ellenkezőleg. Ébernek érezte magát, sanyargatott teste mintha felszabadult volna. Minden este azt álmodta, hogy kislánya őt hívja könnyes szemekkel vagy éppen egy sötét hideg helyen fekszik üveges élettelen tekintettel. De most úgy érezte, hogy vége. Nem érzet semmit. Végre ellazult. 
Inuka elégedetten nézte az idős úrnő arcát. Az arca kisimult és élttel telt meg. Ezt a receptet még a mestere tanította meg neki, amikor gyermekkorában könnyes szemmel és remegő testtel ment a hajnali edzésre. Örült, hogy segíthetett ennek a gyászoló asszonyon.
-Engedelmével, nyugovóra térek.
Az úrnő még az élmények örvényében volt, de volt annyi lélekjelenléte, hogy bólintson. Ivott még egy kortyot és az elméjében újra felcsendült az a zongorajáték, amit Inuka a grófnőnél játszott, de az emlékben nem a férfi játszott, hanem a lánya. Az ő kislánya. Alig volt négy éves amikor úgy döntött, hogy tanárt fogad lányának. Fél év után Annabell megleste az órát. Lánya ismeretlen dalt játszott, de mégis gyönyörű volt. Ennek ellenére a tanár megszidta, mert nem ez volt a kottára írva. Éppen időben lépett be a szobába, ugyanis a férfi ütésre emelte kezét. Onnantól kezdve Elizabeth nem tanult tovább zenét.

Még fel sem kelt a nap, de én már pajtában voltam, ahol a család lovait és a kutyafalkát tartották. Az egyik tetőgerendára másztam fel, ahol tökéletesen beláttam mindent. Alattam egy üres box, ami mellet a kutyák voltak. Könnyű volt kiszúrnom Inut. Alvást tetettet, de a füleit hegyezte. Lefeküdtem a gerendára és a reggelinek szánt almámat a hasamra raktam. Elszunnyadhattam, mert arra ébredtem, hogy a pajta ajtaja becsapódik. Hunyorogva ültem fel és az almámat fényesítettem. Az állatokhoz, ugyanis Mia és Sebestian lépett be, vagyis Sebastian vonszolta Miat. A sötét bőrű szolgáló próbált ellenkezni, de a kövér komornyik erősebb volt. Egészen az alattam lévő üres boxhoz rángatta, majd az ottani szalmahalomra dobta. 
-Kérem, kérem ne! Kérem ne tegye meg!

Mia zokogott, alig lehetett megérteni, hogy mit mond. Sebastiant nem érdekelte a nő ellenkezése, mert elkezdte levetkőztetni.
-Ugyan már tudod, hogy nem érsz el semmit könyörgéssel.
Sebastian elkezdte letolni a nadrágját, de én azt nem akartam végignézni, ezért a guszta almámat egyenesen a fejéhez dobtam. Az érett alma darabokra tört az öreg fején, aki a hirtelen támadástól megszédült.
-Mégis ki...
-Csak undorító féreg képes rá, hogy egy védtelen hölgyet megerőszakoljon.
Mia hüppögve nézett fel rám, de én nem néztem rá. Féltem, hogy mit látok benne és én nem engedhetem meg magamnak a gyengédséget. Sebastian dühös ábrázattal nézett fel.
-Gyere le ide te patkány! Elegem volt belőled! Gyere le !

Hát ha ennyire ragaszkodik hozzá.  Leugrottam a gerendáról egyenesen a box ajtaja elé.
-Itt vagyok!
A komornyik egy gyors mozdulattal felvette  a földről egy vasvillát és teljes sebességgel felém lendült. Mégis honnét szerezte?  Egy gyors pörgéssel kikerültem a támadását.
-Mia! Kifelé!
-De..
-Tűnés!
Éreztem, ahogy elszalad mögülem. Mindvégig a férfit bámultam, aki gyilkos tekintettel méregetett.
-Most megdöglesz!

Egy új világ vagy még sem? 51

51.fejezet

És íme!

Elérkeztünk az utolsó fejezethez.

Na végre!

Imádom a történetet és remélem ti is így vagytok vele. 

Az utolsó fejezett a szokottnál igen hosszúra sikeredett, de igyekeztem nem a fontos eseményeket kiemelni.

Most már csak egy Epilógus van hátra, amit szokásos mennyiségre próbálom megírni.

Köszi, hogy elolvastad az Egy új világ vagy még sem? utolsó fejezetét.

Puszi

W.A.

A tanácskozás rettentően fárasztó volt. Ideiglenes szállást adtunk a hibrideknek a börtön cellákat kialakítva. Faustot elküldtem a többi szellemló után, hogy ne történjen semmi féle balhé. A cipőmet az egyik folyosón levettem és ott is hagytam, így mezítláb sétálgatok a sötét házba. Akaratlanul is Kellan irodájába mentem, ahol megdöbbenésemre Dum is volt. Háttal állt nekem. A hold reflektor fényként világította meg. Fárad végtagjaim izzani kezdtek, a zsibbadt elmémet vörös köd lepte el. Félvérű párom a parketta megnyikordulására fordult felém. Teljes erőmből letepertem. Csípőjére ültem és ököllel csépeltem az arcát. A szobában voltak mások is, de nem foglalkoztam velük. Mintha Marone és a fiai hangját hallottam volna.
-Hagyjátok! Ez most csak kettőjükre tartozik. Menjünk!
Egy idő után az öklöm démonvértől csöpögött. Fájt. Fájt amit velem tett. Fáj, hogy hagyja hogy kitomboljam magam. Nem védekezik, csak tűr. Véres kezeimet a feje mellé raktam.

Dum

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudtam hogy valami ilyesmi fog történni. A végére már nem éreztem semmit. Az arcom elzsibbadt. Aztán már nem éreztem semmit. Suzanne abbahagyta a csépelésemet és csak bámult rám. Szemeiből hatalmas könnyek cseppentek a bőrömre. A szája remegett, szeme véreres. Fáradt volt.
-Miért?
Feleredt számmal próbáltam mosolyogni, de csak egy grimaszra telet. Remegő kezeimmel letöröltem a könnyeit.
-Szeretlek.
Teste rázkódott. Nevetett.
-Most vertem szét a fejed és te azt mondod erre, hogy szeretsz?!
-Gyönyörű is vagy.
Fejét rázva tovább nevetett, majd közelebb hajolt. Megakarom csókolni. Ő is észrevette, mert széles mosollyal sokkal, de sokkal közelebb hajolt.
-Megfogod bánni szukkubusz.
Mélyen a szemébe néztem, azokba a csodálatos szemekben.
-Nem fogom.
Lágyan ért hozzám, mire én megharaptam. Vad morgása tejesen feltüzelt. Lágy hajába fúrtam az ujjaimat és a tarkójától fogva erősebben a számhoz nyomtam. Csókunknak vér íze volt. Az én vérem íze.

Suzanne

Elvarázsolt. Nem haragudtam tovább rá. Éhes szenvedély gyötört és ezt csak is neki köszönhetem. Dum arca már félig meggyógyult, de a szája és mindkét szemöldöke fel van repedve. Egymást ölelve feküdtünk a dolgozószobában, csak a lélegzetünk csapott zajt.
-Soha többé ne csinálj ilyet!
-Megígérem.
-Helyes!
-És hogyan tovább?
-Hm?
-A hibridekkel és a többiekkel? Sokan meghaltak. Az ittélők vért akarnak.
-Későre jár, majd holnap mindent elrendezek.
Arcomat mellkasához nyomtam, majd az illatát beszívtam. Észre sem vettem, hogy görcsösen kapaszkodok a pólójába, csak akkor mikor a fáradságnak engedve ellazulva engedtem el.

A démon megvárta, amíg párja mélyen álomba szenderül és csak azután ült fel vele. Az ölében fogva felállt és a szobájuk felé vette az irányt. A folyosón találkozott az alfa nősténnyel, de az nem szólt semmit. Elég volt ránézni az elégedetten vigyorgó démonférfira és az ártatlanul szendergő lányra, hogy tudja végre minden a helyén van.
Másnap Suzanne hajnal 6 óta toppon volt. A hibrideket megetette és a Tanáccsal elkezdték kitervelni a további haditervet az emberek világában élő varázslók ellen. Közben a csatatéri áldozatokat hozzátartozójuk eltemették, már csak a hibridek maradtak. Őket nem vihették haza, Suzanne, ezért mindegyikük arcát emlékezetébe véste. Délután kettő órakor a Fardian Birtokon temettette el őket, közel Kellan Fardian sírjához. Sokan felháborodtak, azok el se jöttek a megemlékezésre. Mindegyik síron egy keresztet emelt, majd megkérte a faragót, hogy ónixszínű kőzetből készítsen egy hatalmas emlékművet. Suzannenak egy szabad perce sem maradt. Tanácskozott a Tanáccsal. Interjúkat adott. A saját naplójába megírta a doktornőnek a történteket. Végezetül az estére elintézte a máglyát, hogy megemlékezhessenek az elhunyt hibridekért.

Suzanne
https://www.youtube.com/watch?v=8Wg1MYjOguI&list=PL0PsvsQQdYlL2ORA8YPmWZYjj4wxl87Et&index=16
Hibridek ültek mellettem. A hold fénye visszatükröződött ezüst szemeinken. Mire elérte a tűz a megfelelő magasságot, a hold dala már réges-régen felcsendült. Lábunkkal ritmusosan doboltunk. Mögöttünk azok a farkasok voltak, akik úgy döntöttek, hogy velünk gyászolnak. Hét alház falkajá jelent meg a tizenkettőből. Marone megsúgta a készülődés előtt, hogy a Fardian falka alá tartozó tizenkét alház közül öten biztosan megjelennek, ami egyben az engem velő elismerést is jelenti. De ezzel most nem tudtam foglalkozni. Gyászoltam, ahogy a falkám is. A hold ordítva kiáltott ránk, mire válaszul kézen fogva felálltunk. Hibrid mellet tisztavérű, vagy annak párja. Jobbomon egy démon, balomon egy kislány dúdolt. Mindnyájan remegtünk az indulatoktól. A tömeg várakozása feszítette a mellkasomat. Tudtam mit kell tennem. Harsogó vonyításomra a többiek is rákezdték. Teli torokból kiáltottunk vissza a hatalmas fénygömbnek.
Mérgesen.
Gyászolva.
Honvágytól fűtve.
Megtörve.

Három napnyi tervezgetés után végül meg volt a terv. Suzanne naplója által, feltudták térképezni az emberek világát, így betudták mérni a nagy mennyiségben működő varázslásokat és a természetfeletti lényeket. A varázslóknak még nagyobb segítség volt a hibridek lenyomataik. 16 országban találtak legalább három-három pontot.  Minden hibrid ellenkezést nem tűrve bosszúszomjasan készült a harcra, még alfájuk sem akadályozhatta meg őket. Számos Dual lakó is részt akart venni a támadásban, így csapatokra lettek osztva. 
Végül a három napba jól táplált hibridfalka készen állt a bevetésre. Suzananne és csapata a negyedik nap reggelén gyülekezett a birtokon. A pokol szülöttei izgatottan keveredtek a hibridekkel, nem nézték le őket valahogy kapcsolatba léptek az érzéseikkel, így éppen annyira vérre szomjaztak mint az ezüstszeműek. Vud, a farkasok sámánja a lépcső tetején állt és a tömeget pásztázta a vörös hajú Alfát keresve.

Vud

Én is vele mennék. Ha nem lennék az egyetlen élő farkas sámán, akkor teljes fegyverzetben ott állnék, Su mellet. Lementem a lépcsőn és a kereset illatcsíkot követtem. Su két hibridgyermek fejét simogatta, amikor meglátta, hogy közeledem.
-Készen állsz?
Elküldte a gyerekeket és határozott, megingathatatlan hatalommal bírón kijelentette.
-Igen. 
A kezei enyhén remegtek, hogy az izgatottságtól, vagy valami mástól azt nem tudhatom. Még ő sem mondaná el.
-Imádkozom a túlvilágiaknak a sikeres megtorláshoz és az épségbe érkezetetekért.
Válaszul megölelt, majd otthagyott és a boszorkák felé sétált. Visszamentem a lépcső tetejére, ahol kedvesem várt lágy mosolyával. Megpusziltam arcát, majd megfogtam a kezét.
-Mit mondott?
-Készen áll, ahogy a többiek is.
-Te is mennél, igaz?
-Igen, de rám itt van szükség.
Hüllőszemei könnyesek lettek, ezért megszorítottam a kezét.
-Sosem hagynálak el, főleg most hogy megtaláltalak.
Fejét a vállamra rakta és néztük, ahogy a boszorkák megnyitják a kapukat. Csak két percbe tellett mire az összes harcos belépet a dimenziókapukba.

2. nap az emberek világában
Suzanne

Sosem hittem volna, hogy újra embert fogok ölni. Amikor hazaértem nem voltam önmagam, rossz embereket öltem. Legalább is ezt magyaráztam magamnak, de mélyen legbelül tudtam, hogy onnantól kezdve a vérüket halálom napjáig fogom viselni. Mikor ismét vér tapadt a kezeimhez nem éreztem semmit. Olyan volt mintha a vállamon lévő több tonnás súly lekerült volna. A falkám is így érezhette,mert az első győzelmünknél sikongatva ölelkeztek. A második csatánk már nem volt ilyen. A labor olvadt vértől bűzlött és hullaszagtól.Tudtuk, hogy mi történt ott. A folyosókon tetemek voltak, még annyi emberség sem volt bennük, hogy a cellákba vigyék őket. A varázslót és a doktorokat a laborba találtuk, de nagy megdöbbenésünkre 20 hibrideknek nem mondható nyáladzó szörnyek próbáltak hozzánk jutni,de a földhöz szögezett nyakörvük megakadályozta. A varázsló öntelt ábrázattal elmormolt két szót, így a láncok darabokra törtek.
Mindnyájan véresek voltunk. Folyékony ezüst vér borított minket, csak Leo-t, Borkát és Dumot nem,akiken egy olyan varászréteg volt, ami nem égette a pokollakók bőrét. Szememmel Dumot kerestem, aki épp abban a pillanatban mélyesztette agyarait a varázslóba.
Kedvesem véres száját kitátotta és vérfagyasztóan bömbölt. Mindnyájan ledermedtünk. Csontok roppanását hallottuk, majd a fejéből elkezdett kinőni két szarv. A gyerekek halálra váltan bámulták a jelenetet, de én csodálva. Dum lihegve vette a levegőt, szemei izzottak.  Valamilyen erőtől vezérelve megindultam felé. Éppen olyan gyengéden fogtam meg az arcát, mint amikor először megláttam. Döbbent szemekkel meredt rám. Álláról csöpögött a vörös vér.
-Undorítónak találhatsz.
Szeme elől elsöpörtem egy tincset, majd a tenyeremmel letöröltem a nagyja vért.
-Soha!
Arcánál fogva száját a számhoz nyomtam és vad csókkal mutattam ki érzéseimet.

Nyolc nap telt el azóta, mióta a boszorkák kinyitották az átjárót az emberek világába és valamennyien átmentek. Marone és a többi nőstény farkas kézbe vették a gyerekek dolgát. Egyesek kialakítottak a saját házakban egy-egy gyerekszobát. De akik nem vállalták a gyermekek örökbefogadását, azok a Fardian ház üres szobáit készítették elő. A vérfarkas nép, nem bírta a várakozást, ezért javasolták a Tanácsnál a Falkavezér cím választását, amit elutasítottak, mondván hogy nincsen itt minden falkatag. Végül azon a napon az átjárók megnyíltak a harcosok megjelentek a főváros kellős közepén. A nép üdvrivalgásba kezdett és nagy lakodalmat rendeztek a harcosok tiszteletére. A hibridfalka és vezérük elutasította az ünneplést és inkább visszatértek a birtokra.
A napok teltek, a gyász csak egy pillanatra csapta meg a lakosokat. Már senki sem hibáztatta a hibrideket. A gyerekeket kötelezték az iskolára, amit nagy örömmel fogadtak. Idővel elfogadták, hogy torzságuk miatt sosem térhetnek vissza a családjukhoz.
Su minden idejét Kellan dolgozószobájában töltötte, ahol a falkája ügyeit intézte. A visszatértük utáni napon megtartották a szavazást. Elsöprő győzelemmel nyert, így ő lett az első Alfa, aki nő. Hatalmától fogva törvénybe hozta, hogy a hibridek a Fardian falka tagjai és Kellan tanítványaik. Suzanne "kényszerítette" a gyerekeket, hogy fogadjanak szót az iskolában és az alfa nőstényeknek. Marone hasa egyre nagyobb és nagyobb lett, míg már alig hagyta el a szobáját. Su tudta, hogy hamarosan meg fog születni mestere utolsó gyermeke.
Dum mindig ott volt vele, ha pedig elhagyta az irodát, akkor csak ezért hogy ő maga hozzon kedvesének valami finomságot. Végül a félvér szukkubusznak valahogy mindig sikerült elcsábítani párját, hogy a papírmunka helyett, inkább vele foglalkozzon. 
Az egyik éjjel, amikor közös ágyukból kimászott, hogy elintézze ügyes bajos dolgait váratlan vendégei érkeztek. A fürdőszobai levegő egyszer csak forróbb lett, amitől fehér pára keletkezett. A kezét mosó Su meredten bámulta a bepárásodott tükröt, amiről valaki elkezdte letörölni a párát. A három tengerboszorka álmos fejjel néztek rá.
-Ti is tudjátok, hogy mikor kell keresni az embert.
-Ezt nem értem.
-Én sem.
-Hülyék, ez egy vicc az ő világából. Most nézd meg! Én vagyok közülük a legfiatalabb és a legokosabb.
A két öreg egyszerre vágták tarkón a kicsi Fendit. Su fáradt szemeiből kidörzsölte a csipát és a civakodó trióba ásított.
-Máskor roppant szórakoztatónak találnám a szócsatáitokat, de igen nehéz napokon vagyok túl, nem térhetnénk a lényegre?
-A lényeg kell? Hát legyen! Vissza kell térned a világodba!
Míg a farkaslány döbbent tekintettel bámulta a tükröt, amiben Fendi és Olga a tömzsi Algonak adnak egy jókora taslit.
-Nem így kellet volna közölnöd vele, ezt még én is tudom! 
-Algo és Olga azt akarja mondani, hogy a tartózkodási időd hamarosan lejár. Holnaptól számítva három napod van. A harmadik nap tizedik órájában megnyílik a kapu. Neked is ott kell lenned.
-Várjatok! Nem lehet...
-Sajnáljuk Suzanne. Tudjuk, hogy megszeretted a világunkat, de neked még számos elintézni valód van az emberek világában.
Algo sajnálkozó tekintettel fejezte be mondandóját, majd egyszerűen átnyúlt a tükrön. Az öklét kinyújtotta, amiben egy gyűrű volt hatalmas zöld kővel.
-Vedd el!
Az ékszert elvette a farkaslány. Nagy megdöbbenésére a gyűrű nehéz volt.
-Mi ez?
-Vedd fel! Olga készítette, ha ezt viseled, akkor úgy fogsz öregedni, mint az emberek.
-De sosem leszel beteg.
-Nos, ideje indulnunk. Még sok dolgunk van.
Már halványultak, amikor még megszólal Tendi.
-Ne felejtsd el a naplódat is elhozni! Fontos!
A már tiszta tükörképét bámulva elvicsorított. Krokodil könnyek cseppentek a kézmosóra, amik hangosan koppantak.
-Még annyi minden van, amit meg kell tennem!
Halk mocorgást halva letörölte könnyeit és kitárta az ajtót. Dum akkor emelte fel a fejét. A fürdőszoba fénye annyira megvilágította a démon kedvesét, hogy buja mosolyra torzult az arca.
-Úgy nézel ki mint egy istennő.
Su a rekedtes sexy hangra elmosolyodott.
-Igazán? Akarod, hogy megáldjalak démon?
Lassan közeledett a férfihoz, aki háton fekve kiderítette magát.
-Óh igen! Kérlek áldj meg, én istennőm!

Három nappal később
Suzanne

Kellemesen sütött a délelőtti nap. Az óceán moraja meghitté tette a Dummal való sétánkat. Már majdnem ott vagyunk. Próbálom terelni a gondolataimat, mosolyogni, de nem megy.
-Mi a baj?
-Hogy?! Semmi.
-Hazudsz.
Megálltam és a csodálatos színekben pompázó szemeit bámultam. Sosem fogom elfelejteni. Nyakára fűztem a karjaim és hevesen megcsókoltam. Dum is becsatlakozott, mert ledöntött a lábamról és a meleg homokba hempergetett. Végül kifulladva elengedtük egymást és a kék eget bámultuk vigyorogva. 
-Á a fenébe! Faust hátán felejtettem a kosarat! Idehoznád?
-Megyek.
Fölém gördült és elnyújtott csókokkal próbált maradni.
-Na menj már!
Nyálas csókot adott a nyakamra majd felállt. Nevetve töröltem meg a nyakam, majd a távolba révedtem. Bal oldalt a vízben mozgásra lettem figyelmes. Felálltam és figyeltem. A levegő bennem rekedt és a hideg rázott. Itt az idő. Gombóccal a torkomban néztem a nekem háttal álló férfit. Mielőtt elsírtam volna magam visszafordultam a tengerhez és a három alak felé siettem. Derékig gázoltam a sós vízbe és a boszorkákra mosolyogtam.
-Hát itt a búcsú ideje.
-Sajnos.
-Hiányozni fogsz.
-A neved történelembe kerül.
Mindhárom boszorkát megöleltem és könnyes szemmel elléptem tőlük. 
-Na jó igyekezzünk!
A naplómat fogva kántálni kezdtek.

Dum

Faust furán viselkedett. Levettem róla a kosarat, majd megfordultam, de Suzanne nem volt ott ahol hagytam. Faust megbökte a vállamat majd oldalra bökött. Az irányba bámultam. Su derékig a vízben volt. Körülötte három nőnemű alak. Gyors tempóba sétáltam a kosárral felé, de akkor előtte megjelent egy hatalmas örvény. Elejtettem a kosarat és feléjük rohantam teljes erőből.
-Suzanne!
A vörös hajú szépségem felém fordult. Könnyei végigcsorogtak az arcán. Remegő ajkait csak egy szó hagyta el.
-Szeretlek.
Suzanne eltűnt az örvényben, míg én dermedten álltam és csak bámultam. A három boszorka bezárták az átjárót és felém sétáltak. A legkisebb megállt előttem, de a két idősebb tovább ment.
-Nagyon sajnálom.
Majd ott hagyott.

Suzanne eltűnt. Minden fontos személynek hagyott egy levelet. Maronek,Eldoranak,Vudnak, Borkanak és Leonak. A hibrideknek és a Fardian falkának is írt. Egyedül Dumnak nem, legalább is ő azt hitte. Egyik napon ugyanis Kellan dolgozószobájában itta a whiskyt, amit egykor Suzanne is ivott, amikor is a poharaknál ott volt a neki címzett levél.

Szia
Tudom, hogy fáj, de meg kellet tennem. Nekem van egy életem, még az emberek világában. Nem hagyhatom csak úgy ott. Bár ott lassan telik az idő én mégis, pont annyiszor fogok rád gondolni, mint te rám. 
Szeretlek. Neked volt a legnehezebb. Az én makacsságom miatt, nem tölthettünk több időt,ezt utólag is sajnálom.
Dum, mint a lélektársam sosem feledlek el és senkivel sem lehetek olyan boldog mint veled, ezért egy napon visszajövök hozzád.

A te lélektársad

Su

Gésa testőr 29

29.fejezet

Amint meglátták barátias ölelkezésünket, az asztaloknál ülő férfiak visszafordultak, de közben hallgatták a beszélgetésünket. Gray csigolyát ropogtató ölelése arra késztetett, hogy kicsit erősebben a kelleténél megütögessem a hátát. A célzást értette, mert egyből elengedett.

-Hé-hé finomabban!

-Ezt én is mondhatnám!

-Ülj le fiam! És meséld el hogy megy a sorod?!De  várj, hagy mutassam be feleségemet. Rosetta!

A pult mögül kilibbent egy őszülő kontyos nő, akin némi kilő felesleg is volt. Arca kerek és eleven, barna szemei gyanúsan méregetett. Köténye mocskos volt az ételtől és az italoktól. Valahogy nagyon hasonlított arra a fiatal félénk lányra.

-Hölgyem!

Mélyen meghajoltam előtte.

-A nevem Inuka.

Tenyeremet nyújtottam felé. Rosetta habozás nélkül belesimította én meg épphogy megérintve kezet csókoltam.

-Én meg ennek a tulok felesége. Hívj csak Rosettnek.

A gyanakvás eltűnt arcáról és kedves, huncut mosolyával szinte levett a lábamról. Közvetlenségétől megkövülten néztem Grayra.

-Gray, nem mondtad, hogy a csodálatos feleséged egy szirén!

Komolyságomat látva Rosett pipacsvörösen elpirult és zavarában a kötényét birizgálta.

-Hé, ne hozd zavarba a feleségemet, te kurafi! Ülj le! Már nem is merem bemutatni a lányomat, még a végén teljesen beléd habarodik!

Elfoglaltam a helyem és az égő dohányt eloltottam.

-Ugyan, szolga vagyok! Mégis kinek kellenék?!

-Asszony menj és hozz ételt!

-Kettőt!

-Kettőt! Kettőt?

Végszóra Inu kidugta a fejét az asztal alól és nedves orrát a férfi húsos ujjaihoz érintette.

-Hát te is itt vagy te bolhazsák?!

Rosett már el is ment, míg Gray a bögyös hölgytől kért még egy sört.

-Ne nevezd magad szolgának, Inuka! Még akkor is ha az vagy.

-Miért nem?

-Mert Angliában nincsenek szolgák, csak az Új világban. Itt cselédek és komornyikok vannak. Gondolom a Mylady elkezdte a kiképzésedet.

-Ne is mond! Az a Sebastian kiidegel.

-Hát én se kedvelem. Egyszer találkoztam vele, de annyira fennhordja az orrát, hogy az összes taknyát látni.

Hasonlatára elnevettem magam. Mielőtt befejezhettem volna Rosett két tál gőzölgő raguval tért vissza.

-Jó étvágyat!
-Köszönjük.
Az egyik tányért leraktam a földre Inunak.
-Remélem van pénzed, hogy kifizesd!
Az elcsent bőrerszényemet kivettem a kabátomból és az asztalra dobtam.
-Ennyi elég lesz?
-Hát amennyit inni fogunk, biztosan!

Graynek igaza volt. Pár óra múlva az erszénybe csak pár szem érme maradt. Könnyen jött, könnyen ment. Az idő múlásával egyre többen és többen jöttek. Nem is foglalkoztam velük, legalábbis addig, míg meg nem hallottam két gyerek hangot. Ron és Jack piszkosan mégis vigyorogva léptek be a kocsmába az óriás Hughhal. Én még csak a második sörömet ittam, hála Gary mohóságának, akinek fel sem tűnt, hogy az összes kirendelt sört ő itta meg. Inu a gyerekeket meglátva utat tört magának a férfiak között. Ron és Jack sokkal nagyobb vigyorral ölelték magukhoz a boldogságtól farkcsóváló kutyát. Gary dülöngélve tápászkodott fel, hogy köszöntse őket.
-Kölykök! Hát...ti?!
Követtem az öreg szakácsot és én is köszöntöttem a három ismerőst. Ron és Jack kapva az alkalmon, mutogatták a "kincseiket". Érdeklődve figyeltem meséjüket, de Hugh félbeszakította őket.
-Ron véletlenül neked még nincs egy megbízásod?
A fiú elsápadt arccal kotorászott szakad kabátjában, majd egy megsárgult papírt vett elő.
-Jaj ne!
-Miről van szó?
-Ron és én mellékállásban kifutófiúként dolgozunk. Jól jön a plusz pénz.
-Igen, ez lett volna az utolsó címem, de nem tudom elolvasni.
-Mutasd csak!
Átvettem a levelet. A papír megsárgult és a tenger sós vizét teljesen magába szívta. A tinta elmosódott, de még így is ki tudtam olvasni a kanjikat. Megdermedtem.
-Ezt a levelet a gazdámnak címezték.

Yuko

Dubarry Grófné egy gömbölyded 40 év körüli asszony volt. Haja gesztenye barna, szemei kékek mint az ég. Gyönyörű jelenség volt. Ő és a két lánya fogadott minket lilás szalonjában. Legidősebb lánya Amanda szigorú ábrázatával arra késztetett, hogy az etikettből tanultakat tökéletesen alkalmazzam. Amint bemutattak Amandának és Deborahnak, aki szemtelen megjegyzést tett vágott szememre és kislányos rajongással dícsérte a fekete hajamat. Arra a következtetésre jutottam hogy a szőke vékonyka Debora a legfiatalabb a családban. Kellemes eperteát ittunk és próbáltam minden kérdésre válaszolni hazámmal kapcsolatban.
-Roppant érdekes lehet ez a Japán. Egyszer elmennék én is.
-Örülök, hogy elnyerte tetszését Grófné.
-Ugyan, hagyjuk ezt az udvariaskodást, hívj csak Glóriának, ahogy Annabellel is teszed.
A hirtelen ért gesztusra elpirultam, amit a két idősebb asszonyt szórakoztatta. A továbbiakban jobban megismertem a Dubarry család női tagjait. Amanda már négy éve férjnél van és két kisfiúk is van. A szigorú ábrázatát pedig kénytelen fenntartani a két rosszcsont kölyke miatt. Ennek ellenére szeret énekelni és nagyon jó a nyelvtanulásban. Debora viszont sokkal vadabb. Csak 16 éves, imád lovagolni és káprázatosan fest. Hamarosan megrendezik neki a saját bálját, ahol férjet találhat magának. Már több óra is eltelt mióta átjöttünk látogatóba, amikor hangos dörömbölésre és kiabálásra lettünk figyelmes. A grófnő komornyikja berontott a szalonba esdeklő arccal.
-Sajnálom úrnő nem tudtam megakadályozni.
Mindenki halálra várt arccal nézett a fekete hajú középkorú férfira, majd az utána berontott két alakra. A kezemben tartott csészémet visszaraktam az asztalra.
-Mégis mit jelentsen ez Inuka?
-Mégis kik ezek Yuko?!
-Kérlek nyugodjatok meg! Inuka, Yuko komornyikja a fiú, pedig a férjem hajóján dolgozik. Szerbusz Ron.
-Jjjó eestét Mylady.
-Úrnő, távirata érkezett.
-Ez még nem ok arra, hogy a Grófnő házába beronts!
-A táviratot Sakura-sama küldte.

Egy új világ vagy még sem? 50

50.fejezet

Hali mindenki!!!

Elérkezett a visszaszámlálás ideje!

Most már csak egy fejezet van hátra és egy epilógus, aztán vége.

A mostani fejezetről tudni kell:

vastagbetűs az én elbeszélésemből van.

A végén egy interjú féle beszédek vannak.

Köszi hogy olvasol.

Pusz.

W.A.

A pokolbéliek felháborodásaik megrengették a földet. A Tanácstagok és a Fardian egykori Alfájának fiai bekerítették a szellemlovon ülő ezüst szemű, vörös farkast, aki leszállt a lováról és a többiekhez sétált. A orkok királyában még mindig benne lehetett az agresszió, mert egyből letámadta.

-Te büdös áruló ribanc! Tudtam, hogy csak bajt hozol a fejünkre! Pont olyan szörnyeteg vagy mint azok a hibridek!

Suzanne körül a levegő szinte izzott. Csak egy vörös csíkot láttak a többiek. Az orkkirály arcán egy hatalmas kéznyom éktelenkedett.

-Hagyd békén őket! Ha még egyszer így beszélsz róluk nagyon megemlegeted, büdös csótány!

-Elég! Hagyjátok abba! 

Viktor és a Tündekirály a két dulakodó közé állt.

-Fogd be nyamvadt vámpír! Nem azért jöttünk ide, hogy megölessük magunkat aztán tárt karokkal fogadjuk ezeket!

Az orkok körülvették őket, de azt nem vették észre, hogy az a pár hibrid megindul feléjük. Suzanne otthagyta őket és utat vágott a bűzlő orkok között. Csak néhány lépést tett, amikor találkozott az első hibriddel. Alig múlhatott el tíz . Koszos volt, ahogy a többi és rettentően vékony. Szemei előtt az ő csont sovány valója állt, akit a csillapítatlan éhsége kínozta. Az az éhség félelmetes érzéseket keltett benne. A gyermek üveges tekintete cselekvésre késztette. Szorosan megölelte. Érezte, ahogy a gyermek szagolgatta, mint egy kisállat. Végül az viszonozta az ölelést. A mellettük lévő két kislány is magához rántotta az ölelésbe.

-Gyertek! Most már vége!

Csak ennyi kellet a gyerekeknek. Minden hibrid megindult felé és egy hatalmas kört alkotva ölelkeztek. Egy kis kétségbeesett hang szólt.

-Most mi lesz?

-Vigyázok rátok. Kaptok enni és tiszta ruhát, majd elmentek lefeküdni. Ne aggódjatok, nem hagyom hogy bántódásotok essen!

Suzanne elengedte őket és visszafordult a természetfölötti csapathoz.

-Ők csak gyerekek. Nem ők a ellenségeitek. Egyesítsük erőinket és intézzük el együtt, akik ezt tették velünk! Nem mi vagyunk a szörnyek, hanem azok akik ezt tették velünk! Dual népe! Segítsetek nekünk!

Suzanne mélyen meghajolt és a harcosok válaszára várt. A többi hibrid vezetőjüket látván ők is meghajoltak. A gyengébbek lerogytak a fűbe és könnyes szemmel néztek fel a fura lényekre.

-Álljatok fel!

-Ezek csak gyerekek.

-Mégis megölték a társainkat!

-Mi meg az övéiket!

-Egyforma a veszteség!

A Tanács leintette népüket és közelebb léptek a hibridfalkához.

-Álljatok fel!

-Segítünk nektek!

Viktor vigyorogva nézett végig a gyerekeken, majd a vörös lányon tartotta szemét.

-De nektek is segítenetek kell.

-Ez csak természetes.

Azazel hangosan felrikkantott.

-Na jól van! Mindenki tegye el a fegyvert és indulás haza! A többit majd a híradó közvetíti!

-És most mi lesz?

-Hát te vagy az Alfa, mond meg te!

-De Juiliard! Még nem volt választás!

-Nem számít! Áttudsz változni a köztes állapotban. Már betöltötted a felnőttkort és apánk utódja vagy. 

-Most az egyszer végre jót mondtál Mark!

-Hé!

-Hagy folytassam! Na szóval szerintünk is te vagy a megfelelő és akkor még itt vannak ők is. Még a hibridek is érzik. Alfa vagy. Akár tetszik, akár nem. Fogad el!

-Hű Conor! Még sosem voltál ennyire értelmes.
-Mi van?!
-Angelou csak arra akart rámutatni, hogy most úgy fogalmaztál, hogy mi a tudatlan népség is megértette.
-Hát már te is kezded Su?!
Mindnyájan elnevettük magunkat, de aztán Viktor komoly tekintettel kérdezte.
-És akkor most mi legyen Suzanne?
-Hogy?
-Úgy döntöttünk, hogy most kivételesen te intézkedhetsz, legalább is addig amíg nem választanak meg hivatalosan.
Ledöbbent fejjel néztem Azazelt, majd Viktort aztán a többiekre.
-A büdös...
-Ne most akadj ki!
-Igazad van Rejk! Rendben! Küldjétek ide Rushot és Vorshat. 
Conor önként indult el a két sárkányért.
-Kell egy kisebb csapat, akik visszamennek a fővárosba és értesíti a népet a hibridek érkezésére. Ha jobban belegondolok minden harcos menjen és készüljenek fől, hogy visszatartsák a dühös tömeget.
-Ez igen ésszerű gondolkozás én és Rejk megoldjuk.
-Köszönöm Flóra.
-Rendben. Juilliard hívd össze a jelenlévő falkát és az itt maradottakat.

Pár perccel később a két sárkányharcos állt előttem, teljes felháborodással.
-Várjatok, most nincs időm a kirohanásotokra! Majd később megbeszéljük.
-De..
-Rusho, kérlek! 
Vorsha megfogta Rusho karját.
-Rendben, majd máskor. Mit szeretnél tőlünk?
-Menjetek vissza a birtokra és szóljatok Marone-nak, hogy minden pokrócot, párnát, huzatot, hogy a város börtöncelláit lakhatóvá tegyük. Kerestessétek meg vele a város összes szakácsát és annyi ételt készítsenek amennyit csak tudnak és vigyék oda. 
-... még valami?
-Mond meg neki, hogy készüljön fel...20 éhes farkassal kell foglalkoznunk.
-Rendben megyünk! Rusho gyere!
A két sárkány sebesen repült vissza. Én ráültem Faustra és néztem. Sok Pokollakó hallt meg. Így ránézésre 30-an lehetnek, közöttük egy-egy hibrid tetem, kb 15 hibrid. Előttem gyülekeztek a gyerekek és dideregve bámészkodtak. Az egyik bátrabb közelebb jött, de a lótól félt, így túl közel sem jött.
-Most mi lesz?
-Elviszlek titeket egy biztonságos helyre. Ahogy megígértem, megetetünk, megitatunk és megmosdatunk titeket. Amint kipihentétek magatok megbeszéljük a továbbiakat. Rendben?
Mind a húsz szempár reménykedően bámultak rám, végül bólintottak. Egy kisebb csapat közeledett felénk. Kellan fiai vezették őket, de kellő távolságba megálltak a hordámtól.
-Nos, Su mire kellünk?
-Vissza megyünk a városba, egyenesen a Tanácsteremhez, ott elhelyezzük a gyerekeket. A lakok mostanra már biztosan értesültek az érkezésünkről. Arra kérnélek titeket, hogy zárjátok közre őket, hogy senkinek se essen bántódása. Ellenvetés? Nincs? Nagyszerű! 
Megfordítottam Faustot, de még utólag visszafordultam hozzájuk.
-Ha valaki miatt, bárki is megsérül, annak velem gyűlik meg a baja!


Suzanne tudja, hogy mögötte démontársa áll. Érezte a férfi haragját és egyben izgatott boldogságát, ami felé irányult. Dum mérges volt, hogy kedvese kiszabadult a szobájából és egyből iderohant, de egyben boldog is volt, hiszen az ő közreműködésével a háborúnak végbeszakadt. A démon érezte a kapcsolatot közöttük, tudta hogy bár az arcán nem látszik Suzanne még nála is haragosabb, ezért nem szólt. Megakarta várni, hogy épségben visszaérjenek a Fardian birtokra és ott mutassák ki érzéseiket.
A hibridek két sorba rendeződtek, körülöttük a Pokolban élő szörnyek védelmezték. A csapatott Suzanne vezette lovával Fausttal. 
Senki sem számított arra, hogy hamar visszaérnek a fővárosba. A lakosok már kint álltak és a katonák védelmező karjaiknak feszítették magukat. Ócsárolták a hibrideket, ezzel felhúzva az alfát.
-Elég legyen! Hallgassatok!
Elsöprő hullámokban sodorta el a kiáltozókat a vörös lány haragja. Várták a magyarázatot, de az nem jött. Az utat folytatták egyenesen a tanács épületéig.
A gyerekek álmélkodva nézték a várost. Mintha csak egy régi stílusú filmet néznének. A házak szorosan egymás mellet álltak, amik alján valamilyen bolt állt. A lakosok furcsák voltak és dühösek. Néhányuk megbotlott a macskaköves úton, de a mellettük lévő mindig segített az elesetten. Mindnyájan érezték, hogy figyelik. Kíváncsi és birtokló tekintetek voltak, nem úgy  mint a lenéző és undorodó lakosok tekinteteik. Az épülethez érve mindenki megállt és azokat a tekinteteket keresték. 
Mindenki tátott szájjal bámultak a tetőkre. Mégis hogy nem vették észre?! Először csak a hibridek néztek fel, majd a többi lény is követte azok tekintetét. És nem hiába. A főváros házainak tetején ugyanis húsz szellemló volt és mind a hibrideket bámulták. Senki sem értette, hogy mégis  hogyan lehet itt húsz kihalásban lévő szellemló, de két lény tudta. Ők úgy érezték megnyerték a csatát és a háborút is megfogják. Suzanne és Faust kihúzta magát, majd harsogó hangon szólt.
-Most tanácskozunk a hibridekkel, addig várjatok itt. Majd utána megkereshetitek a társatokat.
Leszállt a lováról és bement. Nem fordult hátra, hogy megnézze a gyerekek követik e tudta, hogy  így van. 
Eközben a városiak megértették hogy világuk egyik legősibb lényei elfogadták a hibrideket. Egyesek nehézkesen mások megvetéssel, de voltak olyanok akik kíváncsi tekintettel nézték a bevonuló gyerekek csoportját.
A tanácsteremben minden hibrid helyet foglalt, kezükben púpozót ételekkel teli egy egy tálcával, amit kedves nők nyomták a kezükbe. Azazel, Flóra, Viktor, Rejk, Gron és Suzanne elfoglalták helyüket a Tanácstagoknak fenntartott székeken. Rejk megnyomott két gombot, így a teremben lévő kamerák életre keltek. A plafonról egy hatalmas négyoldalú monitor ereszkedett le, ami a termet mutatta. 

"A hibridek maradnak és a tanácsterem alatti cellákba helyezték el őket.
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy ezeket a gyerekeket megkínozták és éheztették. A szüleiktől elválasztották. Arra kérjük önöket, hogy értsék meg a helyzetüket és segítsenek a gyerekek ellátásában és tanításában."
"Ezek csak gyerekek, akik még csak most ismerkednek meg a vérszomjas valójukkal. Senki sem mondta el, hogy ez mégis mivel jár. Arra kérlek benneteket, hogy tanítsátok és segítsétek őket."
"Ők a falkám és a Fardian falka is. Egyformán megtennék mindent. A választásokra nem tudok mit mondani. Csak annyit kérek, hogy ideiglenesen fogadjatok el vezetőnek, legalább is addig míg el nem intézzük az emberek világában élő boszorkányokat. Miután ez sikerült sor kerülhet a választásra."

Ezek voltak a tanács tagjainak kérése a nép felé. Azazel , Avalon Rejk és Suzanne Fardian kéréseik.

Hamarosan

Hali mindenki.

Aki esetleg nem tudná, annak elmondom, hogy az Egy új világ vagy még sem? című történetem a végéhez közeledik, éppen ezért egy nemrégiben lezárult szavazás alapján a nyertes végül a Szörny és a négy szépség című történet került ki győztesnek.
Mint látható itt van az előzetesen.
Hamarosan el is kezdem. Addig is várjatok és olvassátok tovább a két aktuális történeteimet.
Pusz.
W.A.

Szörny és a négy szépség

Gondolom mindenki ismeri a Szépség és a szörnyeteg történetét.

Egy átok, ami elvarázsolja a zöldfülű szépfiút.

Szép ártatlan lányt elrabol egy csúf szörnyeteg.

Csak az igaz szerelem törheti meg a szörny átkát.

Hurrá! És happy end a vége.

Na ja!

Nagyon romantikus.

Hát baromira nem az!

Most már biztosan rájöttél, hogy a történetem ezen a mesén alapul.

Csak van néhány bökkenő:

•  Nem vagyok herceg.
•  Nem vagyok gazdag, csak a szüleim.
• Nincsenek hűséges szolgálóim.
• Nem vagyok cuki szörnypamacs!
• Ja, és lány vagyok!!!! 

És ez az én átkozott életem.

Véres mécses

Véres mécses

Csak arra emlékszem, hogy egy sötét autóban ülök és egy mécsest szorongatok. Mégis miért?
Hirtelen eszembe jutott egy kis bolt,ahol különféle gyertyákat árulnak. Illatgyertya, szivárványszínű, éneklő vagy számgyertyák. Fogalmam sincs, hogy miért, de vettem egy kis mécsest. Honnan volt rá pénzem? Hova is megyünk?
Az autó megállt. Tücsök ciripelése hallatszott, majd hangosabb lett a kinyílt ajtó miatt. Az előttem ülő sötét zsaru stílusban öltözött férfi kitessékelt a bőrülésről. Ahhoz képest, hogy farmerben és  a kedvenc elnyúlt pólómban voltam nagyon nehezen tudtam kiszállni a járműből. Az őszi éjszaka kellemes. A telihold fénye minden egyes sírkövet megvilágít földöntúli ragyogásba vonva az egész temetőt.  Annak ellenére, hogy nem fújt a szél, én mégis érezem a koszorúk és a gyertyák illatát. Mélyet szippantok, hogy jobban érezhessem őket. Vajon miért jöttünk ide?
Két férfi állt meg mellettem, mindegyikük úgy nézett ki, mint a kocsiban ülő. Az egyiküknek hosszú a haja, a másik teljesen kopasz. A szemüket nem tudom megállapítani a sötét napszemüvegtől. Mégis tudom, hogy engem bámulnak. Egy gondolattal vezérelve elindultam a hozzám legközelebbi ösvényen. Séta közben megérintettem egy egy márványkövet, vagy csak egy hervadó virágot. 10 perces séta után egy különleges jelenségnek lettem tanúja. Kezemben lévő mécsest egy másik gyertyával meggyújtottam majd szépen elhelyeztem őket. Már jóval elmúlhatott nyolc, de ennél a sírnál legalább 50 gyertya mind éget. Annyira szép, mégis nagyon elszomorít.
Miközben nézem a sírt, botladozó hangra leszek figyelmes. Néhány lépésnyire tőlem egy részeg férfi állt. Kezében egy üres üveg és a sörnyitója. Nem volt hajléktalan, csak egy átlag ember.
-Szép időnk van.
-Brvam mégg sörrröd?
-Ez egy temető. A holtak nincsenek rászorulva az alkoholra.
-Hjallgasst!
-Tudom, tudom nehéz az élet. De jelen pillanatban igen szórakoztató! Tudja miért? Elmondom!

Kirúgtak.
A nejem elhagyott és vitte a fiaimat is.
Az anyám meghalt.
A testvéremet megöltem egy autóbalesetben.
Nincs miért élnem.
Sörrel a kezemben állók a lány mellet. Hangja vidám és élénk. Bolond.
A gyertyák által megvilágított síron volt egy kép.
Flóra Cow. 

1997-2016
A képen egy vidám és soványka lány mosolygott. A feleségem is ilyen szép volt.
A lány felkelt és rám nézett. Talán a sörtől van, de pont úgy nézett ki mint a képen lévő lány. Fel sem fogtam, hogy először mit mond, csak akkor amikor felrikkantott, hogy elmondja.
-A vicc az, hogy itt álok a saját síromnál!
Bolond. Őrült. Megzavarodott. Csak a sör teszi!
Mégis tudtam. Tudtam, hogy a lány igazat mond. Őszintesége valahogy engem is szóra bírt.
-Dfáj aazk aéledt. Eeelégh vot.
Dülöngélve hátráltam és kitártam a két karom. Remegő kezemből kiesett az üveg ami csörömpölve tört össze a földön.
-Látom, hogy szenvedsz. Segítek rajtad.
Pont a hold mögött állt. A látvány káprázatos volt. Holdfényben tündöklő angyal, aki végre megszabadít a fájdalmaimtól. Szorosan átölelt és az arcát a nyakamhoz fúrta. Viszonoztam az ölelését és akkor megtörtént. Nem fájt, csak az elején. De valahogy sokkal jobban fájt szeretteim elvesztése, mint ez.

A test eldőlt. Élettelenül hullt a földre. Miután elvettem a nyakáról a számat a nyakából mindenhova spriccelt a vére. Átharaptam az artériát.
Nem mozdult, de a vére még mindig folyt. Micsoda pazarlás.
Tekintetem a gyertyákra esett. Hihetetlen módon csak az enyém lett véres. Az autó mellett álló két férfi megköszörülték a torkukat. Ideje mennem.
Hátat fordítottam és visszaindultam. Nem fordulhatok vissza. Ha megtenném biztosra veszem, hogy a fények visszacsalogatnának. 
A két férfi eltűnt. Csak az előttem ülő férfi állt ott. Mikor odaértem hozzá egy fehér zsebkendőt vett elő és azzal megtörölte az arcom.
-Indulhatunk?
-Hova?
-Haza, drágám.
Nem szóltam semmit, csak beültem, de azt még láttam, hogy a férfi haraggal a tekintetében fordult vissza a sírok felé.

Tá-dám!!!

A következő

Halihó mindenki!!!

Mint láthattátok a szavazás lezárult és az eredmény nem más lett, mint a Szörnyeteg és a négy szépség című novellám nyerte! Hu-hu!!!

Nos, talán már érződhet, hogy az Új világ vagy még sem? című történetem már eléggé a végéhez közelít. És ez így is van, már csak 1-2 fejezet van hátra plusz az epilógus  (imádni fogjátok :D)

Addig is további jó olvasást

Pusz.

W.A.

Gésa testőr 28

28. fejezet

Lihegve sétáltam fel a lépcsőn amikor az utamat Mia akadályozta.
-Valami gond van?
-Én öm...
-Mi!.
-A Mylord keres.
-Rendben és hol van?
-Az irodájában vár.
-Köszönöm.
Megkerülve őt siettem a dolgozószoba felé, közben egy zsebembe dugott szalaggal hátrakötöttem a hajam. Az ajtó előtt megálltam és kopogtam. A szobából hallátszódó hangok elhaltak.
-Szabad!
Gyorsan megigazítottam a ruhám, majd beléptem. Mylord az ajtóval szembeni íróasztalnál ült, mellette a Mylady állt. Nekem háttal egy férfi és az mellet a gazdám toporgott.
-Hivatott Mylord?
-Igen, igen! Az úr az én kutyáim kiképzője. Eddig még sosem volt rá példa, de a pár perccel ezelőtti esett, felháborított. Eltudná mesélni?
-Nincs mit mondanom, Mylord. Biztos vagyok benne, hogy a Mylady pontosan azt mesélte el, ami történ.
-Tudom, de szeretném a te változatodat is hallani.
-Ahogy óhajtja Mylord. Egy éles csattogó hangra lettem figyelmes az erdőből, így elindultam megnézni. Akkor láttam, hogy a kutyák oktatója ostorral próbálja fegyelmezni a kutyám.
-A tiédet?
-Igen, úgy gondoltam, hogy nem lenne helyes, hogy ha a birtokon vagy a lakáson kódorogna, ezért az ön kutyáihoz küldtem, hogy ne legyen belőle felfordulás.
-Értem, helyesen döntöttél. Donald! A két hölgy elmondása szerint és a testőré is megegyezik. Bántalmaztad, a vendégeim állatát és majdnem megsebesítetted a feleségemet. Ezt nem hagyhatom következmények nélkül!
Mylord rácsapott az asztalra, amitől az előttem álló férfi megrezzent.
-Mégis mi a fenét csináljak veled?!
-Mylord! Ha nem bánja ezt az incidenst elintézném.
-Hogyan?!
Gazdám megértőn nézett rám, majd átvette tőlem a szót.
-Tudja John úr, a mi kultúránkban igen kényesek vagyunk arra ami a miénk. Inu, Inuka-é, így ő felel érte. Mivel bántalmazták, ezért köteles Inuka megbüntetni azt, aki bántotta.
-Kisasszony azt még sem engedhetem, hogy bántsa a volt alkalmazottamat. Inkább hagyjuk a rendőrökre. Terméseztessen Donald már nem tartok igényt a szolgálataidra, ezért eltanácsollak.
-Kérem Mylord, nem! Csak ne hívja a rendőrséget! Nem bírnám ki!
-Uram, Inuka olyan büntetést tud szabni a férfira, hogy ne legyen.... bántódása.
Mélyen meghajoltam az úr előtt és most először a szemeibe néztem.
-Kérem uram, engedje meg, hogy ezt én magam intézzem!
-Legyen! De semmi testi sértés! Megértette?!
-Igen Mylord.
Megragadtam Donald karját és kiráncigáltam szobából. Miát a folyosón csíptem el, kezében a férfi ostora volt.
-Tökéletes időzítés Mia! Pont azt az ostort kerestem!
Kikaptam a lány kezéből és kivonszoltam a kertbe a vonagló férfit.
-Könyörülj rajtam! Kérlek!
-Hallgass!
Amint kiértünk a fűbe löktem. Éreztem, hogy a házban lévők tekintetei lyukat égetnek a hátamba.
-Inuka! Hozzám!
Pontosan egy perc múlva gyors iramba közeledett felénk a társam. Lihegve megállt előttem és a parancsomat várta.
-Két percet kapsz, aztán utánad indítom Inut, hogy levadásszon, majd én is elindulok ezzel az ostorral. Ha a kutya elkap a birtokon belül széttép, ha pedig én érlek utol...
Inuról levettem a szemem és a földön remegő férfira néztem.
-Ezzel a mocskos ostorral foglak verni, addig amíg csak egy véres húscafat nem lesz belőled! Most pedig indulj!
Donald pontosan 20 másodpercig bámult ránk, majd remegő lábaira állva futásnak eredt. Az ostorral csettintettem egyet majd még egyet. Az egy perc leteltével egy erősen csapott csapás után adtam ki a parancsot.
-Utána!
Inu Donald után sietett, majd én követtem.Az erdőn keresztül futottunk a kapuhoz, de ott már nem volt senki. Se Inu, se én nem kaptuk el az idomárt. Lassan sétálva mentünk vissza a házhoz. Meglepődésemre a gazdám várt ránk.
-Elkaptad?
-Sajnos nem gazdám.
-Ma szabadnapot adok neked.
-Hogyan?!
-Itt az ideje, hogy felderítsd a várost. Addig én és Annabell úrnő elmegyünk Dubarry Grófnéhoz.
-Értettem gazdám!
Mélyen meghajoltam és kiadtam parancsba Inunak, hogy várjon, amíg vissza nem jövök. A szobámba kerestem egy szabadidős ruhát. Szerencsémre a szekrényemet megtöltötték ruhákkal, így feltudtam venni egy tiszta inget egy barna kabáttal és egy kevésbé elegáns nadrágot is feltudtam venni. Feketére lakkozott cipőmet  is egy strapabíróbb darabra váltottam. Ó igen! Hangtalanul kislisszoltam a házból és Inuval elindultunk a városba. Utunk egyenesen a kikötőben lévő kocsma volt. Az Örvény már most zajos volt. Csak három óra múlt, de már most tele van részeg férfiakkal. Morogtak és énekeltek tengeri balladákat. Ismerősöket kerestem, de félő hogy nagy feltűnést okozok ezért egy sarki asztalhoz ültem. Inu szorosan mellettem haladt, majd amint leültem ő is szorosan helyet foglalt a lábamnál. Csak pár perc telt el, amikor megindult felém egy nagy keblű vörös göndör hajzuhatagú nő.
-Szerbusz szépségem, mit hozhatok, magamon kívül?
A nő merészsége szórakoztatóan új volt. Még a japán utcai gésáktól sem hallottam volna, ilyen merészséggel beszélni.
-Igazán kedves magától. Hozzon két fogást a szakács legjobb kosztjából, de ne abból amiből az itteni részegeket eteti és egy korsó sört.
-Hát persze, máris hozom uram.
Elővettem a kabátom zsebemből egy cigarettát és egy gyufát. Számba vettem a híres dohányt és meggyújtottam. Nevetséges, hogy az angol népség mennyire óvatlan. Kuncogva szívtam mélyet a dohányból, majd kifújtam annak füstjét. Sörtől foltos ruhában egy újabb hölgy lépett hozzám aki a sörömet hozta.
-Köszönöm, hölgyem.
Pirospozsgású szőke hölgy pukedlizett és elsietett. Fiatal még nem csoda, hogy zavarban van. Az alapzsivajt, a konyháról jövő kiabálások harsogták túl. Egy zsíros kötényű idős termetes férfi csörtetett ki. Látványára még a dáridózók is abbahagyták a muzsikát. De az is lehet, hogy a kezében lévő véres bárdtól.
-Mégis ki merészeli lenézni a főztömet?!
-Ha a kajád is olyan lesz, mint a söröd, akkor én voltam!
Az égő cigarettával intettem a szakácsnak. Az idős férfi nagy lendülettel fordult felém. Mindenki visszafojtott lélegzettel nézte, ahogy a tulaj nagy lendülettel sietett az asztalomhoz, míg én csak a cigarettámat szívtam. Amint az asztalomhoz ért, a kését az asztalba vágta és dobbantott egyett.
-Állj fel, te büdös kölyök és ölelj már meg!

Egy új világ vagy még sem? 49

49.fejezet

Kedves olvasóim!
Hamarosan itt az idő és véget ért főhősünk története. Ezután a fejezet után 1 vagy 2 lesz még és az epilógus. Remélem mindenkinek tetszik, tetszett.
Addig is jó olvasás.
W.A.

Kómás fejjel elfordultam az ablaktól, hogy eltakarjam magam az onnan besütő égető napsugarak elől. Hunyorogva néztem a komódomon lévő szilikon digitális órára, de az nem mutatott semmit.

-Mi v-van?!

Természetellenes lendülettel ültem fel térdelve és magamhoz rántottam az órát. A lendülettől a ketyere vezetéke nekicsapódott az ágyam keretének. Nem volt bedugva. Ha-ha! NEM VOLT BEDUGVA!! Lepattantam az ágyról és a szépen faragott komódomat egy lökéssel a mögöttem lévő falra kentem. Remegő kezekkel fogtam meg a dugattyút, amit a konnektorba dugtam. Amint megláttam a lila számokat hisztérikus nevetés hagyta el a számat.

14.20

-Ez nem lehet! A kapu kettőkor nyílt meg. Elkéstem!

Elejtettem az órát és egyből elindultam öltözni. Csak egy pisztolyt dugtam a nadrágomba aztán már indultam is, vagyis csak volna. Az ajtóm kilincse ugyanis eltűnt, vagyis a nagyja a padlón volt a másik része egybeolvadt az ajtóval. Valaki megolvasztotta a záramat. Hm, vajon ki képes ilyen tettre? Ezért biztosan megölöm azt az átkozott démont! Elhátráltam az ajtótól, majd teljes erőbedobással nekimentem, de az ajtó nem mozdult. Megpróbáltam kirúgni, majd megint nekimenni, de így sem mozdult. A folyosóról hangokat hallottam. Farkasfülemet a fára tapasztottam, hogy még jobban halljam. Légzésemre koncentrálva megállapítottam, hogy hárman voltak. A két szolgálóval nem foglalkoztam, de a harmadikkal annál inkább.

-Marone mit jelentsen ez?! Azonnal engedjetek el!

-Nem!

-Nem?! Marone! Mindenki a csatatéren van nekem is ott a helyem!

-Nem! Nem akarom, hogy részt vegyél!

-Marone!

-Hallgass! Nem foglak elveszíteni!

-Mi?!

-Jól hallottad! Azt akarom, hogy életben maradj! Hamarosan megszülöm a kislányom és azt akarom hogy megismerd, hogy együtt adjunk neki nevet.
-De ha most nem megyek én is harcolni, akkor nem lesz kit megszülnöd! Mindenkit lemészárolnak, hát nem érted?! Azonnal engedj ki!
Pár másodperc múlva hangos sóhajok szűrődtek ki a folyosóról.
-Nem lehet..
-Marone!
-Nem lehet kinyitni az ajtót! Dummal bereteszeltük és több bútorral is eltorlaszoltuk.
-A büdös francba!
Hátamat az ajtónak vetettem és berogytam. Az ablakon beszűrődő napsugarak égettek. Hahaha! Halhatatlan vagyok, miért is nem az ablakon közlekedek?! Előredőltem, jobb talpamat az ajtóra szorítottam és teli erőből elrúgtam magam. Nagy lendülettel közeledtem az ablakhoz, ami pillanatok alatt kitört. Ha nem sietnék még élveztem is volna a Hollywood-i jelenetet, de nem tehettem. Szuperhős landolásba érkeztem, ami így utólag nem volt túl jó ötlet. Ugyanis bár baromira menő a filmekben, baromira fájdalmas. Nyögve álltam fel a földről, közben a bal térdem hátborzongató hangon ropogott.
-Aú.
Az erdő felé bicegtem, de a gyors regenerációm miatt hamar tudtam futni. Faust, hol vagy?! Miért nem ébresztettél?! Szellemlovam nem felet. Előttem egyre hangosabban szóló csengő hangját hallottam. Közeledik! Faust teljes erejéből nekem ütközött, amitől hátraestem egyenesen az egyik fának, ami meg is billent.
-Mi a fasz bajod van?!
Nem engedhetlek oda! Senki sem akarja, hogy meghalj!
-Ezt Dum mondta?! Ő tervelte ki, igaz?! Önző dög! De mit is vártam egy szukubusztól?!
Fejezd be, csak a te érdekedben, tette, ahogy mi is.
-Ti akkora barmok vagytok, hogy még a két világon élők sem láttak!
Ez fájt! Főleg, hogy fogalmam sincs, hogyan nézhet ki egy marha.
-Elég volt! Két lehetőséged van! Vagy velem jössz és együtt csapatként harcolunk, vagy ... vagy kénytelen vagyok itt hagyni téged.
Mindketten tudtuk, hogy kicsi az esélye a túlélésnek. Szeretem Faustot, olyan mintha a testvérem lenne, de ha itt kell elbúcsúznom tőle hát legyen. Te is tudod, hogy az én életem a tiéd. Mindent megtennék azért, hogy megakadályozzam ezt az egészet, de tudom, hogy milyen makacs vagy és biztosra veszem, hogy pillanatok félredobnál ha akadályozlak. Faust oldalát mutatva nyerített egyet. Nincs nagyobb megtiszteltetés, hogy mellet küzdve hallhatok meg.
-Nem halunk meg!
Felpattantam a hátára és a sörényébe markoltam.
-Ma még nem!

Sikolyok.
Az életük utolsó lélegzete.
Kardok cuppogó hangjától feláll a szőr a hátamon. Az áldozatok vérének illata annyira erős volt, hogy akaratom ellenére farkasember alakba változtam. Fausttal egy sziklán álltunk meg. Az alattunk lévő látvány elborzasztott. Érzések hada árasztott el. Vérszomj, félelem, gyász és az ősi ösztönök egyvelege megremegtette a testem. Su jól vagy? Nem nem voltam. Még sosem éreztem ilyet. Olyan mintha mindent éreznék. Valami szorította a bensőm, a tüdőmet préselte, azzal fenyegetve, hogy minden levegőt kipasszíroz belőlem. Érezd őket. Halld meg a mondandójukat. Egyesítsd őket! Légy az akinek lenned kell. Légy az Alfa! Kellan suttogása a fülem mellet, cselekvésre ösztönzött. Felálltam Faust hátára és engedtem a késztetésnek. Testemből a kikívánkozó levegőt kiengedtem. Vonyításomat a távoli hegyek verték vissza. A csata zaja elhalkult, majd teljesen eltűnt. Éreztem mindenkit. Az élőket és a holtakat. Kellant, aki farkasalakban állt mellettünk és minden hibrid mellet. Ott volt mindenhol, vagyis csak a hibrideknél. Miért?

Csak egy valaki

A hangja megrázta a bensőm. Mindnyájan vérben úsztunk, fegyverünket szorosan szorítottuk, de a hangjára elengedtük azokat. Az ellenfeleink tanácstalanul néztek ránk, majd a szikla tetején lévő szőrős lényre. Szófia, aki mellettem állt felvonyított, majd őt követve egy fiú, aztán már csak arra eszméltem fel, hogy én is azzal a lénnyel vonyítok a többiekkel együtt. Mikor abbahagyta, mi is így tettünk. A semmiből egy kardot varázsolt elő, amivel a saját tenyerét vágta fel.
-Testvéreim!
Hangja lágy, még volt benne valami hatalmas akaratú erő.
-Testvéreim! A nevem Lana White, Tonbridge-ből! Olyan vagyok mint ti. Engem is elraboltak, akárcsak titeket. Kísérleteztek rajtam, szétszedtek, majd összeraktak. Megtörtek, de egy lénynek hála, aki ebből a világból származik segített rajtam. Megszöktem és most itt vagyok, hogy teljesítsem megmentőm akaratát. Testvéreim! Mi nem különbözünk annyira mint hiszitek, engedjétek meg hogy segítsünk nektek! Az éhség és a téboly amit éreztek kezelhető. Tegyétek le a fegyvert! Itt nem fognak ártani nektek!
-Na és a többiek?! Akiket ezek megöltek?!
Egy nálam idősebb fiú előrelépve kiáltott fel a lánynak.
-Mit gondolsz, akiket ti megöltetek?! Ártatlan nép ez is mint ti! Mindnyájan elvesztettük a harctársainkat,testvéreinket. De ne többet! Elég volt a fölösleges vérrontásból! Nem vagyunk ellenségek! Az orvosok és azok akik ezt tették velünk. Ők azok, akiket meg kell állítanunk! Segítsetek nekünk megállítani azokat akiket nem érdekel a mi életünk, akik most is ártatlan gyerekek elrablásával foglalkoznak hogy szörnykatonát alkossanak belőle! Testvéreim!
Lana a vérző tenyerét félénk fordította és mindenki szeme elé került a vörös és szürke színben pompázó vér.
-Olyan vagyok mint ti! Álljatok mellém! Győzzük lé az alkotóinkat, együtt!
Euforikus állapotban, teljesen elragadtatva éljeneztünk és ráztuk az ökleinket.
Végre valaki! Végre valaki megért minket!