2015. december 30., szerda

Egy új világ vagy még sem? 15

15.fejezet

-Ez lehetetlen!
-Ő nem tud meghalni!
-Számos háborút túl élt!
-Biztos vagy benne, hogy meghalt?
Csak Angelou kérdezett. Persze mindenki egyből ráfigyelt.
-Sajnos, igazat mond. Már egy ideje nem érzem apátok jelenlétét.
Hát igen, Marone és Kellan között lelki kapcsolat van, ami igen ritka manapság. Ugyanis, ha egy farkas a hosszú élete során rálel az igazira olyan kapcsolat jön létre, amit nem hogy senki sem ért, de megszakítani sem lehet. E kapcsolat lehetőséget ad a felek közötti mentális kapcsolatra, és érzik egymás jelenlétét, úgy mint én és Faust. A többiek is lehúzták a whiskyjüket. 
-És akkor most mi legyen?
-A falka nem maradhat vezető nélkül!
-Na ne mond Angelou! És mégis ki veszik át apánk helyét, majd te?
-Ó fogd be Conor! Mindenki tudja, hogy te sem vagy alkalmas vezérnek egyedül Juilliard, de ő beszari átvenni ezt a helyet!
Ezek... megőrültek?! Éppen most mondtam el, hogy meghalt az apjuk és ők csak a vezér szerepe miatt veszekednek!

 Mérges vagyok! 

Mérges vagyok, hogy Kellan fiai nem gyászolnak!

Mérges vagyok, mert csak 18 vagyok és Kellan egy ilyen feladatott adott ki nekem!

Mérges vagyok az emberekre, hogy olyan dolgokba ütik bele az orrukat, amibe nem kellene!

Szétrobban a fejem a sok haragtól. Ezért észre sem vettem, hogy elkezdtem kiabálni.
-Ti anyaszomorító kis férgek! Mégis mi a jó fene van veletek! A tiszteletreméltó apátok meghalt! A kiba*t emberek kísérleteznek gyerekeken, hogy eltudják pusztítani az undorító kis világotokat! De ti csak azon tudtok veszekedni, hogy mennyire luzer a másik alfának, na tudjátok, hogy hova menjetek, ti bolhás fa*ok!
Mindenki döbbenten bámultak rám
-Mit javasolsz? Mit tegyünk?
Juilliard határozottan, de nem felháborodottan várja a kérdésére a választ.
-Azt mondtátok, hogy a sámánok megjósolták az érkezésemet, ezért  hívjátok a tanács tagjait egy gyűlésre. Készítsetek elő egy gyászszertartást Kellan emlékére! Kell egy szoba ahol lepihenhetek és néhány ruha. Az utam igen fárasztó volt, ezért élelmet is kérek! Ó és majdnem elfelejtettem a lovam kint vár a kertben. Valaki vigye el az istállóba!
Elsétáltam az ablakig, amit kitártam és a nevét suttogtam a nyári estébe. Mark kíváncsian lépet mögém és döbbenve nézte a megjelenő fekete lovat a fűbe.
-Ez egy szellemló!
A három férfi is odatapadt az ablakra, hogy a legendás paripát megnézzék. Kölykök.
-Hihetetlen!
-Micsoda szépség!
-Nos, akkor melyikőtök viszi el a többi lóhoz?
Gyerekek módjára kezdtek el veszekedni, mire Marone megköszörülte a torkát.
-Majd az istállós elintézi a lovadat!
-Rendben.
-Fiúk ti meg intézzétek el amit .... mi is a neved?
Na igen, ettől is féltem.
-A nevem Suzanne.
Ha eddig nem voltak döbbentek, akkor most már az álluk a föld alatt van.
-Akkor tegyétek azt amit Suzanne mondott!
A fiúk egymásra néztek és kiszaladtak a szobából.
-Jól sejtem, hogy ez nem az igazi neved?
Mindenki tudta, hogy Kellan szeretne egy kislányt és hogy ez legyen a neve, mint az édesanyjának.
-Kellan adta ezt a nevet, halála pillanatában.
Marone remegő kezekkel gyűrögette a ruhája szélét. Az asztalon lévő vezetékes telefonhoz mentem és hívtam a konyhát.
-Haló, Marone úrnőnek hozzanak egy nyugtató levendula teát a vezér irodájába!
-Igen is!
Letettem a kagylót és Marone melletti fotelba ültem.
-Hányadik hónapban vagy?
-Mégis honnan?
-Kellan emlékei és gondolatai már bennem élnek tovább. És tudom, hogy csak akkor szikrázik így a szemed, amikor várandós vagy.
Elsírta magát. Rázkódott a teste. Könnyei hatalmas cseppekben potyogtak le a ruhájára. A kezével elakarta takarni az arcát, de én megakadályoztam. A zsebemben mindig tartottam, egy csomag papír zsebkendőt és nedves törlőkendőt, hogy a koszt (alvadt vért) letudjam szedni. Egy zsepit vettem ki a zsebemből és letörölgettem a könnyeket.
-A negyedikben tartok.
Megdermedtem. Kb akkor tűnt el Kellan.
-Még itt volt, amikor megtudtad?
Elcsukló hangon szólalt meg.
-Akkor már három napja eltűnt.
Megkönnyebbülve dőltem le a fotelba. Legalább nem volt ennél is fájdalmasabb halála.
-Miért vitték el a világodba? Mit tettek vele?És hogyan halt meg? Kérlek áruld el!
Haboztam. Nem jó, hogy ha egy terhes nőt felzaklatunk a szerelme halálának körülményeire, főleg, hogy ha a nő vérfarkas. De tudom, hogy Marone addig nem nyugodna meg, amíg nem tudja meg. Hátradőltem a fotelben, kivettem egy csomag zsepit és az asztalra dobtam.
-Kellant donorként használták. Az elején csak a vérét vették, hogy megnézzék milyen hatással van az emberi szervezetre, de mivel csak pár perces reagálás volt az eredménye, sürgetni kezdték a változást. Számos szervét is kivették, de talán ami a legfájdalmasabb volt az a gerincvelője. Nem szívták ki az egészet csak minimális adagot.
Nem néztem a remegő nőre, most a legsötétebb emlékekben voltam.
-De nem csak ezzel foglalkoztak. Kíváncsiak voltak, hogy egy vérfarkas mégis milyen gyorsan gyógyul és hogy képes -e visszanöveszteni a szerveit. Amikor nem boncolták és kísérleteztek rajta, akkor a közös cellánkba vitték és a falhoz láncolták. Én etettem és itattam. De ennek ellenére még mindig tartozom Kellannek. Mikor engemet is visszahoztak a kísérletekből mesélt erről a világról és rólad, na meg persze mindenkiről.
Előre dőltem és megfogtam a kezét.
-Amikor rólad beszélt, szerelmesen, gyöngéden, a szeme fellángolva csillogott. Amikor a fiairól beszélt roppant büszke és elégedett volt, még Angeloura is. Átváltoztatott, ezáltal a szabadulási esélyünk nőt, de amikor elvittek egy újabb vizsgálatra élesben kellet átváltoznom. Szerencsémre sikerült. Megöltem a doktort és azt aki az egészet kitalálta. Rohantam vissza Kellanhez. Ő menni akart, de én nem.
Bűnbánón néztem Marone szemébe.
-Életben volt még egy rohadék, aki nem csak az erőember volt ebben a kísérletben.
Marone tudta, hogy mire gondolok. De mielőtt kimondta volna én egyből válaszoltam.
-Az orvosok szerint ártatlan vagyok, de néha még mindig érzem az undorító mancsát a bőröm. Ezért is akartam megölni. Pusztulnia kellet! Mielőtt Kellan megállított volna én a férfi felé rohantam. Kellan utánam jött.
Most már az én könnyeim is eleredtek.
-Nem kellet volna jönnie. A férfinél egy pisztoly volt. Én kikerültem a golyót és egy csapással megöltem. De Kellant. Kellant eltalálta az a rohadt golyó.
-Egy átlagos fegyver nem végez velünk.
Marone próbálja győzködni magát és engem, de sajnos össze kell törjem a reményét.
-Az a töltény nem volt átlagos. Folyékony ezüsttel töltötték meg.
Felkiáltott, zokogva hajolt a térdére. Ekkor kopogtattak. Felálltam és kinyitottam az ajtót. Egy 20 év körüli lány egy tálcát tartva a kezében amin egy kancsó volt és egy csésze. Elvettem és megköszöntem. A lány gyanakodva, majd fal fehéren futott vissza a lépcsőhöz. Becsuktam az ajtót és elkészítettem Marone kedvenc teáját.
-És mi lett vele?
-Porig égettem mindet! Kellant is bent hagytam.
Hüppögve bólogatott.
-Kérlek igyál!
Marone csak a fejét rázta.
-A fenébe is igyál! Tudom, hogy fáj, de most nem csak magadra, hanem a gyermekre is figyelned kell!
A terhes farkasok magzata igen erős, de roppant érzékenyek a stresszre, ez Marone sem kivétel.
-Iigazad van.
Már nyúlt a keze a csészéhez amikor megállt és rám nézett.
-Látni akarom! Még utoljára látni akarom! És ezt csak te tudod megadni.
-Fájdalmas lesz.
-Tudom.
-Rendben, de előtte kérlek idd meg a teád, úrnőm!
A hivatalos megszólításra azonnal felkapta a fejét és nézet egy darabig, majd biccentett és elkezdte kortyolgatni a forró teáját, én addig egy tiszta poharat  vettem elő, amit az asztalra raktam főlé helyeztem a csuklómat és az egyik hegyes karmommal egy nem túl mély vágást ejtettem. A vérfarkasok nem csak húsukkal tudják átadni az emlékeket, elég hogy ha elegendő vért isznak és egy támpontra koncentrálnak. Itt most Kellan lesz ez a pont, bár nem lesz olyan intenzív mint amit Kellannel tettem, de ez is megteszi. A pohár félig félig telt meg, mire beforrt a vágásom. Morane elé tettem a véres poharat.
-Biztos vagy benne úrnőm?
-Igen.
Letette a csészét és a poharat emelte a szájához.
-Én itt leszek ön mellet.
Bizonytalanul rám nézett, majd biccentett. Két nagy kortyban megitta a vért.
És aztán....

2015. december 25., péntek

Boldog Karácsonyt

Karácsonyi ajándék az Északi sarkon

Boldog karácsonyt mindenkinek!
Elnézést a késésért, de sokáig tartott megírni.

Mikor kinyitottam a szemem, fehérség vett körbe.
Hideg, de puha fehér földön feküdtem.
Az ég piszkos fehérjéből pihék szállingóztak rám.
A leheletem fehér füstként repül fel oda.
Hideg van, de nem fázom.
Felkelek. Egyszerű fehér ruha van rajtam. Se cipőm, se sálam, se sapkám, sőt még egy pár kesztyűm sincsen! A szél finom illatokat hoz. Édes és meleg.Arra indulok. Egy városhoz érek, ahol minden ki van világítva, a házakon színes égősorok vannak, a kéményekből füst szál. A város zajos. Sok ember nyüzsög az utcákon. Mindenki megbámul,ahogy a város közepén lévő hatalmas házhoz sétálok segítségért. Mindenki zöld, piros, sárga, kék vagy ezüst ruhában volt. Csúcsos sapkájukon csengők vannak. Fülük kikandikál alóluk, így jól láthatók a hegyes fülek. Miért hegyes a fülük? Vajon nekem is hegyes? A nagy házhoz értem. Két férfi megállított a kapunál. Alaposan végigmértek végül az egyikük megkérdezte.
-Mit akar?
Hogy mit akarok? Mit is? Ja igen!
-Segítséget.
A másikuk zavartan nézet rám.
-Mégis miféle segítséget?
-Hol vagyok? Miért vagyok itt? Hogy kerültem ide?
A két férfi egymásra nézett végül az egyikük sóhajtott egyet.
-Gyere elviszlek a főnökhöz! De előre szólok, hogy ne maradj le és ne nyúlj semmihez!
-Oooké.
A kapuk kitárultak és mi bementünk a fénybe. Egy gyár volt. Az emberek játékokat készítettek. Valaki autót szerelt, mások dobozokat festettek. Melegség járta át a testem. Kellemes volt. Egy lány jött felénk egy tálcával, amin gőzölgő bögrék voltak.
-Sziasztok kértek egy meleg kakaót?
Az őr elvett egyet és megköszönte én is így tettem. A krémes barna ital fenséges volt. Egy kicsit elpilledtem tőle.
-Ne maradj le!
Egy hatalmas aranyozott csigalépcsőn mentünk fel. A csillogó folyosón végigmentünk és az egyik hatalmas kétszárnyú faajtó előtt megálltunk.
-Ha bemegyünk csak akkor szólj ha kérdeznek! Megértetted?
-Beszélni ha kérdeznek, oké meglesz!
A férfi kitárta az ajtókat, a bennlévő illat megcsapta az orromat. Enyhe kakaó illat és ...  körbenéztem és egy derékig érő ház állt a baloldalamon. Mézeskalács. Mélyen szippantottam a levegőből és úgy néztem előre. A szoba hatalmas volt mindenhol könyvek, vastag-vékony, új-régi és minden színben. Előttünk óriási faasztal amit nagy gondoskodással faragtak ki. Egy fiatal srác állt előtte, de mögötte egy nagydarab, duci fehér szakállú és hajú öregember ült, piros ruhában.
-Miért zavarsz minket Rud? És kit hoztál magaddal?
Az öreg dörmögő, mégis kedves hangja végigzenget a szobában.
-Uram, ez a lány a kapunkhoz sétált és furcsa kérdéseket tett fel nekünk. Úgy gondoltuk, hogy ön segíteni tud neki.
Az asztal előtt álló srác leült egy fotelba és onnan nézett rám. Az öregember kedvesen nézet rám, semmi harag vagy gyanakvást nem láttam a tekintetébe. Kihúzta a székét és felállt, majd odasétált hozzám. Alaposan felmért.
-Miben kéred a segítségemet kedves hölgyike?
-Öhm.
-Csak bátran.
-Nem tudom, hogy hogyan kerültem ide és , hogy hol vagyok?
-Hm, ez érdekes, mond csak mire emlékszel?
-Arra, hogy fekszem a hóban és meghallottam a város hangját, ezért arra gondoltam, hogy talán itt választ kapok a kérdéseimre.
-Hm.Hm.
Az öreg körbejárt, majd megfogta a ruhám alját.
-Értem. Nos, azt hogy hogyan kerültél ide azt nem tudom, ez itt az Északi sark. Én Télapó vagyok, aki Szentestén ajándékokat visz a gyerekeknek. És arra emlékszel, hogy ki vagy?
-Igen én .....
Ki is vagyok? Miért nem emlékszem? Pedig tudom a nevem!
-Nem emlékszem.
-Semmi baj előbb utóbb eszedbe fog jutni. A fiam körbevezet téged és megmutatja neked a vendég szobát, hogy ha maradni szeretnél itt maradhatsz.
-Köszönöm ... Télapó.
Télapó a fiúhoz fordult.
-David kérlek kísérd el a lányt!
-Igen apám!
David és én kimentünk a szobából és felfedező útra mentünk a hatalmas házban. Davidtől megtudtam, hogy ez nem csak ház, hanem gyár is. A gyerekek ajándékaik itt készülnek el. Az utunk során David nagyon csendes volt. Amikor kimentünk a rénszarvasok istállójához, meg is említettem.
-Nagyon csendes vagy David.
-Ilyen vagyok.
-Igazán?
Megelőztem a sétáló fiút és elé álltam. Mélyen a szemébe néztem és ott csak szomorúságot láttam.
-Nem ismersz!
Mosolyogva néztem rá.
-Nem, nem ismerlek, de azt tudom, hogy szomorú vagy.
-Mi, én nem...!
-Miért vagy szomorú?
David leült az istálló előtti piros és zöld padra, én is leültem.
-Az apám, azt akarja, hogy én is az legyek ami ő. De én nem akarom egész életemben annál az asztalnál ülni és azt nézni, hogy melyik gyerek jó és melyik nem.
-Elmondtad ezt apádnak?
-Igen, és mindig azt hiszi, hogy ez csak valamilyen tini fellángolás, pedig nem.
-És mit akarsz csinálni?
David az arcát kezdte dörzsölni, majd kinyögte.
-Én is dolgozni akarok, mint a többiek. Mármint majdnem mindenki a gyárban dolgozik és készítik a gyerekek ajándékait. Én is ezt akarom csinálni!
-Akkor csináld azt! Akkor apád biztosan hinni fog neked.
-Úgy gondolod?
-Igen!
Valójában nem, de nem tudok nemet mondani neki. Felálltunk a padról és megnéztük a szarvasokat, David most sokkal beszédesebb volt. Késő este kísért a szobámba, majd annyira fáradt voltam, hogy el is aludtam.
Szépet álmodtam. Az álmomban a levegőben táncolok a barátaimmal. Mindenki boldog. Én is az vagyok. Elkezd esni a hó, de nem fázok. Aztán vége lett. Mikor felkeltem észrevettem, hogy a komódon egy gőzölgő kakaó vár. Egy levél is volt hozzá. Az illető azt kéri, hogy menjek az ebédlőbe. Felkeltem és mentem is az ebédlőbe, a tegnapi ruhám nem gyűrődött össze, inkább olyan volt mintha tiszta és új lenne. A folyosó egyik tükrében megnéztem magam. A fehér ruhám a bokámig ért. Szép és divatos darab volt. Bőröm sápadt, a hajam hófehér és hosszú, a fenekemig ért. Szemem sötétkék és bennük fehér pontocskák, arcom piros pedig nem fázok. Most hogy belegondolok mezítláb vagyok és az nem piros, pedig mindenki jól fel van öltözve. Gyorsan felemeltem a hajam és a füleimet megnéztem, bár Télapónak és Davidnek nem volt hegyes füle, a többieknek igen. Szerencsémre az enyém is normális volt. Az ebédlőhöz érve megláttam Davidet és az apját reggelizni, de volt ott még egy kedvesnek tűnő idős hölgy.
-Á hát itt vagy! Gyere beljebb, reggeliz te is velünk!
Télapó, aki észrevett és meghívót kihúzott mellette egy széket, jelezve, hogy üljek oda.
-Köszönöm.
Leültem és elvettem egy muffint. Előttem a kedves hölgy felkiáltott.
-Oh, kedvesem mi még nem is találkoztunk! A nevem Télanyó és a tied?
Mielőtt bárki is szólhatott volna egy név villant meg a fejembe és akkor már tudtam.
-A nevem Hópihe.
Télapó és David döbbenten néztek rám.
-Milyen bájos név. Nem igaz fiam?
David elmosolyodva nézett rám.
-De igen, nagyon bájos.
Elvörösödve ettem a reggelimet. A nap további része igen kellemesen telt. Daviddel nagyszerű szórakozni. Délután Télapó arra kért, hogy menjek vele a kertbe. A tegnapi hó már teljesen elolvadt. Télapó is ezt nézte.
-Tudod, már nagyon régen volt fehér karácsonyunk. Akkoriban az emberek sokkal boldogabb voltak, de most, hogy nincs hó már nem az igazi ez az ünnep.
-Miért hívott ide Télapó?
-David azt mondta, hogy összebarátkoztatok, igaz ez?
-Igen.
-És a barátodnak tekinted?
-Azt hiszem igen.
Az öreg bácsi felém fordult és mélyen a szemembe nézett.
-Mond csak mit tennél ha azt mondanám, hogy tudom hogyan szerezheted vissza az emlékeidet?
-Azt hogy bármit megtennék.
-Még azt is, hogy el kellene hagynod minket és Davidet?
Mi?!
-Ezt nem értem.
-Amint az emlékeidet visszakapod neked el kell menned.
-De vissza jöhetek?
-Ez csak is rajtad múlik.
Nem akarok elmenni, de nem akarok ilyen üres maradni.
-Akkor szeretném visszakapni az emlékeimet! Mit kell tennem?
-Rendben. Ez nagyon egyszerű, csak annyit kell tenned, hogy táncolsz.
-Tessék?
-Majd mindjárt megtudod.
Télapó beleszólt egy fekete dobozkába és akkor a ház hangszóróiból gyönyörű dallam szólt.https://www.youtube.com/watch?v=YVGKfDoANRA
Akaratom ellenére a szemeim becsukódtak és a testem önnálló életre kelt.

A falu lakosai meghallva -e kellemes zenét a város központjába mentek. A látványtól elakadó lélegzettel álltak. A tegnapi titokzatos fehér hajú, lenge öltözékbe öltözött lány táncolt. A dal és a tánca olyan melegséget hozott a nézők szemébe, amiket alig bírtak elviselni. És végül teljesült szívük vágya, az égből hópelyhek kezdtek el szállni. Mindenki ujjongót és nevetett. A gyárban lévő emberek is kiözönlöttek, hogy megnézzék a lány előadását és köztük volt Télanyó és David is. A dal végére annyi hó eset, hogy bokáig ért. A fehér hajú lány utolsó lépéseinél kinyitotta kék szemeit amiben fehér hópelyhek szálltak, mint akár egy hógömbben.
-Mégis mit jelentsen ez apám?
-Hópihe emlékei visszatértek.
Hópihe abba hagyta a táncot. Odament Télanyóhoz és Télapóhoz. Köszönetet mondott, mindkettejük arcára két-két puszit adott és boldog karácsonyt kívánt. Végül Davidhez is odasétált, de neki lassabban adta oda a két búcsúpuszit. David megértette, hogy Hópihe el fog menni.
-Ne menj!
Suttogta David.
-Amikor szükséged lesz rám én ott leszek.
Súgta vissza. Majd hátralépet és ismét megszólalt a dal. De most nem a lejátszóból, az ég énekelt, és a manók. Hópihe ismét táncba kezdett, de most nem maradt a földön. Egyszerűen elrepült.
-Ne aggódj fiam! A hótündérek már csak ilyenek. Nem maradnak meg egy helyen, de mivel elmondta a nevét biztosan még eljön hozzánk.

De nem jött el.

Az évek teltek. Most már mindig fehér karácsony volt. Mindenki boldog volt kivéve egy valakit.
David átvette apjától az üzletet, de ő is besegít a gyártásba.
Télapó és Télanyó boldog nyugdíjasok.
Davidnek ideje feleséget találnia, de senki sem elég jó neki. Egyik este úgy dönt, hogy elmegy a kertbe sétálni. A föld fagyott és havas. A lehelete is látszik.A csillagos eget bámulta, amikor eszébe jutott, még zöldfülű korában egy lány. Egy csodálatos lány. A nevére is emlékszik. A sötét éjbe belesuttogta, hátha megjelenik. Nevetséges, gondolta David. Már fordult volna el amikor egy havas szellő megfújta téli sapkáját. Mikor megfordult, megdermedt. Az egyik csillag elkezdet ragyogni és abból egy gyönyörű hölgy szállt le a földre. Karcsú testén, hófehér, jégből álló ruhája volt. Mezítláb lábai tiszták és fehérek voltak. Hófehér haján hó tapadt, hossza a feneke aljáig ért. Arca nem az időtől volt piros. Szemei sötétkékek, bennük kicsiny hópelyhek.
-Már azt hittem, hogy sosem hívsz!
-Nem kellet volna várnod erre! Üdv itthon Hópihe!
A lány a most már boldog férfi karjaiba ugrott, aki nevetve ölelte meg.
-Megjöttem!

2015. december 23., szerda

Katona szerelem 15

Tizenötödik fejezet

Egy ágyon hasaltam, nem.... nem is ágyon, hanem egy kinyitott kanapén. A fekvőhelyem végén vízszintesen fektettek le, mellettem vagyis a kanapé elején egy szundikáló kisfiú szuszogott. Az egyik kezét ökölbe szorította és a szájához rakta.
-Nazir.
A suttogó hangomra egy nő szólt hozzám.
-Hogy érzed magad?
Nem ismertem a hangot mégis felé fordultam. Nem volt jó ötlet. Ahogy a másik oldalamra néztem, a hátamba sugárzó fájdalom gyötört.
-Üüüüüühm!
-Csak lassan! Kb 40 perccel ezelőtt szedtük ki a golyókat.
-Akkor ezért fáj ennyire.
Letöröltem az átkozott könnyeimet a szememről és a nőre néztem. Nagyon szép volt. Haja fekete és kusza, olyan mint ,amikor valaki belemarkolt volna. Szemei ezüstös árnyalatú, de a sírástól most véreres és duzzadt. Arca sovány, bőre mintha porcelánból lenne. Akár egy baba.
-Hol vagyok? És ki maga?
-A nevem Mysha, Nazir anyja vogyok és az irodámban vagyunk.
-Értem.
-Köszönöm Kira.
Fáradtan legyintettem egyet, de ez is fájt, így felszisszentem.
-Már most egy hatalmas lila csíkod van a vállrészednél.
Mysha elkezdett pityeregni, mivel csak egy karnyújtásnyira volt tőlem, megragadtam a lógó kezét és magamhoz lerántottam.
-Mysha, ne sírj! Felébreszted Nazirt! De ugye ő jól van?
Mysha szipogva térdelt le elém, ezért már nem erősen fogtam és bátortalanul megszorítottam.
-Nem, nincs semmi baja hála neked. Ha bármit tehetek.
-Már megtetted. Elláttátok a sebem, nekem ennyi elég.
-De ezt a kérésed nélkül is megtettük volna?! Tehát ez nem számít!
Elgondolkozva néztem a nő szemébe. Megadom magam. Mysha szemében hatalmas akarat rejlett. Tarara emlékeztet, neki sem lehet ellent mondani. Elengedtem a kezét.
-Oké rendben, akkor enged meg, hogy láthassam Nazirt.
Próbáltam csak az egyik szememmel figyelni, de azaz egy is alig volt nyitva. Mysha zavarodottan nézett rám, majd a fiára.
-Sosem bántanám, ezt Omarnak is megmondtam.
-Rendben. Egy feltétellel!
-Mi lenne az?

Mysha

Jól tudom, hogy nem bántaná a fiamat, hiszen akkor mégis minek tette volna kockára az életét? Hiszek neki és Omarnak is hiszek. A fiam csak úgy áradozik Kiraról, ezért nincs okom kételkedni benne. De tudnom kell a válaszát.
-Áruld el, hogy miért, őrültél meg?
A sérült lány, akinek a testén számtalan golyónyom van, mert nem csak azok vannak rajta amiket most szerzet, barna haja zsíros és csimbókos, de mégis valahogy olyan szép. Mikor megláttam, ahogy ájultan fekszik csak egy erős, kitartó és egyben egy gyönyörű lányt láttam. És ott vannak azok a kék szemek. Mintha a lelkembe látna, ijesztő, természetfölötti és csodálatos. Kira fájdalmát legyűrve remegő szájjal próbált mosolyogni rám. Egyáltalán nem olyan amilyennek a többiek mesélték.
-Te mit tettél volna, hogy ha Nazirt a szemed láttára lövik szitává?
Allahra! Hogy én milyen felelőtlen vagyok!
-A fiad volt?
Kira a potyogó könnyeit törölgette, de szerintem ez már nem csak a lőtt seb fájdalma miatti könnyek.
-Az öcsém volt, kb annyi idős lehetett mint Nazir. Nagyon szerettem.
-Értem. Sajnálom.
Elővettem egy zsebkendőt és letöröltem a nedves arcát. Éppen vettem volna el a kezemet, amikor megragadta azt és a szemembe nézet.
-Köszönöm.
Mélyen a szemébe néztem. És valahogy tudtam, nem a törölgetést köszönte meg, hanem hogy megkérdeztem, mégis mit vesztett el. Lefogadom, hogy nem csak az öccsét gyászolja, de ez már nem rám tartozik. Zavaromban a kezét kezdtem el tanulmányozni. A portól koszos, de jól kivehető rajta a fehérre elszíneződött és puklis bőr.
-Mi történt a kezeddel?
Kira elengedte a kezem és tenyérrel felfelé megmutatta. Én nem bírtam ki és a kezembe vettem. A jobb mutatóujjammal követtem a sérült bőrt.
-Éppen a barakk felé mentünk a csapattal, ami az erdő közepén volt a föld alatt. Felfedezték. Porig égették az erdőt. A csatamezőről jöttünk vissza. Számos társunkat láttuk meghalni, de amit ott láttunk az semmi ahhoz a pánikhoz képest amit éreztünk. Csapatokra bomlottunk. Én leszakadtam. A barakk titkos kijárata felé mentem. Tudnom kellet... tudnom kellet, hogy az öcsém kijutott -e. Mikor oda érkeztem pánikoltam. A kijárat ajtaját egy izzó farönk torlaszolta. Az emberek belülről dörömböltek. Sírtak, kiabáltak. Ijesztő volt. Tudtam, hogy bent van. Csak őt láttam a szemem előtt, ezért megragadtam a rönköt és a saját két kezemmel toltam el az ajtóból. Nem csak a tenyerem éget meg. Egy kicsit az állam is és a mellkasom. Szerencsére nem voltak súlyosak a ruha sokat segített, ezért csak felhólyagosodott,mostanra nyomuk teljesen eltünt. Egyedül a  kezeim emlékeztetnek arra a napra.

Kira

Még senkivel sem beszéltem ilyen őszintén, persze Omaron kívül. Az ártatlan asszony tekintete a lelkembe lát, minden egyes sebhelyemet látja és ez nem tetszik, nagyon nem. Az ajtó kinyílt egy orvosi köpenyes idős hölgy sétált felénk.
-Nagyszerű felkeltél! Hogy érzed magad?
-Mint akit céltáblának néztek.
-Hm, humoros nagyszerű. Na nézzük a varratokat.
Langyos kezével megérintette a csupasz hátamat.
-Nagyszerű, lement a duzzanat, most már oké lesz.
-Kösz doki.
Lassan fekvőtámaszba emeltem magam és úgy felálltam, persze nagyon figyeltem a varratokra. Hm. Ez fura. A katonai ruhám rajtam van, de a hátam csupasz.
-Mi lett a ruhámmal?
Mysha és a doktornő egymásra néztek, végül a doki biccentett egyet és Mysha megszólalt.
-Mivel csak a hátad sérült a doktornő úgy gondolta, hogy elég hogy ha a ruhád hátrészét távolítja el.
-Értem. De azért, kapok egy új felsőt ugye?
Mysha elnevette magát, de hamar abba is hagyta mert eszébe jutott az alvó Nazir.
-Omar már hozott egyet.
Biccentettem egyet és elvettem Myshatól a kezében lévő felsőt, amit gyorsan fel is vettem. A ruha szövete elég puha volt, hogy ne irritálja annyira a sebem. A benntartott levegőt kifújtam.
-A sebedet naponta kell bekenni egy krémmel, aminek a  receptjét már oda is adtam Omarnak.
-Köszönöm doktornő.
Az idős asszony összepakolta a táskáját és elment.
-Ha már Omarról beszéltünk ő hol van?
Mysha már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, amikor kivágódott az ajtó. Az ajtócsapódásra Nazir felsírt. Mégis ki a jó Isten lehet ez az alak! Mysha a fiához rohant én meg az új vendéget néztem. A férfi izmos volt, de nem az a csupa izom szerűen, szemei fakózöldek. Borostás volt, ami nem ritka ebben az országban, de az igen, hogy szőkés barna színű, pedig a haja sötét barna, nem néz ki rosszul, de nem az esetem.
-Ön aztán tudja, hogy hogyan kell felkelteni egy gyereket.
A hangom unott volt, de tisztán érezhető benne a gúny.
-Azt ajánlom fogja vissza magát!
-Mert mi lesz?!
A katona, mert bizony ő katona volt, nem csak a ruhája alapján, de kisugárzásán és a testtartása is ezt bizonyítja.
-Mert akkor még azt is megfogja bánni, hogy kitette a lábát a börtönből!
A fenyegetését vicsorogva morogta, mire Mysha abbahagyta Nazir vigasztalását és a férfire szólt.
-Fejezd be Cemal!
-De Mysha!!!
-Drágám! Kiranak igaza van, tudtad jól, hogy itt van Nazir és ezért nem kellene dömper módjára bevonulnod és vicsorgó kutyát játszanod!
-Úúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú Mysha leoltott Cemal!
Vigyorogva nyomtam meg a férfi nevét és néztem a szemébe, vártam a dühkitörést, de az bizony nem jött.
-Kira kérlek!
-Bocsi. Várj csak!
Lesokkolva néztem hol rá, hol pedig a férfira.
-Csak nem azt akarod mondani Mysha, hogy ez a tulok a férjed?!
-Ööö, igen.
-Úr isten, akkor ez az ősember Omar bátyja!
-Befejezted a sértegetésemet Kira?
-Ja asszem.
-Nagyszerű akkor menj ki Omarhoz, majd ő elvisz.
-Jé, azt hittem, hogy érzéketlen is vagy, de szerencsére tévedtem!
Cemal feje pipacsvörös lett, már éppen robbanni akart volna, amikor Mysha ijesztő szemeket meresztett rá. Brrr. Nem lennék a helyébe. Lassan az ajtóhoz sétáltam, de ott megálltam és Myshára néztem.
-Köszönöm.
A szipogó kiskölyök anyja mellkasából nézet rám.
-Ne sírj kiskatona, majd még találkozunk, szia!
-Szia.
Kiléptem a szobából és becsuktam az ajtót. A kijárat felé haladva hallottam Cemal számonkérését, hogy mi az hogy újra láthatom Nazirt, mire Mysha elkezdett kiabálni, hogy Kira (vagyis én) megmentette Nazirt. Megkönnyebbülve léptem ki az épületből. Végre sikerült megmentenem valakit, aki fontos nekem. 

2015. december 19., szombat

Egy új világ vagy még sem? 14

14.fejezet

Sziasztok! Ahogy láthatjátok a mostani fejezet nem túl hosszú, de annál izgibb. Arra gondoltam, hogy fokozom a drámai hatást, jó mi?! Kedves barátom ismét egy fantasztikus rajzot alkotott, nagy tapsot neki!!! Nem hallom! (Ja bocsi amúgy se hallanám). További rajzait ezen az oldalon megnézhetitek: http://monsterwolf217.deviantart.com/
Jó olvasást, és ne utáljatok a kövi rész hamarosan jön.

Egy hónappal korábban a pokolban
Különleges tudósítás a sámánok gyűlésén

-És elérkezett az a pillanat amire mindenki várt! Mint tudjuk a fajaink sámánjai különösen kezdtek el viselkedni. Egy rendkívül fontos jóslatot fognak megjósolni. 
Egy hatalmas sátorban a fajok sámánjai a középen égő tüzet ülték kőrbe.
-A sámánok elkezdtek kántálni és ahogy látom most már transzba estek. A mormogások egyre hangosabb és hangosabb lettek.
És ekkor vagy kórusba vagy csak az egyikük elkezdte mondani a jóslatot.
-Világunkat egy idegen faj fenyegeti. Ha nem cselekszünk elpusztulunk.
-Hamarosan egy idegen fog megérkezni világunkba.
-Ereje hatalmas és olyan információk birtokában van, ami megmentheti a világunkat.
A sámánok között a legfiatalabb vérfarkas Vud szólalt meg transzos állapotban
.
-Segítőnk egy vérfarkas kinek bundája színe foltos és nagy hatalmú tudást birtokol.
Minden sámán hirtelen lehajtották a fejüket.
-Hát attól tartok nagy bajban lehetünk és hogy ha jól értem egy vérfarkas kezében van a sorsunk. Átadom a szót tudósító társamnak aki a tanácsnál készíti következő interjút.
-Üdvözlök mindenkit, igen itt vagyok valamennyi tanács tag között. Önök mit gondolnak -e jóslatról?
-Nevetséges!
-Képtelenség! Nálunk erősebb lények nem léteznek!
-De csak annyit mondhatunk, hogy mindenki tartsa nyitva a szemét és hogyha látnak egy olyan vérfarkast akire illik a leírás azonnal vegye fel velünk a kapcsolatot.


Vissza a jelenbe

-Ki a fene maga?! És hogy jutott be! Mégis hogy képzeli, hogy a férjem különleges whiskyjét kibontotta?!
-Haha! Pont mint Kellan emlékeiben. Ön aztán nem köntörfalaz. Kellan különleges alkalomra tartogatta, sajnos ez is az.
A nő megrökönyödve rázta a fejét és nézet rám. Felvettem a poharát és odaadtam neki.
-Talán jobb lenne, hogy ha leülne, mert amit mondani fogok az megváltoztat mindent. A fiai is itt vannak?
Kikerekedett szemmel hol a poharat hol engem nézet, majd bólintott. Hallottam, ahogy négy pár siető lépteket közeledik. Az ajtó ismét kitárult és ott voltak ők.
-Nagyszerű már csak rátok vártunk!
A négy férfi döbbenten néztek rám, majd az anyjukra.
-Kérlek üljetek le, már kiöntöttem az italotokat.
A négy férfi hihetetlenül jóképű volt. Csak ne lennének ennyire öregek, de persze a koruk nem látszódik meg. Csak három férfi ült le, az egyikük állva maradt. Tudom, hogy ki ő, Angelou, koromfekete haja a füléig ér, szemei sötétbarnák sárga pöttyökkel. Az arcán egy vágás heg van, míg a másik oldalon egy lila zúzódás nyom. Nem is lepődöm meg.
-Akkor ha már mindenki itt van, engedjétek meg, hogy bemutatkozzam.
Kikapcsoltam a hang torzított és hátrahajtottam a kapucnim.
-A nevem Suzana és Kellan küldött.
Mindenki kikerekedett szemmel néztek rám. Marone elejtette a poharát, ami ripityára tört. Aggódva mentem hozzá felszedni az üvegdarabkákat.
-Jól vagy Marone?
Kérdeztem mire a nő csak dadogva próbált valamit mondani, de nem értettem. Valami baj lehet, hogy ha Marone ennyire lesokkolt, talán már tudja, hogy mi történt a férjével?
-Te vagy az!
Mi?! Felálltam és Conorra néztem.
-Mégis honnan..?
Mielőtt befejezhettem volna Juilliard mint mindig alfához méltón vette át a szót.
-Egy hónappal ezelőtt a sámánok megjósolták, hogy egy foltos farkas megjelenik.
-Aki megment minket a haláltól.
Conor megdörzsölte az orrnyergét és számonkérőn nézet rám.
-Nos, igen ezért is jöttem.
-Tehát van valami más?
-Sajnos igen Conor.
Conor és a többiek döbbenten néztek rám. Angelou idegesen lépett előre egyet és dühösen nézet rám.
-Mégis honnan tudod a nevét! Ki vagy te?
Majd Márk vette át a szót, aki nyugodt maszkát felvette.
-Honan ismered az apánkat? És hol van ő?
Végignéztem a fiukon majd Marone-ra néztem. Belebámultam a szemébe és az utolsó korty whiskymet lehúztam.
-Nagyon sajnálom, de ő már nincs az élők között.

2015. december 15., kedd

Katona szerelem 14

Tizenegyedik fejezet

Bocsi a késésért, de itt van és megérte rá várni!
Jó olvasást.
Üdv.: WA


Egyik délelőtt sok volt a zajongás. Omar, Dabir és még két idegen katona jött le a cellámhoz. Reggel már megfürödtem és átöltöztem egy tiszta ruhába, úgy hogy nem vagyok zavarban a szagom miatt. Hihetetlen néhány hónappal ezelőtt még a zavarodott szó sem jutott eszemben, nem hogy érezzem is! Az ember változik Kira, ahogy te is. És ez jó.Nem foglalkoztam a kis hanggal, helyette a két idegen férfit figyeltem.Nem bízok bennük. Dabirt még úgy ahogy elviselem, mert Omar barátja és bízik benne. De ezek?!
-Hali Kira, visszajöttem!
-Látom. És mond csak, mivel érdemeltem ki ezt a kitüntetést?
-Na ne légy ennyire flegma, hisz tudod, hogy te vagy a kedvenc rabom.
-Ez nagyon kedves tőled, de tudod az a gond Omar, hogy én vagyok az egyetlen rab, akire vigyáznod kell.
-Most megfogott Omar.
Dabirra néztem aki mosolygott a beszélgetéseink menetén, persze próbálta leplezni, de persze nem jött össze.
-Annyira öklöznék veled.
-Majd máskor Halál Angyal.
-Dabir ne hívd már így, van neve is.
-Jó, bocs ... Kira.
-Semmi Dabir.
-Na akkor essünk is neki.
-Minek?
Omar csillogó szemekkel nézet rám. Kinyitotta az ajtót és két pár bilinccsel felém jött.
-Mit akarsz azokkal Omar?!
Kezdtem pánikolni. De ő nem foglalkozott velem. A csuklómra csatolta az egyik párat, a másikat meg a bokáimra. A két pár bilincs láncokkal volt összeláncolva. Ilyet egy vadnyugati filmben láttam utoljára. Asszem ez ... király! A kezeim remegtek a hideg fémtől, de persze nem csak ettől.
-Nem lesz semmi baj. Egy kicsit sétálunk.
Omar szemeibe néztem. Biztatóan nézett rám.
-Oké.
Megfogta a kezem és kivezetett a cellámból. Dabir legelöl volt utána mentünk mi, majd a két katona zárta a sort.Amint felértünk Omar elengedte a kezem és mentünk tovább. Egy zöld teherautóhoz sétáltunk. A két őr a hátamat kezdte el bökdösni a fegyverükkel, hogy szálljak be. A láncokkal iszonyatosan nehéz mozogni, na de még egy autóba szállni az nem piskóta! Mire sikerült bekecmeregnem középre, Omar a vezető ülésre ült, a két őr meg az egyik- egyik oldalamra.
Elindultunk.
Nagyon sok helyen romokban álltak az épületek. A romok alapján egy város lehetett.
Senki nem szólalt meg.
Ahogy kifelé bámultam felfedeztem néhány csatangoló embert. Gyerekek is voltak köztük. A legtöbb ember mosolygott, de amint meglátták az autónkat az azonnal el is tűnt és egy szomorkás ábrázatot öltött az embereken. Megértem. A háború szörnyű volt.
Egy kevésbé romos helyhez értünk.
Kiszálltunk az autóból. Nagyot nyújtózkodtam. Becsuktam a szemem és süttettem magamat.
-Annyira hiányzott a nap. Amúgy miért is jöttünk ide Omar?
-A sógornőm építészmérnök és az előttünk lévő épülő egyetemet ő tervezte és felügyeli az építkezést. Arra gondoltam, hogy megnézhetnénk.
Kinyitottam a szemem. Kicsit hunyorogtam, de így is kit tudtam venni a házakat. Egy négyemeletes épület kb 100 méternyire előttem épült. Távolabb tőle más-más házak épültek.
-Nos, én elmegyek Myshaért addig maradjatok itt! Légy jó Kira!
-Jó.
Omar az egyik ház felé sétált, amibe be is ment. Én csak süttetem magam és élveztem a forró napsugarakat.

Omar

Egyik este Cemallal söröztünk és focit néztünk.
-Itt az ideje feljebb lépni.
-Mire gondolsz öcskös?
-Kiengedem.
-Ühüm. Várj mi van?!
-Természetesen kísérettel, de ki akarom vinni. Mondjuk az egyetem építésére elvihetném.
-Nem.
Nem foglalkoztam vele csak folytattam tovább.
-Két őrt vinnék magammal. Fel lenének fegyverkezve altatólövedékkel.
Cemal meghúzta az üveget és sóhajtott egyet.
-Rendben, de kéz- és lábbilincset raksz rá. És csak néhány óráig.
-Áll az alku.
Kora reggel készülődtem és már indultam volna is, amikor Mysha fáradt arcát megpillantottam.
-Á, Mysha reggel beugorhatunk hozzád az építkezésre?
Az álmos nő aprókat bólintott és ment a konyhába.
-Király, köszi!!

Kira

Az építőmunkások felülről kezdtek el kiabálni.
-Óvatosan!
-Lassan!
-Ez az így jó lesz!
-Vigyáz!
-Megbillent!
Azonnal odakaptam a fejem. Egy vasgerendát próbáltak felhúzni egy csigán. Iszonyatosan billeget. Néztem a földre, ahová hamarosan becsapódik és megfagyott a vérem. Ez nem lehet! A földön ugyanis egy kicsi salakdomb volt, ahol Nazir játszott az autójával. A gerenda árnyéka hol eltakarta, hol pedig egy kis fénysugár érte a fejét.Senki nem vette észre a kisfiút. Pont mint akkor. Éktelen haragra gerjedtem. Már indultam volna előre, amikor az egyik őröm megfogta a vállamat, erre én megragadtam a csuklóját és előre dobtam. A másik katona a fegyveréért nyúlt, de én gyorsabb voltam és orrba vágtam vele. És futottam. Az összekötő láncot próbáltam úgy fogni, hogy ne essek el benne, de ne is akadályozzon a futásban.
Már csak 60 méter.
A lábaim égtek a megerőltetéstől, de nem foglalkoztam vele.
Most már kiabáltak az emberek. Lövéseket hallottam, majd a hátamban égő pontokat éreztem, de nem álltam meg. Rohantam mint egy őrült.
A gerenda jobban megbillent és kicsúszott a tartókötelekből.
Egy női sikoly.
Már majdnem ott vagyok.
Elvetődtem.
Nekiestem egy kicsi meleg testnek, majd bumm.
Nem hallottam semmit. Csenget a fülem.
Sajgott a hátam, de nem engedtem el a gyermeket. Éreztem ahogy egyenletlenül lélegzik. Majd a hangját is hallottam, sírt. Bár a rajtam lévő gerendától nem tudtam mozogni, lassan a fiú hátát simogattam és valamit dúdoltam, hogy megnyugodjon.

Omar

Beléptem a házba. Egy titkárnő csapkodta a billentyűzetet. A nő orra hatalmas volt, szája deformált és nagy szürke csimbókba állt a haja. Ijesztő!
-Elnézést Mysha itt van?
A nő csillogó szemekkel nézet rám és elmosolyodott. Hú, legalább a fogai rendben vannak.
-Persze édes, az irodájában van. Ott balra.
A karjával mutatta a utat és megköszöntem, majd bementem az ajtón.
Mysha egy vonalzó segítségével rajzolt  egy nagy lapra.
-Szia Mysha.
-Várj!
Meghúzott még két vonalat és eldobta a vonalzó és a ceruzát.
-Kész van! Szia Omar.
Sötét haját hanyag kontyba tűzte, amiből néhány tincs kiszabadult.
-Mi szél hozott?
-Mys reggel mondtam, hogy jövünk.
-Ja igen! De azt nem mondtad, hogy kivel.
-Kirával.
-Kira... nem ő az, akit Nazir állandóan emleget?
-De igen ő.
-Csillog a szemed Omar.
-Na és?
-Tudod, amikor még csak randiztam a bátyáddal, neki is pont így csillogott a két szép szeme.
-Mire akarsz kilyukadni?
-Érzel valamit Kira iránt?
-Mi?! Ch! Mégis miért kérdezi ezt mindenki tőlem?!
Mysha közelebb lépet hozzám és a két keze közé vette az arcomat.
-Nem bűn, hogy ha szerelmes vagy. A szerelemről nem tehetsz. Mert ez Allah ajándéka.
Megfogtam a két csuklóját és lehúztam az arcomról.
-Nincs kedved találkozni vele?
-De, miért is ne!
Már az előszobában voltunk, amikor lövéseket hallottunk.
-Kira!
Feltéptem az ajtót és kirohantam. Az egyik katona a vérző orrát fogta, a másik pedig a fegyverével célzott és lőtt. Kira volt a célpont, és talált.
-Tűzet szüntess!
Nem néztem a katonákra. Hiba volt, nem engedelmeskedtek a parancsomnak. Kira az épülő egyetem felé rohant, ahol.... Allahnak! Egy vasgerenda lengett Nazir felett, ami már zuhan is felé.
-Nazir!!!!
Kira elvetődött és a felettük lévő gerenda rájuk zuhant. Hatalmas porfelhő keletkezett.
-Nazir!!
Mysha hisztérikusan kiabálta fia nevét. Mindenki odarohant.

Kira

-Jól van semmi baj Nazir. Semmi baj. Cs-cs. Ne sírj kicsi harcos. Ne sírj.
Nazir abba hagyta a sírást és fel akart nézni, de én megállítottam.
-Ne mozogj kicsi harcos! Csak maradj nyugton. Ne aggódj semmi baj. Ugye nem fáj semmid kicsi harcos?
-Neem, neem fáj.
-Akkor jó.

Omar

-Mégis mire vártok segítsetek leszedni róla!
Hihetetlen amit tett. Megmentette Nazirt. A saját testével! Még mindig a vállain van a gerenda, el se tudom képzelni, hogy milyen nehéz lehet. Az építészek és a két katona már meg is ragadta a vasat és leemelték Kiráról, aki védelmezőn ölelte az unokaöcsémet.
-Nazir kicsikém!
Mysha odarohant Kiráékhoz.
-Óvatosan, lassan!
Kira rekedtes hangon szólt Myshahoz. Lassan elengedte  Nazirt, ahogy mozgott nyögdécselt fájdalmában.
A kisfiú beleugrott az anyja ölelésébe és sírtak. Én Kirához mentem.
-Kira...
-Köszönöm. Köszönöm Kira. Ha bármi van, ha bármi kérésed lenne csak szólj és elintézem.
-Akkor nagyon örülnék neki, hogy ha ellátnátok a sérülésemet.
Kira lecsukta a szemét és előre dőlt. Gyorsan előrelendültem és óvatosan elkaptam az ájult Kirát.
-Hívjunk egy orvost!
A két katonára néztem.
-Hívjátok fel Cemalt és szóljatok neki, hogy jöjjön és hozzon egy orvost, teljes felszerelésben.
Óvatosan a karjaimba vettem az ájult Kirát és elindultam vele az irodába.
-Mysha az irodádban ugye van kanapé?
-Igen persze, ki tudjuk nyitni, hogy ágy legyen belőle.
-Nagyszerű! Menjünk!
Mysha felkapta a piros szemű Nazirt és elindultunk a házba.

2015. december 9., szerda

Egy új világ vagy még sem? 13

13.fejezet

A nap már alig látszódott, itt az ideje, hogy pihenőhelyet keressek. Ez a világ reggel veszélyes, de este még veszélyesebb. Egy nagyobb kősziklához érkeztünk, beleszagoltam a levegőbe. Nincs vér vagy rothadó hús szag. Ez jó. Leszálltam Faustról és megpaskoltam az oldalát. A táskámat szikla falának döntöttem. Levetkőztem.Szépen elrendezgettem a ruháimat és megfordultam. Faust még mindig bámult. Vigyorogva néztem a szellemlószemébe.
-Csak nem tetszik a látvány Faust?
Hármat fújtatott és megfordult.
-Haha! Megyek körbejárom a környéket.
Előreugrottam, a tenyeremre érkezve szaladtam be az erdőbe. Négykézláb lelapultam és figyeltem a környezetemet. Apró állatok zörögtek, de veszélyeseket nem találtam. A kősziklát nagy körben átfésültem, de semmit nem találtam. Fáradt és éhes vagyok.
A táborhelyemre érkeztem négy jól táplált óriásnyúllal. Mindegyik lábukat eltörtem és leraktam a fűbe őket. Szedtem néhány fát és a hátizsákomból kivettem az öngyújtómat. Sosem dohányoztam, de mindig is tetszettek a képek az öngyújtókon, ezért hoztam az útra 5 gyújtót.
Most már van tüzem és vacsorám. Tökéletes! Faust jóllakottan feküdt le a tűz mellé. Álmos szemekkel bámult.
-Te is szeretnél egy falatott?
Megsimítottam a fejét és már egyből tudtam, hogy mire gondol. Csábítja ropogósra sült nyúl szaga és látványa. Faust mellé ültem és az egyik nyulat felé tartottam, míg a másikat én kezdtem el csócsálni. Finom. Nem mintha undorodnék a nyers hústól, hiszen már ettem, de még is jobban szeretem a főzött vagy sütött húsokat, mint a nyerset. Elfogyasztottuk a vacsinkat és egymáshoz bújtunk. Elővettem a naplót és vázlatpontokba leírtam a három nap eseményeit.

  • 3 tengerboszorkány
  • varázstárgyak szerzése
  • cabi az utasszállító
  • első nyertes harcom ebben a világban
  • tündefaluba érkeztem
  •  szellemló gazdája lettem 
  • a ló neve Faust
  • egyedül megyek a fővárosba
  • pihenés egy erdőnél
  • jól vagyok
  • 4.nap vége
Su.
Másnap reggel korán keltünk. Bokáig érő köd szált felénk az erdőből. Rossz előérzetem támadt.
-Te is érzed?
Egy biccentéssel válaszolt.
-Tűnjünk innen!
Gyorsan összecsomagoltam és felültem Faustra. Gyors vágtába kezdtünk. A hátamon felállt a szőr és a hideg rázott. Ez nem jó!
-Gyorsan Faust! Közelednek!
Már emlékszem, hogy milyen erdőnek hívják. Szellemek erdeje. Nagyon sok gonosz szellem él itt, akik egy testre várnak, hogy eltudják foglalni. Nem akarok egy szellem teste lenni. A távolban élőlények hangjára lettem figyelmes. A hideg borzongás már kezd enyhülni, de még mindig éreztem.
-Menjünk a faluhoz!
Mikor már nem éreztem semmit, de még nem értük el a falu területét, megállítottam Faustott és leszálltam róla.
-Maradj itt és vigyáz magadra, telefonálok és jövök.
Elindultam a faluba. Tudtam, hogy mi fog rám várni. Ugyanis a szellemerdő mellet a sötét elfek faluja található, ahol nem csak orgyilkosok, de fejvadászok, csempészek és más foglalkozású lények előszeretettel járnak. Megigazítottam a kapucnim és elindultam a faluba. Igyekeztem nem nekimenni senkinek, nem akartam belekeveredni egy verekedésbe. Elmentem az egyik hotelhez és a pultoshoz mentem.
-Telefont hol találok?
A lila bőrű manó unottan jobboldalra mutatott. Biccentettem és mentem a nekem baloldali folyosóra, ahol telefonfülkék vannak. 500 ront tettem a telefonpénzszedőjébe és tárcsáztam. A mobilját hívom, ha az otthonit hívnám biztos, hogy nem ő venné fel vagy nem adnák oda. Kicsöng.
-Haló tessék?
A hangja nem olyan mint Kellan emlékeiben. Olyan szomorú és rekedtes.
-Marone te vagy az?
-Igen én vagyok. Kivel beszélek?
-Az most nem fontos. Hamarosan megérkezem. Az irodában várlak.
-Mi várj! Kivel beszélek?!
-Marone, ha hallani akarsz Kellanről, aki a férjed, nem fogsz kérdezősködni.
-Honnan tud a férjemről? Egyáltalán honnan tudja a számomat? Ki a fészkes fene maga?!
-Hívd össze a négy fivért! Hamarosan az otthoni irodában leszek.
-Várjon...!
Letettem. A szívem összefacsarodott. Marone pánikólt. Jól ismertem ezt a hangját és nem szerettem, aggódás tölt el tőle. Elvettem a visszajárót és kisiettem a fogadóból. Visszamentem az erdőbe, most már nem kell térkép tudom, hogy merre kell mennem. Faust nevét suttogtam, aki füstbombaként robbant előttem. Nem ijedtem meg, mert a láthatatlan kötelék, ami Faust választásával történt megmutatta hollétét. Ha hozzá érek megismerhetem a gondolatait és tudom, hogy merre jár. Felpattantam rá és jobbra fordultunk. Ismét vágtába kezdtünk.
Kétszer álltunk meg feltölteni a tartalékaimat és pihenni.
Már nagyon közel voltunk a célhoz, de már alig láttam a napot.
-Faust húzzunk bele! Ma már ott akarok lenni!
Felszálltam rá, mire felágaskodott és nyerített egy nagyot. Faust még sosem futott ilyen gyorsan, vagy csak az izgatottságom éreztette velem, de egyből el is szált ez az érzés és gyászba tért át. Igaz, hogy látni fogom Kellan családját, de el is kell mondanom nekik a szomorú híreket.
A nap már lement és a hold ragyogott tovább. Megérkeztünk a fővárosba. Faustot ügetésre fogtam. Elindultunk Kellan birtokához. Nem voltam fáradt. A szorongásom miatt elkerült az álmosság. Csak lélegez Lana! Lélegez!
A birtokhoz értem. Faust fülébe suttogtam.
-Valószínű, hogy már várnak minket. Észrevétlenül kell mennünk a ház jobboldalán lévő kazánházhoz.
Megértette. Izgatott lett, úgy mint én. Szellemalakba változtunk. Bárki is látna minket, az csak ködöt vagy csak egy árnyékot látna. Nem véletlen, hogy a szellemlovakat árnyékoknak is nevezik és ezért is olyan nehéz megszerezni őket. Tökéletes csendben osontunk a kazánhoz. Egyszer volt, amikor egy farkas elég közel jött hozzánk, de ő csak a fejét rázta és tovább ment.Az egyik cserép alatt kivettem a kulcsot és kinyitottam a lezárva tartott ajtót. Faust fülébe kezdtem suttogni.
-Menj és rejtőzz el. Ha tiszta a terep ki fogok küldeni érted valakit, de én előtte elfogom mondani a nevedet.
Faust ellenkezni akart, de gyorsan megragadtam a fejét és a szemére fókuszáltam.
-Ne aggódj, megleszek! Remélem hamar elintézem a kényes részeket.
Megpusziltam az orrnyergét és besurrantam az ajtón, amit visszazártam. A kazánban sötét volt, de én így is jól láttam. Csak két ember ismeri a titkos bejáratott Kellan és Marone, de most már én is. A felhalmozott fahasábok mellet van egy nagy szekrény. Elé álltam és elkezdtem húzni mint egy ajtót. Egy embernek nehéz lett volna ugyanis nagyon régen használták ezt a bejáratott. A nyitott részen csak egy létra volt. Beléptem. Éppen annyi hely volt benne, hogy betudtam csukni az ajtót. Mázli, hogy nem vagyok klausztrofóbiás. Felmásztam a létrán. Számos résznél kiléphettem volna, mindegyiknél egy festmény lett volna a kijárat, de én nem akarta lebukni és nem akartam, hogy felfedezzék ezt a titkos rejtekhelyet. Az utolsó kijárathoz értem. A kukucskálón kilestem. Senki nem volt bent. Visszatartottam a lélegzetemet és füleltem. A legközelebbi ember a lépcsőn jött fel és egy másik szobába ment. Valószínű egy szolgáló volt. Lenyomtam a kilincset és kiléptem. Egy komódra, onnan a földre. Visszacsuktam a festményt. Ami Kellan apját ábrázolta. Pár másodpercig néztem, aztán elfordultam tőle. Bűnösnek érezem magam, ha még tovább bámulom. Elmentem az íróasztal melletti minibárhoz, amiben számos whisky volt. De én egyet kerestem, ami -e alakalomhoz illő. 6 poharat elővettem. Mindegyikbe raktam jeget  és egy kevéske whiskyt töltöttem beléjük. Négy poharat leraktam az asztal előtti dohányzóasztalra, aminek mindkét oldalán 2 személyes kanapé volt. Az egyikbe beleittam a másikat fogtam a kezembe és a hatalmas ablakhoz léptem. A kezembe tartott poharat a párkányra tettem a sajátomat meg a hold felé emeltem, hogy megvilágítsa. Mint Kellan szemei. Nem kellet körbenézzek a szobában, tudtam, hogy milyen. Mögöttem az ajtó. Ha azon belépsz nekem balra lesz a hatalmas fa íróasztal, ami középen helyezkedik el, -e mögött van egy hosszú komód és fölötte Kellan apja képe. Az asztal előtt a dohányzó asztal, mögötte a 3 könyves szekrény.  A komód ablak felőli végén egy ajtó van. Ami egy szobába nyílik, de ott nem csak egy hálószoba van, meg van még egy mosdó és egy fegyver szoba. De a szobában a legcsodásabb az ablakok. Az ajtóval párhuzamosan hatalmas ablakok vannak, amik a fal hosszáig van méretezve. A függönyei fekete selyemből vannak. Kellan erre mindig is büszke volt, ugyanis ő rendezte be a dolgozószobáját. Csak az engedélyével léphettek ebbe a szobába, de természetesen a kedvese -e nélkül is beléphetett.
A whisky fűszeres aromája már teljesen betöltötte a szobát.Hamarosan megérkeznek.
Gyors lépteket hallottam a folyosóról.
Az ajtó kivágódott és megláttam őt.
Magas volt. Legalább 180 centi. Fekete haja hátrafésülve viselte és két fonattal tartotta a hátán. Gyengéd hullámokban a derekáig ért a hajzuhataga. Liliom és pézsma illata volt. Arca enyhén kerekded volt. Arca kipirulva, barnássárga szemeit harag égette.
-Már vártalak Marone.

2015. december 6., vasárnap

Új történet kezdete!!!

Hali mindenki!
Csak szólni akartam már most, hogy legyen időtök választani.
Hamarosan vége lesz a Katona szerelemnek. Ez nem 1-2 részt jelent! Pontosan még én sem tudom, de hamarosan vég lesz. Ne szomorkodjatok hiszen valaminek a vége nem a végét jelenti, hanem valaminek a kezdetét. Most is erről lesz szó. Arra kérlek titeket mint olvasók, hogy az előzetesek közül válasszatok 1 történetet és írjátok le annak a címét.
 A többség dönt!
Köszönöm hogy olvastok.
Puszi W.A.

Katona szerelem 13

Tizenharmadik fejezet

Megvártam, amíg felér és kimegy. Nem bírtam tovább én is elröhögtem magam. Csak ne lenne ennyire ragályos a nevetése. Sokáig nevettem. A szám fájt, a gyomrom görcsbe állt, potyogtak a könnyeim. Olyan érzésem van mintha valamit visszakaptam volna, ami nagyon hiányzott.
Omar nagy meglepetésemre egy újsággal jött vissza a vacsorámmal együtt.
-Mai. Ugye tudsz olvasni?
-Miért ne tudnék? És milyen?
Omar megvonta a vállát és úgy válaszolt.
-A kapitányságon nincs sok olvasni való, az aktákon kívül, de sikerült szereznem egy hírújságot.
-Nagyszerű, legalább szerzek egy kis infót.
-Ühüm.
Omar becsúsztatta az újságot, én felvettem és a sarokba ültem, amíg ő a rácsokkal bajlódott. Na nézzük. Kényelmesen elhelyezkedtem. A lábamat a felhúzott térdemre raktam, mint egy igazi jantleman.
-Már csak egy pipa hiányzik.
-Hahaha! Még csak az kéne, hogy kifüstöld itt magad.
-Ha-ha-ha nagyon vicces.
Belökte a tálcámat és kiment a cellámból. Megint nem zárta be az ajtót és nem húzta le az elválasztót. Egy fáradt sóhaj szaladt ki a számon, aztán kinyitottam az újságot.
Az emberek lerakták a fegyvereiket, most mindenki a károkat számolja fel és építkeznek. Számos iskolát pusztítottunk el. Rengeteg halott és eltűnt van. Gyorsan átfutottam a szomorú, véres témákat és két perc alatt végeztem az újsággal. Kidobtam az újságot és elkezdtem enni. Már a felénél tartottam, amikor Omar koszos kézzel tolta le a talicskát a lépcsőn.
-Kösz az újságot! Holnap mit kapok?
Helyére rakta a talicskát és felhúzott szemöldökkel nézet rám és hajolt le a kidobott újságért.
-Hát nem volt elég?
-Mára igen. De holnap is van egy unalmas nap. Tehát holnap mit hozol nekem?
-Mit szeretnél?
-Hm. Talán egy könyvet. Igen! Egy könyvet szeretnék! De ne legyen szomorú! Az életem és a múltam már így is az.
-Oké, meglátom, hogy mit tehetek.
-Tegnap is ezt mondat.
-Héj! Legalább nem hazudok.
-Ahogy én sem.
Vigyorgó képpel ment fel a lépcsőn a már üres tálcámmal és az újsággal.
-De igen!
Omar megdermedt és hátrafordult.
-Mi igen?
Ördögi vigyorral néztem rá.
-Igen, még mindig harapnivaló a feneked.

Omar

Zavarodott képpel mentem fel a lépcsőn és mentem a konyhára. Szed már össze magad Omar?! Egy férfi nem pirulhat el! Nem pirulhat el! A mosdóban leöblítettem az arcom, de nem igazán hűsítette le az égő arcomat. A tükörbe bámultam. Az arcomról csöpögött a víz és paradicsom piros az egész fejem. Nevetséges!
-De legalább harapnivaló fenekem van.
Visszaidézve Kira csillogó kék szemeit, ami ilyen "pajkos" dolgot mond, nagyon sexy. Észre sem vettem, hogy én is úgy vigyorgok mint ő akkor.
Hazamentem. Celam dolgozott, Mysha meg Nazirt altatta. Megettem a langyos vacsorám és a szobámba mentem. Elmentem lefürödni. Egy törülközőt kötöttem a derekamra és egy másikkal a hajamat dörzsöltem. Az ágyam melletti kicsi könyves szekrényhez mentem. Vajon milyen könyvet vigyek neki? Végül egy kalandregényt vettem le a polcról és a komódomra raktam. Fáradtan feküdtem le.

Kira

Omar minden nap könyvet vagy újságot hoz. Amik tetszenek azokat toronyba állítottam a falnál, de amik nem azokat kiadtam neki. Omartól megkérdeztem, hogy mégis mennyi ideje vagyok itt. Ő habozva, de elmondta.
-Fél éve, mióta a többi rabot elvitték.
Még másfél év és talán újra szabad vagyok. Ahogy olvasok, honvágyam lesz. De a magány, az unalom és a nagy csend fájdalmasabb, ezért olvasok, még ha fáj is.
Néha Omarral megvitatjuk az egyik könyv szereplőit, cselekedeteiket.
Kiolvastam a legutóbbi könyvem. Egy romantikus regény volt. De Omar még nincs itt. Türelmetlenül várom. Ajtócsapódás. Az emlegetett szamár az ebédemet hozta és egy nagyon vastag könyvet cipelt. Remélem nem egy lexikon.
-Mit hoztál?
-Pörkölt.
Mindig eljátssza. Én megkérdezem, hogy mit hozott ő meg a kaját mondja el. A könyvről semmit nem mond, megvárja, amíg a kezembe kerül, vagy amikor a hátulján lévő ismertetőt elolvasom. Most is vigyorog. Belépet a cellámba. Most sem zárta be az ajtót és nem engedte le az elválasztót, de mostanában egyre bátrabb. Ahelyett hogy letenné és felém lökné egyszerűen csak hozzám sétál és a kezembe adja a tálcát. Először nagyon megijedtem. Nem is értettem ezt a viselkedésemet. De elkezdtem vele kiabálni hogy milyen figyelmetlen. Persze vigyorogva és indulatosan szemtelenkedett velem, majd kiment a cellámból és bezárta.
-Most jobb?!
-Sokkal!
-Jó!
-Jó!
Mindketten elnevettük magunkat.
A vastag könyv egy gyerekmesékkel teli köttet volt.
-Ő Omar, biztos vagy benne, hogy ezt nekem hoztad?
-Persze.
Felhúzott szemöldökkel néztem rá.
-Miért?
-Vacsorára vendéged lesz.
-Igazán és kicsoda?
-Ti-tok.
Duzzogva kanalaztam a pörköltemet, persze nem tudtam sokáig fenntartani a duzzogó arcot, mert hamar elnevettem magam. Valójában nem kell sokat gondolkodnom, hogy ki lehet az. A nagydarab katona, akit Dabirnak hívnak és Omar gyerekkori barátja biztosan nem akarja, hogy tündéres mesét olvassak neki. Nem, ő inkább sárkányos típus lehet. Tehát Dabir kihúzva, maradt Nazir. Jaj már alig várom, hogy újra lássam a kis kölyköt.
Egész délután izgatott voltam. Ilyet már rég nem éreztem. Igazán... idegesítő egy érzés. Egy hangos ajtócsapódást hallottam és gyors trappolást. A rácsaimat markolva néztem az új vendégemet.
-Kiiiiraaaa! Megjöttem!
-Szia kölyök!
Kinyúltam a rácsok között és megsimogattam Nazir fejét. Olyan selymes és puha a haja. Tamásnak is ilyen volt.
-És mit csinálunk Nazir? Hoztál valamit?
-Igen sok játékot hoztam, csak Omarnál vannak.
-Omart hol hagytad?
-Mindjárt jön.
Az emlegetett szamár most jött le a lépcsőn egy kis hátizsákkal a kezében és a vacsorámmal.
-Mondtam Nazir, hogy várj meg! Tessék Kira.
Omar bejött a cellámba és odaadta a vacsorám, két szendvics.
-Köszi.
-Kiiira játszunk!
-Oké, mit szeretnél?
-Fekete Péter!
-Jó, azt szeretem!
Omar lerakta a hátizsákot és kivet belőle egy gyerekpaklit. Összekeverte és osztott. Leültünk a földre. Omar és Nazir egymás mellet, és ugye a cellámba velük szembe ültem.
Persze mindkettőnket Nazir levert, ami csikizésbe ment át. Mindhárman kifáradtunk a sok nevetéstől.
-Olvas egy mesét Kira.
Omarra nézek aki, a szemközti rácsoknak hátradőlt, kinyújtott lábakkal.
-Szerinted is olvassak valamit Nazir?
-Igen!
Megkerestem a vastag könyvet és a jobb vállamat a rácsnak döntöttem, így Nazir jól láthatta a képeket és ahogy nekem dőlt nem nyomja a kemény rácsok.
Négy mesét olvastam. Az ötödikbe is belekezdtem, de elaludtam, ahogy a többiek is.

Omar

Reggel megbeszéltem Myshaval, hogy estefelé bedobja Nazírt és hazavisz minket, pár óra múlva, ezért elvettem Nazir egyik mesekönyvét és bevittem Kirához.
Vicces, amikor cukkolhatom Kirát. Megmosolyogtatja a napjaimat.
Estefelé Mysha megcsörgetett, mire én kimentem eléjük a parkolóba. Felkaptam Nazir hátizsákját és kézen fogva mentünk a konyhára Kira vacsorájáért.
Persze Nazir teljesen fel van pörögve és nélkülem szaladt el. Na megállj csak ezért még kapni fogsz!
Megkértem Kirát, hogy olvasson mesét. Csodás hangja van és ahogy beleéli magát a történetbe. Látszik, hogy a családjában volt egy nála jóval fiatalabb gyerek. Vajon hiányzik neki? Hülye! Persze, hogy hiányzik neki az öccse! Bárcsak elfelejtethetném a fájdalmát. Az édes hangjára elaludtam.
Az egyenletes szuszogó hangokra ébredtem. Kira és Nazir egymásnak dőlve aludtak. Hirtelen melegséget éreztem a mellkasomba. Nevetséges ez nem egy film vagy egy regény. Mindegy, nem érdekel. Elővettem a telefonom és lefényképeztem őket. Egy SMS jött Myshatól, most állt be a parkolóba. Felálltam, hátamra dobtam a hátizsákot a hátamra és felvettem az alvó Nazirt. Kira a mozgásra felriadt.
-Csü-csü, semmi baj aludj tovább. Aludj tovább.
Álmosan bólintott és visszadőlt aludni. Édes. Mi?! Nem, nem és nem! Megráztam a fejem és felvittem Nazirt.

Mikor hazaértem és lefeküdtem aludni, még utoljára megnéztem Kiraról készült képet. "Nem azért lettél börtönőr, hogy a rabbal enyelegj. És pont vele! Azt hittem, hogy ennél te jobb vagy! " Beleszerettem volna? Ó ugyan már?! Képtelenség... kéép-te-lenség. Ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt elaludtam volna.

2015. december 3., csütörtök

Egy új világ vagy még sem? fajok és egyéb dolgok 11

Duat : az a világ ahol természetfölötti lények élnek, az emberek Pokol néven ismerik.

Frod : a kontinens nyugati tengerpartja. Itt él a három leghatalmasabb tengerboszorkány. Ide kell visszatérnie Lanának.

Cabi : nagy szőrős macska szörny, amit tömegközlekedésre használna.

Ron : a pokol fizetőeszköze.

Ghoul: emberkinézetű,  ha éhesek szem fehérjük fekete lesz vörös szemű szörnyek, akik nyers húst esznek. Lefejezéssel lehet csak megölni őket. Véráldozatukkal fegyvereket tudnak létrehozni.

Gyászmantra: olyan összefüggő szöveg, amit a halottak fülébe súgnak, hogy a lélek békében távozzon a halott testéből.

Elemi lovak:lángló, erdőló, jégló, víziló, szellemló. Minden lónak van egy gazdájuk, amit ő maguk választanak. Ha a gazdájuk meghal, keresnek egy másikat (kivétel a szellemlovaknál).

  • Lángló: igen gyakori faj a meleg vidékeken. A lánglovak képesek a láván menni, mint ha langyos vízben mászkálnának. Gazdájukat nem égetik meg, és ha rajta ül ő is ellenálló lesz a melegben. Sörénye és farka és patái lángokból állnak.
  • Erdőló:szinte minden erdő, füves területen megtalálhatók. A tündék kedvenc állataik. Képesek ösvényt nyitni az erdőbe és sosem tévednek el. Szőrük barna és mélyzöld árnyalatúak.
  • Jégló: az északi területeken találhatók meg. Hidegtűrők. Fehér és kék árnyalataiban pompáznak. 
  • Víziló: tavaknál, folyóknál és az óceánoknál találhatóak meg. Testük vízből van ezért a túl forró és hideg helyeket nem bírja. Lovasa képes a víz alatt lélegezni, anélkül, hogy kopoltyút növesztene.
  • Szellemló: a leges legritkább ló. Nagyon nehéz ráakadni és annál nehezebb elkapni. Aki megpróbálja annak szó szerint a kezei között átmegy. A leggyorsabb és sérthetetlenebb állat. Életében csak egy gazdája van, aki ha meglovagolja ő maga is a ló jellemzőit megkapja, de csak addig amíg rajta lovagol.


Egy új világ vagy még sem? 12

12.fejezet

Rothadó hússzagát éreztem, némi testnedvvel. Undorító! Két hosszú fekete hajú, férfinemű nyáladzó alakok voltak láncra verve, ruhájuk cafatokban lógott róluk, cipőjük nem volt. A földön négykézláb próbáltak felém jönni, de a lánc nem volt elég hosszú. Belőlük áradt ez az undormány szag. A pórázt egy férfi tartotta, aki rossz fiúsan volt öltözve. Az övén egy nagyobb fegyver volt. A szaga mindent elárult. Boszorkány volt, méghozzá sötét. Nem jó. A két nyáltenger meg ghoul volt. Ijesztően hatalmas  szemeik vörösek voltak és a szem fehérjük fekete. Basszus. Még nem volt alkalmam természetfeletti lényekkel harcolni. Jó a rohadék politikus nem tartozik ide. A szél friss vérszagot hozott, a ghoulok is megérezték. A férfi vigyorogva nézet rám.
-Micsoda fincsi falat leszel. Vir, Riv jó étvágyat!
Elengedte a két pórázt. A francba eszméletlenül gyorsan rohantak felém! Gyorsan kell támadnom, ha rám cuppannak az életbe nem fogom őket leszedni magamról. Előrántottam a két fegyveremet és sortűzbe kezdtem. Nyavalyogva estek földre a lábam elé. Átugrottam őket és a varázsló felé mentem, de ő csak vigyorgott. Mégis miért? Valami beleharapott a bokámba, majd valami a másikba.
-Áááá!
A fenébe! A francba! A két stukimat a két fejre irányítottam és lőttem. Az egész táramat beléjük eresztettem, a fejük teljesen szétroncsolódott, de éreztem, hogy élnek még. A pisztolyokat eldobtam és a boszira néztem, aki még mindig vigyorgott. Egy sötét gömb jelent meg a kezébe és felém irányította. A rohadt! A felém közeledő gömb elől elugrottam, ami egy fába csapódott. A fa közepén egy lyuk volt. Istenem és ha ez eltalált volna?! A két ghoul felkelt. A szemem láttára nőt hús a fejükön. Bakker ez nagyon nem lesz jó! Lassan elindultak felém. A kezükben örvényleni kezdett a vérük, ami nyúlós masszává majd egy-egy kaszává változott. A boszi már szabály szerűen röhögött. "Várd ki a megfelelő pillanatot és utána vágd le a fejüket!" Hát persze a ghoulokat lefejezéssel lehet megölni. A két ghoul feje már majdnem visszanőtt ezért futva felém siettek. Már majdnem elértek, amikor a kaszájukat vágásra emelték... Erre a pillanatra vártam! Megnyomtam a gyűrűm gombját, léptem kettőt és a megnőtt kardommal egy félköríves mozdulattal vágtam. Az ellenfeleim feje a földön landoltak. Szembefordultam a harmadik ellenfelemmel, aki ismét egy fekete gömbbel próbálkozott, de azt is könnyen kikerültem. Futva közeledtem felé, karddal a kezembe. Valamit mormogott az orra alatt és a kardomra mutogatott. Miután abbahagyta a varázslást a kardom kirepült a kezemből, bele az egyik ghoulba. Ó, a jó büdös életbe! A varászló ismét mormolásba kezdett, de én nem hagytam. Kirántottam a kabátom ujjából lévő pisztolyt, céloztam és lőttem. Ez pár másodpercbe telet. Szerencsémre elég közel kerültem hozzá, hogy tökéletesen célt érjen a golyó. Bele a mellkasába. Visszaraktam a pisztolyt és elsétáltam a kardomhoz. Kihúztam a testből, a rajta végigcsorgó vért egy talált rongydarabbal letöröltem, majd gyűrűvé visszaváltoztattam. Az eldobott két fegyveremért is elsétáltam, azokat megtöltöttem és a tokjukba raktam. Ideje megkeresnem Borkát és a többi túlélőt. Megkerültem az állatott és megálltam a döbbenettől. 10-en voltak. Ugyan olyan ruhájuk volt mint a varászlónak, de nem mindegyik volt az. A cabin utazó köpenyes harcolt, míg a 4 boszi egy védőburokkal védték egymást és az eszméletlen sofőrt. Ideje nekem is besegíteni. Újból előrántottam a két fegyveremet és rohantam. Mindig a legközelebbi ellenséget lőttem le. Hamar fogytak. Míg a köpenyes csak 4-t szedett le én addig az összes többit. Mindenki kapott pár golyót. Elégedetten szemléltem a halott testeket. Borkáék megkönnyebbülten hagyták abba a varázslást és sírva fakadtak. Nem mindenki éli túl az -e féle harcokat.
-Jól vagytok?
Borka csak könnyes szemmel bólogatott. A köpenyes alak is a boszorkákhoz fordult.
-Tudjátok, hogy merre van a legközelebbi város?
-Nem a mi feladatunk tudni ezeket, erre való a sofőr.
-De ő eszméletlen.
A két boszorkány tanácstalanul nézett össze majd az említettre bámultak. Odamentem a sofőrhöz és elkezdtem rázogatni. Semmi. Elővettem a kulacsomat, amit az egyik faluban vettem és ráöntöttem az egészet.
Prüszkölve ült fel, de mivel túl hirtelen és gyorsan tette fájdalmasan felnyögött. A kapucnija leeset és jól láthatóvá vált a feje. Nem volt haja csak egy olyan tarajfélék amik eltűntek a hátánál. Szeme akár a gyíké, ahogy az orra is.
-Hogy érzi magát? Tud járni?
-Fáj a fejem. Talán, megpróbálom.
A gyíkember esetlenül próbált felállni, majd néhány lépést megtenni. Megkönnyebbülve láttuk, hogy csak biceg, nem súlyos.
-Tudja, hogy merre van a legközelebbi állomás?
Biccentett egyet és elindult a cabi felé. Szomorúan végigsimította a bundáját, leszedte az utasok és a saját holmiját.
-Vegyétek fel a táskátokat, kb 2 óra múlva elérünk egy faluba.
Mindenki felvette a holmiját és elindult, én maradtam utoljára. Megvakargattam a halott cabi fülét és egy rövid gyászmantrát súgtam a fülébe. Kellan sok barátját és ismerősét vesztette el, nagyon sok mantrát ismer. A többiek után siettem. A sor végéhez érve lelassítottam és felvettem az ő ritmusukat. A gyíkembernek igaza volt tényleg 2 óra múlva egy faluhoz értünk. Olaszos emeletes házak sorakoztak a faluba, de egyben az az erdő fái és növényei egyaránt szerepelnek. Erdőfalu.
-Itt vagyunk Erdőfaluban. Sok a tünde él itt, azt ajánlom, hogy okosan viselkedjetek. Tudjátok, hogy milyenek a tündék. Menjünk elsőnek a cabi állomásra, hogy megtudjuk, hogy mikor jön a következő.
Mindnyájan biccentettünk és elindultunk. A falu lakosai zsibongva sétáltak egyik helyről a másikra. Egy nagy nyitott házhoz mentünk, ahol egy gyorsétterem és kocsma volt egybe. A sofőr azt mondta, hogy elmegy információt szerezni. Végül a két boszi is elment vele. Én, Borka és a csuklyás alak leültünk az egyik asztalhoz és rendeltünk egy kis italt. A tündérfülű srác kihozott három korsót. Amiben vörös lötty volt, azt a jobbomon lévőnek adta. Míg a lila italokat nekem és Borkának adta. Remélem Borka finomat rendelt, mert én is ugyan ilyet rendeltem. Felvettem a korsót és beleszagoltam, de nem túl látványosan. Az italnak szeder illata volt. Belekortyoltam. Már majdnem felnevettem megkönnyebbülésemben, mert ez bizony szederlé volt. -Kellan, jól vagy?
Borka aggódó szemeibe néztem. Kedves lány.
-Persze, semmi bajom.
-Láttam, hogy a lábad megsérült és ...
-Ne aggódj gyorsan gyógyulok.
-Ó, rendben.
Borka zavartan szuggerálta az italát. Ittam még egy kortyot és hátradőltem a székembe, körbenéztem. Rajtunk kívül még egy elf banda volt és egy tündérlányokból álló csapat. A lábam már nem sajgott. Az a két ghoul, jól elintézett. Az út során megnéztem a sérülést és megnyugodva vettem észre, hogy teljesen begyógyult, már csak az emléke maradt meg. Siető lépteket halottam, majd egy lónyerítés. Megrázkódtam a hangjától. Valamiért segélykiáltásnak érzékeltem. Lehúztam az üdítőmet, a poharamat a pénzzel együtt leraktam az asztalra és a hang irányába mentem. Borka és a titokzatos alak szemmel tartottak. A kocsmától egy háznyira négy tünde próbált lefogni egy lovag, aminek a sörénye és a farka füstből állt, de a ló többi része csak feketén csillogott. Közelebb érve észrevettem, hogy a lónak nem látni a patáit, azok is füstből voltak. Csodálatos! A három tünde szitkozódva próbálták lefogni a szellemlovat, de nem igazán sikerül. Igen ritka példány a szellemló. Csak egy elvarázsolt kötéllel lehet elkapni, anélkül kicsúszik a kezeid közül szó szerint. Valami vonzott a lóban, talán a szépsége vagy a szemében tomboló sötét tűz. De oda mentem a tündékhez és megkérdeztem.
-Eladó?
Az egyikük csodálkozva nézet rám.
-Hogy ez? Nem! Még nincs betörve, addig nem eladó.
Iszonyatos haragra gerjedtem. Ezt a csodás állatott be akarják törni, ezt nem hagyom?!
-Kié?
-Az enyém!
Egy pipázó szakállas kobold jött oda hozzám. A füstöt felém fújta, de én azt erősen visszafújtam, ezért a kobold elkezdett köhögni.
-Megveszem tőled.
-Amíg nincs betörve, nem eladó.
-Fizetek érte egy millió ront.
A három tünde tátott szájjal néztek rám, majd a négy férfi elröhögte magát. Az egyik tünde harsányan hozzám szól.
-Egy betöretlen lóért fizetnél annyit, mint egy betörtért?! Te aztán bolond egy ürge vagy!
-Ez a ló nem akármilyen. Megveszem!
-Csak készpénzben lehet fizetni.
Elővettem a zsebemből a pénzköteget, ami már eleve egy millió ronnak volt számolva, majd odaadtam a koboldnak.
Borka és a köpenyes alak szótlanul figyelték az eseményeket. A sofőr megérkezett.
-Rossz hírek a következő cabi holnap délután jön meg. Mi folyik itt?
-Kellan vett egy zabolátlan szellemlovat.
A két boszi és a gyíksofőr is döbbenten bámultak. Nem csodálom a legveszélyesebb lovak közé tartoznak a szellemlovak, csak egy gazdájuk van az egész életükben. Nem érdekelt. Odamentem a három tündéhez és megkértem őket, hogy szedjék le a köteleket.
-De ha elszalad akkor magadra vess.
A ficánkoló lóról levették a köteleket. A ló a kiutat kereste, de mindegy egyes alkalommal elálltam az útját. Mérgesen fújtatott rám, én is ezt tettem. Mire meghallotta a hangomat abba hagyta. Meredten bámult. Lenyugodott. De a szemeiben még éget az ellenállás. Lassan közelítettem felé. Sokan kijöttek nézni az előadásomat, a gyerekek tátott szájjal figyeltek és mutogattak. Nem foglalkoztam velük. A kezemet a halántékára raktam és egy név jelent meg a fejembe.
-Faust.
Mindenkit sokkolt a hír. A szellemlónak meglett a gazdája.
-Hihetetlen.
Sokan üdvrivalgásba kezdett, mások nevettek. Nagyon ritka az ilyesmi. Faust szemeibe néztem és láttam, hogy bármit megtenne értem, már alig várja, hogy együtt vágtázzunk. Megigazítottam a hátizsákom, megsimogattam Faust orrát, majd megfogtam a sörényét. Akár a selyem. Kellemesen meleg, a vékony sörény körbeölelte az ujjaimat,így tökéletesen belé tudtam kapaszkodni. A sörényének segítségével felugrottam a hátára.
-Sofőr merre kell menni, hogy a fővárosba érjek?
Kelet felé mutat.
-Mégis mire készülsz Kellan?
Mindig amikor ezen a néven hív szégyenletesnek érzem magam.
-Nem várhatok itt holnapig, azonnal elindulok a fővárosba.
Borkára nézve hozzászólok.
-Remélem időben odaérsz a barátodhoz.
-Igen.
A lány könnyes szemmel nézet, majd a távolodó alakom után integetett. Faust értette az érzéseimet, kelet felé tartott. A kapucnimat megigazítottam. Erősen megragadtam a ló sörényét és vágtára fogtam Faustott. Gyerekkoromban szerettem lovagolni, de a szüleim nem örültek neki. Szerintük túl veszélyes az én gyenge testemhez, de amikor látták, hogy a lovon ülve annyira felszabadultam, boldogan mosolygok rájuk, nem bánták meg. A múlt emléke és a mostani csak egy pillanatra is, de elfelejtettem, hogy mégis miért vagyok itt.

2015. november 29., vasárnap

Katona szerelem 12

Tizenkettedik fejezet

Megszakítottam a hívást és kinyújtottam a telefont Omarnak.
-Köszönöm.
Omar közelebb jött és elvette a telefonját de a másik kezével felém nyújt. Letörölte a könnyeimet.
-Miért?
Suttogva szóltam hozzá, nehogy tönkretegyem ezt az illúziót.
-Fogalmam sincs. 
Omar a rácsokhoz még közelebb hajolt és suttogva beszélt hozzám.
-Én nem hiszek az embereknek. Nem hiszem, hogy egy kegyetlen szörnyeteg lennél.
Éreztem a meleg leheletét a bőrömön, a finom illatát ami nagyon ismerős, de nem tudom felidézni, hogy honnan. Egyre szaporábban kezdtem el szedni a levegőt, jaj istenem!
-Akkor nagyon naiv vagy Omar.
Elakartam húzódni, de nem hagyta, szorosan tartotta azt a kezem amiben a telefonja volt. Egyre jobban gyengültem. Mégis mi ez? Miért érzem magam így?
https://www.youtube.com/watch?v=LVL67San6IM "tetszik neked","az őröd bejön neked" Te beleszerettél ebbe a rohadékba! Hogy tehetted! Elfelejtetted, hogy mit tett velünk?! Képes voltál beleszeretni!
-Nem vagyok az.
-De igen.
-Ha naiv vagyok akkor mond meg miért nem bántottad Nazirt? Többször is megtehetted volna, de nem tetted, miért?
-Nem ölök gyerekeket. Sosem öltem gyereket?!
-Na és én!
Kész vége! Ez örök kérdés marad. Már az elején megölhettem volna, mielőtt elkezdtem érezni iránta valamit. Kár is tagadni, mert igaz, de ezt nem fogom neki elmondani.
-Nem tudom.
-Én tudom.
Mi?!
-Mert nem vagy szörnyeteg, mint azt mindenki hiszi.
-Omar ...
Nem is tudom, hogy mit akartam mondani, de a börtön ajtócsapódása megmentett. Kitéptem a kezem a szorításából és a sarokba kuporodtam. A nagydarab katona jött le a lépcsőn.
-Omar gyere szükség van rád!
-Muszáj?
-Igen, úgy hogy gyere!
-De ...
-Ne akard, hogy a grabancodnál fogva vigyelek fel a lépcsőn?!
-Jól van na!
-Hihetetlen ez az alak. Majd még beszélünk Kira.
Hagytam, hogy elmenjen. Nem akarom most látni. Túlságosan is fáj. Tamás egyik kedvenc dalát kezdtem el dúdolni, addig amíg elaludtam. A testem elernyedt.
 A legpuhább ágyban feküdtem. Bőröm tiszta volt, ápolt. Már nem a börtönben vagyok. A lepedő körbeöleli meztelen testemet. Az ágy melletti ablakon beszűrődik a napfény. Mellettem valaki fekszik.  A napsugarak az izmos (de nem kockás) barna mellkast és hasat megvilágította, szinte már ragyogott. A kezem a férfi mellkasán volt(mert bizony ez egy férfi volt), ami emelkedett és süllyedt a nyugodt légzése miatt. Álmos fejjel kezdtem simogatni a csupasz bőrét. Akár a selyem. Meleg és sima. Az illata is jó.  Enyhén fűszeres és mintha a nap illatát is érezném. Egy kéz került a fejemre, ami elkezdett simogatni, olykor-olykor a hajamba túrt és masszírozott. Elégedetten hajtottam a fejem a mellkasára. Annyira békés ez a reggel. Mosolyogva néztem ki az ablakon. Ez annyira hiányzott. Az államat a férfi mellkasra támasztottam és ránéztem a férfira. Kikerekedett szemmel néztem az ismert férfi arcára. A férfi mosolyogva, boldogan nézet vissza rám. A fejemről a kezét levette és az arcomat kezdte el simogatni.
-Jó reggelt.
Ahogy a rekedt hangját meghallottam azonnal eltűnt bennem a feszültség. Csak bágyadt mosollyal tudtam ránézni.
-Neked is Omar.
Becsuktam a szeme és csak élveztem ezt a békés és kedves érzést. Mikor kinyitottam a szemem a kemény cellába találtam magam. A hálószoba képe kezdet elhalványodni a fejemben. Omar mosolyogva hozta a kajaadagom.

Omar

Dabirt követtem fel a lépcsőn. Megvártam amíg kiértünk a börtönrészből.
-Mi a helyzet?
-Cemal hívat.
-Morci vagy. Miért?
-Hogy miért? Még kérdezed?!
Dabir megragadta a vállaimat és a falhoz nyomott.
-Nem azért lettél börtönőr, hogy a rabbal enyelegj. És pont vele! Azt hittem, hogy ennél te jobb vagy!
Dabir megvetően nézet le rám.
-Várjunk mi van?! Én nem hajtok senkire. Az igaz, hogy nem vagyok egy szent, de akkor sincs semmi köztünk.
-Igen?! Akkor mégis miért voltál OLYAN közel hozzá? És nehogy az őrült tesztedet hozd mentségül, mert nem fogom bevenni.
Hát ez-az én sem tudom, de ezt tuti, hogy nem fogom neki bevallani. Inkább szó nélkül a bátyámhoz mentem.

Cemal csak arra volt kíváncsi, hogy mi a helyzet. Persze én büszkén kihúztam magam, az arcom elkezdett rángatózni a visszatartott vigyorgás miatt, ezzel is mutatva, hogy totális siker. Miután elmondtam a tapasztalataimat és a további javaslataimat a régi irodámba mentem, ahol még a háború idején bezártak a többi infózsenivel. Gyorsan köszöntem az ismerősöknek és leültem a gépemhez. Először is Kira adataira kerestem rá. Sajnálatomra minden adatott már jól ismertem. De aztán eszembe jutott Kira telefonos beszélgetése és néhány szót megjegyeztem. Huuu mi is volt? Ja igen! Az elsőt beírtam. Szerencsémre egy nevet is mondott és villámgyors keresésnél kidobott egy színész, ami... az Alkonyat egyik sztárja volt. Összeraktam a szavakat és vigyorogva olvastam fel. Taylor Lautner vigyorogna rám. ez csak is én lehetek, hiszen csak én vigyorgok rá (amit nem igazán értek,vakok a többiek?).Tehát tetszik neki a mosolyom. Piros pont nekem! Akkor lássuk a következőt. A fordító azt írta ki, hogy harapnivaló, de mégis mi? Karba tett kézzel kezdtem el gondolkozni Kira szavain. És akkor eszembe jutott, gyorsan lefordítottam és... Grrrrr. Harapnivaló fenekem van. Ó ezt még fel tudom használni, na lássuk mi van még!
Sajnos a többi szavakat a fordító hibásnak vélte és sehogy sem tudtam rájönni a hibára. Az órára pillantva káromkodtam. Mostanában mégis miért telik ilyen gyorsan az idő?! Ez nem fer!


Kira

-Csak nem aludtál napsugár?
-Hmmm. Mit meg nem adnék egy kis napfényért.
Omar kuncogva adta be az ebédem?
-Akkor ezt vegyem úgy, hogy vacsorára napfényt kérsz?
-Hogy lemondjak az elviselhető, de laktató vacsorámról egy kis napfényért?! Nem, inkább nem!
-Hát jó, akkor talán legközelebb.
-Talán.
A fura színű főzelékemet kanalaztam, a mikor eszembe jutott valami.
-Omar!
-Hm?
-Kérhetek tőled valamit?
Omar érdeklődve dőlt előre.
-Mit szeretnél?
-A rablét elég unalmas, az egész napom azzal telik el, hogy eszek, iszok és alszom. Uncsi.
-Értem, mit szeretnél?
-Olvasnivalót.
-Mit?
-Bármi jó, újság vagy könyv. Csak legyen elég.
-Te aztán tudod hogy hogyan lepd meg az embert Kira.
-Ezt úgy mondod, mintha eddig nem szoktalak meglepni.
Omar kacarászva állt fel és a rácsokba kapaszkodott.
-Igazad van. Rendben, meglátom, hogy mit tehetek ez ügyben.
-Oké.
Kiadtam Omarnak a tálcám, mire ő lehajolt úgy, hogy a fenekét jól láthassam és enyhén megrázta azt. Hmmm. Még mindig izmos. Omar oldalpillantással engem nézet, zavaromba elkezdtem bámulni.
-Mi van?
-Semmi, semmi.
Felvette a tálcát és a lépcsők felé sétált.
-Mond csak Kira!
-Hm?
-Még mindig harapnivaló a fenekem?
Annyira meglepődtem -e kérdésén, hogy számtalan érzelem futott át rajtam. Zavarodottság, szégyenlősség, és harag. Megfogtam a fémbögrémet és a rácsomnak dobtam, ami hatalmasat szólt. Omar csak hangosan kacarászott. Élvezte, hogy ilyen érzést kiváltott belőlem. Csak ne lenne ennyire helyes.

2015. november 22., vasárnap

Egy új világ vagy még sem ? 11

11.fejezet

Megjöttem! A történetben az egyik barátom rajzát csodálhatjátok meg, művésznevén: Monsterwolf217
http://monsterwolf217.deviantart.com/art/Something-573269677?ga_submit_new=10%3A1448034249
az oldal jobb oldalán megcsodálhatjátok a többi műveit.
Köszi, hogy olvadtok jó szórakozást!

A dűnéken sétálva elkezdtem kihajtani a térképem. Na nézzük melyik irányba kell mennem. Jelenleg a kontinens nyugati oldalán vagyok a Frod parton, a térkép szerint itt nem messze egy személyszállító van, ami egy hét alatt a kontinens közepébe visz, onnan csak egy nap a falka otthona.  Óó, már látom is! Két alak egy padnál álltak, tuti, hogy ez az állomás. A megállóban egy kék bőrű srác, egy tökre normális kinézetű dióbarna hajú boszi várt. Vajon mikor jön a busz? Egyáltalán buszok vannak ebben a világban? Valami furcsa szagot éreztem, mintha egy macskát éreznék. A szag irányába fordultam és ... azta! Egy nagy szőrös állat közeledett felénk, ami legalább egy elefánt nagyságú volt. Hosszú szürke bundáján fekete fontok volta, kicsit dalmatás szerű. Szemei felemás színűek az egyik kék a másik zöld nagyon jól nézet ki. Egy köpenyes alak ült a nyakán és egy horgászbot félét tartott a kezében, aminek a végén véres húsdarab lógott. Szegény állat már szabály szerűen vízesés módján ömlött a nyála. Hú! Mivel egyre közelebb jött már jól láttam, hogy a hátán egy nagy kosárféle van amiben utasok ültek.
Csak azt ne mondják nekem, hogy ezzel fognak a városba vinni! Ugye nem?!  A nagy állat megállt előttünk és ... el sem hiszem, de akkorát eregetett ez az állat, hogy az én szaglásomnak a poklot jelentette. Ó a fenébe, csak ne lennék alapból is a pokolba! Az állat vezetője a szállító hátára mászott és egy létrát eresztett nekünk. Én utolsónak szálltam fel. A "sofőr" mindenkitől megkérdezte, hogy hová tart.
-Meddig?
-Tessék?
-Meddig akar menni?
-Ó, a fővárosba.
-Az 1000 ron.
Kivettem a zsebemből egy ezrest és odaadtam neki. Kinyitotta előttem a kosár ajtaját és beszálltam. A kapucnim alatt szájtátva néztem körbe. Az ülések megnyúltak és szétváltak, úgy mint a Harry Potteres filmben az a londoni buszon. Ez nagyon, nagyon király!!! Elmentem a hátsó sorba és leültem a boszi mellé a falhoz. A nagy szörnymacska elindult. A kosár egy kicsit dülöngélt, de elég stabilan állt. Nem bírtam megállni és kinyúltam a kosárból, a macsek bundájára tettem a mancsom, de ügyeltem hogy ne látszódjon ki a mancsom. Ahogy simogattam a macskát, észrevettem, hogy egyre gyorsabban csóválja a farkát. Istenem de édes! Már jó erősen vakargattam, amikor egy lágy hang szólt hozzám.
-Ugye milyen puha a bundája? Á, látnád őket amikor még pici babák?! Egyszerűen pelyhesek, mint a toll. Imádom a cabiket.
A mellettem lévő boszorkány meg borzongott, amikor a kölyök állatott említette. Most, hogy jobban megnézem a haja végei levélzöldek, a szemei akár a fű és az illata olyan ismerős.
"-Te szemtelen kölyök, hogy mersz itt horkolni, amikor fontos varázslat közepén tartok!
A semmiből egy kókuszdió eset a fejemre. Azonnal felriadtam és a fejemet dörzsöltem, hogy enyhítsem a fájdalmat.
-Eszednél vagy, te átkozott boszorkány?!
Apám elküldött az északi erdőbe az ottani erdő boszorkányhoz, egy fontos küldetés miatt. Már egy órája itt vagyok a boszorka jurtájában. Éppen a tűz előtt törökülésben ültünk, amikor rákezdett valami halandzsára, annyira unalmasnak találtam és monoton volt az egész, hogy véletlenül elaludtam. De akkor is egy ilyen kőkemény gyümölccsel megdobni, akkor is túlzás!
-Te beszélsz te haszontalan bolhás kölyök?!"
Értem a lány egy erdő boszi, ez teljesen logikus.
-Mekkorák amikor kicsi?
A lány zöld szemei csak úgy ragyogtak, ahogy meghallotta a hangomat. A két kezét kinyújtotta és egy kis gömböt formált, ami egy focilabda nagyság volt. Azta, nem csoda, hogy ekkorára nőt!
-Iszonyat édesek, amikor még kicsik lecsiszolják a karmaikat, így nem lesz nekik kényelmetlen a szállítás!
-Értem.
-Borka vagyok.
Borka a kezét nyújtotta, már én is emeltem volna fel a kezem, de megálljt parancsoltam.
-Kellan.
Bocsi mester, de más nem jutott eszembe. Remélem megbocsátasz.
-Örvendek, és merre tartasz?
-A fővárosba.
-Nahát én is, éppen a barátomhoz megyek.
-Ha nem zavar a kérdésem mégis mit keres itt az óceánnál egy erdőboszorkány?
-Hát a páromnak nemsokára szülinapja lesz és imádja a tengeri szárított halakat és itt árulják a legjobbat. Ezért úgy döntöttem, hogy meglepem vele.
 Borka a kis zsákját kezdte el pacskolgatni, majd elővette a pénztárcáját és megmutatott egy képet. A fotón egy fiatal srác volt sárga szemekkel és búza szőke hajjal.
-Szerencsés fickó.
-Inkább én vagyok.
-Hogy hívják?
-Leo. És neked van párod?
-Nem nincs, de nem is baj, nem lenne rá időm.
-Ó a párodra mindig van időd. De ezt majd te is megtudod.
-Ha te mondod.

Az egyhetes útból már három letelt. Esténként mindig megálltunk és akkor amikor egy közeli városhoz értünk. A városok nem különböztek az én világombeliektől. Most már tudom, hogy milyen lényekkel utazom. Király vagyok. Az emlékeknek hála most már tudom, hogy a kék bőrű srác egy habfiú. Ja elég vicces elnevezése van. Míg az átlagos hableányok szinte tökéletes emberi külsőt tudnak felvenni, addig a fiúk akik igen kevesen vannak (de a mai technológiának, már eltudják intézni, hogy fiú utód jöjjön világra) nem igazán tudnak alkalmazkodni. Bőrük színe megegyezik a pikkelyükével, a fülük úszóhártyás ahogy a kezük és a lábuk is. Ja és irtó büdösek. A kosárban volt még két boszorkány egyforma köpennyel és egy csuklyás alak, aki szintén rejtőzködik mert sehogy sem tudtam megállapítani a faját.
-És mond csak Kellan, miért mész a fővárosba?
A fenébe ki kell találnom valamit. Hazudj, hazudj! Meg van!
-Szerencsét próbálok.
-Milyen téren, lehet, hogy tudok segíteni.
Öm, a fenébe ezt jól megcsináltam. Gondolkozz Lana!
-Ööö. Politika. Politikusnak megyek.
Ebből biztos, hogy nem fogok jól kijönni.
-Politikus? Akkor nem csoda, hogy álcázod magad.
-Ühüm.
Kínosnak tartottam azt a csendet ami már öt perce volt. Téma, téma!
-Mond csak Borka, miért ülnek külön az a két boszi?
Borka felhúzott szemöldökkel méregetett, de válaszolt a kérdésemre.
-A cabiken való utazás nem túl biztonságos, bármikor ránk támadhatnak zsoldosok, fejvadászok, vagy akárki. A tanács létrehozott egy Védelmezők nevű osztagot, a biztonság érdekében. Valaki a városokban járőrözik, valaki meg a szállító járműveknél. A két boszorkány -e osztag tagja. Ha baj történne akkor egy védőpajzsot fonnának a cabira és visszatámadnának a támadókra. Ők kiképzett harcosok, de persze vannak "balesetek" is. Reméljük nem történik semmi.
Tehát ez a világ sem biztonságos. Mégis mire is számítottam?! Hirtelen a szokottnál erősebben megrázkódott a cabi. Mégis mi a fene történik?! Már éppen álltam volna fel a helyemről amikor megint belénk csapódott valami. A szőrcsomó annyira megrázkódott, hogy visszaestem a helyemre. Borka pánikszerűen forgatta a fejét. A két boszorkány felállt a cabi két végére álltak, elkezdtek mormolni egy varázsigét és a levegőbe rajzoltak.
-Mi történt Borka?
A lány elfúló hangon szólt közben meredt a közeli erdőbe.
-Megtámadtak minket.
-Nem arról volt szó, hogy a védelmezők profik?!
A két boszi verejtékezve és remegő kezekkel védtek minket, de ezt az állapotot nem fogják sokáig kibírni.
-Azok is! A támadóink túl erősek!
-Borka betudsz nekik segíteni?
-Igen.
-Akkor menj segíts nekik, a vezetővel kitalálok valamit.
Borka gyorsan biccentett és elszaladt az egyik oldalra. A habfiú pánikolva markolászta az előtte lévő ülés hátát. Hasztalan. A köpenyes alak aki szintén egyedül ült az lehajtott fejjel mozdulatlanul ült. Vajon elaludt? Nem foglalkoztam senkivel csak mentem a vezetőhöz. Kimásztam a kosárból és a cabi nyakán kúsztam a célpontomhoz.
-Hé! Van valami terve?
-Üljön vissza a helyére!
-Süket! Megtámadtak minket!
-Tudom, nem tehetek semmit, majd az őrzök megvédenek.
Cabi bundájába markoltam és hátranéztem. Az egyik boszorkány a földre rogyott, de még mindig fenntartotta a kezét, hamarosan elpusztítják a védőburkot és akkor nyílt célpontok leszünk. Miután befejeztem a gondolatmenetemet a három boszi már kifulladva a földre rogytak aztán egy nagy bumm. A cabit telibe találták és mindenki leeset. A földet érés nem volt túl kellemes, főleg hogy beszorult a lábam a szőrcsomó alá. A fűben megkapaszkodtam és vicsorogva kiszabadítottam magam. A zöld fűből föltérdeltem és elmentem megkeresni a többi utast. A habfiú az egyik fának csapódott, már távolról láttam, hogy nem lélegzik. Meghalt. A fenébe meg kell keresnem a többieket. Borka nem messze a földön feküdt. Odaszaladtam hozzá és elkezdtem dörzsölni a hátát. Egyenletesen lélegzett, a fején egy vékony vércsík folyt le.
-Borka ébredj!
A lány nyöszörögve de felébredt és a segítségemmel felállt.
-Hogy? Mi?
-Ledöntötték a védőpajzsotokat. Mégis mik támadtak ránk?
Mielőtt Borka válaszolhatott volna három lény jelenlétét érzékeltem.
-Tudsz állni? Keresd meg a két boszorkányt!
Megfordultam és szembe találtam magam a három ellenfelemmel.

2015. november 13., péntek

Katona szerelem 11

Tizenegyedik fejezet

Omar

-Apa Kira nem katona! Ő a Démon.
Mysha kikerekedett szemekkel nézet, hol rám, hol a kisfiára. Cemal meg.... ő vörös fejjel és haragban izzó szemeit meresztette rám.
-Myha vidd Nazirt lefeküdni!
-De apa én még nem vagyok álmos!
-Semmi de, Nazir! Mysha!
Myha lágy hangon szólt a már rémült Nazirhoz.
-Fogadj szót apádnak drágám. Gyere!
A kisfiú megfogta anyja kezét, jó éjszakát kívánt az asztalnál ülő két férfinak és elment a szobájába az anyjával. A két férfi megvárta, amíg becsukódott a gyerekszoba ajtaja és csak, azután kezdtek el beszélgetni.
-Elment a józan eszed Omar! A fiamat egy szörnyeteg közelébe engedted?! Mi lett volna, hogy ha bántja vagy megöli a fiamat! Akkor mégis mi a fészkes fenét csináltál volna?
-Befejeznéd! Kira nem bántotta a fiad! És tudod, hogy miért?!
-Nem öcsém, kérlek... kérlek világosíts fel!
-Azért, mert már egyáltalán nem olyan mint volt! Megváltozott!
-Azt akarod mondani, hogy aki több ezer emberemet megölt és vadállat módjára vergődött a börtönbe... megváltozott?!
-Igen.
A bátyám felállt, öntött magának egy pohár bort és elröhögte magát.
-Hát ennyire hülyének nézel!
-Nem bátyám, de értsd meg, Kira civilizált emberként viselkedik.
-Nevetséges!
-De, ha már felhoztuk ezt a témát szeretnélek megkérni valamire.
Cemal fel-alá kezdet sétálni, majd rám nézett. Én előre hajoltam, az asztalra könyököltem és az ujjaimat összefontam. 
-Tudom, hogy meg fogom bánni, de halljam mit szeretnél.
-Arra kérnélek, hogy enged meg, hogy tesztekben bizonyítsam Kira épelméjűségét.
-És mégis milyen tesztek lennének?
-Dabirral már beszéltem és benne van ...
-Jó jó, de mondjad!
-Arra gondoltam, hogy "felelőtlenül" viselkednék vele. Tehát arra akarok kilyukadni, hogy esélyt adok neki a szökésre.
Már láttam Cemal felháborodását, de gyorsan folytattam nehogy a szavamba vágjon.
-De ott lesz Dabir is, aki megbújva felügyeli a tesztet. Ő egyfajta B terv lenni. Ha a helyzet rosszra fordulna, akkor egy altató pisztollyal letudja lőni.
Még soroltam volna érveket, de Cemal egy intéssel elhallgattatott.
-Elég lesz!
-Cemal!
-Talán, ... ez működhet is. Vesztenivalónk úgy sincs, hacsak nem akarod KOCKÁRA TENNI AZ ÉLETED!!!
-Jaj, ne kezd már te is! Kira teljesen normálisan viselkedik. És amúgy is az altató lövedék nagyon gyorsan hat, nem kockáztatok semmit, ahogy te sem.
-Nem!
-Cemal, te is jól tudod, hogy nem tarthatjuk ott örökre bezárva.
-Akkor sem!
-Cemal, elnéztem azt, hogy egy poros informatikai terembe dugtál, nem pedig a frontra, holott jól tudtad, hogy én is el akarok menni, de nem szóltam semmit. És végül itt van a lehetőség, hogy én is tegyek valamit, hogy megváltoztassam egy ember életét, de te megint nemet mondasz.
Cemal a  kezét bámulta, még véletlenül sem nézet rám.
-Cemal, a bátyám vagy, de egyben az admirálisom. Kötelezettségeid vannak, most nem a bátyót akarom, hanem az admirálisom engedélyét.
-Rendben! Legyen! De ha valakinek egy haja szála is meggörbül téged vonlak felelősségre, őt pedig életfogytiglanra bezáratom. Megértetted?!
-Igen, admirális!
-Helyes, elment az étvágyam.
Cemal eltolta a tányérját és Mysha után ment. Én még maradtam. Befejeztem a vacsorám és egy pohár whisky-vel kimentem a hintaágyamba nézni a csillagokat.
-Készülj Kira, hamarosan szabad leszel.

Másnap

Dabirral egyeztettem a tervemet, aki csak csóválta a fejét.
-Szerintem ez még mindig nem jó ötlet.
-Ugyan volt már olyan ötletem, ami nem vált volna be?
Dabir felhúzott szemöldökkel nézett rám.
-Soroljam?
Elhúzott szájjal vittem a kajatálcát és a börtön felé sétáltam.
-Inkább ne.
Dabir mély, dörmögő hangján elkezdett nevetni.
-Már jól kezdődik a napom.
Kinyitottam az ajtót és lementem a lépcsőn, Dabir addig a lépcső tetejéről figyelt.
-Jó reggelt Kira! Meghoztam a reggelit!
-Mégis mitől vagy ennyire vidám minden reggel?
-Csak azért, mert tudom, hogy minden reggel egy gyönyörű lányt fogok látni?
-Ne nyalíz! Inkább add ide a reggelim, éhen halok. Mi a mai menü?
-Szalonnás és kolbászos rántotta és két szelet kenyér.
Kinyitottam az ajtót és beraktam a tálcát, aztán vissza mentem, majd bezártam az ajtót. Amint elmentem a szekrényhez, addig Kira elment a tálcájáért és vissza ment a helyére. Elővettem a lapátot és a talicskát.
Kinyitottam a cella ajtaját és elkezdtem takarítani, de az ajtót nem zártam be.

Kira

Áááh! Olyan régen ettem ilyen finom tojást. Nyammogva figyeltem Omart, ahogy lapátol. Igazán vicces látvány volt. Oldalra fordítottam a fejem és megláttam, hogy nincs bezárva az ajtó és most hogy jobban megnézem az elválasztó sincs lehúzva. Mi a fene? Itt az alkalom! Fogd a tálcát csapd le Omar fejét és spuri! Ezt nem teheted, hiszen olyan kedves, nem bánthatjuk Omart! Fejezzétek be! Tomnak igaza van, nem bánthatjuk Omart! Már belefáradtam a harcba. Nincs semmi értelme megszokni, hiszen úgyis elkapnának. Befejeztem a reggelimet, ittam két pohár vizet és Omar lábához löktem a tálcám.
-Fincsi volt.
Omar befejezte a lapátolást és könnyes szemmel rám vigyorgott.
-Ennek örülök.
Oh, a fenébe, hogy lehet ennyire cuki? Várjunk, mi van?? Cuki?!!! Te most viccelsz?! Kira te teljesen megőrültél! Így igaz megőrültem! Én teljesen megőrültem. Igen, csak ez lehet a baj! Omar befejezte a takarítást, kivitte a talicskát, az ajtót nem csukta be.
-Nem felejtettél el valamit?
-Mire gondolsz?
Omar értetlenül nézett rám. Én csak a nyitott ajtóra mutattam, mire ő megjátszott feledékenységgel a koszos kezével a homlokára csapott, aminek következtében egy barna foltot hagyott.
-Oh, én milyen feledékeny vagyok! Elfelejtettem az ajtót.
Lerakta a talicskát és becsukta az ajtót, majd a talicskával felment a lépcsőn. Mint mindig most is bénázott, de mintha egyre kevesebbet bakizna?!

Omar

Sikerült!!!! Elégedetten vigyorgok Dabirra, még az sem érdekel, hogy tiszta szar vagyok. Dabir a folyosón várt és egyre vörösebb a feje a visszatartott röhögéstől.
-Te nem vagy normális! Istenem mindjárt megfulladok hahahha, ha látnád, hogy hogyan nézel ki! Hahahah. Jut eszembe irtó büdös vagy! Hahahahah!!!
-Neves csak, de elértem a célom! Még az sem érdekel, hogy ha tiszta szar vagyok.
-Omar, ugye tudod, hogy most szaroztad le magad?!
-Oooh a jó....
Dabir torok-szakadtából elkezdett röhögni, amiből röfögés lett.
-Hagyd abba malac! Inkább segíts!
-Bocs, de veled ellentétben én nem szeretek szarhoz nyúlni.
Fáradtan a talicskára támaszkodva sóhajtottam.
-Ezt sokáig fogom tőled hallani igaz, Dabir?
-De még mennyire büdös barátom.
Most már én is röhögtem. A koszos talicskát kiürítettem és leslagoltam, majd egy tiszta ruhát kerestem és levittem a börtönbe. A ruhákat beadtam Kirának, majd a szekrényhez mentem a slagért, amit a csaphoz kapcsoltam és a másik végét átnyújtottam a lánynak. Kira jelentősen rám nézet, mire én habozva, de megfordultam. Túlságosan is bízom benne. Mi van ha megfolyt a csővel? Nem nem, Kira megváltozott, már nem olyan. Addig elmélkedtem,  amíg Kira a csővel meg nem bökött. Annyira megijedtem, hogy egy hatalmasat ugrottam előre.
-Hahaha, jaj, Omar mégis mitől félsz nincs nálam stuki!
-Tudom.
Zavartan vettem el a büdös ruháit és a slagot. Felmentem a csomaggal az emeletre. A csövet a kinti csaphoz raktam, a ruhát meg elvittem a mosodába. Sok katona megfordult utánam.
-Mégis miért bámulnak?
-Haver elfelejtetted, hogy tiszta szar vagy? És még bűzlesz is! Fújj!
-Te csak ne húzd az orrod, segíthettél volna?!
-Hogy -e csodálatos látványt megakadályozzak, soha! Amúgy ha segítettem volna annyi lenne a te csodálatos tervednek.
-Igaz.
-És mond csak mi a következő zseniális terved?
-Most jön a jutalom.
-A micsoda?
-Kira teljesítette az első tesztet, ezért jutalmat érdemel, ami valójában egy teszt is.
-Most már végképp nem értem.
Sunyin elmosolyodtam és elindultam a fürdők felé.
-Majd meglátod barátom.
Dabir csak a fejét rázta. Meg tudom érteni. Semmi logika nincs ebben az egészben, de én akkor is segíteni akarok Kirának.

Kira

Ha az ember kitudja, hogy mennyi ideje, de végre lefürödhet, igaz jéghideg vízzel, annál nincs is jobb. Tiszta ruhám nedves a víztől, de nem zavar, a börtönben úgy is meleg van. A reggelim maradékát befaltam, majd a hideg vízzel leöblítettem azt. Elégedetten dőltem a falhoz és elkezdtem dudorászni.https://www.youtube.com/watch?v=yCjJyiqpAuU Észre sem vettem, hogy a twinke twinke little start éneklem csak amikor Omar (akit szintén nem vettem észre) szólt.
-Nem is tudtam, hogy szereted a gyerek dalokat.
-Az öcsémnek sokat énekeltem. Esténként mindig azzal nyaggatott, hogy énekeljek. Bármilyen fáradt voltam is én mindig teljesítettem a kívánságát.
-Aranyos kölyök lehetett.
-Igen, az VOLT.
Az utolsó szót erősebben megnyomtam, mire észrevettem, hogy Omar bűnbánóan lehajtja a fejét.
-Sajnálom.
Csak egy erőtlen legyintésre tellett.
-Miért jöttél? Még nincs itt az ebédidő.
-Hoztam neked valami.
-Nem kérek almát.
-Nem-nem ez nem alma.
Omar elővette a zsebéből a telefonját, majd azt felém nyújtotta.
-Mire készülsz Omar?
-Aminek látszik, oda adom a telefonom. De csak egy hívásod van.
-Most csak viccelsz!
-Nem, nos kell vagy nem?
Ez csapda Kira! Mégis mit érne vele? Itt az esélyed Kira! Használd ki! Ne tedd!
-De kell!
A rácshoz pattantam és kikaptam a telefont Omar kezéből.
-Csak egy hívásom van?
-Igen, de korlátlan beszélgetésed van.
-Rendben.
A telefont feloldottam és tárcsáztam. Csak egy embert tudok, aki a kételyeimet eltudja oszlatni.
-Haló itt Richard kapitány.
-Nocsak, nocsak mégis mivel érdemelted, ki hogy kapitány legyél?
-Kivel beszélek?
-Már el is felejtett KAPITÁNY?
-Az nem lehet ... te vagy az Kira?
-Hát van valaki más aki az isten háta mögött börtönben van, mint hadifogoly, hm?
-Úgy néz ki ott megtanultál flegmázni. De gondolom, nem azért hívtál, hogy megkérdezd hogy hogy vagyok. Várjunk csak, hogy lehet, hogy engedtek telefonálni.
-Jól viselkedtem és ezért kaptam egy híváslehetőséget. De igaza van kapitány nem ezért hívtam, hanem azért mert érdekelne, hogy mi a helyzet a országok között.
-Hát talán említették neked az országok békét kötöttek. A feltételek az átlagosak volt, mi odaadjuk a hadifoglyokat az ottani foglyokért.
-És velem mi van?
-Nos, igen. Az ottani nagykutyák jobban félnek tőled mint a mi seregünktől, ezért ragaszkodtak, hogy ott maradj. Be kell látnod Kira, ahogy viselkedtél ... az mindenkit megrémisztett.
-Akkor egész hátralévő életemben börtönbe zárva leszek?
-Nem, a szerződésben az áll, hogy ha 2 évig civilizáltan viselkedsz, akkor szabadon engednek és hazatérhetsz.
-Értem.
Feszült csend állt be, mire megszólalt a kapitány.
-Van még kérdésed?
-Igen.
-Csak egy hívás lehetőséget kaptam, tudnád kapcsolni Taráékat?
-Persze, várj egy kicsit.
Amíg vártam Omarra néztem, aki a földön ülve bámult és mosolygott. A fenébe!
-Itt vagyok, jó volt beszélni veled Kira.
-Önnel is kapitány.
Egy kattanás jelezte, hogy vége a beszélgetésnek. Egy női hang szólalt bele az új vonalba.
-Haló, itt Nagy Scottné.
Ez a név, nevetséges! Nem hittem volna, hogy felveszi Scott nevét,de a hangja annyira hiányzott.
-Szia Tara, én vagyok az Kira.
Egy hatalmas sikoly szakította ki a dobhártyámat.
-Úristen Tara, jól vagy?!
-Tényleg te vagy az? Ez nem vicc?
-Hát én biztos, hogy nem vagyok az, de Nagy Scottné? Tényleg?
-Jó jó, igazad van, tényleg vicces ez a név, de hát akkor is ideje használnom Scott nevét.
A potyogó könnyeimet kezdtem el törölgetni, de még véletlenül sem szakítanám félbe.
-Hogy vagytok Tara?
-Még mindig az árvaházban vagyunk, szerintem itt is maradunk. Nagyon szeretjük a kölyköket. Az államtól kaptunk műlábakat ezzel már szinte teljes életet tudunk élni. Már egy közeli házat is vettünk. Nagyon hiányzol.
Most már Tara is sírva beszél.
-Ti is nekem. Mindig gondolok rátok. Kérlek mesélj még valamit!
-Scottal arra gondoltunk szip-szip, hogy örökbefogadunk egy gyereket.
-Akkor leálltok a gyerek projekttel?
-Azaz igazság, hogy a háború teljesen megváltoztatott minket, gyakran arra riadunk fel, hogy a ismét a harctéren vagyunk és körbevesznek a hallottak és egy gyerek, nem nem bírnánk ki.
-Megértem.
-És mi van veled mégis hogy jutottál telefonhoz? Várj ugye nem öltél meg senki?
-Nem a börtönőröm odaadta, hogy telefonáljak.
-Aha, és milyen?
-Micsoda?
-Hát az őröd? Jóképű?
Ó, de még mennyire!
-Igen.
-Miért nem mesélsz? Várjunk akkor ő most ott van veled?
-Igen.
-Mit csinál?
-Néz.
-Téged néz?
-Igen.
-És hogyan?
Az ölembe néztem, majd lopva Omarra pillantottam.
-Mintha alig várja, hogy befejezzem és elmeséljem, hogy miről beszélgettünk.
-Jaj, de cuki! És láttad már mosolyogni?
-Igen.
-Milyen?!
-Mint ha Taylor Lautner vigyorogna rám.
-Hűha! És valami sexy?
Suttogva válaszoltam Tarának.
-A feneke.
-Nagy, izmos?
-Nem, inkább ...
-Na mond már!
-Harapni való.
Tara akkorát sikongatott, hogy leejtettem a telefon. Omar döbbenten dőlt előre.
-Minden rendben?
-Igen, csak izgatott.
Omar biccentett és figyelt tovább.
-Tara hagyd abba! Mindenkit megijesztesz.
-Bocsi,de olyan rég volt, mióta is tetszett így neked egy pasi?
-Nem tetszik!
-Igazán? Akkor nem helyes?
-De.
-És kedves is nem?
-De igen.
-És ennivalónak tartod.
-Hát... igen.
-Akkor drága barátném, az őröd bizony bejön neked!
-De...
-Semmi,de  az érzéseinket nem lehet megváltoztatni.
-Na jó én ezt már nem bírom, inkább add Scottot.
-Oké, de erről még beszélni fogunk.
A vonal elkezdett recsegni, majd Tara halk hangját hallottam.
-Kira veled szeretne beszélni.
-Hát nem halt meg?
-Nem, úgyhogy jössz egy tízessel.
-Mázli, hogy közös számlánk van.
-Na hali.
Mi van! Csak most eset le.
-Ti tényleg egy tízesben fogadtatok rám?!
-....Neeem. De tényleg, csak cukkolni akarunk.
-Na persze.
-Hogy vagy Kira?
-Büdös vagyok és unatkozom. Az egész napom csak alvással és evéssel telik.
-Sajnállak.
-Amúgy megvagyok. Veletek mi van?
-Tara már elmesélte, nem tudok mit mondani.
-Még mindig mérges vagy rám?
-Igen vagyis nem! Nem, nem vagyok most már megértem azt amit tettél. Szerintem én is ugyan ezt tettem volna. Nehéz volt Kira, nagyon nehéz. Mindketten elutasítottuk a segítségek, gyakran kiabáltunk és akkor az elkapásod híre sem segített. De végül sikerült. Próbáltunk valamilyen lehetőséget arra, hogy felvegyük veled a kapcsolatot, de senki sem engedte, így hát vártunk és reménykedtünk benne, hogy élsz és egyszer keresni fogsz minket.
-Értem. Nagyon sajnálom.
-Haha, ne tedd! Élsz és végre beszélhetünk, jó hallani a hangodat őrmester.
-Hülye, már nem vagyok az.
-Hát nem mondták?
-Mégis mit?
-Hát azt, hogy még mindig a katonaság tagja vagy mint őrmester.
-Király, akkor még mindig katona vagyok.
-Ja.
-Mond csak Scott voltatok... voltatok temetőben?
-Igen. A szüleinket minden hónapban meglátogatjuk, ahogy a szüleidet és az öcsédet  is. Szépen letisztítottuk a sírokat és virágokat is vittünk nekik. Jut eszembe, már többször is láttunk egy idős férfit Tamás sírjánál véletlenül nem tudod, hogy ki ő?
Hát tényleg betartja azt amit mondott.
-De ismerem, megtennéd azt, hogy ha ismét találkoznál vele elmondanád neki, hogy megbocsátok?
-Persze.
-Köszönöm Scott.
-Nincs mit, ideje mennem...
-Várj!
-Igen?
-Vigyáz rá!
-Természetesen!
-Ha megbántod, megint átmegyek szörnybe és akkor még ezek a rácsok meg a több ezer km sem akadályozhat meg.
-Értettem őrmester!
-Helyes, leléphet!
Scott röhögve adta vissza a telefont Tarának.
-Ti mégis miről beszélgettetek!
-Semmiről, de ideje visszaadnom a telefont Omarnak, már így is magas lesz a telefonszámlája.
-Ki azaz Omar?
-Hát az őröm.
-Hm, grrr Omar, már a neve is sexy.
-Elég Tara! Férjnél vagy!
-Oké rendben. 2 év múlva találkozunk, de azért ha lehetőséged van hívj.
-Oké, igyekszem szia.
-Szia.